Könyvbemutató a Sapientia főiskolán

A magyarországi szerzetesrendek apostoli vizitációja című könyvet március 20-án mutatták be a Sapientia Szerzetesi Főiskolán. Somorjai Ádám bencés szerzetes, történész a vatikáni levéltárban végzett kutatómunka alapján mutatja be – hiteles dokumentumok közreadásával – az 1927-35 közötti vizitációt, amely nemcsak a hazai szerzetesség Trianon utáni állapotára vet fényt, hanem egyúttal a hazai egyház korabeli helyzetére, állam és egyház problémáktól, feszültségektől akkor sem mentes kapcsolataira is.

Hívom a családokat: 2009 áprilisában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok! Egészség és emberi méltóság A fogyasztói társadalom ideálja a fiatal, egészséges, sokat termelő és fogyasztó ember. Az egészség védelmének célja nem lehet csupán a teljesítőképesség fenntartása, hiszen az ember test, lélek és szellem egysége, méltósága nem függ testi állapotától.

Arc és politika

Bemutatták a Kereszténydemokrácia Magyarországon című dokumentumfilmet – Amikor véget ért a vetítés Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, annak az egyszerű, szinte már közhelyes megállapításnak az érvényességét láttam igazolva, amely szerint a jelen nem érthető meg a múlt ismerete nélkül.

A természettudományos oktatás helyzetéről

Az oktatás stratégiai kérdései címmel rendeztek konferenciát a természettudományos oktatás helyzetéről a Történelmi Egyházak Közoktatási Intézményvezetőinek Országos Egyesülete szervezésében a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetben március 20-án.

Őrizték a tüzet: „Titokban korrepetáltam, hittant tanítottam…”

Beszélgetés Őri Máriával – A II. világháború után, a kommunista hatalomátvételt követően az egyházüldözés legkülönbözőbb formáit tapasztalhattuk meg. Főpapokat börtönöztek be, koholt vádak alapján ítéltek el papokat, apácákat vagy világiakat, akik bátran megvallották hitüket, szót emeltek az igazságtalanság ellen.

Nem hallgatni…

Regőczi István atya Nemzeti Örökség-díjas – Magyarságmentő papi szolgálatáért Magyar Örökségdíjjal tüntetik ki Regőczi István atyát. A díjátadásra március 21-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az Olvasó írja

Sokakért – azaz mindenkiért – A püspöki konferencia tavaszi tanácskozásáról szóló beszámolóban (Új Ember, március 15.) olvasom, hogy pünkösdtől az átváltoztatás szavai ismét így fognak szólni: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.