Európai Unió

Párbeszédben az egyházakkal

A Lisszaboni Szerződés elfogadásakor a keresztény világ fájdalmasan szembesült a ténnyel, hogy ebből az alkotmányjellegű szerződésből Isten neve teljes mértékben kimaradt. A szerződés bevezető mondatainak megfogalmazása csak átlátszó kibúvó: „Ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből” született meg a szerződés. Ezzel vélték megkerülni a kérdést, és ezzel okoztak nagy csalódást azoknak a közép-európaiaknak, akik tudva, hogy a közös Európa megálmodói mélyen hívő keresztény emberek voltak, azt remélték, hogy az unió némileg visszaállítja a vallás súlyát a társadalomban a kommunizmusban történt kiszorítása után. Kiderült, hogy a nyugat-európai emberek zöme kommunizmus nélkül is vallástalanná vált. A maradék éppen a mi régiónktól várta az európai kereszténység megújulását.

Nem vagyunk előkelő idegenek

Felelős döntés előtt – a választás szabadságával – Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni – a hetvenes években egy karikatúra elégedetlenkedett így. Bármennyire is elkeserítő azonban a mai helyzet, a kivonulás nem lehetséges: ez a világ éppen ránk, emberekre bíztatott. Nem viselkedhetünk benne előkelő idegenként. A világ ugyan szeretné, ha eltűnnénk. Talán azért, mert lelkiismeretet ébresztő, felkavaró tényezők volnánk?