Embertárs

A házasság művészet és extrém sport

A házasság művészet és extrém sport

Fotó: Merényi Zita

 

„Meghívtál, hogy vízre lépjek, / Hol nélküled elsüllyedek…” – alig pár perce vagyunk jelen a zalaegerszegi Családkapocs találkozón, amikor megüti a fülemet ez a népszerű dicsőítő dal a programot felvezető szentségimádáson. Igen, a családi élet minden társadalmi és egyéb intézkedés dacára hatalmas ugrás a semmibe, az ismeretlenbe… Mielőtt a konyhafilozófiát tökélyre vinném, beugrik Dragomán György ismert novellája a házasságról, az Oldszkúl hárdkór házasság: „Én azt mondom, hogy a házasságot csakis megszállott fanatizmussal szabad csinálni (…) Ez így tényleg extrém sport. Olyan, mint kiugrani ejtőernyővel, csak nem két percig tart. Hanem a tervek szerint örökké.”
Zalaegerszegen, a Mindszenty József Általános Iskolában mintegy négyszáz jelenlegi és reménybeli extrémsportoló gyűlt össze, a legkisebbtől, az édesanyja testében növekvőtől egészen a nyugdíjaskorúig. A szentségimádás után a felnőttek négy, a gyerekek öt különböző szemináriumi program közül választhattak három turnusban, délután pedig a szentmisén jött össze újra a nagy csapat.
„Mit jelent, hogy te meg apa házasok vagytok?” – kérdezte a négyéves kislány az anyukájától, aki némi gondolkodás után így felelt: „Azt, hogy szeretjük egymást, hogy segítjük egymást.” „Akkor te meg apa nem vagytok mindig összeházasodva?” – hangzott el az újabb kérdés. Székely János szombathelyi megyéspüspök a szentmise kezdetén ezzel a kis párbeszéddel érzékeltette, hogy a házasság kapcsát mindig meg kell erősíteni. S nemcsak a házastársak közötti kapcsolatot, hanem azt is, ami Istenhez fűz bennünket, továbbá a szülő(k) és a gyermek(ek) közötti kapcsolatot és a családok közötti, egymást erősítő kapcsolatokat is. A házasságban két gyönge láncszem van, a férfi és a nő, és egy erős: Isten, ő a legerősebb családkapocs – figyelmeztetett a főpásztor.
A szép házasság alapképlete: ketten hármasban – Székely János a szentbeszédben már Gyökössy Endre szavaival fonta tovább gondolatmene­tét. Két ember egymás iránti szeretete hatalmas szikla. Ha ezen állnak, akkor fentről nézve minden más apró kavicsnak tűnhet, ám ha ez a szikla szétrepedezik, akkor a két ember lehuppan a földre, és a hétköznapi problémákon sem tud olyan könnyedén úrrá lenni. Ezt a sziklát állandó figyelemmel lehet erőssé tenni. A férj például azzal szilárdíthatja meg, ha egy életen át tud udvarolni, a feleség azzal, ha nem sértődik meg a nehéz helyzetekben, hanem bölcsen jelzi, hogy mi a gond. De a gyermekek is részei a családnak, rajtuk áll a családi békesség – tette hozzá a püspök.
A Székely János által elmondottakkal, ha kicsit más formában is, találkozhattunk A házasság művészete című szemináriumon is. Itt egy-egy romantikusan megterített, rózsával díszített asztalka mellett foglaltak helyet a párok. A szemináriumot vezető házaspár, Anita és Jankó egy munkafüzetből és DVD-kből álló komplex amerikai sorozatba adott betekintést szűk egy órában. A Meggyengülő szeretet című film nyomán azon gondolkodhattak el a párok, hogy a házasságuk ideje alatt mennyire szigetelődtek el egymástól, és mi volt az, ami segítette őket abban, hogy ez a távolodás ne történjen meg.
Bár a téma alaposabb kivesézése inkább estére vagy más alkalmakra maradt, a kisfilmben szereplő párterapeuta szavai biztosan sokak fülében visszacsengenek. Egy fiatal házaspár az első párterápiáján vesz részt, a szakember pedig sokat sejtetően, kissé beképzelten azt mondja, tudja, mi a probléma a házasságukkal. „Önöknek nem problémájuk van, hanem a probléma Ön” – fordul a férfihoz. Majd amikor a feleség már elégedetten bólogathatna, a terapeuta rámutat: „és Ön”. Milyen igaz, hogy önzőek vagyunk, és bár a házassági fogadalomkor azt mondjuk, tiszteletet, figyelmet és szeretetet adunk majd a másiknak, valójában inkább azt várjuk, hogy mi kapjuk meg mindezt a párunktól. Nagyon elgondolkodtató volt a filmben Ádám és Éva történetének művészi feldolgozása, amely rávilágított arra, hogy a házasságban lelki harc folyik, és van ellenségünk, de az nem a házastársunk, hanem a bűn és a kígyó: a bűnre csábító. Megfontolandó az a hasonlat is, hogy a házasságban a két fél olyan, akár két dörzspapír. Segítik egymást a csiszolódásban, a tökéletesedésben, még ha fájdalmak árán is…
Éppen erre a programra volt kíváncsi Kabay Zoltán és Kabay-Melega Anikó, akik három fiukkal Szombathelyről érkeztek az egyházmegyei találkozóra. Nyáron részt vettek egy négynapos családtáborban. Az ott megtapasztalt lelki megújulás indította őket arra, hogy eljöjjenek erre a találkozóra is. Bár a három kisfiú mellett minden nap egy túlélés, mondják, esténként igyekeznek időt fordítani a beszélgetésre. Úgy látják, A házasság művészete című munkafüzetnek nagy hasznát vehetik, és a családközösségük számára is jó témát szolgáltathat majd. Hasznosnak találják a kiadványt a jegyes­oktatásban is, amelybe házaspárkísérőként szeretnének bekapcsolódni.
A lelkinapot a szervezők úgy tervezték meg, hogy a házaspárok az előzetes regisztráció során maguk választhassák meg, milyen programokon vesznek részt – mondta el Varga Péter lelkipásztori munkatárs, az egyik szervező. Péter a feleségével részt vett azon a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánián megtartott programsorozaton, amely öt-hat alkalmat ölelt fel, A házasság művészete címmel. Azt tapasztalták, hogy tizenhat évi együttélés után is vannak még a kapcsolatukban érintetlen területek, amelyekről hasznos lehet beszélgetni. A Zalaegerszegen első alkalommal megrendezett lelkinappal az volt a céljuk, hogy a szülők nyugodtan odafigyelhessenek egymásra, átbeszélhessék a házasságukat. Ezért is szerveztek külön programokat a gyerekeknek, természetesen a fel­ügyeletet is biztosítva számukra.
A felnőttek papi előadásokon, az ima erejéről tartott tanúságtételen vehettek részt, illetve rövidfilmeket nézhettek meg. A gyerekekre pedig technológiai, illetve ökológiai inter­aktív előadás várt. Választhattak a focizás, a kötélugrás és a mozizás közül is, illetve minden korosztály számára volt logikai játszóház, kézművessarok, imaösvény, játék a Biblia útjain, sőt az igazán merészek kipróbálhatták, ismerik-e annyira Kis Szent Teréz gondolatait, hogy tudásuk segítségével kimeneküljenek egy szabadulószobából.
A felnőtteknek szóló szemináriumokon Székely János is előadást tartott, a mesének a gyermeknevelésben betöltött szerepéről. Nem véletlen, hogy Jézus sok történetet, példabeszédet mondott, mert azt a nagy történetet akarta átadni, hogy Isten szeretetből teremtette meg a világot és az embert – fogalmazott. – Szeretetből alkotott, és magához emel minket. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd jól mutatja ezt a jézusi gondolkodást. Az őt faggató farizeus kérdésére – Ki az én felebarátom? – Jézus mondhatta volna egyszerűen azt, hogy mindenki felebarát. Ám ő nem elméleti síkon akart válaszolni, hanem hatni akart, nevelni, ezért az irgalmas szamaritánus történetével felelt. S ezáltal rávilágított arra, hogy nem az az igazi kérdés, ki az én felebarátom, hanem hogy én felebarát vagyok-e, segítek-e annak, akinek szüksége van rá.
Ahogyan Jézus történeteinek, úgy ősi meséinknek is fontos mondanivalójuk van. A próbatételek arra mutatnak rá, hogy az életben – a házasságban, a családban is – nap mint nap újabb nehézségekkel kell megküzdenünk. Népmeséinkből megtanulhatjuk azt is, hogy nem mind arany, ami fénylik, s attól, hogy valaki rendkívül gazdag, még lehet boldogtalan. Székely János visszaemlékezett arra is, milyen sokat jelentett neki és testvérének, hogy a családban időről időre meghallgathatták szüleik megismerkedésének és összeházasodásának történetét. Hangsúlyozta, minden gyerek számára fontosak a hasonló családi történetek. Arra kérte a szülőket, hogy szabadítsák meg gyermekeiket a telefon és a számítógép rabságából, és lehetőleg olvassanak vagy mondjanak nekik mesét, hogy használhassák a fantáziájukat.

„Az igazság ott van a szemedben”

„Az igazság ott van a szemedben”

Fotó: Lambert Attila

 

Sajószentpéter után egy „Kazincbarcika” feliratú mentőautó mögött haladunk, ennek takarásában érkezünk a városba. Nem sokkal később ugyanez az autó már villogva-szirénázva száguld visszafelé. Amikor távozik, hirtelen visszatér a szinte áhítatos ünnepnapi csend.
A Szent Család-templomban a kijáratnál óriási a tömeg, a többség középiskolás. Próbál a zene- és énekkar: feltűnően tiszta és magabiztos a hangja, jól összeszokott csapatnak tűnik. Maga az épület két kedves meglepetést is tartogat. Az egyik a fenti ablakokon át mindvégig egyenletesen beáradó fehér (már-már túlviláginak tűnő) fény, amely oly erős, hogy egy ideig arra gyanakszom, nem jöhet kintről, nem lehet a nap fénye. De idővel kiderül, hogy még­iscsak az, és ez szívmelegítő így november elején. A nap is velünk ünnepel.
A másik, amire felfigyelek, szintén egy építészeti sajátosságból fakad: fent, a kórus mellett mindkét oldalon ablakok nyílnak (hittan- és próbatermek vannak ott, tudom meg), és minden ablakban áll két-három ember, akik onnét vesznek részt a misén.
Megesik, hogy percekig szinte mozdulatlanok, és emiatt festményszerű a látvány. Azokra a freskókra hasonlít, amelyek sok templomban festett ablakok mögül figyelő híveket ábrázolnak. A most, az élő valóság és az örök, az időtlen összeolvadása egyszerre vidám és méltóságteljes.
Ángel Fernández Ártime, Don Bosco tizedik utóda a főkapun át civilben érkezik. Átöltözés után a többiekkel együtt kimegy a templomból, hogy aztán ünnepélyesen bevonulhassanak. Ábrahám Béla tartományfőnök köszönti a jelenlevőket, a rendfőnök pedig mindenkit bátorságra, a találkozás örömére buzdít. Úgy látta ugyanis, hogy vannak, akik elfogódottak, magyarázza, és még idegenkednek a közvetlenségétől.
Prédikációjában is a közös ünneplés örömében bizakodik. Halottak napjáról, halloweenről, a halálhoz való viszonyról beszél. Nemrég valaki azzal lepte meg, mondja, hogy a halloweenről mint a halálon nevetés alkalmáról beszélt neki. Mi azonban nem nevetünk a halálon, hanem nagy reménnyel viszonyulunk hozzá, amikor elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, hangsúlyozza.
Aztán a keresztények és a kereszténység helyzetére tér rá, arra hívja fel a figyelmet, hogy a világnak és az egyházi közösségnek nagy szüksége van mélyen hívő fiatalokra. Olyanokra, akik az életükkel tesznek tanúságot.

*

Ábrahám Béla misét záró szavaiban megemlékezik Sándor István szalézi vértanúról, és röviden beszámol arról az antropológiai kutatásról, amely a következő hetekben indul földi maradványainak megtalálására. Majd amikor átvonulunk a Don Bosco Sportközpontba, leül velünk egy kicsit beszélgetni. Több mint százharminc országban tizenötezer szalézi él, fontos az összefogásuk, az egységük: ezt szolgálják a rendfőnöki látogatások, mondja. És fontos Artime atyának az a szinódusi felismerése is, hogy a szaléziakat jellemző közvetlenség, természetesség mennyire egybecseng Ferenc pápa stílusával, törekvéseivel.
Míg Óbuda a szellemi-lelki és jogi, addig Kazincbarcika a lelkipásztori munka szalézi központja a mai Magyarországon. Ez utóbbinak fontos állomása lesz a december 7-ére ide szervezett cigánypasztorációs konferencia, akárcsak az a sokakat szakmunkásvizsgához segítő szakképzési pilotprogram, amelyről már szerződést is kötöttek a kormánnyal.

*

A sportcsarnokban először egy, a Tavaszi szél vizet áraszt dallamára szalaggal táncoló lány kap nagy tapsot, majd miután a külföldi vendég megérkezik, rövid történelemórát látunk és hallunk, amely pár percben igyekszik megismertetni a vendéget Magyar­ország zivataros évszázadaival, a honfoglalástól napjainkig. Ezután a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium műsora következik: néptánc, pantomim, kórus. Feltűnő, hogy a közönség mennyire egy hőfokon van az előadókkal, a két társaság között nagy az átfedés, és az egész rendezvény egy közös ünnep, igyekezet, összpontosítás a siker érdekében. A dal, amelyet a diákok és a tanárok együtt énekelnek, a When you say nothing at all, ilyen sorokkal: „Hihetetlen, hogyan tudsz beszélni egyenesen a szívemhez, anélkül, hogy egy szót is szólnál. Képes vagy beragyogni a sötétséget. Az igazság ott van a szemedben. Kezed érintésével azt mondod, sosem hagysz el, majd elkapsz, ha zuhannék. (…) A mosoly az arcodon, az igazság a szemedben, a kezed érintése tudatja velem, hogy szükséged van rám.”
A műsor után a színpadra hívják Artime atyát, „Ferenc pápa barátját”, aki megköszöni a műsort: mindazok fáradozását, akik részt vettek a szervezésben. Háláját fejezi ki a szalézi mű működtetőinek, azoknak, akik segítenek megvalósítani Don Bosco álmát. „Ha rátok nézek – mondja a fiataloknak –, nagyon szépnek látom a szalézi jövőt. A szalézi központoknak mindig minden fiatal előtt nyitva kell állniuk, függetlenül attól, hogy milyen vallásúak vagy politikai meggyőződésűek, gazdagok vagy szegények.
Artime atya a szinóduson megdöbbenve értesült arról, hogy egy kétszázezer válaszadó által kitöltött online kérdőív tanúsága szerint Európában kevés a fiatalok motivációja
az élethez. Boldogtalanabbak, mint amerikai, ázsiai, afrikai kortársaik. Ahhoz, hogy ez változzon, álmaiknak, céljainknak kell lenniük. Fontos volna, hogy felismerjük, milyen jó másokért nagylelkűségből jót tenni, másokért élni. A diploma, a jó munka nem lehet az egyetlen célunk, csupán eszköz a teljességünk eléréséhez.

*

A Don Bosco-szakiskola műsora mai fiatalok útkereséséről szól, majd a múltba, Don Bosco idejébe, az akkori fiatalok világába vezet el, akik sokáig azért nem boldogultak, mert senki sem törődött velük, nem bízott a jóravalóságukban, és nem adott nekik esélyt. A történelmi példa egy váratlan fordulattal artistaprodukcióba megy át, talán annak jelképeként, micsoda ügyesség, bátorság és kitartás szükséges ahhoz ma is, hogy valaki kitörjön a szegénységből, a hátrányos helyzetből.

*

Artime atyát a panorámakép elkészítése után is tömeg veszi körül, a vele fényképezkedni akarók száma végtelennek tűnik. Mint ma többször is megtapasztalhattuk, a szaléziaknál általános a törekvés, hogy Don Boscót mintegy jelenlevővé tegyék, eleven erővel képviseljék azt a lelkületet, amely őt jellemezte. A korábbi rendfőnökök példáját követve valamiként ennek eszköze igyekszik lenni Artime atya is. Amikor a számunkra kissé szokatlan „Don Bosco tizedik utódja” titulusról kérdezzük, hangsúlyozza, hogy ez magától a rendalapítótól származik. Don Bosco ugyanis arról írt: ő ugyan egyszer meghal majd, de minden utóda az ő nevében és képviseletében fog működni. Az, amit a szegények, a hátrányos helyzetű fiatalok érdekében elkezdett, soha többé nem veszhet ki a világból.

Érték a jövő számára

Érték a jövő számára

Fotó: Loósz Róbert

 

Udvardy György megyéspüspök a köszöntőbeszédében az egyházmegye idei jelmonda­tára irányította a figyelmet – „Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette” –, hiszen a tornacsarnok felépülése ennek a szentírási mondatnak az erővel megjelenő valósága – fogalmazott. „A csarnok a teljes ember nevelését szolgáló lehetőség és feltétel. A keresztény nevelést szolgálja, a Krisztus általi ember megismerését, a Lélek szerint élő ember megszületését” – mondta a főpásztor, aki az ünnepen a beruházás költségeiről is tájékoztatást adott: az oktatási intézmény fejlesztésére fordított összeg 1,864 milliárd forint volt, amelyből az építési munkák kivitelezésére 1,614 milliárd forintot, az eszközbeszerzésre pedig 250 millió forintot fordítottak. A beruházás megvalósulásához szükséges összeget európai uniós pályázati forrásból, kormányzati támogatásból és saját erőből sikerült fedezni.
A megyéspüspök azt is elmondta, hogy a pécsi Káptalan utcában zajló óvodaépítéssel az egyházmegye szeretne kialakítani egy olyan központot, ahol a kisgyermekkortól az érettségiig vagy – a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolának köszönhetően – akár a diploma megszerzéséig egymáshoz közel álló épületekben tanulhatnak a gyermekek, a fiatalok.
Udvardy György beszélt az egyházmegye más településein zajló beruházásokról is: Komlón a végéhez közeledik az iskolafelújítás, és az egyházmegye Pakson, Tamásiban, Szekszárdon, Mohácson is szeretne előrehaladni terveinek megvalósításában. A főpásztor köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal, áldozatvállalásukkal, segítő szándékkal hozzájárultak a beruházás megvalósulásához. „Hiszem, hogy ez az épület és benne a lelkek, az itt a végbemenő növekedés, az erőfeszítések és egymás segítése érték a jövő számára, a város és az egyetem számára is. Hisszük, hogy Krisztust ismerő, jól felkészült, felelősséget vállaló, szolidáris emberek formálódnak itt” – tette hozzá a megyéspüspök.
Köszöntötte az ünneplő közösséget Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa is, aki azokról az evangéliumi, keresztény értékekről beszélt, amelyek a mozgás művészetén, a sporton keresztül és az emberben munkálkodó Szentlélek által kerülnek felszínre a nevelés során. Mint mondta: a tornacsarnok a barátságos versengés helyszíne, ahol a tanulók a szabályok és a különböző technikák mellett az egymást segítő lelkületet is elsajátítják. Megtanulják, hogy a másik csapat nem ellenség. Megtanulnak nyerni és veszíteni, s megértik, hogy mindig van új esély. Megtanulják tisztelni egymást, és elfogadni a másik gyengeségét – mondta a nuncius. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az érett, boldog ember Isten dicsőségének visszatükröződése.
Az ünnepségen beszédet mondott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, aki Szent Mórról szólva így fogalmazott: élete, munkássága példamutatás mindannyiunk és a jövő nemzedékek számára. Az oktatási intézmény feladata az, hogy miként a szent püspök tette egykor, vigyázza és gazdagítsa a rábízott fiatalok lelkét, s táplálja és erősítse a testüket.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere az államtitkár gondolataihoz csatlakozva elmondta, Szent Mór személye a pécsi identitás része. Az iskolaközpont fejlesztése kapcsán pedig hangsúlyozta: nem pusztán arról van szó, hogy a város gyarapodik és szépül. A nevelési intézmények fejlesztése a kormány küldetésének megfelelően a családok kiemelt támogatását szolgálja.
Az ünnepségen első alkalommal adták át a Winkler díjat; ezt Udvardy György pécsi püspök idén alapította az egyházmegyei építési és felújítási munkálatokban kivitelezőként vagy másképpen közreműködő szakemberek munkájának elismerésére, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy megfelelő infra­strukturális háttér segítse a pasztorális célok megvalósítását. Az egykori templomépítő plébános, Winkler Mihály emlékére létrehozott díjat első alkalommal az egyházmegye épületfejlesztési projektjeiben több alkalommal részt vevő Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. termelési igazgatója, Wéber Árpád kapta.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Elfogatóparancs Óscar Romero érsek gyilkosa ellen

Elfogatóparancs Óscar Romero érsek gyilkosa ellen

Az ACI Prensa katolikus hírportál október 24-i közlése szerint a most hetvennyolc éves Álvaro Rafael Saraviát terheli a felelősség Óscar Romero (1917–1981) meggyilkolása miatt. Mint ismeretes, a salvadori érsek 1980. március 24-én éppen szentmisét mutatott be egy kórházi kápolnában, amikor lelőtték. Meggyilkolása miatt mindeddig még senki sem került bíróság elé, bár Álvaro Rafael Saravia egykori katonatiszt ellen 1993-ban keresetet nyújtottak be. Ezt azonban elutasították, mivel egy akkor hatályos amnesztiatörvény akadályozta a polgárháborúval kapcsolatos büntetőjogi eljárásokat. Az ügyet 2017-ban nyitották meg újra, miután visszavonták az amnesztiatörvényt.
Rigoberto Chicas salvadori bíró szerint elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy Saraviát felelősség terheli Romero érsek meggyilkolása miatt, ezért a helyi rendőrség és az Interpol is keresi őt. Médiajelentések szerint a gyanúsított az Amerikai Egyesült Államokban, ismeretlen helyen tartózkodik – közli az MTI.
A salvadori érsek ellen 1980-ban elkövetett merénylet nagy társadalmi felháborodást váltott ki. Az eseményt követően véres polgárháború tört ki Salvadorban – az 1992-ig tartó konfliktus során több mint 75 ezer ember halt meg az észak-amerikai országban.
Óscar Romerót – aki szót emelt a társadalmi igazságosságért, kiállt a szegényekért, és politikai reformokat követelt a salvadori katonai diktatúra idején – Ferenc pápa mártírnak nevezte, amikor október 14-én Rómában szentté avatta.

Forrás: Kathpress, fotó: ACI Prensa
Fordította: Gátas Judit

Felmentették Ászja Bibit

Felmentették Ászja Bibit

A pakisztáni legfelsőbb bíróság október 31-én felmentette Ászja Bibit, az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény édesanyát. A 2009-től fogva tartott asszony ügyében Ferenc pápa, illetve világszerte számos keresztény vezető és emberi jogi aktivista is szót emelt.
Lapzártánkkor érkezett hírek szerint a pakisztáni hatóságok megtiltották Ászja Bibinek, hogy elhagyja az országot, nevét felvették azok listájára, akik nem utazhatnak külföldre. Ez lett az eredménye annak a tárgyalásnak, amit a kormány az iszlám radikálisokkal folytatott, akik Ászja Bibi szabadlábra helyezése után három napon keresztül megbénították a városok forgalmát, és a nő felakasztását követelték (képünkön).
Szaiful Maluk, Ászja Bibi ügyvédje számos fenyegetést kapott a napokban, ezért úgy döntött, hogy elhagyja Pakisztánt, mert az élete veszélybe került.
Az ötgyermekes keresztény édesanya története akkor kezdődött, amikor egy adóhatósági tisztviselő inzultálta, majd kampányba kezdett ellene. Néhány nappal később, amikor étkezésre került sor a birtokon, ahol dolgozott, néhány asszony közölte vele: nem ihatnak abból a pohárból, amelyből előttük egy keresztény ivott. Ebből vita kerekedett, s néhány napra rá Ászja Bibi a börtönben találta magát. A vád: blaszfémia, azaz istenkáromlás volt. Vádlói azt állították: az asszony a vallásukat és Mohamed prófétát gyalázta.
Az állítólagos káromlásért halálra ítélt keresztény nő 2009 óta raboskodott, nemrég azonban lehetőséget kapott arra, hogy találkozzon a családjával: férjével, Asikkal, két lányával, Eisammal és Esával, valamint a család gyámjával, Joseph Na­deemmal, aki a Renaissance Education Foundation vezetője Lahorban.
Szakib Niszar, a pakisztáni legfelsőbb bíróság elnöke személyesen kapcsolódott be az ügybe, és kitűzte az utolsó, sorsdöntő tárgyalás időpontját, amely az ország legmagasabb rangú bírói testülete előtt zajlott. Ászja és a káromlás büntetéséről szóló törvény többi ártatlan áldozata valódi igazságszolgáltatásért kiált. A törvénnyel egyébként rendszeresen visszaélnek, hogy így toroljanak meg személyes jellegű konfliktusokat. Ászja Bibi valójában néhány muszlim asszony és a helyi imám ellene irányuló intrikáinak áldozata.
Pakisztánban azonban a helyzet borzasztóan bonyolult, mert a szélsőséges iszlamista csoportok az ilyen ügyekben nagy nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra. Előfordultak már gyilkosságok is: megöltek néhány olyan muszlim elöljárót, akik a következményekkel dacolva bátran kiálltak nézeteik mellett, és pártatlanul döntöttek, illetve felmentő ítéletet hoztak káromlással vádolt keresztények ügyében.
Pandzsáb tartományban az elmúlt három évtizedben rendkívüli módon megnövekedett a káromlással vádolt személyek száma – nyilatkozta a társadalmi igazságosságért küzdő pakisztáni iroda vezetője, a keresztény Peter Jacob. Az iroda többek között Arif Ikbal Bhatti ügyével is foglalkozik, akit nyugdíjba vonulása után gyilkoltak meg muszlim radikálisok, mert felmentő ítéletet hozott egy káromlással vádolt keresztény ügyében.
A káromlásról szóló törvénnyel való visszaélések rákos daganatként élnek a társadalom szervezetében. „Százakat megkínoztak, bebörtönöztek, kilakoltattak már. Több milliárd rúpiát elér az elpusztított magánvagyon értéke, az elkövető radikális csoportok mégis büntetlenül tevékenykednek tovább” – mondja Peter Jacob.
Ferenc pápa idén február 24-én fogadta a Pakisztánban káromlásért halálra ítélt Ászja Bibi lányát és férjét. „Sokat gondolok édesanyádra, és imádkozom érte” – mondta a pápa Eisam Asiknak, Ászja Bibi lányának, aki a vatikáni audiencián megölelte a pápát, mert édesanyja, akivel indulás előtt a börtönben találkozott, ezt kérte tőle.
Asik Maszih, a kilenc éve fogva tartott asszony férje a találkozón ezekkel a szavakkal fordult a pápához: „Szentatyám, kérem, hogy Krisztusban egyesülve imádkozzon a feleségemért és minden üldözött keresztényért.”

Forrás és fotó: La Stampa/Vatican Insider
Fordította: Kuzmányi István

Segítség egyedülálló szülőknek

Segítség egyedülálló szülőknek

Fotó: Merényi Zita

 

Papp Miklós elöljáróban leszögezte, hogy morális szempontból két külön szakasznak kell tekinteni az egyedülállóvá válás, illetve az egyedülálló szülői életállapottal való megküzdés folyamatát. Lehet, hogy valaki ártatlanul került ilyen helyzetbe (például meg­erőszakolták), a kérdés mégis az, hogy miként cselekedjék jól az új, sok nehézséggel terhelt életállapotában. – Szeretnénk biztatni az érintetteket, hogy ne ragadjanak bele az áldozatszerepbe – mondta az előadó. – És a biztatásunk azoknak is szól, akik felelőtlenségük, bűnük (megcsaló fél) miatt jutottak ebbe a helyzetbe. Nem szabad azonosítaniuk magukat életüknek ezzel a szakaszával, van morális tennivalójuk, még hősökké is válhatnak, fölnevelve gyermeküket a nehézségek közepette.” Papp Miklós Ferenc pápát idézte, aki azt hangsúlyozza, hogy a kegyelem ezekben az élethelyzetekben is működik.
Asztalosné Elekes Szende pszichológus arról beszélt, hogy az ember az alkalmazkodóképességének (reziliencia) köszönhetően képes felépülni a trauma (válás, házastárs halála) után, akár a korábbi életminősége is visszaállhat. Somogyiné Petik Krisztina pedig végigvette azokat a teendőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy válási traumából épségben kerülhessenek ki az egyedül maradt szülők.
A legfontosabb a veszteség feldolgozása; akik elválnak, azok elveszítik a házastársukat, a társadalmi szerepüket, a mindennapi rutinjukat, és anyagi helyzetük is megváltozik. A gyászmunka pedig hosszú ideig tart: „meg kell bocsátani a volt házastársnak, önmagunknak és Istennek is, akit esetleg vádolunk”. Asztalosné Elekes Szende ehhez hozzátette, hogy a veszteség feldolgozását gyakran gátolja az önvád, a rágódás a múlton vagy a meddő körforgás a gyűlölet fogságában. Nem segít az alkohol vagy a kicsapongás, az önpusztítás sem, és a kapcsolatból kapcsolatba futó életmód csupán elfedi a fájdalmat.
Papp Miklós hangsúlyozta, az sem járható út, ha démonizáljuk a volt társunkat, és a vele leélt éveket mindenestül rossznak állítjuk be, mert az hazugság. El kell ismerni, ami jó volt. Persze a mélyponton ezek a jó tanácsok önmagukban mit sem érnek, a pszichológus segítségét is igénybe kell venni. A trauma után, az új élet kezdete előtt ki kell pihenni magunkat, nem lehet jól élni a test ellenében. Az előadó újfent Ferenc pápát idézte, aki „Isten irgalmának prófétája”: a gyónásban az Úrhoz fordulhatunk, szükségünk van arra, hogy belekapaszkodjunk, mondván, „Ragadj meg, vigyél ki ebből a mélységből, veled van tovább!” „Beszélgess Istennel – folytatta Papp Miklós –, ő szeretettel akar veled lenni. Emlékszünk az evangéliumból, hogy Jézus a szamariai asszonyra sem olvasta rá a bűneit, nem ítélte el, ahogy Zakeust sem. Vedd az erőt, és ülj le Istennel egy szent kávézásra, hiszen életed új igazságát keresed. Nincs olyan, hogy minden elveszett, a Szentháromság hívásából nem tudunk kiesni. Ez az életünk új helyzetének tulajdonképpeni átkeretezése: lehet hinni, lehet szeretni, és békét kell kötni Istennel, aki mindig hív. Ugyan­akkor bűnös életvitelt folytatva ez nem megy, könnyed kapcsolatok hajhászásával sem megy” – tette hozzá az előadó, majd arról beszélt, hogy az egyedül maradt szülőnek fontos támaszai lehetnek a barátok. Tőlük türelmes figyelmet kért az egyedül maradtak iránt.
A következőkben Somogyiné Petik Krisztina a mélypont, az összeomlás utáni építkezés fázisairól beszélt. „Törődnünk kell a testünkkel, maradjunk ápoltak, oldjuk a stresszreakciót azzal, hogy mozgunk, zenét hallgatunk, olvasunk, találkozunk a barátokkal, kirándulunk a természetbe, keressük a csöndet, a meditáció lehetőségeit. „Az összeomlás után önértékelésünk felépítésében fontos szempont, hogy ne azonosítsuk magunkat az özvegy-, az elváltszereppel, ennél többek vagyunk. Az identitásunk számos pilléren áll, szüksége van ránk a munkahelyünknek és más közösségeinknek, legfőképpen pedig a gyermekünknek.”
Napjaink pszichológiai kutatásai rámutatnak, hogy nem feltétlenül a magunknak ismételgetett pozitív üzenetek építenek, erősítenek, hanem az együttérzés önmagunkkal: gyengeségeink, kudarcaink elfogadása. Ezzel szemben hajlamosak vagyunk ostorozni, rugdalni magunkat, ez persze romboló hatású.
Asztalosné Elekes Szende azt is hangsúlyozta: személyiségünk építése közben ügyelni kell arra, hogy ehhez felnőttkapcsolataink segítségét vegyük igénybe, ne a gyerekünk legyen az egyetlen erőforrásunk. Egyedül maradt szülőként újra kell definiálni a szüleinkkel, az apósunkkal, anyósunkkal való kapcsolatot is. A nagyszülők vigyázhatnak a gyermekre, fiúk esetében nagy szükség van a nagypapára, ha nincs jelen az édesapa.
Somogyiné Petik Krisztina is felhívta a figyelmet arra, hogy válás esetén a családrendszer nem szűnik meg, ugyanakkor ügyelni kell az alrendszerek határaira: a veszteségfeldolgozásba nem a gyereket, hanem egy felnőttet kell bevonni. Papp Miklós ezzel kapcsolatban Anselm Grün OSB lelki írót idézve a naimi ifjú evangéliumi történetének pszichológiai olvasatát ismertette: az egyedül maradt naimi asszony minduntalan sír, bánkódik, panaszkodik, a fia pedig úgy érzi, nem élheti a saját életét, mert nem lehet hűtlen az anyjához, mellette kell maradnia. A fiú végül elsorvad, „meghal”. Jézus mindkettejükre rászól: az asszonynak azt mondja: „Ne sírj!” (Mintha azt mondaná: Vedd már észre, hogy tönkreteszed a fiadat!), a fiút pedig így figyelmezteti: „Kelj fel!” (Mintha azt mondaná: Hagyj fel a mártírszereppel, hozz döntéseket!).
Papp Miklós szólt arról, hogy az egyházi közösség szerepe is felértékelődik az egyedülálló szülők kapcsolataiban: „Ferenc pápa minduntalan hangsúlyozza, hogy mindenkinek helye van az Egyházban, ami nem gettó, nem zárt klub: hozzátartoznak azok is, akik gyengék, törékenyek. Ne váljunk önjelölt csendőrökké, akik elvált embereket nem tűrnek meg maguk között. Az Amoris laetitiában azt olvashatjuk, hogy a házasok hordozzák őket az Egyházban, amely Isten népe (II. vatikáni zsinat), egy nyitott csapat.” „Ez a hordozás gyakran anyagi segítséget is jelent, meg kell tanulnunk elegánsan, nagyvonalúan adni” – tette hozzá az előadó.
Az egyedül maradt szülőknek jó hír a nehézségeik közepette, hogy számíthatnak Isten irgalmára – folytatta Papp Miklós –, számíthatnak rá, hogy megesik rajtuk a szíve, a Lélek pedig erőt ad életük B tervének megvalósításához.
Somogyiné Petik Krisztina kitért az egyedülálló szülők és gyermekeik kapcsolatára is. Nehezített ez a pálya, mert több a feladat, kétféle szülői szerepet kell vinni, nő a stressz, megjelenik a bűntudatos túlféltés, gyakoriak a hangulatingadozások, és anyagi problémák is adódhatnak – mindezek a gyermeket is terhelik. Az egyedül maradt szülő nem tud minden esetben ideálisan viselkedni, igyekszik kompenzálni a gyereket az őt ért sebek miatt, ezzel azonban nem tesz jót, sőt árt neki.
Asztalosné Elekes Szende hangsúlyozta, hogy a gyermeknek mindkét szülőre szüksége van, a haragvó (volt) pár két tagjának együttműködővé kell válnia a gyermek érdekében, akinek fontos az érzelmi támasz, a melegség, az elfogadás, ugyanakkor az irányítás, a megfelelő keretek is, hogy biztonságban érezhesse magát. Az irányító nevelési stílus az ideális: a szülő érzékenyen reagál a gyermek megnyilatkozásaira, mindig elérhető a számára, ugyanakkor elvárásokat is támaszt, kereteket állít fel, de a szabályokat képes rugalmasan kezelni a gyerek állapotának megfelelően.
Válás esetén a szülőnek törekednie kell arra, hogy a gyermekét pontosan tájékoztassa a változásokról, és ha lehet, a napirendjét ne rúgja fel. Semmiképpen se állítsa döntés elé, ne kérje tőle, hogy ő határozzon, melyik szülővel kíván maradni. Azt azonban mindenképpen és egyértelműen tudtára kell adni, hogy nem ő az oka a szülei válásának, mert a legtöbb gyerek bűntudatot él meg emiatt. Sokan közülük érzéketlennek tűnnek, eközben azonban némán szenvednek. Ez utóbbi tény miatt fontos, hogy az új helyzetben ne legyenek tabutémák. Segíteni kell a gyermeket, hogy merjen megszólalni, és ne maradjon egyedül a fájdalmával.
Papp Miklós az előadás végén azt is hangsúlyozta, hogy az elvált embereknek is képviselniük kell a gyermekük számára a házasság eszméjét. A görögkatolikus lelkiség szerint a család a Szentháromság ikonja. „Beszéljünk nyugodtan a hibáinkról, ettől még a házasság eszméje érvényes.” A lelkipásztor örömmel mondta el azt is, hogy a nehéz­ségek közepette Szűz Máriához fordulhatunk, belé is kapaszkodhatunk, hiszen ő az egyedül­állóknak is patrónusa.
Papp Miklós az előadás végén Jeremiás könyvéből olvasott fel egy hosszabb részletet: a bibliai szakasz szerint a próféta Isten üzenetét továbbítja az őt cserbenhagyó, hozzá hűtlenné vált néphez, amely most romokban hever. Bátorító, vigasztaló, reményt adó szavak ezek, amelyek a jövőre vonatkoznak, és nemcsak a választott néphez, hanem minden megtört életű emberhez szólnak.

Szívén viselte az embereket

Szívén viselte az embereket

Fotó: Kuzmányi István

 

A budapesti Angyalföldi Szent Mihály Plébánia lakóépületének falán, a Babér utca 17/B szám alatt október 28-án felavatták és megáldották az egykori esperes-plébános, protonotárius kanonok, a XIII. kerület díszpolgára, Vigyázó Miklós emléktábláját. A lelkipásztor 1992-től haláláig ezen a plébánián szolgált.
Vigyázó Miklós október 25-én lett volna hetvenöt éves. Ebből az alkalomból a XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére helyezték el az emléktáblát a plébánia falán.
Az ünnepi eseményen Hodász András, a plébánia kormányzója; Pál Ferenc plébánoshelyettes; Kálmán Antal egykori plébániai káplán, Béke téri plébános; Tóth József, a XIII. kerület polgármestere; Borszéki Gyula alpolgármester; Vigyázó Miklós testvérei és rokonai, valamint a plébánia hívei jelentek meg.
Tóth József polgármester a köszöntőjében felidézte Vigyázó Miklós életútját, és megemlítette azt is, hogy a plébános mindig nyitott volt a hozzáfordulók, különösen a szegények és a rászorulók gondjai iránt. Hangsúlyozta szerepét a plébánia és a kerület közös – idén huszonötödik alkalommal megrendezett – Szent Mihály-napi búcsújának elindításában, valamint abban, hogy a templom és a plébánia megnyílt a kerület minden lakója számára.
A plébánia részéről Pál Ferenc szólt az egybegyűltekhez. – Vigyázó Miklós most valami olyasmit gondolhat: „Na, mi van, már táblát csináltok belőlem?” – fogalmazott személyes hangú megemlékezésében a plébánoshelyettes, majd hozzátette: Miklós atyától távol állt a hivatalos és ünnepi köszöntők világa.
Ha valamit ki lehet emelni vele kapcsolatban, az az, hogy szívesen fogadott mindenkit, szerette, ha személyesen felkeresték. „Figyelt ránk, ha valamit elmondtunk neki, azt a szívén viselte” – emlékezett Pál Feri atya. – Plébániai munkája mellett létrehozta a Leány, Anya, Gyerek Alapítványt (Lea otthon), mert felelősséget érzett az emberi sorsok, az elhagyatott gyermekek, az édesanyák, az édesapák, a családok iránt.
Miklós atya sosem volt atyás, inkább olyan apucis – fogalmazott Pál Ferenc. – Nem szerette, ha mellébeszéltek. Érdekes – jegyezte meg a plébánoshelyettes –, hogy általában annak állítanak emléktáblát, akire külön figyelmeztetés nélkül is emlékezünk. Vigyázó Miklós atyának nemcsak az emléke, hanem az életpéldája, a mondatai is elevenen élnek közöttünk. Emléktáblája most ennek a kérdésnek a megválaszolására hív bennünket: „Ugye tudtok rólam olyasmit mondani, amire úgy emlékeztek: jó volt?”
Pál Feri atya szavait követően Hodász András és Tóth József együtt leplezték le az emléktáblát, amelyet a plébániai kormányzó megáldott, majd az önkormányzat és a plébánia képviselői megkoszorúztak.

Fődíjat nyert a vizafogói plébániatemplom

Fődíjat nyert a vizafogói plébániatemplom

Fotó: Thaler Tamás

 

A Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt pályázatra idén huszonhárom nevezés érkezett. Most először osztottak ki két fődíjat; családi ház és lakóépületek kategóriában Kovács D. Barnabás építész vehette át az elismerést a Dörgicsére tervezett nyaralóépületéért.
Az ötszázezer forint pénzjutalommal járó fődíjat a köz­épület kategóriában díjnyertes templomrekonstrukció azzal érdemelte ki, hogy „a szerzőpáros alapos munkával felderítette az építész eredeti szándékát, és szellemiségének mély átérzésével, új művet létrehozva rekonstruálta az épületet”.
„A 80-as évek elavult szerkezeteinek cseréjén túl átértelmezték a szakrális teret, valamint a belső közlekedés és a harangtorony szellemes és szerves, dramaturgiailag feszes kialakításával magas szintű társművészeti teljesítménnyel újrafogalmazták a templomot” – méltatta a munkát Dévényi Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia egykori alelnöke, Az év háza pályázat bírálóbizottságának elnöke, aki idén ötödik alkalommal töltötte be ezt a tisztséget.
A pályázatok elbírálásában részt vett Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke; Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Szoják Balázs építész, Az Év Háza díj kurátora is. A zsűri tagja volt továbbá Tóth Balázs és Tóth Elek építész, valamint a 2017-ben Ybl Miklós-díjban részesült Bata Tibor, ­Demeter Nóra, Kovács Csaba, Varga Csaba és Vonnák Jánosné Tanos Márta.
A pályázat újraindításának 10. évfordulója alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kiadták A kortárs magyar lakóépület-építészet tíz éve – Az év háza pályázat 2008–2018 című könyvet.
A felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplomot 2017. szeptember 23-án Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg.