Monológ III. A segítő

Szerző:

Felkészülő

„Az első találkozás a kliensekkel egyszerre könnyű és nehéz. (Nem szeretem a kliens szót. Tudományoskodó, távolságtartó, személytelen.)
Egy anya és a lánya fordult hozzám segítségért. Két nő.

Az anya tehetetlen, kétségbeesett, ennek következtében a túlzásoktól sem mentes. Végre van, akire ráöntheti panaszáradatát, végre van, aki talán átvesz valamit terheiből. Vajon hányszor mondhatta el eddig a történetüket? Kinek? Miért? Mit várhatott az őt eddig meghallgató elutasítóktól? S vajon valóban elküldték érdemi beszélgetés nélkül?

Szemészeti misszió Kongóban

Szerző:

Járt már Kongó olyan falujában, amely rajta sincs a térképen. Rendszeresen megfordul olyan elhagyatott vidékeken, ahol szemész még sohasem. Sokszor találkozik sarlatánok által „gyógyított” betegekkel, és előfordul, hogy naponta akár huszonöt műtétet is végez. Hardi Richárd szemész szakorvos a kongói szegények orvosa.

A hatvankétmilliós Kongóban alig félszáz a szemész szakorvosok száma. Nagy részük a városokban él, a belső területeken csupán néhányan vannak. „Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tíz éve világprogramot hirdetett, melynek célja, hogy 2020-ra megszüntessék a kiküszöbölhető vakság okait. Ennek ellenére Kongóban katasztrofális a helyzet. A mi megyénkben nyolcmillióan élnek, ketten vagyunk szakorvosok, de csak én operálok” – meséli az orvos.

„Adassék nekik gyönyörűség”

Szerző:

Anyák napja Dombóváron – családos közösségek a plébánián

Tolna megye második legnagyobb városa vasárnapi csenben fogadott. Az utcákon csak néhány kisgyereket láttam, autó sem sok közlekedett, a cukrászda is zárva volt. Az árnyas fák között megbúvó Szent Orsolya Iskolaközpont épületéből azonban fiatalok hangos kacagása szűrődött ki. Mint kiderült, a Boldog II. János Pál Antióchia zárónapja zajlott éppen, szerepjátékokat adtak elő a résztvevők. Kutas Attila atya bemutatta a helyi lelkiségi csoportok képviselőit, az antióchiát vezető két fiatalt és a nagyhétvégét koordináló „háttérszülőket”. Nem volt nehéz a bevezetőben már felvetett témát folytatva körüljárni, hogyan tud az egyházközség, a plébánia, a karitász bekapcsolódni a családok életébe, adott esetben átvenni az édesanya óvó, féltő, gondoskodó, olykor szeretettel irányító, terelgető szerepét. Napjainkban gyakran előfordul ugyanis, hogy a közösség kerül anyaszerepbe. Május első vasárnapja az édesanyák ünnepe, ám minden anya – így az anyaszentegyház is – csak közösségben teljesítheti ki önmagát. A dombóvári plébániához kötődő kis közösségekkel érdemes megismerkedni, mert tetteik, szolgálatuk példaértékű lehet mások számára is.

Örömhírnök egy zárt világban

Szerző:

Országjáró

Kaposvári Egyházmegye

Találkozás Molnár Attila somogyhárságyi plébánossal

Tamási, Reményik, Dsida, Kós Károly és Bánffy Miklós földjéről érkezett a zselici rengetegbe. Molnár Attilát, a maga által is nyakasnak tartott, fiatal székely papot betyár világ fogadta a somogyi betyárok hajdani földjén. Szívét-lelkét azonban már megedzette a háta mögött hagyott hét esztendő, s Jakab Antallal, az évekre börtönbe zárt, néhai gyulafehérvári püspökkel vallja: „Minden kopottságunkban is szeretetével dédelget bennünket az Isten.”

Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye

Szerző:

Országjáró

A püspök kedvenc étele az étlapon

Ikonokat mutat be a debreceni Ikon étterem: a város díszpolgárait, Pro Urbe-díjjal kitüntetettjeit, büszkeségeit. A vendégek megkóstolhatják az ikonok kedvenc ételeit, s olvashatnak róluk az ikonok falán. Elsőként Aradi Csaba ökológus kedvenc fogása, a báránypecsenye pékné módra került terítékre. A Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója megannyi ritka fajt mentett meg. A következő ikon Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök lesz, aki júniusban tartja aranymiséjét. De vajon mi szerepel majd az étlapon?

A megszólítás művészete

Szerző:

Országjáró

Pro Urbe-díjjal ismerték el Felföldi László plébános munkáját

Közösségépítő munkájáért Pro Urbe-díjat kapott Felföldi László, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa, püspöki helynök, esperes. Kósa Lajos polgármester azon az ünnepi közgyűlésen adta át a kitüntetést, amelyet április 11-én tartottak, Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának napján. 1693-ban I. Lipót király e napon adományozta a kiváltságlevelet a városnak. Az évfordulóról több mint húsz éve Debrecen város napja címmel ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg.

Marketing és csend

Szerző:

Országjáró

Pannonhalmi Területi Apátság

Itt állunk a Hóman-bástya alatt, kísérőnk Veiland László (40), a Pannonhalmi Területi Főapátság marketingigazgatója. Az olvasó számára talán kissé furcsán hangzik ez, hiszen első hallásra nehéz összeegyeztetni a bencés apátságot és a marketinget. „Vendéglátással, turizmusmarketinggel, ezen belül szállodák, üdülőfaluk üzemeltetésével és értékesítésével foglalkoztam a diploma megszerzése után. 2011 nyarán megkeresett egy fejvadász cég, hogy Pannonhalmán a turizmus fejlesztéséhez, üzemeltetéséhez, piacra viteléhez és marketingjéhez olyan személyt keresnek, aki mindezt összefogja.”

A marketingigazgatóhoz tartozik a Viator étterem, a Szent Jakab zarándokés vendégház, a turistaforgalom, a borászat, a kertészet, a kolostori termékek nagyés kiskereskedelme.

A tarisznya, amelyet le kell tenni

Szerző:

Országjáró

Miskolci Exarchátus

Tóth Klára a gyászról és a vigasztalódás útjairól Férjével, Tóth Ferenc miskolc–diósgyőri parókussal április 28-án vigasztaló lelkinapot tartottak a sajópálfalai lelkigyakorlatos házban. Mit jelent az, hogy vigasztaló nap? Kiket hívtak meg, hogyan készültek rá?

– Fontosnak érzem, hogy elöljáróban pár szót mondjak magunkról. Három leányunk közül a legnagyobbik középsúlyos értelmi fogyatékos, a nagyfiunkat pedig három éve elvesztettük, miután motorral elütötték. Mindegyik súlyos terhe az életünknek. Kristóf halála után nagyon nehéz volt mindkettőnknek, mégis meghatározó kegyelmi időszakot éltünk meg abban az időben. Ebben fontos szerepet játszott többek között az is, hogy sokan vigasztaltak bennünket, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy sajnálkoztak. Sokszor egyházi körben is hárítunk, ha veszteségre, sorscsapásokra, a fájdalmainkra terelődik a szó. Talán túl könnyen mondjuk másoknak: „Az Isten majd megsegít”, és hisszük, hogy nem „illik” a kínjainkról beszélni, mert az arra utal, hogy nem elég erős a hitünk.