Életünk liturgikus pillanatairól

A liturgikus év a katekumenátus folyamatában címmel sorra kerülő tanácskozáson az előadások arról szóltak, hogy a liturgikus év által hogyan vezeti a hívőket az egyház a hitben való növekedés útján. Udvardy György püspök, a Hitoktatási Bizottság vezetője a Szentírás alapján beszélt a húsvét misztériumát a liturgikus év során ünneplő egyházról, s arról, hogy minden hívő számára fontos tudatosítani: e misztériumot nap mint nap éljük – s ezáltal valóban csúcs és forrás számunkra a liturgia. Az előadók a konferencián további szempontok szerint is kifejtették a liturgia és a személyes hit kapcsolatát.

Káposztássy Béla, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet (MALEZI) munkatársa arról beszélt, hogy mire érdemes figyelnünk, amikor ünnepléseinket előkészítjük. A liturgikus ünneplésben jelentős szerepe van az évfordulók megtartásának és az emlékező jellegű felidézésnek – mondta az előadó. – A keresztény emlékező istentiszteletek szimbolikájának, rítusainak és igehirdetésének az a feladata, hogy aktualizáljon, hogy kapcsolatot teremtsen a felidézett, megünnepelt történés és az istentiszteleten részt vevők személyes élete között. Az ember akkor él teljes, egészséges, megváltott életet, ha személyes érlelődése folyamán válaszokat talál létezése alapvető viszonyaira: a keletkezés, a nemi meghatározottság, a bűn, az idő, a meghalás, önnön nagysága és tehetetlensége alapkérdéseire.

A liturgia a transzcendencia közelségébe emeli emberlétünk témáit, évről évre körüljárja, előhívja belőlünk, megszólítja őket és lehetővé teszi azok átdolgozását – fejtette ki Káposztássy Béla. Emlékeztetett arra, hogy „életutunk egyrészt a születéstől a halálig tartó individuális út, utólag megváltoztathatatlan, egyszeri, összetéveszthetetlen élettörténet. Ugyanakkor van egyfajta kimondatlan tudásunk arról, hogy személyes életünk a kozmikus, illetve egyéni biologikus ritmusok nagy egészébe ágyazódik bele.”

Fogassy Judit, a Jézus Szíve Nővérek Társaság tagja – akinek a katekumenátus témájában könyve is megjelent – előadásában összegezte a konferencián elhangzottakat és a továbblépés lehetőségeit ezen a pasztorális területen. „A katekumenátusban egy bizonyos identitásra neveljük a katekument: a Krisztus szerinti gondolkodásra, de nemcsak spirituális értelemben, hanem egzisztenciálisan: felfedezzük, mit jelent ez a gondolkodás a hétköznapokban. A legnagyobb segítség ebben maga a liturgikus év” – mondta a szerzetes nővér. Katekétaként és szerzetesként is meggyőződésem – hangsúlyozta lapunknak Fogassy Judit -, hogy tulajdonképpen a liturgikus év határozza meg vallási életünket, identitásunkat (hogy az újszövetség emberei vagyunk) pedig határozottan megerősíti. Mit jelent hívőnek lenni, Krisztusban élni, és nemcsak Krisztust követni? Ez a liturgiához való kapcsolatunk alapkérdése is. Mit jelent papnak lenni, Krisztus testének tagjaként, az újszövetség embereként? Nem lényegtelen kérdések ezek, hiszen meghatározzák a fájdalomhoz, a szenvedéshez, mindennapjaink történéseihez való viszonyunkat, az öltözködéstől az élet- és beszédstílusunkig – folytatta a szerzetesnő. Ha Krisztusban élek, azaz mint „pap” vagyok jelen a világban, akkor már liturgikus az életem: a közbenjáró, felajánló, megszentelő, Krisztus főpapságát megjelenítő emberként élek a családomban, a munkahelyen, veszek részt a közéletben. A katekumenátusban nemcsak egy könyvet kell a katekumen kezébe nyomnunk, hanem ezt a szemléletet kell átadnunk, és megragadnunk, átélnünk önmagunknak is. Hétköznapjainkban rengeteg liturgikus pillanat adódik. Ne feledjük, hogy a szentségeket nemcsak kapjuk, hanem éljük is – az igét is éljük, a felajánlást is. Ha Krisztussal vagyunk jelen például egy konfliktusban a főnökünkkel, vagy a párunkkal, a gyermekeinkkel, az már szentségi út, liturgikus pillanat. A hit és az imádság törvénye így kapcsolódik az élet törvényéhez.

Kérdésünkre Fogassy Judit elmondta, hogy a hívő felnőtt keresztényekben nem tudatosult ez a gondolkodásmód, mert nem ilyen „neveltetést” kaptak. – Azt látom, hogy a plébániai hívő közösségeknek is végig kellene járniuk a katekumenális utat ahhoz, hogy tudatosuljon az a méltóság, amivel rendelkeznek, s amiből eddig nem tudtak meríteni.

A papi szerep a mindenkori hívő közbenjáró szerepe: a nép bűneiért imádkozik és kiengesztelődést kér Istentől. Ő a nép képviselője: nem csupán a keresztényeké, hanem az adott, őt körülvevő kultúrában lévő népé. Ne zúgolódjunk, ne panaszkodjunk tehát, hogy milyen problémákat látunk magunk körül, hiszen éppen azért vagyunk itt, hogy megmutassuk a krisztusi választ a bűnre, a rosszra. Ez a szolidaritás alapja is. Nem kell megfutamodnunk a fájdalom elől! Fel lehet azt ajánlani.

A katekumenátus konferenciák szervezésében a Hitoktatási Bizottság kezdettől együttműködik az Országos Lelkipásztori Intézettel (OLI). Az intézmény igazgatója, Nobilis Márió, aki az egyik szekció vezetője volt a konferencián, lapunknak elmondta: a katekumenális gondolkodás a közösségi egyház zsinati gondolatához kapcsolódva meg kell hogy határozza az egész lelkipásztori gondolkodást – s ez lényegében a személyesség, a tudatosság előtérbe állítását jelenti. Mondhatjuk úgy is, hogy „ha katekumenálisan gondolkodsz, figyelemmel fordulsz az emberek felé, felfedezed bennük a már meglévő értékeket, valamint azt is, hogy Krisztus mit tudna ezekhez hozzáadni. Ha nem elvársz, hanem meghívsz, akkor lesznek emberek, akik rátalálnak az egyházra.” Folyamatosan terjed a katekumenátus (mint elv, mint szándék) ismerete a hazai egyházban – folytatta Nobilis Márió. Az idei konferencián is sokan voltak újak, de olyan lelkipásztorok is, akik régebb óta visszajárnak: akikben most érett meg a gondolat, hogy a gyakorlatban is elkezdjék a katekumenátust.