Homíliavázlat: Nincs húsvét nagypéntek nélkül

„Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az emberfia” – mondja az Üdvözítő (Jn 20,22). Ünnepélyes, súlyos, megrázó szavak ezek. Az apostolok még nem tudják, de már sejtik, hogy a megdicsőülés nem fogja nélkülözni a szenvedés útját. Már sejtik: nincs húsvétvasárnap nagypéntek nélkül.

Jézus a természetből meríti a példát: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz” (20,24). Teljesen át kell alakulnia a búzaszemnek, hogy gyümölcsöt hozzon, jelenlegi formáját nem „mentheti át" a következő életszakaszra. Éppen halálával kezdődik az új, a még teljesebb, a még termékenyebb élet. Az új élethez nekünk is teljes önátadásra, teljes lemondásra van szükségünk. Ha üdvözülni akarunk, nem vonszolhatjuk magunkkal régi, bűnös szokásainkat, visszatérő vétkeinket. Jézus már példát adott nekünk testünk-lelkünk templomának megtisztítására, amikor kiűzte az árusokat a templomból. Most még komolyabb elvárást támaszt: meghalni önmagunknak, bűneinknek, hogy őbenne új életre támadhassunk. Az áldozatvállalásra, az Atyába vetett teljes bizalomra is ő maga ad példát a kereszten. Ha mi is „keresztre feszítjük” emberi természetünkben mindazt, ami nem Istentől való, akkor indul meg igazán bennünk az isteni élet. A világnak, bűneinknek való „meghalás”, az áldozathozatal tehát része a mi életünknek, feltétele a mi megdicsőülésünknek is. S ez a Megváltó életében sincs másképp. Krisztus azért öltötte magára az emberi természetet, hogy megváltsa azt. A mi áldozathozatalunk, a mi szenvedéseink és küzdelmeink magukon hordozzák a megváltás jelét. A mi életünkben nem a kereszté, hanem húsvét diadaláé az utolsó szó!

„Mélyen megrendült a lelkem” – vallja meg a halállal szembesülni készülő Üdvözítő. Mélyen emberi vonás ez! Jézus valóságos Isten és valóságos ember, nem kerüli el ő sem a halálfélelem kínjait, mely a vérverítékes éjszakában és nagypéntek kínjaiban éri majd el csúcspontját. Az Üdvözítő megérti minden megrendülésünket, minden aggodalmunkat és gyötrelmünket. Ha felajánljuk neki, minden cseppjük üdvösségünkre válik. De már ott rejtőzik a mai evangéliumi részben a szabadulás reménysugara: a mennyei ítélet elkezdődött: „Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét.” És a keresztre feszített Üdvözítő mindenkit magához vonz. Nem értelmetlen Jézus szenvedése, ezért a mi szenvedéseink sem azok. Ezzel a reménnyel járjuk végig Jézussal a keresztutat, s ezzel a hittel várjuk húsvét boldog hajnalát!