A jászol ökre és szamara

A betlehemeknek s az első karácsonyéjszakát ábrázoló képeknek hagyományos alakja az ökör és a szamár. Ismerősként köszöntjük őket, nemcsak azért, mert megszoktuk, hogy ott vannak a kis Jézus közelében, hanem azért is, mert valóban odaillenek a jászol mellé. Mégsem árt tudnunk, hogy az evangélium karácsonyi beszámolójában kifejezetten nem esik szó róluk. A Biblia íróinak nem szokása, hogy egy-egy esemény színhelyét pontosan leírják, figyelmük rendesen csak a lényeges szereplőkre irányul. Jézus születéséről is csak ennyit ír Szent Lukács: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (2,7).

A főparancs (Mt 22,34–40)

A Biblia üzenete

„Melyik a legfőbb parancs a törvényben?” A törvénytudó kérdésére Jézus habozás nélkül válaszolt. Valóban a törvényből idézett, de nem egy, hanem két „parancsot”. Az elsőt Mózes ötödik könyvéből: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, egész értelmeddel!”

A Keresztelő tanuságtétele

A Biblia üzenete

Advent harmadik vasárnapján a szentmise evangéliuma újra a Keresztelőt állítja elénk. Nem a ruháját mutatja be, nem a bűnbánatra, megtérésre buzdító tanítását idézi, hanem a tanúságtételét.

Ha testvéred vétkezik ellened…

A Biblia üzenete

A huszonharmadik évközi vasárnap evangéliumában olyan mondatokat olvasunk, amelyeket első hallásra nem találunk az irgalmas Jézus szájába illőknek. Az Üdvözítő lépten-nyomon arra biztat, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, nem hétszer, de hetvenszer hétszer.

Jő kedvet várunk és kapunk

A Biblia üzenete

Húsvét hatodik vasárnapja van, az evangélium Szent János könyvéből való, az utolsó vacsora termébe vezet. Jézus búcsúbeszédének néhány mondatát idézi. Első és utolsó szava a szeretetre mutat: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat… Aki szeret engem, Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magamat neki.”

Jézus az Atyához készül, de tanítványait nem hagyja magukra. „Kérni fogom az Atyát, és ő másik Vigasztalót ad nektek (az első maga Jézus!), az igazság lelkét, aki örökre veletek marad.” Búcsúbeszédében még négyszer visszatér ehhez az ígéretéhez, új és új vonásokkal gazdagítva a Vigasztalóra vonatkozó tudásunkat.

Elfogadni életet és halált

Ha a szinoptikusok (Márk, Máté, Lukács) evangéliumát olvassuk, az a benyomásunk, hogy Jézus lépten-nyomon csodákat művelt: rövid, olykor villanásnyi beszámolók szólnak be ezekről s a körülöttük fölburjánzó várakozásokról, vitákról. János Jézusnak csak hét csodáját mutatja be, többnyire meglehetősen részletesen, teológiai tanulságaikat is kibontva. Ezek közül az utolsó Lázár föltámasztása. A róla szóló elbeszélést az ötödik nagyböjti vasárnap evangéliumaként olvassuk.

Az esemény színhelye, Betánia kis falu Jeruzsálemtől alig háromnegyed óra járásnyira. Mária és Márta megüzeni Jézusnak, hogy testvérük, Lázár, akit Jézus „nagyon szeret”, súlyos beteg; jöjjön, segítsen rajta. Jézust mintha nem érné meglepetésként ez a hír. Nem siet barátjához, tudja, hogy már meg is halt, még vár egy darabig – de habozás nélkül elindul, hogy az alvót álmából fölébressze. Pedig tanítványai arról beszélnek, hogy Jeruzsálemben ellenséges indulatok kereszttüzébe kerül majd. A halottat életre kelti, míg ő maga kész arra, hogy vállalja a halált.

Szentírás-magyarázat: Egyenes beszéd a keresztről

A vasárnapi evangélium olyan jelenetet idéz fel előttünk, amely Márknál, Máténál és Lukácsnál egyaránt jelentős fordulópont Jézus és a tizenkettő kapcsolatában. Márk és Máté az esemény helyszínét is megjelöli. Fülöp Cezáreájának vidékén vagyunk, pogányok lakta tájon, ahol alkalmi érdeklődők nem zavarják a Mester és a tanítványok beszélgetését. Lukács inkább arról ír, hogy Jézus imádságba mélyed, s ilyen csöndességben kérdezi meg övéitől, hogy kinek tartják őt az emberek.