A vértanúk egyháza

Louis Raphaël Sako bíboros, iraki káld katolikus pátriárka levelet küldött Ferenc pápának a Káld Egyház szinódusa alkalmából. A tanácskozást augusztus 4. és 13. között tartották az észak-iraki Erbílben, a káld katolikus főegyházmegye székvárosában.

Megtalálni a helyünket a közösségben

A János evangéliumából vett idézet – „Az örök élet igéi nálad vannak” (6,68) – jegyében rendezte meg a Nyolc Boldogság Közösség augusztus 1. és 4. között a veszprémi Davidikum Római Katolikus Kollégiumban a Betánia Napokat. A 2016 óta megszervezett hosszú hétvégén idén százhúszan vettek részt. Az eseményre az ország minden részéről érkeztek családok, egyedülállók, fiatalok és idősebbek.

Sok hívet vonz a pápai Aranyrózsa

Látványosan megnőtt az elmúlt időszakban a csíksomlyói Mária-kegyhely iránti érdeklődés. Ferenc pápa június 1-jei szentmiséje óta egyre több zarándok rója le tiszteletét a Szűzanya szobránál és csodálja meg a pápa különleges ajándékát, az Aranyrózsát – írja a Székelyhon.ro.

Legyen öröm az iskolakezdés!

A Katolikus Karitász Legyen öröm az iskolakezdés! címmel segélyakciót indított augusztus 1-jétől. A szervezet célja, hogy az országos összefogás során mintegy hatezer gyermeknek segíthessenek az új tanév első napjaiban. A kezdeményezést Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója és Fieszl Csaba, a Váci Egyházmegyei Karitász vezetője ismertette a sajtó képviselőivel.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.