A tevékeny szeretet lerombolja a közöny korlátait
Fotó: Merényi Zita

 

Tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 2-áról 3-ára virradóra kislétai házában álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak. Hetvenöt éve annak, hogy 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.
A Sant’Egidio közösség évről évre megrendezi ezt az imádságot a megsebzettekkel való közösségvállalás iránti vágyból, küzdve a gyűlölet és a közöny ellen, s arra kérve az Urat, hogy szője újra az emberség erőszakkal felszakított szövetét. Az idei alkalomnak Horváth Zoltán terézvárosi plébános adott otthont. A testvéregyházakat Gáncs Péter evangélikus püspök, Aaron Stevens skót presbiteriánus lelkész, a zsidó közösséget Radnóti Zoltán főrabbi képviselte. A püspökön kívül az oltár mellett szolgált Horváth Zoltán terézvárosi plébános; Dúl Géza, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigány­pasz­torációs referense; Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanára; Michels Antal józsefvárosi plébános és Szőcs László, Nyergesújfalu plébánosa, aki nem egyedül érkezett. Hatvan roma gyereket hozott budapesti városnézésre Nyergesújfaluból, Csobánkáról és Bajótról. Közös programjuk zárásaként vettek részt az imádságon, majd zenéltek és énekeltek az udvaron rendezett agapén. Az áhítaton jelen volt Vecsei Miklós romaügyi miniszteri biztos, és üzenetet küldött a résztvevőknek Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke.
Az évente megrendezett megemlékezés különleges szeretettel várt vendégei a cigánygyilkosság-sorozat áldozatainak családtagjai. Idén is eljött a tatárszentgyörgyi Csor­ba család és Kislétáról Balogh Aranka rokonai. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a Sant’Egidio közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent számukra a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Jelenlétük az eseményen, hűségük az emlékezéshez tanúság az imádság vigasztaló erejéről. „Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Cserépedényben hordozzuk drága kincsünket” – ahogyan a közösség szép énekében hangzott a gyertyagyújtás alatt.
„Amikor egy nép vagy egy csoport kezd előítéleteket táplálni egy másikkal kapcsolatban, különbnek gondolni a magáét egy másik identitással szemben, akkor bekövetkezhet az az állapot, amelyről Márai Sándor ezt írta 1938-ban: »Még nincs háború, de már béke sincs.« Isten a béke Istene. Ő nem elégszik meg azzal, ha nincs háború. A békéhez nem elég nem gyűlölni; szeretni kell. A békét a szívünkben kell építenünk mindennap” – ezekkel a szavakkal vezette be az ökumenikus imádságot Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti vezetője.
Beöthe Anna, a közösség égisze alatt szerveződött Fiatalok a békéért mozgalom tagja, aki szabadidejében monori cigány gyerekeknek tart foglalkozásokat, tanúságot tett arról, hogy a fiatalok egy falak nélküli világban szeretnének élni, ahol az emberek segítik és befogadják a gyengébbeket, a szenvedőket.
Az irgalmas szamaritánus történetének evangéliumi szakaszát megrendítő felsorolás követte: a gyilkosságsorozat áldozatainak neve, majd a józan ész és az együttérző szív számára felfoghatatlan és fájdalmas történetük. Minden egyes tragédia rövid felidézése után a béke Urához imádkoztak a jelenlévők, gyertyát gyújtottak az áldozatokért, majd a cigány holokauszt és minden fajgyűlölet áldozataiért. Ezután valamennyi résztvevő meggyújthatta az emlékezés gyertyáját az oltár előtt.
Mohos Gábor püspök homíliájában hangsúlyozta: a Teremtőre Atyaként tekintünk, s ez azt is jelenti, hogy mind­annyian egymás testvérei vagyunk. Ha teret engedünk magunkban az önzésnek, az megnyitja az utat az előítéletek, az erőszak felé. Jézus ismeri az emberi világot, tudja, és tanításában meg is mutatja, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben a félholtra vert ember bármelyikünk lehetne. A Jézus által használt felebarát szó sok nyelvben azt jelenti: az az ember, aki ott van mellettem. Hogyan viselkedünk egymással? – tette fel a kérdést a püspök. – A pap és a levita szíve zárva marad, úgy viselkednek, mintha nem volna közük a félholtra vert emberhez. Amikor az ember szívében félelem van, kerüli az olyan helyzeteket, ahol szerencsétlenséggel kell szembesülnie, és nem látja meg, hogy az erőszakot szenvedett ember a puszta létével, szavak nélkül is segítségért kiált. A példabeszédben egy szamariai ember, egy idegen szíve megrendül a bajba jutott ember láttán. A felebarát az, aki irgalmasságot gyakorol, aki meglátja a másikban az embert társadalmi helyzettől, bőrszíntől, vallástól függetlenül. Jézus válasza az erőszakkal teli világra az, hogy van kiút: a nyitott szív, a tevékeny szeretet, ami lerombolja a közöny korlátait. Jézus szavai nekünk is szólnak: „Menj, és tégy te is hasonlóképpen.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..