Azt tapasztaljuk, hogy a legrégibb imádságok számunkra is gazdag tartalommal rendelkeznek. Ma egy ilyen, az ősi liturgikus könyvekben található imádságról szólnék, bemutatva annak fejlődését, majd – némi szünet után történt – újjáéledését.
Ministráns koromból emlékszem, hogy a nagyböjti idő hétköznapjain az áldozás utáni könyörgést egy felszólítás és imádság követte. A felszólítás ugyanaz volt minden alkalommal: Humiliate, capita vestra Deo (Hajtsátok meg /szó szerint: alázzátok meg/ fejeteket Isten előtt)! A miséző pap folytatta imáját, amely témájában a bűnbánattal, engeszteléssel volt kapcsolatban. 1970-ben, a liturgikus változásokat követően ezek elmaradtak, és csak egyetlen, az áldozás utáni könyörgés szerepelt, amely mindig az Eucharisztiával volt kapcsolatos. Néhány könyörgés azonban egész évi használatra bekerült az ünnepélyes elbocsátás rendjébe, amelyet a miséző pap szabadon választhat. A Misekönyv legújabb kiadásában ezek ismét szerepelnek, újbóli használatára lesz lehetőség. E könyörgések története a messze múltba nyúlik vissza. Keletkezésük a IV. századra tehető, de céljukat a szakemberek különbözőképpen ítélik meg. A legáltalánosabb vélemény az, hogy bűnbánati szerepük volt. Ez pedig visszautal a nyilvános bűnbánattartás időszakára, vagyis a IV-VI. századra. Ezért is vasárnap nem végezték. Érdekes római epizódról számol be Sozomenos görög egyházi történész (V. század): a bűnbánók a mise után leborultak a földre, a pápa, a papok és a hívek körülállták őket. Csendes imádság után a pápa is letérdelt, és imádkozott értük, majd áldásával elbocsátotta őket.
Az évszázadok folyamán használt könyörgések magyarul a Szunyogh X. Ferenc bencés szerzetes szerkesztésében megjelent magyar- latin Misszáléban (1933, 1944) találhatók meg. A nagyböjti idő bűnbánati lelkületének táplálására hasznos források lehetnek.
Milyen sajátosságai vannak a Római Misekönyv 3. kiadásában található könyörgéseknek? Hamvazószerdától nagyszerdáig minden nagyböjti misében, tehát vasárnapokon is megtalálhatók – köznapokon választhatók. A szerkezetük nagyon egyszerű: Istenünk vagy Urunk kifejezéssel szólítjuk meg a mennyei Atyát. Az imádkozó egyház a népért könyörög: amíg vasárnap Isten áldását és védelmét kéri, addig a köznapokon a bűn okozta zavar, fájdalom és szomorúság elhárítása adja meg az imádság alaphangját. De mindig kicsendül a remény, hogy új életet lehet kezdeni a parancsok megtartásával és a kegyelem felhasználásával.
Befejezésül álljon itt a mai vasárnap könyörgése a hívekért: Áldd meg, Urunk, a te népedet, amely a te irgalmasságod ajándékára tekint, és engedd meg, hogy amire a te indíttatásodra vágyakozik, azt adományodban el is nyerje. Az egyház imájához pedig tegyük hozzá a mi személyes kéréseinket is.