Közös a gyászunk
Gyászol az Új Ember. Fiatal munkatársunkat veszítettük el jó pásztor vasárnapján. Kálmán György tördelőszerkesztőnk – Gyuri – negyvenkét éves korában, türelemmel és méltósággal viselt szenvedés után, váratlanul hunyt el.
Gyászol az Új Ember. Fiatal munkatársunkat veszítettük el jó pásztor vasárnapján. Kálmán György tördelőszerkesztőnk – Gyuri – negyvenkét éves korában, türelemmel és méltósággal viselt szenvedés után, váratlanul hunyt el.
Felelős döntés előtt – a választás szabadságával – Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni – a hetvenes években egy karikatúra elégedetlenkedett így. Bármennyire is elkeserítő azonban a mai helyzet, a kivonulás nem lehetséges: ez a világ éppen ránk, emberekre bíztatott. Nem viselkedhetünk benne előkelő idegenként. A világ ugyan szeretné, ha eltűnnénk. Talán azért, mert lelkiismeretet ébresztő, felkavaró tényezők volnánk?
Magyary Jolán Assumpta ciszterci nővér – Aki a hatvanas években Érden, a Tárnoki úton járva becsöngetett a 24-es számú házba, annak egy középkorú, a lépcsőkön fürgén leszaladó, mosolygós hölgy nyitott kaput. Ő volt Magyary Jolán, szerzetesi nevén Assumpta nővér. Ezt akkor nem volt tanácsos hangosan mondani, így maradt ő Joli néni.
Élő Rózsafüzér-zarándoklat Sopronban
Több százan vettek részt az április 25-i hétvégén rendezett élő rózsafüzér zarándoklaton Sopronban. A zarándokok a város és hazánk lelki megújulásáért is imádkoztak. (Sajtóiroda)
Csernoch János halála után Serédi Jusztinián lett Esztergom érseke. Régi ismerősök voltak, hiszen Serédit mindenki felkereste római tartózkodása idején. Amikor 1930-ban új érseki irodaigazgatóra volt szükség, a prímás Meszlényi Zoltánt nevezte ki.
Katolikus egyház és muzulmán közösség Európában – Erdő Péter bíboros elnökletével ebben a témában tartottak kétnapos találkozót április 27-én és 28-án Bordeaux-ban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) muzulmán kapcsolatokért felelős szakértői. Az összejövetel célja az volt, hogy felmérjék a jelenlegi helyzetet, megvizsgálják, milyen kihívások várnak a katolikus egyházra, és megtervezzék az együttműködés lehetséges területeit.
Melegszik a Föld, egyre forróbb nyarakra számíthatunk – és erre már az áprilisi hőség is figyelmeztetett. Telepítsünk kúszónövényeket, amelyek alatt nyáron hűsölhetünk. Pergolák, lugasok, rácsok gondoskodnak arról, hogy legyen mire felkapaszkodniuk a növényeknek.