A Keresztelő tanuságtétele

Jeruzsálemből hivatalos embereket küldenek hozzá, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” Erre „megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: Nem én vagyok a Messiás!”

 Milyen különös, hogy a közvélemény, de még az Isten ügyeiben járatos hivatalosak is milyen könnyen messiásnak néznek minden olyan embert, aki egy fejjel kiemelkedik a többiek közül. Azóta is hány embert kiáltottak ki messiásnak! S hányan gondolták, vallották magukat is annak, elfogadva a többiek elhamarkodott bizalmát. Ahol pedig az átlagosnál nehezebb a mindennapi élet, ott még hevesebb és bolondabb a várakozás a messiások iránt, még könnyebben belesodródnak jobb sorsra érdemes emberek valamiféle messiási szerepbe. Kinek ne jutna eszébe Ady verse: „Sósabbak itt a könnyek / S a fájdalmak is mások. / Ezerszer Messiások, / A magyar Messiások.”

A Keresztelőt nem szédíti meg a hozzá fordulók bizakodása: „Én csak vízzel keresztelek, de köztetek áll, akinek a saruja szíját sem vagyok méltó megoldani.” Bizony, egyedül ő a Messiás, aki köztünk van már kétezer esztendeje, de aki helyett folyton más messiásokat várunk, keresünk.

A sokaságból egy fejjel kiemelkedő emberekre minden kornak, közösségnek szüksége van. De veszélyes, ha olyan várakozással fordulunk feléjük, mint aki messiást keres. Még nagyobb baj, ha némelyikük aztán el is hiszi magáról, hogy valóban messiás. A nagyra hivatott, ritka tehetséggel megáldott ember elpusztul a messiásszerepben. De áldott lesz az élete, ha a „köztünk levő” Jézust Messiásként köszönti, s nem értékeli túl saját szerepét. Még a szerény, köznapi ember élete is hasznos, áldott élet lesz az egyetlen, az igazi Messiás közelében.