Embertárs

Ilyen még nem volt a Balaton partján

Ilyen még nem volt a Balaton partján

A Balakat olyan hétvége, amelyet Krisztust keresve, mégis az ő jelenlétében tölthetsz el, s amely hozzásegít Bódi Mária Magdolna életútjának és vértanúságának megismeréséhez is. A találkozó keretében megrendezett Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégén, egy ötvenórás szentségimádás részeként az Oltáriszentségben találkozhatsz Krisztussal, és megépítheted azt a hajót, amivel biztonságban vághatsz neki az élet viharainak.
A Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégét szervező fiatalok szeretettel várnak 2019. június 28. és 30. között a balatonfűzfői Jézus Szíve Plébánián szervezett, ingyenes nyári hétvégére, melynek keretében a folyamatos szentségimádás mellett hajnali áhítatokat, imákat, műhelyfoglalkozásokat és beszélgetéseket tartanak. Előad Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, Béri László Renátó kármelita szerzetes, valamint Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság közösség szerzetes nővére.
Az Úr mindannyiunk számára valami csodálatossal készül, legyen az családos, szerzetesi, papi hivatás vagy egy feltűnés nélküli, Istennek szentelt élet. Ezért a hétvégén részt vevők olyan házaspárokkal, papokkal és szerzetesekkel találkozhatnak, akik hitelesen és közvetlenül tudnak mesélni élettörténetükről. Bódi Mária Magdolna példája pedig valamennyiünket arra tanít, hogyan lehet az Úr útját követni, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. A szentségimádási hétvégén a közösség, illetve a személyes kapcsolatok ereje, a közös kikapcsolódási lehetőségek, illetve a környezetbarát szempontok is nagy hangsúlyt kapnak.
A 16 és 35 év közötti fiataloknak lehetőségük van kedvezményes szállást és ellátást igényelni a hétvégére. Ugyan­akkor örömmel látják valamennyi korosztály képviselőit. Őket is arra kérik, hogy előzetesen regisztráljanak az ingyenes előadásokra és a szentségimádásra.
Adományoddal támogathatod is a hétvége lebonyolítását, valamint a jövedelemmel még nem rendelkező fiatalok részvételét.
A közös vitorlabontáshoz hozzásegítő Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégéről, a regisztrációról és az adományozási lehetőségekről további információkat a Balakat.hu honlapon találsz.
A legfrissebb széljelentéseket keressétek a Facebookon! Gyere el, építs velünk hajót, bonts velünk vitorlát!

Forrás és fotó: Balakat.hu/Veszprémi Főegyházmegye

A Szentatya rámutatott a sebekre

A Szentatya rámutatott a sebekre

Fotó: Merényi Zita

 

Milyen érzésekkel, gondolatokkal várta Csíksomlyón a Szentatyát?

– Reggel, látva a szakadó esőt, bizony nagyon elkámpicsorodtam. Amikor a vonattal Csíkszeredába érkező, bőrig ázott Udvardy György, Székely János és Orosz Atanáz püspökök a szálláshelyünkre értek, féltem attól, hogy mi vár még ránk. Bennünket kisbuszokkal vittek fel a helyszínre, a sárban azonban elakadtunk, ezért néhány zarándok segítségével nekünk is segíteni kellett megtolni a járműveket. Bár mi fent már védett helyen voltunk, azért itt is fújt a szél, és elég hideg volt. Ráadásul az egész csíksomlyói nyereg ködbe burkolózott. Fölérve mi is bekapcsolódtunk az előzetes imádságokba, és így vártuk a Szentatyát. De mind­annyian úgy gondoltuk, hogy amit a Jóistentől kapunk, azt kell elfogadnunk. Hála Istennek, az eső fél órával a pápa érkezése előtt elállt, és a köd is felszállt. Hadd mondjam el egy érdekes élményemet: a szentáldozás előtt a baldachin tetejéről elkezdett folyni a víz, méghozzá elég erősen. Néztem, hogy vajon honnan jöhet. Mellettem a püspökök azt mondták, hogy valószínűleg most folyik le az összegyűlt esővíz. Eszembe jutott a Nemzetközi Eu­charisztikus Kongresszus mottója: „Minden forrásom belőled fakad.”

Hogyan értékeli a pápa csíksomlyói látogatását?

– Nagy béke, derű és öröm uralt mindent, nemcsak a helyet, de az emberek szívét is. A pápa jelenléte, a Katolikus Egyház érzékelhetővé válása minden problémán felülemelt bennünket. Nem tudtuk, hogy a Szentatya mit fog mondani a magyaroknak, hogyan szól majd a diplomáciailag is kényes kérdésekről. Ferenc pápa végül nagyon szókimondó volt, de arról beszélt, amire szükség volt: a megbékélésről, arról, hogy ne féljünk a kockázatoktól. Kiderült, hogy az előzetes félelmek túlzottak voltak, a pápa jelenléte békét teremtett. Egy erőt adó, igazi katolikus élményben volt részünk.

Másnap, Balázsfalván is ott volt, ahol a Szentatya boldoggá avatott hét vértanú görögkatolikus püspököt. Mi volt ennek a jelentősége?

– Nekünk, görögkatolikusoknak ez egy rendkívül fontos esemény volt. Ez az alkalom is azt bizonyította, hogy a magyar–román ellentét a Görögkatolikus Egyházban szinte teljesen megszűnt. Együtt örültünk annak, hogy a pápa boldoggá avatta vértanúinkat. Ezt hangsúlyoztam akkor is, amikor Orosz Atanáz püspök úrral együtt néhány szót válthattam a Szentatyával. Jeleztük neki, hogy mi a Magyar Görögkatolikus Egyház képviseletében nemcsak Csíksomlyón, hanem itt is jelen vagyunk. Érdekes, hogy a boldoggá avatottak között volt olyan is, aki erős nacionalista érzésekkel élte meg a hitét, és nem feltétlenül örült a hajdúdorogi görögkatolikus püspökség létrejöttének. De ezek az ellentétek már a börtönben oldódtak, és ma elmondhatjuk, hogy mindez a múlté. Nekünk már nem az ő egykori, sajátos értelmezéseikkel kell foglalkoznunk, már csak azért sem, mert az életszentség nem azt jelenti, hogy valakinek mindenben igaza van.

Ezek szerint a pápa jelenléte gyógyító erővel hatott?

– Nagyon sok sebből vérzik a Görögkatolikus Egyház azokon a területeken, ahol a kommunizmus volt az uralkodó ideológia. Az írmagját sem akarták meghagyni a szlovák, a bolgár, a román és az ukrán görögkatolikus egyházaknak; a kommunista diktatúra idején csak Magyar­országon létezhetett. Ez idő alatt sok vértanú született a mennyországba. Az a pillanat, amikor oltárra emeljük ezeket a sokat szenvedett embereket, Egyházunk megdicsőülését is jelenti. Krisztus kitart azok mellett, akik kitartanak mellette, Krisztus Egyháza – így a Görögkatolikus Egyház is – ugyanis legyőzhetetlen. Az Úristen a múlt fájdalmait, sérelmeit áldássá formálta.

Eljutott a Magyar és a Román Görögkatolikus Egyház arra a pontra, hogy őszinte testvéri kapcsolatot tud ápolni?

– Már Keresztes Szilárd püspök úr idejétől elindult ez a folyamat. A Magyar Görögkatolikus Egyház nagyon sokat segített a határon túli görögkatolikus egyházak megerősödésében. Ez az esemény inkább arra mutatott rá, hogy Isten elégtételt ad azoknak, akik kitartanak mellette. Ne feledjük, hogy egyik-másik most boldoggá avatott vértanú kálváriája nagyon hosszú és fájdalmas volt. Megalázták, meggyötörték, megverték, kiéheztették és megölték, majd valahol elföldelték őket, most pedig az ő tanúságtételükre csodálkozik rá az Egyház. Krisztus megdicsőíti azokat, akik hűségesek hozzá.

Milyen gondolatokat hozott magával a pápa erdélyi látogatásáról?

– Ferenc pápát nem kedveli mindenki. Most azonban föl kell ébrednünk, és észre kell vennünk, hogy a csíksomlyói látogatáshoz az ő radikális hozzáállása is kellett. Most is akadt olyan, aki nem akarta, hogy eljöjjön, ám ő nem hallgatott ezekre a hangokra. Higgyük el, hogy Krisztus Egyháza jó kezekben van. Ahogyan bennünket, magyarokat megerősített a jelenléte, Balázsfalván a görögkatolikus hívek kaptak tőle biztatást. Ferenc pápa mindenütt igyekszik feloldani az ellentéteket. Látjuk ezt abban is, hogy keresi a kapcsolatot az ortodox egyházakkal is. Romániában súlyos ellentétek vannak az ortodoxok és a görögkatolikusok között, de biztos vagyok abban, hogy ez a látogatás segítheti a konfliktusok megszünte­tését.
A Katolikus Egyház hite átsugárzik minden nehézségen. Nem szabad, hogy megütközzünk a bajokon és a sebeken, hiszen Krisztus Urunk teste is tele volt sebekkel. Ettől a titokzatos test sem lehet mentes. Ferenc pápa nem elfedi, hanem felfedi ezeket a sebeket – engedi, hogy lássuk mindezt azért, hogy végre begyógyuljanak.

Lejegyezte: Baranyai Béla

Az asszisztált öngyilkosság mindannyiunk kudarca

Az asszisztált öngyilkosság mindannyiunk kudarca

A fiatal lányt korábban szexuálisan bántalmazták; súlyos poszttraumás szindrómában szenvedett. Szülei és orvosai körében, otthonuk nappalijában halt meg, június 3-án.
Twitter-üzenetében Ferenc pápa így fogalmazott Noa halála kapcsán: „Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság mindenki számára kudarc. Nekünk azt a választ kell adnunk erre, hogy soha nem hagyjuk magukra a szenvedőket, soha nem adjuk fel; gondoskodunk róluk, és szeretjük őket, hogy újraéledjen bennük a remény.”
A fiatal lány a saját otthonában halt meg, egy szakklinika orvosainak jelenlétében és ellenőrzése mellett. Ott volt vele az édesanyja és az édesapja, akik mindvégig mellette álltak drámai története során, de nem tudták megváltoztatni a döntését. Noát 11-12 éves korában szexuális bántalmazás érte, 14 évesen pedig két férfi megerőszakolta. Sokáig nem tudott beszélni a történtekről, poszttraumás szindrómában szenvedett. Egy tavaly év végén kiadott könyvben megírta a történetét, az érzéseit, és beszámolt erőfeszítéseiről is, melyeket annak érdekében tett, hogy legyőzze a pszichés problémáit. Segíteni akart sok sérülékeny fiatalnak abban, hogy küzdjenek az életért, mert úgy érezte, Hollandiában nincsenek megfelelő intézmények, ahol a hozzá hasonló helyzetben lévő kamaszok testi-lelki támogatást kaphatnak. Egy ideje azonban úgy érezte, elvesztette a harcot.
Noa az utolsó Instagram-bejegyzésében azt írta, régóta készen áll már a terve, és legkésőbb tíz nap múlva meghal. Sok vita után végül megszületett a döntés, hogy hagyják meghalni, mert a szenvedése elviselhetetlen. Éveken át szinte nem is élt, csak túlélt. Lélegzem, de nem élek többé – írta közösségi oldalán. Bejelentette, hogy nem eszik, nem iszik semmit, és kérte, hogy senki ne próbálja lebeszélni a döntéséről, mert az végleges, és ebben az esetben a szeretet azt jelenti, hogy hagyják elmenni.
„Ennek az alig 17 éves lánynak a halála és egész élettörténete – amelyre az erőszak, az anorexia és a depresszió nyomta rá a bélyegét – nagyon drámai” – nyilatkozta az olasz ANSA hírügynökségnek Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke. Hangsúlyozta, hogy „a törvényhozással kapcsolatos jogi kérdéseken túl az egész társadalom, különösen az európai társadalom nagy kudarca, ami történt. Bár nem szerepel a hírekben, drámai tény, hogy Európában a fiatalok halálozásának második leggyakoribb oka az öngyilkosság. Ezért kérem, hogy kivétel nélkül mindenki nézzen szembe a saját felelősségével. Európa talán ki akarja zárni a látóhatárából a fiatalokat?” – tette föl a kérdést az érsek.
A Pápai Életvédő Akadémia tweetje így szól: „Noa halála nagy veszteség az egész társadalom, az egész emberiség számára. Mindig meg kell védenünk az életet.”

Forrás és fotó: Avvenire
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Pápai áldás a 15 éves Magyar Katolikus Rádiónak

Pápai áldás a 15 éves Magyar Katolikus Rádiónak

Fotó: Merényi Zita

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjainak koncelebrálásával bemutatott szentmise előtt rendezték meg a rádió jubileumi ünnepi műsorát.
J. S. Bach műveiből, többek között a Máté-passióból hangzottak el részletek, Masszi Anna énekművész és Bednarik Anasztázia orgonaművész tolmácsolásában, valamint versek, vallomások Ady Endrétől, Babits Mihálytól és Nagy Gáspártól Lázár Csaba színművész előadásában. A jubileumi műsorban és az azt követő szentmisén közreműködött a Diósdi Gellért kórus, Stiblo Anna vezényletével, a Vox Mirabilis kórus, Zemlényi Katica vezényletével és a váci Szent Cecília kórus, Varga László apát kanonok karnagy vezetésével.
A hálaadó szentmise a rádió szignáljaként is ismert, Isten, hazánkért térdelünk elődbe kezdetű énekkel indult. Spányi Antal székesfehérvári püspök, a katolikus rádió vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket és a hallgatókat, akik közvetítés révén bekapcsolódhattak az ünnepi szentmisébe. A vezérigazgató fölelevenítette a tizenöt évvel ezelőtti indulást: „Ünnepi lélekkel ültük meg pünkösd hajnalát, amikor először hangozhatott fel a rádió szignálja. Az azóta is tartó műsorfolyam arra hivatott, hogy hirdesse Isten dicséretét és a keresztény tanítás igazságait, ápolja és őrizze anyanyelvünket és annak szépségét, képviselje a katolikus kultúrát, valamint a preevangelizációs törekvéseket, amelyekre nagy szüksége van társadalmunknak” – mondta Spányi Antal.
Hálánk illeti meg a püspöki konferenciát, amely tizenöt évvel ezelőtt bátor és nagylelkű lépéssel létrehozta és azóta is fenntartja a katolikus rádiót, de a hálánk elsősorban Istené, aki jó gondolatokat ad, és erőt is, hogy azokból tettek fakadjanak – tette hozzá a püspök vezérigazgató.
Erdő Péter bíboros a homíliájában többek között arról beszélt, hogy főpapi imájában Jézus azt kéri az Atyától: akik hittek benne, ne kényszerüljenek feladni a meggyőződésüket, és elhagyni az új életet, amit Krisztusban megkaptak. Isten nevében kell megmaradniuk a hívőknek. A múlt vasárnapi Urunk mennybemenetele ünnep pedig a missziós parancsra, keresztény küldetésünk igazi tartalmára figyelmeztet. Ha megmaradunk Krisztus nevében, ha a Szentlélekben élünk, akkor a nyelvek, a közlés, a tevékeny szeretet ajándékát is megkapjuk – mondta a bíboros.
Hangsúlyozta, a II. vatikáni zsinat tanításának megfelelően az Egyház feladata, hogy „a tömegtájékoztatási eszközökkel is továbbítsa az üdvösség hírét, s megtanítsa az embereket ezen eszközök helyes használatára” (Inter mirifica, 3.). A társadalomnak joga van az igazságnak megfelelő és helyes információra, a manipulációtól, a gyűlöletkeltéstől, a lényeges részletek visszatartásától mentes tájékoztatásra – szögezte le a bíboros. A Magyar Katolikus Rádió tizenöt éve szolgálja az evangelizáció és a tisztességes, igaz és emberséges tájékoztatás ügyét, és megtalálta a módját annak is, hogy nemesen szórakoztató legyen, miközben egyre nagyobb a konkurencia, a háttérzaj – fogalmazott Erdő Péter.
A szónok arról is beszélt, hogy „miközben a hírközlés technikája és filozófiája is gyorsan változik, a katolikus rádió tiszteletre méltó következetességgel végzi szolgálatát, és ezzel jó hírnevet vívott ki magának.
A főpásztor ezzel kapcsolatban megemlítette egy élményét: „Amikor Kárpátalján jártam, egy határ menti, színmagyar faluban találkozhattam a hívekkel. A templomból kijövet körém sereglettek, és szorongatni kezdték a kezemet. Egyre-másra azt mondták: Köszönjük! Először nem értettem, mit köszönnek, hiszen nem is prédikáltam, s ha beszéltem volna is, nem biztos, hogy abban lett volna ekkora köszönet. Rákérdeztem tehát: mit köszönnek? – A katolikus rádiót – válaszolták –, mert olyan jó esténként katolikus rádiót hallgatni, tiszta magyar nyelven!”
A homília végén a bíboros megköszönte a gondviselésnek a rádiót, a püspöki konferenciának a támogatást s a rádió minden munkatársának nagylelkű fáradozását.
A szentmise záróáldása előtt Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke átadta Spányi Antalnak a Szentatya ajándékát, pápai áldását. A győri főpásztor a rádió működéséhez további számtalan évet (multos annos) kívánt.

 

II. János Pál gyermekei várták Csíksomlyón Ferenc pápát

II. János Pál gyermekei várták Csíksomlyón Ferenc pápát

Fotó: Merényi Zita

 

Láttuk a felvételeken a zarándokokkal együtt megérkezni a nyeregbe, az esőben, a székelykapun át. Mit érzett, amikor látta, hogy a nem éppen ideális időjárási körülmények ellenére a szakadó esőben több mint százezren fegyelmezetten, imádkozva jöttek fel a szentmisére?

– Egész nap a büszkeség érzése volt a szívemben. Egyfelől büszke voltam az Egyházamra és Ferenc pápára, hogy minden nehézség és gond ellenére eljön. Tudom, hogy nagyon embert próbáló feladat Bukarestből elrepülni, Marosvásárhelyről elautózni Csíkszeredába, és itt misézni, aztán átrepülni Jászvásárba újabb találkozásokra, holott az előző és az utána következő nap sem volt könnyű. Másfelől a büszkeség érzése volt bennem a népem miatt. Csíkszeredában nőttem fel, tudom, hogy ha egyszer elkezd így esni az eső, két-három hétig is eltarthat. Mondogattam a híveknek – bár nem nagy hittel –, hogy a nagymamám mindig azt mondta: „Ne búsulj, minden szombaton kisüt a nap, mert a Szűzanya kimossa a Kisjézus ingecskéjét, és annak vasárnapra meg kell száradnia.” Valóban így lett: Isten, aki megmosdatott, meg is szárított bennünket.

Úgy érzem, elérzékenyült…

– Igen, én szeretek büszke lenni a népemre, az Egyházamra. A gyermekeimre is büszke voltam: ezer gyerekkel jöttünk el, akik sátorban aludtak Csíkszentsimonban; ott lehetett ennyi gyereket elszállásolni. Őket is veregette az eső, egyik-másik olyan sáros volt, hogy alig ismertem rá. Nyafogás nélkül végigcsinálták, és amit nagyon tisztelek bennük, hogy utólag sem volt nyafi; Istennek legyen hála, bennük is öröm és büszkeség volt. Örvendtek. Logikus, hogy sokkal jobban örvendtek volna, ha kapnak egy-egy puszit Ferenc pápától, de az nem fért bele. Így szervezték, nem hiszem, hogy Ferenc pápán múlt, hogy ilyen felnőttesre sikeredett a látogatás. Sokszor a népünk is, de egész Európa meg az Egyház is olyan koravén; kezd kicsit olyan hisztis lenni, mint néhány vénleány…

A szentmisén fönt lehetett a gyerekekkel az oltárnál.

– Igen, két gyerekünkkel felmentünk, mert az egyházmegye javaslatára meg akartuk ajándékozni Ferenc pápát egy kenyérrel. Csíkszentdomonkoson is van házunk, ott sütöttük meg a kenyeret; a polgármester is segített, szépen becsomagoltuk, és elvittük. Jelképes, szép gesztus volt, hogy az árva gyerekek megosztják a kenyerüket Ferenc pápával. Mindig kérdezik lesajnálóan: Mi haszna, mi értelme volt az 1999-es bukaresti pápalátogatásnak? II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtt járt Bukarestben, és most egészen nyíltan kimondta Jakubinyi érsek, amin akkor csak hümmögtünk: hogy nem engedték át Erdélybe. A pápa akkor a román hatóságoktól kérte a kiengesztelődést, az ingatlanok visszaadását. Az erdélyi egyházmegyének akkor három ingatlant adtak vissza, az egyik a dévai kolostor volt. II. János Pál pápa kérésére kaptuk tehát vissza, és nemcsak a kolostort, hanem a működési engedélyt is megkaptuk a gyermekotthon beindítására. Ilyen értelemben ez az ezer gyermek II. János Pál pápa gyermeke is. A mindenkori pápa gyermekei is. Szépnek tartottam ezért, hogy elvigyem ezt az ezer gyereket, akik vittek neki egy kenyeret és egy gyermek Jézus-szobrot. Nemcsak ajándékot adtunk, hanem egy kérést is megfogalmaztunk: azt szeretnénk, hogy június 1., a nemzetközi gyermeknap legyen a gyermek Jézus szép ünnepe. A Szentatyával személyesen nem találkozhattam. Nem sok idő, energia volt rá, úgy láttam, hogy még a püspökökkel sem foghatott kezet, és én sem jutottam el hozzá.

Miben látja Ferenc pápa homíliájának legfőbb üzenetét?

– Volt egy mondat, amit kétszer is elmondott: kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg bennünket összevarrni a jövőt. Úgy érzem, hogy Trianonnal széttéptünk egy jövőt. Én is Trianon gyermeke vagyok, mindig úgy éltem meg, hogy akkor az őseink elváltak egymástól. Évszázadokig hitték, hogy a Kárpát-medencében lakó különféle nemzeteknek együtt könnyebb, mint külön-külön. Akkor pedig úgy döntöttek, hogy mégiscsak jobb lesz külön, mint együtt. Mi, erdélyi magyarok, és sokan mások, is súlyos árat fizettünk ezért a válásért; azt gondolom, ennek az árát mindenki megfizette, az erdélyi románok és szászok is. Sok szomorúsággal, fájdalommal járt ez a Felvidéken és máshol is. Trianonra az lenne a válasz, ha ki mernénk mondani: a Kárpát-medencében nekünk együtt jobb, biztonságosabb, eredményesebb, mint külön. Ferenc pápa kétszer is elmondta ezt a mondatot, és éreztem is a hangjában az erőt. Igen, a jövőt össze kellene varrni!

Vajon mi kell ahhoz, hogy valóban előremozduljon a világ?

– Én nem az emberekben bízom, hanem Istenben. Olyan szépen mondja Jézus: „Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Én ebben a munkálkodó, gondviselő, a világot továbbteremtő Istenben bízom, aki idáig elhozott bennünket, és biztosan vannak tervei, és tovább is visz majd minket. Én Márton Áron és Erdély sok vértanúja útján szeretnék továbbmenni az Egyházam iránti hűségben, és erre biztatok mindenkit. Hiszek egy kibontakozó jövőben, hiszem, hogy hiába vagyunk ennyifélék, ennyiféle indulattal itt a Kárpát-medencében, Isten országa mindenképpen előttünk van, nem mögöttünk.

Ugyanakkor a mi dolgunk is összevarrni a jövőt…

– Most Gyimesbükkre utazom, az ezeréves határnál szeretnék bemutatni szentmiseáldozatot. Nagy ajándékként éltük meg azt is, hogy nemcsak Ferenc pápa jött Erdély földjére, a csíksomlyói szentmisére, hanem László királyunk ereklyéje is, amit magammal vihetek Gyimesbükkre. Mit lehet tőle megtanulni? Szent László Máriától megtanulta összevarrni a magyar jövőt. Szétesett volt akkor az ország, nemcsak nemzetiségi alapon, hanem sok más szempontból is: polgárháborúk dúltak; tizenvalahány püspökből három maradt életben, a többit megölték; templomokat, városokat égettek föl. Miért került öt nappal későbbre, augusztus 20-ára a nemzeti ünnep? Szent István augusztus 15-én halt meg, de Szent László azt mondta 15-én: tartsunk ötnapos bűnbánati szent időt, mindenki menjen, és engesztelődjön ki az ellenségével. Maga is elment, és megkereste Salamont, aki a trónjára tört, összeesküvést szervezett. Kiengesztelődött vele. Szent László békéje nyomán több mint negyven évig szépen épült, erősödött a Kárpát-medence. Szent Lászlónak ezt a lelkületét kérem ezen a szentmisén népem, nemzetem számára: merjünk mi magunk is kiengesztelődni a családjainkban, egyházközségeinkben. Együtt többek vagyunk, erősebbek vagyunk, mint külön-külön.

Ferenc pápa a repülőúton azt mondta Erdélyről, hogy ilyen csodálatos tájat még soha nem látott…

– Amikor Szíriára, Irakra mondják, hogy termékeny félhold, mindig azt felelem, ott az egész országban annyi zöldet nem láttam, mint amikor a Nagysomlyó hegyéről körbenézek, és minden ragyog. Erdély valóban tündérkert. Fontos, hogy meg is őrizzük, és mi magunk is tudatában legyünk ennek. Ha Ferenc pápa ezt mondta, biztosan így is gondolta, nem olyan ember, aki összevissza bókol. Adja az Isten, hogy mi magunk is szeressük, tiszteljük a szülőföldünket és mind­azokat, akik a szülőföldünkön élnek. Tegnap Kászonban miséztem, az ottani házainkban élő gyermekeinknek hirdettem vakációváró szent időt. Úzvölgyén jöttünk át a hegyen, láttunk őzeket, medvét is. Mondtam is a zarándokoknak, hogy tisztelnünk kell mindenkit, aki itt él, minden fűszálat, minden virágot, amivel Isten feldíszíti szülőföldünket – margarétát, harangvirágot… Székelyföld gyönyörű, mindenkit nagy szeretettel biztatok, jöjjön el nyáron erre a gyönyörű tájra!

Lejegyezte: Thullner Zsuzsanna,

A jövőért, az új életért, a szabadulásért

A jövőért, az új életért, a szabadulásért

Fotó: Lambert Attila

 

Borongós, bánatos idő volt ezen a májusi szerda délelőttön, mintha együtt búslakodott volna a természet azzal a 68 fogvatartottal, akik az ország 16 fegyintézetéből érkeztek lelki felfrissülésre a ferences kegyhelyre. Miközben a nyitó szentmisére várakoztunk, a Sopronkőhidán szolgáló börtönlelkész fölkereste az elítélteket, hogy az ő kéréseik, imáik hangozhassanak el a szertartáson. A két éven belül szabaduló, alacsony vagy közepes biztonsági kockázati besorolású, együttműködő, szabálykövető fogvatartottakhoz és kísérőikhez egy lengyel delegáció is csatlakozott, így az evangéliumot két nyelven olvasták fel.
„Szabaddá tette az Úr az ő népét” – így szólt a bevonulási ének. Beer Miklós köszöntője és szentbeszéde nem sokkal később rávilágított, hogy e szavak a rabok életére is igazak. A közelgő pünkösd ünnepére is utalva a váci főpásztor arról beszélt, hogy Isten elküldi a vigasztaló Szentlelket.
A fogvatartott helyzete a szabadulásról szól – fogalmazott a püspök. „Van egy rövidebb távú reménység számotokra: az, hogy az ember visszatér a szerettei közé, és újra felelősen tudja majd irányítani az életét. És van egy hosszabb távú reménység is: az, hogy Isten végleges jövőt készít nekünk a szeretetével.” Beer Miklós arra is rámutatott, hogy Isten teljes sorsközösséget vállalt velünk, hiszen „bűnössé”, elítéltté lett, halálraítéltként ölték meg a kereszten.
Nehezen hisszük el ezt, pedig erről szól a hitünk: Isten közénk jött, vállalta a sorsunkat, hogy mindnyájunk számára reményt adjon. Jézus Krisztus a bűnbocsánat és a remény jövőjét adta nekünk – hangsúlyozta a főpásztor.
„Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!” – hangzott fel az egyik női rab ajkáról Jabéc kevéssé ismert imája a Krónikák könyvéből. Az egyik férfit alig lehetett hallani, úgy küszködött a könnyeivel. Egy fogvatartási szakember pedig azért fohászkodott, hogy mindig emberségesek tudjanak lenni az elítéltekkel. A jelenlévők könyörögtek a többi, mintegy húszezer börtönben levőért is.
A zarándoklat vége felé Andreával beszélgettem, aki szintén ott volt a könyörgők között. Ő azt kérte Istentől, ne vegye le a szemét róla. A negyvenes évei végén járó nő, aki október közepén hagyhatja el a börtönt, úgy érzi, az igazságszolgáltatás áldozata. Pénzügyi területen dolgozott, ő csak a munkáját végezte, és kellett valaki, aki elviszi a balhét – mondta. A börtönben töltött idő során alakult úgy az élete, hogy ma már mindent Istennel beszél meg. Azelőtt is hitt a pozitív gondolkodásban, a szeretetben, de rá kellett jönnie, ez nem elég. Úgy fogalmazott: Hiába hiszünk a szeretet törvényében, ha megjelenik az életünkben a félelem, mindent elveszítünk. „Lehet Isten nélkül élni az életünket, de így nem lesz elég kitartásunk, nem leszünk kősziklák. Ha viszont Istennel vagyunk, és ő munkálkodik bennünk, olyan dologra vagyunk képesek, amit korábban nem is gondoltunk volna magunkról” – mondta.
Andreát római katolikusnak keresztelték, de azelőtt soha nem gyakorolta a vallását. A megtapasztalt fájdalom hatására lett hívő, a rácsok mögött. Most az elsőáldozásra és a bérmálkozásra készül. Eddigi élete legnagyobb kríziseként élte meg, hogy amikor két évvel ezelőtt börtönbe került, magára kellett hagynia a tizenhat éves kislányát, akit egyedül nevelt. Ha ő nincs, talán ki sem bírta volna a börtönben töltött időt – véli. „Az embernek el kell jutnia egy olyan mélypontra, amikor úgy érzi, már nincs tovább. Nincs szomszéd, rokon, barát, nincs senki. Akkor eljön Isten. Nagyon sokszor halljuk ezt a hangot az életünk során, de nem vesszük komolyan.” Andrea biztos abban, hogy Isten előkészíti számára az utat, és szabadulása után olyan helyre kerül majd, ahol szolgálhat, segíthet. Korábban azt gondolta, idős már ahhoz, hogy valami újba kezdjen, de most úgy érzi, olyan, mint a libanoni cédrus: öregen is hozhat új hajtást.
Tapasztalataink szerint nem igaz, hogy a lelkipásztor és a pszichológus ugyanazt tudja nyújtani a börtönbüntetésüket töltőknek – szögezte le beszélgetésünkkor Baranyi Zsolt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Reintegrációs és Módszertani Főosztályának vezetője. Igenis vannak olyan fogvatartottak, akiknek a börtönlelkészek támogatására van szükségük, mert az egyházak olyasmit tudnak adni, amit más nem. Ennek a segítségnyújtásnak része, hogy a fogvatartottakat lelkileg fölkészítik a társadalomba való visszailleszkedésre, és az is, hogy a társadalmat, a környezetet érzékenyebbé teszik a börtönviselt ember befogadására. Így lehet valóban sikeres a reintegráció.
A börtönlelkészek és az önkéntes hívek börtönpasztorációt végeznek a már hívők körében, de missziós tevékenységet is ellátnak a nem hívő elítéltek meghallgatásán, lelki segítésén keresztül. Az országos fegyintézetekben alkalmazotti státuszban dolgozik börtönlelkész, a megyei fenntartású intézményekben bejáró lelkészek szolgálnak. Kellner Gergelytől, a büntetés-végrehajtás sajtósától azt is megtudtuk, hogy Hajdú Miklós sátoraljaújhelyi börtönlelkész kezdeményezésére – aki egyébként a fogvatartottak zarándoklatát is életre hívta – a zempléni település börtönében néhány hónapja kifejezetten vallásos témájú könyvtár nyílt, elsőként az országban.
Bán Zsolt Jónás a mátraverebély-szentkúti kegyhely szerzeteseinek egyike, s emellett a baracskai börtön lelkésze. Ebéd után ő mutatta be a templomot a zarándokoknak. Az egyháztörténeti és építészeti információk között egy-egy jól irányzott lelki gondolat is elhangzott. Beszélt például arról, hogy sokszor hamis képet látunk magunkról, olyat, mint amit régen a vidámpark elvarázsolt kastélyának tükrei mutattak rólunk. Elhisszük, hogy rosszak vagyunk, és hogy senki nem szeret minket, pedig ez csak az ördög ármánykodása, aki azt akarja, hogy ilyennek lássuk magunkat.
Az utolsóként megszólaló lelkipásztortól ezt a meghökkentő gondolatot hallhattuk: „Mindannyian voltatok már szentek, amikor jót tettetek, amikor örömadók tudtatok lenni. Van azonban egy probléma: két szent pillanatunk között még sok a szünet.” A szentségre törekvésről elmélkedő szolnoki börtönlelkész, Nagy Imre arról is beszélt, hogy Isten egymásra bízta a fogvatartottakat.
A szabadtérre tervezett lelki program a bizonytalan időjárás miatt a templom falai közé szorult, de az előadások végére már egészen derűs volt az idő. Így a rabok a börtönbe való visszatérés előtt még élvezhették kicsit viszonylagos szabadságukat: fölfedezhették a kegyhely különböző tereit, és vizet vehettek a szent kútból.

Ahol szombaton mindig kisüt a nap

Ahol szombaton mindig kisüt a nap

Fotó: Merényi Zita

 

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia testületileg részt vett Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjén, és a magyar híveket is arra buzdították, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az eseményen. Miért tartották ezt ennyire fontosnak?

– Sokan érzékelhetik, hogy a magyarországi püspökök és az erdélyi főpásztorok nemcsak hogy rokonságban, de barátságban is vannak, és rendszeresen részt is veszünk egymás rendezvényein. Így, amikor most ők ünnepelnek, mindnyájan „kötelezettségünknek” éreztük, hogy részt vegyünk benne. Azontúl pedig az esemény történelmi jellege, az, hogy először jár pápa a Székelyföldön, természetszerűleg számunkra is nagy öröm, és így akartuk kifejezni a barátságunkat, a szolidaritásunkat Erdéllyel.

– Mit jelentett az Ön számára, hogy ezen a történelmi eseményen részt vehetett?

– Hál’ Istennek sokszor jártam már Csíksomlyón, akár egyénileg, akár csoporttal, és néhány évvel ezelőtt azzal is megtiszteltek, hogy a búcsúi ünnepi misét én mutathattam be és én prédikáltam.
Ahogy a búcsúra, most is nagyon sokan jöttek, minden korosztályból, sok értelmiségi is, a politikai és társadalmi élet minden területéről érkeztek, és más felekezetűek is voltak nagy létszámban, ugyancsak a búcsúhoz hasonlóan. Látszik, hogy a pünkösdi búcsú a magyarság közös ünnepévé vált, és ha most nem is búcsú volt, hanem a Szentatya látogatása, ez ugyan­úgy megmozgatta az embereket.
Emellett ez egy igazi szakrális hely, mondhatnánk úgy is, a Szentlélek oltára ez a nyereg, ahol a szentmisét bemutatják. Erről mindig ­Teilhard de Chardin jut eszembe, aki a Mise a világ fölött című művében arról ír, hogy a világ, a természet együtt imádkozik velünk. Különösen nagy élmény volt, hogy szakadó eső volt reggel, csurom sár volt minden, de zarándokok tömege vonult fölfelé a hegyre, s akkor, amikor már kezdődött a mise, lassan-lassan kisütött a nap, és most, estefelé is gyönyörű napsütésben lehetünk itt. Erdélyben gondolták, hogy így lesz, mert van egy olyan mondás, hogy a szombati korai vendég nem szokott sokáig maradni; a másik gyönyörű mondás szerint pedig, amit itt a nép körében gyakran hallani: szombaton mindig kisüt a nap, mert a Szűzanya kimossa Jézuskának a ruháját, és annak meg kell száradnia.

– Püspök atya szerint milyen hatása lehet a Szentatya erdélyi, illetve romániai útjának?

– A reményeinkről és a vágyainkról szólhatunk: ahogy a pápa utalt is rá, ő tudatosan törekedett a két nép, a román és a magyar lakosság között a megbékélést, a békés együttélést, az együtt zarándoklást szorgalmazni. Ahogy fogalmazott: merni kell kockáztatni és gesztusokat tenni a másik felé, akkor egészen biztosan Isten áldása sem fog elmaradni. Azt gondolom, hogy ez mindenféleképpen egy olyan határozott üzenet, amelyet napjainkban is értünk, mert vannak sajnos nehézségek a két népesség között, de ugyanakkor azt is hiszem, hogy ha ebben a szellemben tudunk együtt élni, tudunk barátkozni egymással, annak gazdag gyümölcsei lesznek.

– Mit tud ehhez hozzátenni a magyarországi katolikus egyház, egyáltalán az anyaországi magyarok, akik fontosnak tartják, hogy a két nép közelebb kerüljön egymáshoz?

– Sok lehetőségünk van, például az itteni magyarok látogatása, a velük való együtt gondolkodás. Aztán több olyan vállalkozás is van, amit Erdélyben anyaországi magyarok működtetnek, vagy éppen fordítva. Ugyanakkor az a kezdeményezés is lényeges, úgy vélem, amit a kormány az itteni magyarság érdekében tesz óvodák, iskolák vagy magyar kultúrotthonok felépítésével; például itt, Csíkszeredában épülőben van a Magyar Kultúra Háza. Nagy segítség, ha nem érzik magukat egyedül az itt élő magyarok, ha azt a támogatást, amit nem kapnak meg saját kormányuk részéről, a magyar kormány pótolja. Nem utolsósorban ha ők ezekkel a lehetőségekkel élnek, biztos vagyok benne, hogy a másik nép számára is vonzóvá válik a magyarokkal való barátság, a velük való közösségvállalás.

– Még ha sokakat megszólított is a pápa üzenete, akkor is nagyon nehéz az embernek, aki elnyomottnak érzi magát, gesztusokat tennie. Ön szerint sikerülhet ez? Hogy lehet efelé lépéseket tenni?

– A Szentatya buzdítása épp erre vonatkozott: mindezek ellenére tegyünk gesztusokat, merjünk kockáztatni, és akkor annak meglesz a gyümölcse. Azt gondolom, nem mindig a nagyobbik részéről kell esetleg gesztusokat várni, de nyilván nem nekünk, magyarországi magyaroknak kell ebben az észt osztogatnunk. Az itt élők tudják, hogy mit tehetnek, és ha ezt abban a szellemben teszik, ahogy a pápa sürgette, nem fog kárukra válni.

Rábaközi Boldogasszony-búcsú Csornán

Rábaközi Boldogasszony-búcsú Csornán

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Bognár István csornai származású győri városplébános volt.
A premontrei templom Szerecsen Mária néven emlegetett kegyképét 1757 körül Schrabel (Schrábl) Tádé hozta magával a morvaországi ­Hradischból (Magyarhradis, Uhers­ké Hradištĕ). A cseh festőiskolák stílusában készült kép az idők során erősen megbarnult, innen kapta az elnevezését. A Boldogasszony-kegykép előtt történt csodás gyógyulások hatására indultak meg a zarándoklatok a templomhoz. A kép sértetlenül került ki az 1790. évi tűzvészből is, s ezután a búcsújárások még több embert vonzottak. A kegykép búcsúját május utolsó vasárnapján és Nagyboldogasszony ünnepén tartják.
Szentbeszédében Bognár István a premontrei templomhoz fűződő gyermekkori emlékeiről beszélt, majd a napi evangéliumi szakaszhoz kapcsolódóan a béke fontosságát hangsúlyozta.
Arra biztatta a zarándokokat, hogy egyre inkább bízzák magukat a Szűzanya szeretetére, gyakran kérjék közbenjárását, és továbbra is nagy buzgósággal vegyék körül a kegyképet, mert a Rábaközi Boldogasszony napjainkban is tehet és tesz csodát.
A búcsúra gyalog, biciklivel és busszal nagy számban érkeztek hívek, a környező településekről is.
A búcsúünnep keretében délután a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola óvodásai részvételével megtartották a szokásos gyermekmegáldást. A Rábaközi Boldogasszony közbenjárását és Szent Fiának áldását kérték a jelenlévőkre és családjukra.
A gyermekeket Boldvai Márton Bertalan, a csornai apátság perjele és Horváth János premontrei szerzetes áldotta meg.

Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság Facebook-oldala