Huszadik alkalommal adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által alapított Szent Erzsébet Rózsája díjat. A kitüntetést Erős Klára, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese, valamint Marie-Rose Pauwels és John Van Mieghem, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon belga támogatói vehették át Veres András püspöktől, az MKPK elnökétől november 19-én a Nemzeti Színházban.
Az MKPK a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat kezdeményezésére Szent Erzsébet Rózsája elnevezéssel 1999 decemberében alapított díjat „az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére és a díjazott személyes példájának felmutatására”. A kitüntetésre javasoltak közül idén Székely János szombathelyi megyéspüspök ajánlása alapján Erős Klárát, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntesét, valamit Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója javaslata alapján Marie-Rose Pauwelst és John Van Mieghemet, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon támogatóit választották ki a testület tagjai.
A jubileumi díjátadón jelen volt többek között Michael August Blume apostoli nuncius, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az MKPK számos tagja, az állami élet képviselői, köztük Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint a diplomáciai testületek tagjai.
Köszöntőjében Herczegh Anita úgy fogalmazott: a Szent Erzsébet Rózsája díjjal az MKPK „két évtizede azokat állítja elénk példaképnek, akik a hétköznapokban csendben, elismerést nem várva, örömmel végzik a szolgáló szeretet munkáját. Akik mindig megtalálják a rájuk várakozókat, és el is indulnak arra, amerről a hívást hallják.”
Beszélt arról, hogy a szolgáló szeretet mindig személyes indíttatású. Szent Erzsébet elküldhette volna az adományokat a szolgálóival, de fontosnak tartotta, hogy személyesen menjen el a rászorulókhoz, hogy jelen legyen számukra. Ferenc pápa azt mondja, hogy a jó pásztor nyájszagú, a szolgáló szeretet pedig, hasonló módon, mindig kenyérszagú. Herczegh Anita szerint Szent Erzsébet nem csak az Egyház számára érték. Lassan nyolcszáz éve hirdeti mindannyiunknak az emberiesség győzelmét az önzés, a tehetetlenség és a nemtörődömség fölött.
Veres András püspök, az MKPK elnöke a díj átadásán elmondta, Szent Erzsébetben a tökéletes emberi szeretet példáját láthatjuk: az ajándékozó, odaadó és a teljesen odaadott szeretet példaképét. – A ma ünnepelt szent nem csak bizonyos időre, hanem örökre, teljesen odaadta magát a szeretetben. Szent Erzsébet ismerte Isten szeretetét, és ezzel a szeretettel akarta szeretni mindazokat, akikkel találkozott: a nélkülözőket éppúgy, mint a férjét – mutatott rá a győri megyéspüspök. – Legyünk bátor követői a szeretetnek, amit Szent Erzsébet mutat meg nekünk, mert semmire sincs nagyobb szükség a mai világban, mint a szeretetre – tette hozzá az MKPK elnöke.
Erdő Péter bíboros, prímás levélben köszöntötte az est résztvevőit. Üzenetét segédpüspöke, Mohos Gábor olvasta fel. Az esztergom-budapesti érsek azt írta: Szent Erzsébet tanúságtétele a maga korában megrázta az egész keresztény világot, mivel magáévá tette Jézus Krisztus nagyszerű programját, és kiüresítette önmagát. Erdő Péter szerint a rózsacsoda rámutat arra, hogy a jó szívvel adott anyagi segítség, a másokért végzett szolgálat átlényegül, magasabb szintre emelkedik, a legtisztább és örökre megmaradó erény, a szeretet kifejezésévé válik. A Szent Erzsébet Rózsája díj erről az örök szeretetről tesz tanúságot.
Erős Klára több mint húsz éve a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntes munkatársa, kezdetben Szentgotthárdon dolgozott. Tizenegy évvel ezelőtt alapította meg a körmendi plébániai karitászcsoportot. A város mellett a környező öt település rászorulóit is ellátják munkatársaival, akik jól ismerik a helyi családokat, az időseket és a szükséget szenvedőket. Segített megalapítani a csákánydoroszlói és a nádasdi plébániai karitászt is, így naponta negyven-ötven családnak tudnak támogatást nyújtani.
Tevékenyen részt vesz a helyi karitászcsoport rendezvényeinek, zarándoklatainak szervezésében és lebonyolításában, az adományok felkutatásában és a rászorulókhoz való eljuttatásában. A 2017-ben elindult cigánypasztorációs programok létrejöttében is kiemelkedő szerepe volt. A tavalyi évtől közreműködik a körmendi család- és karrierpont munkájában. Különösen nagy odafigyeléssel támogatja az időseket és a betegeket.
Erős Klára, aki „kedves felebarátainak” szólította a résztvevőket, Isten és segítői, támogatói mellett azoknak a nehéz sorsú embertársainak is köszönetet mondott, akik hajlandók voltak elfogadni az ő és munkatársai által nyújtott segítséget.
Marie-Rose Pauwels közel 32 éve elkötelezett támogatója és önkéntese az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonnak, amely a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működik. Marie-Rose a Technisch Instituut Sint-Carolus (Sint-Niklaas, Belgium) tanáraként 1987 óta minden év tavaszán húsz-huszonöt fős diákcsoporttal látogatott el az otthonba, kéthetes szakmai gyakorlatra. Jelenlétük eredményeként minden gondozottnak kétszer annyi törődés és szeretet jutott. Munkáját az otthonban élő fiatalok érdekeinek rendelte alá, nem csak a Magyarországon töltött két hétben, hanem egész évben.
Adománygyűjtő tevékenysége is példaértékű: évente kétszer küld kamionnyi adományt az otthon lakóinak. Emellett alternatív szülői hálózatot szervezett Belgiumban azoknak az intézményben élő fiataloknak a támogatásra, akiknek nincsenek szülői, hozzátartozói kapcsolataik.
Marie-Rose 2017 októberéig a genti Hogent Egyetem Főiskolai Kara Ortopedagógiai Szakának tanáraként tevékenykedett. Az otthon és a főiskola között is együttműködést alakított ki: a hallgatók több hónapos szakmai gyakorlatot töltenek Ipolytölgyesen. Két gyermeke és egy unokája mellett itt még százötvenen várják, akik mind különleges helyet foglalnak el a szívében.
Marie-Rose Pauwels a kitüntetés átvételekor magyarul mondott beszédet. Úgy fogalmazott: számára olyan ezt a díjat megkapni, mint az ipolytölgyesi gyermekek szívdobbanását hallani. A gyermekek és a dolgozók már az első alkalommal is tárt karokkal fogadták, és olyan különleges helyet foglalnak el a szívében, mint a családtagok vagy a lelki társak.
John Van Mieghem katolikus családban nevelkedett, két gyermeke és öt unokája van. Felesége elvesztése óta sokféle önkéntes munkában vesz részt szerte a világban. Marie-Rose-zal együtt dolgozva a Technisch Instituut Sint-Carolus tanáraként 1987-től kezdve minden év tavaszán ellátogatott az ipolytölgyesi otthonba a szakmai gyakorlatra érkező diákcsoporttal. Nyugdíjba vonulása óta évente legalább kétszer visszajár Ipolytölgyesre, és szponzorokat toboroz, akik segítenek az otthon tárgyi feltételeinek javításában.
A Szent Erzsébet Otthon harmincéves jubileumára egy könyv jelent meg a kezdeményezésére. A kiadvány angol nyelvű változata elvitte az intézmény hírét a határainkon túlra is. Neki is köszönhető, hogy az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon nemzetközileg is ismert lett. Több mint harminc éve végzett munkája, elkötelezettsége az otthonban élő közösség számára felbecsülhetetlen.
John Van Mieghem saját versét is felolvasta a díjátadón. Az utolsó sor így szól: „Szent Erzsébet és én értjük egymást.” A kitüntetett szerint az értelmi sérültek és a művészek egyaránt többet tudnak a világról, mint bárki más. Valami csodálatos mondanivalójuk van számunkra ezeknek az angyaloknak.
* * *
A Szent Erzsébet Rózsája díj egy 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat olvasható: „Szent Erzsébet Rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása.
A kitüntetettek – immár hagyományosan – több kiegészítő díjban is részesültek. Godzsák Zoltánné rózsatermelő jóvoltából átvehettek egy-egy rózsatövet Márk Gergely rózsanemesítő 2000-ben, Rómában aranyéremmel jutalmazott, Szent Erzsébet emléke elnevezésű rózsafajtájából. Szász Krisztián pékmester egy díszesen elkészített Szent Erzsébet kenyérrel, Hermann István, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének szakosztályvezetője pedig a Szent Erzsébet Rózsája díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányával kedveskedett a díjazottaknak. Orient Enikő textilművész és V. Andrejszky Katalin iparművész Szent Erzsébet rózsáiból összeállított virágcsokor-kompozíciójával is gazdagabbak lettek a kitüntetettek, a Magyar Katolikus Rádió pedig könyv- és CD-válogatással ajándékozta meg a díjazottakat. A Szent Erzsébet Rózsája díj átadását évente Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan tartják meg, kulturális rendezvény keretében.
Az ünnepségen adták át a püspöki konferencia által a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében meghirdetett vers- és novellaíró pályázat díjait. Összesen 141 gyermek és 25 év alatti fiatal vállalkozott arra, hogy a szépirodalom eszközeivel bemutassa Árpád-házi Szent Erzsébet életét, tetteit, csodáit.
Három korcsoportban az öt legjobbat választotta ki a szakmai zsűri. A díjakat Udvardy György veszprémi érsektől, az MKPK alelnökétől és Ternyák Csaba egri érsektől, az MKPK Oktatási Bizottságának elnökétől vehették át a fiatalok és a gyerekek.
Díjazottak:
Versek
10–14 éves korosztály
1. helyezett: Mészáros Regő (Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
15–18 éves korosztály
1. helyezett: Lajkó Bianka (Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged, Szeged-Csanádi Egyházmegye)
18–25 éves korosztály
1. helyezett: Gál Csilla (Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Sátoraljaújhely, Miskolci Egyházmegye)
Novellák
10–14 éves korosztály
1. helyezett: Dudás Vanessza (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa, Veszprémi Főegyházmegye)
15–18 éves korosztály
1. helyezett: Ágoston Róza Mária (Egyetemi Katolikus Gimnázium, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
Az első helyezést elért pályaműveket a Nemzeti Színház színészei olvasták fel, akik más produkciókkal is színesítették a gála programját. Vidnyánszky Attilának, a színház vezérigazgatójának vendéglátó szívességéért, valamint a keresztény kultúra továbbadásában végzett kiemelkedő munkájáért az MKPK nevében Veres András elismerő oklevelet és Szent Erzsébet Rózsája emlékplakettet adott át.
Az ünnepségen ezúttal a bakonyszücsi Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona számára gyűjtöttek adományokat.
A Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona hálásan köszöni a nagylelkű támogatást!
(Számlaszám: MKPK Titkársága CIB Bank Zrt. 11100104-90012347-10000001)
Hardi Richárd kamaszként ismerte meg testközelből Afrikát: édesapja Algériában vállalt munkát, ahova követte a családja is. „Ekkor csípett meg egy légy, ami megfertőzött Afrika szeretetének vírusával” – mondta tréfásan a kezdetekről. Attól kezdve folyamatosan vágyott vissza a kontinensre, s e vágya csak erősödött, miután 1992-ben belépett a Nyolc Boldogság közösségbe, és megtudta, hogy a rend 1982 óta kórházat tart fenn Zaire-ban, a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban. A Kabinda városában működő kórház éppen szemészorvost keresett, így szakorvosi vizsgája után Richárd testvér útra is kelt, kezében egy műszerekkel teli bőrönddel.
Eleinte csak öt évet vállalt, mert nem tudta, hogy egyedüli szemészként milyen kihívásokkal kell majd szembenéznie a háború sújtotta országban, egy hatalmas terület betegeit ellátó, gyengén fölszerelt kórházban. Az épületet még a belga gyarmatosítók emelték, korszerűtlen volt, és higiéniai szempontból is kívánnivalókat hagyott maga után, a kórtermekben például egy kutya szaladgált. Az intézményben szinte semmilyen szemészeti műszer nem állt rendelkezésre, Hardi Richárd a saját távcsövéből eszkábált mikroszkóp segítségével végezte az első műtéteket. A nehéz időszakot imába kapaszkodva vészelte át a közösség, s úgy döntöttek, maradnak.
2002-ben az országban beköszöntött a béke, az emberek szabadabban mozoghattak, így a kabindai kórházat is egyre többen keresték föl. A közösség emiatt úgy határozott, hogy új, kifejezetten szembetegeket kezelő klinikát alapít az ország középső részén lévő Mbuji-Mayiban. A COR szemészeti centrum 2006-ban nyílt meg. Küldetése, hogy mindenki, különösen a szegények számára elérhető legyen, s minél színvonalasabb ellátást kapjanak a páciensek. Az intézményben nemcsak vizsgálják és gyógyítják a betegeket, hanem látszerészeti szolgáltatást nyújtanak nekik és gyógyszertárat is fenntartanak. Naponta húsz, olykor harminc műtétet végeznek az orvosok.
Milyen panaszokkal fordulnak a betegek Hardi Richárdhoz? Kongóban a leggyakoribb szembetegség a vakságot okozó szürke hályog, amitől ezrek szenvednek, köztük gyermekek is. A gyerekek ilyen jellegű megbetegedése genetikai okokra, valamint a maláriára vezethető vissza. Gyakori továbbá a zöld hályog, valamint a paraziták által okozott folyami vakság is. A szemészorvos megosztotta a jelenlévőkkel egy idősebb házaspár történetét, akik évek óta szenvedtek a szürke hályog okozta vakságtól. Műtétjük után a klinika munkatársait az a kérdés aggasztotta: vajon mi lesz, ha újra meglátják egymást? Elválnak-e vagy annál nagyobb lesz az örömük?
Hardi Richárd a kezdetektől fogva azon munkálkodik, hogy tudását a helyi kollégáinak is átadja. A kórházhoz tartozó optikában például helyi szakemberek készítik a szemüvegeket. Mivel az országban nincs társadalombiztosítás, a beavatkozások nem ingyenesek, de a hozzájárulás mértékét minden egyes esetben a beteg anyagi lehetőségeihez szabják. A szemészeti centrum így önfenntartó módon tud működni, munkáját emellett külföldi, főként belgiumi és magyar adományok is segítik.
A COR klinika munkatársai távoli városokat is fölkeresnek, hogy azok a betegek is megfelelő szemészeti ellátást kaphassanak, akik nem Mbuyi-Mayi közelében élnek. A két orvost és az ápolót több sofőr, valamint lapátolók kísérik, mivel a trópusi esők által elmosott, úttalan utakon gyakran még terepjárókkal is csak több hét alatt lehet eljutni egy-egy településre. Előfordul, hogy az orvoscsoport tagjai kisrepülőgépre szállnak, amit egy belga humanitárius cég bocsát a rendelkezésükre, vagy motorcsónakon utaznak. Egy ilyen misszió körültekintő szervezést igényel, hiszen naponta százötven beteget kell megvizsgálniuk, akik közül harmincat meg is műtenek.
Hardi Richárd negyedszázados munkájának gyümölcse, hogy az eddig bérelt ingatlanokban működő COR centrumnak végre saját épülete van. A szemészeti kiskórház tervezése 2011-ben kezdődött, egy magyar építész felajánlásának köszönhetően. A komplexumnak azóta két szárnya készült el, s a harmadik épülete teljes egészében magyar forrásból, a Hungary Helps program keretében jelenleg épül. 2019 nyarán készült el a ciszterna, amelynek építését Durkó Zsolt operatőr vette filmre.
A rendezvény végén levetített felvételen nemcsak a gépeket is megszégyenítő sebességgel dolgozó helyi építőmestereket láthatták a jelenlévők, hanem Richárd testvér munkájába is bepillanthattak: a nagy precizitással végzett műtétek mellett szemtanúi lehettek a vakságból felépült betegek örömének és hálájának is.
(Hardi Richárd misszióját a következő számlaszámon lehet támogatni: Richárd Testvér Kongói Betegekért Alapítvány; bankszámlaszám: 10700206–4860 9205–51100005)
A Keresztény–Zsidó Tanács (KZST) a magyarországi keresztény egyházak és zsidó vallási szervezetek képviselőinek hivatalos tanácskozótestülete. A Sapientián megtartott konferencián Székely János, a KZST elnöke, szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke elmondta: a nemzetközi KZST 1947-ben alakult meg, hazánkban pedig a rendszerváltozás után Paskai László bíboros kezdeményezésére jött létre a tagszervezet. Székely János hangsúlyozta: a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű dokumentuma világossá tette, hogy a ma élő zsidó testvéreink semmilyen módon nem tehetők felelőssé Krisztus elítéléséért és kereszthaláláért. Az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló nyilatkozatban a zsinati atyák a Katolikus Egyház nevében sajnálatukat fejezik ki mindenért, amit bárki bárhol a zsidóság ellen elkövetett. Néhány évvel ezelőtt az ortodox rabbik világszövetsége ünnepélyes nyilatkozatot tett, melyben, főként a Katolikus Egyházzal kapcsolatban, kifejezték: „ezt a zsidóság felé őszintén kinyújtott kezet el kell fogadni, ez a mennyei Atyánk akarata, és véget kell vetni a kétezer éves ellenségeskedésnek.”
Székely János bemutatta a KZST megbízásából a Szent István Társulat gondozásában megjelent, A magyarországi zsidóság története című könyvet, amely a dialógust erősíti és tévhiteket oszlat el. A kötetet hitelesnek és kiegyensúlyozottnak ismerik el zsidó és keresztény részről is, valamint a pedagógiai munkában felhasználható segédanyagnak tartják. A püspök kifejtette: A konferencia címe – „Minden forrásom belőled fakad” – arra is utal, hogy Európának forrása az isteni kinyilatkoztatás, ez az az éltető gyökér, amelyből táplálkoznia kell.
Székely János püspök bevezetője után az első előadást Erdő Péter bíboros, prímás tartotta, Európa szellemi gyökerei címmel. A főpásztor elmondta: a 2000-es évek elején az Európai Közösségből kifejlődött Európai Unió önmeghatározása időszerűvé vált, megindult egyfajta ideológiai azonosságkeresés. A történelmi távlatokat felidézve a bíboros emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy az első három évszázad keresztényei szentnek tartották a Bibliát és a tízparancsot is kötelezőnek tekintették. A késői zsidóság körében elterjedt számos alapvető meggyőződés meghatározóvá vált a keresztények életében és hitvilágában: a halál utáni személyes élet, a test feltámadása, a halottakért való imádság értéke a zsidóság körében élő gyakorlatokat őriz, bár megújult tartalommal. Ez utóbbiak közül a két legalapvetőbb: a keresztség és az Eucharisztia.
A középkorról szólva a bíboros példával utalt arra a jelentős szellemi hatásra, amelyet az arab közvetítéssel megismert zsidó filozófia tett a korabeli nyugati filozófusokra és teológusokra.
Erdő Péter a II. vatikánum idejéről szólva megjegyezte: a Nostra aetate 50. évfordulója alkalmából kiadott római dokumentum 30–32. pontja határozottan állást foglal amellett, hogy az Újszövetség a keresztények számára az Ószövetségnek nem helyettesítője, legfeljebb beteljesítője – mondta Erdő Péter.
Radnóti Zoltán főrabbi, a Keresztény–Zsidó Tanács társelnöke, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) rabbitestületének elnöke A tízparancs mint az emberiség legnagyobb kincse című előadásában elmondta, hogy a zsidóság a tóraadás pillanatát a történelemben való lét legmagasabb szintjének tartja. A zsidó hagyomány szerint minden ember lelke ott volt a Sínai-hegynél, és hallotta, felfogta az üzenetet – mondta Radnóti Zoltán. Arról is beszélt, hogy a mai gyorsuló világban jelszavakra van szükség, és ez „a mi esetünkben a következő: »megcselekedjük és meghallgatjuk« (héberül: nászé ve nismá)”. Azaz megtesszük, amit Isten mond, bármi is az, mert amit Isten mond, az igaz és nem lehet rossz. A meghallást mintegy megelőzi a cselekedet: elhiszem, amit a Jóisten mond nekem, és megteszem – nem kételkedem, nem mondom azt, hogy nincs igaza.
A talmudi hagyomány szerint ha a világ csak hetet megtart a tíz parancsból, már akkor is béke lesz a földön (hét noachita törvény). Tehát a tízparancsolat nem zsidó belügy, hanem az egész világ kincse, és e szerint kell élni – mondta a rabbi.
Karasszon István református lelkész, teológiai doktor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanára, a KZST tagja a Teremtés könyve 4,7 alapján többek között arról beszélt, hogy az embert nem mentesíti a felelősségvállalás alól az eredendő bűn ténye. Fontos a transzcendens valóságra való nyitottság – hangsúlyozta az előadó. Karasszon István így összegzett: „az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd lehetőség rá, hogy elkezdjünk beszélni az Isten előtt álló emberről. Dogmatikánk ugyan különbözhet, de abban, ahogyan az Úr előtt állunk, közös platformra találhatunk.”
A konferencián D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök távollétében Jakab Béla evangélikus lelkész olvasta fel a püspöknek A protestantizmus hozzájárulásáról Európa kultúrájához, szellemiségéhez című előadását. Az ökumené jegyében elhangzott, hogy a protestantizmus teológiája az azt megelőző másfél ezer év kereszténységéből forrásozik. A protestantizmus ugyanakkor sokat tett többek között a tudományos kutatás szabadságáért, a földi hivatás (a munka mint istentisztelet) megbecsüléséért, a könyvnyomtatás elterjesztéséért. A konferencia végén Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse a napjainkban megvalósuló vallásközi párbeszédről szólva rámutatott: a Szent II. János Pál pápa által Assisiben megkezdett vallásközi párbeszéd szellemisége, a testvéri hídépítés a Sant’Egidio közösség tevékenysége által ma is él. Assisi nem az elité, nem pusztán a vezetőké, hanem mindenkié – hangsúlyozta Szőke Péter.
Nagy kérdés, hogy a vallások a világban lévő konfliktusok tüzére a jövőben olajat öntenek-e vagy vizet, a saját forrásukból – fogalmazott az előadó.
A konferencia keretében kérdésekre válaszolva Székely János elmondta, az igazi dialógus nem jelenti az identitásunk feladását. Negatív előítéleteink lassan gyógyulnak, de törekednünk kell a párbeszédre, ki kell hoznunk a másik emberből a legjobbat, hiszen minden ember Isten képmása – mondta a püspök. Erdő Péter bíboros, prímás az Európa jövőjét firtató kérdésre válaszolva kijelentette: a zsidó-keresztény örökség küldetést ad a hívő embernek, és Európának lennie kell, mert ezt az örökséget hordozza. Isten a történelmen keresztül üzent az emberiségnek, és feladatunk, hogy ezt az üzenetet továbbadjuk, az emberiség javára.
(A tudósítás teljes terjedelmében a Magyar Kurír honlapján olvasható: www.magyarkurir.hu)
Tisztelt vendégek, Krisztusban kedves testvérek!
Köszönöm szépen a meghívást. Miközben a mai beszédemre készültem, a keresztény Magyarország egyik nagy kincsét fedeztem fel: a Szent Mártonhoz kötődő, hűséges, ősi tiszteletet.
Szent Márton több mint ezerhatszáz éves tisztelete nem csak Magyarországon virágzik. A világ más részein is ismerik, tisztelik Mártont. Kevés szentről mondható el, hogy ilyen hosszú ideig tisztelték, s teszik ezt ma is, szerte a világban.
Szent Márton egyike azoknak a magyaroknak, akiknek a hatása, kisugárzása jóval meghaladta korát és országát. Ezért ma hálát kell adnunk. Szent Márton tisztelete építi Isten iránti szeretetünket és a vele való kapcsolatunkat. Isten csodás dolgokat tett Szent Márton életében, és apró csodákat szeretne tenni a mi életünkben is.
Ferenc pápa kitartóan hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a keresztség szentségéből fakadóan minden megkeresztelt ember missziós tanítvány. A keresztség szentsége új teremtményekké formál minket Krisztusban, de ez a kegyelem még nem jelenti a történet végét. Isten és az ember közös története igazán itt kezdődik. A Szentatya figyelmeztet bennünket: a kegyelem ajándék, de felelősség is. Felelősség, hiszen tanúságtételre hív meg minket. Aki ma tanúságot szeretne tenni Krisztusról, annak el kell hagynia a komfortzónáját, el kell felejtenie a saját kényelmét, és ki kell lépnie az utcára. Embertársaink csak így tudják észrevenni, hogy közöttünk él Isten, aki a mi szerető, irgalmas és megbocsátó Atyánk.
A kegyelmet és Isten sok más ajándékát nem azért kapjuk, hogy jól elrejtsük mások elől és egy biztonságos, zárt helyre tegyük. Nem szabad bezárni ezeket egy tűzálló és feltörhetetlen páncélszekrénybe, mint az ékszereinket, a pénzünket és egyéb értéktárgyainkat. Isten jelenlétét, a kegyelem valóságát, a fentről kapott kincseket hirdetnünk kell szavakkal és tettekkel. Ezek nem elzárhatóak…
Mindenki számára ismerős Szent Márton életéből az a jelenet, amikor megosztja a koldussal a kabátját. Mártonnak ez a gesztusa több száz éven keresztül inspirálta és ma is arra szólítja a keresztény közösséget, hogy nincs mire várni, el kell indulni a szegények felé. A szegényekben, a föld kicsinyeiben meg kell találnunk és tisztelnünk kell Krisztus arcát.
Isten kegyelme jelen volt Szent Márton életében, küldetésében. Személye Isten különleges ajándéka a magyar népnek. Őt a Szentlélek formálta magyar földből, magyar gyökerekből.
Szent Márton tisztelete több mint 1600 éve jelen van a Katolikus Egyházban. Nemcsak Magyarországon tisztelik, hanem Lengyelországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Finnországban is.
A protestáns reformátor, Luther Márton a Márton nevet kapta a keresztségben, s a szokással ellentétben egyes protestáns templomok szintén a Márton nevet viselik. Szent Mártont az óceán másik partján, Mexikóban, Kolumbiában és az Amerikai Egyesült Államokban is ismerik és tisztelik. Egyes országokban a tábori lelkészség, a katonaság védőszentje.
Nagyszerű szentet kaptunk az ő személyében, akit évszázadok óta tisztelet övez. A történelem során ugyanakkor sajnos voltak olyan pillanatok is, amikor Szent Márton személye áldozatul esett különböző aktuálpolitikai érdekeknek. Gondoljunk például a XIX. század Franciaországára. Bár Márton tiszteletét igyekeztek aktuális politikai törekvésekhez igazítani, az Istenbe vetett hitet ez nem ingatta meg.
Napjainkban új köntösben jelenik meg ez a probléma. Szent Márton devóciója nagyon könnyen elüzletiesedhet, hiszen személye körül manapság egyre népszerűbbek a nagy zarándokutak, a hatalmas étkezések, az ünnepi vacsorák. Ezek önmagukban nem elítélendő jelenségek – nemsokára mi is egy finom vacsorát fogunk elfogyasztani –, azonban van egyfajta veszélyük, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Szomorú tapasztalataink vannak a karácsony ünnepének devalválódásával, elüzletiesedésével kapcsolatban. Elkeserítő a kulturális szekularizáció jelenléte társadalmunkban, kétségbeejtő a reklámtáblák felirata: „Vasárnap is nyitva.” Pontosan a lényeg vész el… Mindkét esetben arról van szó, hogy Krisztus születésének ünnepe és az Úr napja kezd feledésbe merülni. Ezek a jelenségek végső soron az Isten Fiának létét kérdőjelezik meg.
Szent Márton ünnepe is nagyon könnyen ebbe az irányba tévedhet, elindulhat a szekularizáció útján. A vallásukat gyakorló keresztények megfékezhetik ezeket a „kulturális áramlatokat”. Krisztus tanítványai képesek megfordítani ezeket a folyamatokat, de nem azzal, hogy valakire ráerőltetik a vallásukat vagy új törvényeket követelnek. Megfordíthatóak ezek a folyamatok azzal, hogy arra bátorítjuk a fiatalokat, a családokat: induljanak el Krisztus útján. Olyan jó lenne, ha egyre többen tudnánk megmutatni a világnak, hogy az Isten titka iránt nyitott emberi gondolkodás logikus, szép, értelmes és igaz.
A mi életünk normája nem az, amit a szekularizált világ kínál. A mi normáink Krisztus kultúrájából, a keresztény kultúrkörből erednek, amely tovább él Szent Márton és a szegény képében is – Márton és a szegény ikonján.
Az ikon nem csupán egy vallásos műalkotás. Minden igazi ikon az elmélkedés, a személyes imádság gyümölcse. Az ikonfestészet olyan tevékenység, amely összeköti az eget és a földet. Pontosan ebből fakad, hogy a keleti keresztények olyan nagy tisztelettel veszik körül az ikonokat.
Amikor Szent Márton ikonját szemléljük, akkor Szent Márton látogat meg minket. Ezen az ikonon Márton a szegénnyel együtt szemléli az Urat. Mindketten Krisztus dicsőségét tükrözik vissza ránk, földi zarándokokra. Ami az ikonon Mártonban és a koldusban lejátszódik, az több mint amit a szemünkkel látunk vagy elképzelünk. Az ikonon jelen van Krisztus fénye, dicsősége, amely minket is Krisztus élő ikonjává képes átalakítani.
A mai ünnep arra hív minket, hogy igyekezzünk még jobban belépni Krisztusnak és szentjeinek misztériumába, mégpedig imádsággal és csenddel. Ebből a csendből és imádságból fakad majd az a tapasztalat, amely képes átalakítani a jelent és a jövőt.
Minden jelenlévőnek örömteli megújulást kívánok a keresztény testvériségben. A megújulás abból az örömből fakad, hogy figyelünk a föld kicsinyeire, igyekszünk közel lenni hozzájuk. Ezek a kicsinyek nincsenek messze tőlünk. Jelen vannak a plébániákon vagy a plébániák körül. Jelen vannak mindenféle egyházi és világi intézményben. Csak el kell kezdenünk közeledni hozzájuk.
Imádkozzunk, hogy Isten kegyelme kísérjen minket. Világosítsa meg találkozásainkat, hogy jelenléte sokkal jobban látható legyen közöttünk.
A XIII. században élt, a Přemysl-házból származó Prágai Szent Ágnes anyai ágon Árpád-házi királyaink leszármazottja volt. Prágában kolostort alapított a minoritáknak, majd a klarisszáknak; az első nővéreket maga Assisi Szent Klára küldte ide, akivel Ágnes levelezett. Élete során leginkább a betegekkel és az árvákkal törődött, valamint templomokat építtetett. Boldoggá avatásának folyamata a huszita háborúk miatt félbeszakadt, és csak a múlt század 30-as éveiben folytatódott. II. János Pál pápa 1989. november 12-én avatta szentté. A cseh rendszerváltás kiemelkedő alakja, Václav Havel különösen szívén viselte Szent Ágnes kultuszának ápolását.
A cseh katolikus egyház már hosszú ideje készült a kerek évfordulóra. A készület részeként a cseh püspöki konferencia tagjai római zarándoklaton vettek részt, melynek során meglátogatták XVI. Benedek emeritus pápát is. A találkozón Dominik Duka bíboros átadta a nyugalmazott pápának a 2009-es Stará Boleslav-i látogatása emlékére állított mellszobor másolatát.
November 16-án a prágai Szent Vitus-székesegyházban szentmise keretében ünnepelték Szent Ágnes szentté avatásának évfordulóját. A szertartást Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek mutatta be a cseh- és a morvaországi püspökök koncelebrálásával. Dziwisz bíboros Szent II. János Pál pápa személyi titkára volt, így személyes emlékei is fűződnek az ünnephez. A szentmisén részt vett Charles Daniel Balvo jelenlegi, valamint Diego Causero korábbi csehországi apostoli nuncius is. Dominik Duka bíboros meghívására Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke is Prágába érkezett, és csatlakozott az ünneplőkhöz.
A szentmise bevezetőjében Duka bíboros felidézte a cseh- és a morvaországi püspökök előző heti római zarándokútját, amikor azt kérték Ferenc pápától, hogy Szent II. János Pál „az Egyház tanítója és Európa védőszentje” címet kaphassa.
Homíliájában Dziwisz érsek megemlékezett arról, hogy a cseh–lengyel kapcsolatok évszázados múltra tekintenek vissza: a krakkói püspökség első patrónusa a cseh vértanú király, Szent Vencel volt. Fölelevenítette, hogyan lett Prágai Ágnes szentté avatása a kommunista rendszer bukásának katalizátora és szimbóluma. A csehek szeretetét és örömét az érsek személyesen is megtapasztalta, amikor a bársonyos forradalom eseményei után néhány hónappal elkísérte II. János Pált apostoli útjára. Kitért arra is, hogy harminc évvel ezelőtt egy lelki forradalom is lezajlott, ami a negyvenévnyi kommunista elnyomás Isten- és egyházellenes légköre után a szabad vallásgyakorlás korát hozta el.
Veres András püspök november 15-én érkezett Prágába, ahol Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa kísérte. Bemutatta neki a helyi magyar közösség életét, kihívásait és terveit, majd közösen vettek részt a Dominik Duka bíboros által rendezett díszvacsorán, amelyen a visegrádi országok püspökei is képviseltették magukat.
Forrás és fotó: Prágai Magyar Katolikus Plébánia
Valamennyi magyar szentről és boldogról, de kiváltképp a négyszáz évvel ezelőtt vértanúságot szenvedett három kassai mártírról, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuita atyákról, valamint Kőrösi Márk esztergomi kanonokról emlékeztek meg ezen a napon a Magyar Szentek templomában.
Écsy Gábor, a házigazda plébános köszöntötte a templom búcsúnapján megjelent bíborost, a nunciust, az érsekeket, a püspököket, pap testvéreit és minden megjelentet. Mint mondta, a 400. évfordulóra való tekintettel ezúttal a három szent ereklyéjét tették ki az oltár mellé, s rájuk emlékezve mondják a szentmisét piros miseruhában. Hozzátette, azért is imádkozni kell, hogy egykor majd mindannyian örvendezhessünk a magyar szentek és boldogok társaságának.
Erdő Péter bíboros, prímás a köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a három kassai vértanú között volt egy lengyel, egy horvát és egy magyar származású. A horvát az esztergomi káptalan tagja volt abban az időben, amikor Esztergomban a török volt az úr, a káptalan pedig Nagyszombatban működött. Ezért méltó gondolat volt, hogy Nagyszombatban, Kassán és Budapesten is megemlékezést tartsanak az évfordulón.
A bíboros az évszázadokkal ezelőtti eseményt fölelevenítve megjegyezte, Kassa utolsó három papjának meggyilkolása után sokan azt hitték, a városban soha többé nem lesz katolikus élet. Ám napjainkban a felvidéki város hetven százaléka katolikus, s a kassai vértanúk évfordulóján, szeptember 7-én harminchat püspök és háromszáz pap ünnepelt együtt, és a hívek nem fértek be a kassai dómba.
A homíliát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondta. Szentbeszédében fölelevenítette a vértanúk korát, hősies magatartását, hitük szilárdságát. Mint mondta, bennük tágabb családunk tagjaira emlékezhetünk, akik ma is példaképeink, közbenjáróink lehetnek. A reformáció térnyerésének idejében a római pápától való elszakadás tragédiáját csak fokozta az erőszak, a háború, a gyűlölet és a hazugság. Ebben a korban maradtak hűek a hitükhöz a kassai papok, pedig tudták, ha kitartanak a vallásuk mellett, az az életükbe kerül. Látszólag vesztettek. De haláluk égi születésnapjuk lett, s a mai napig is a példaképeink. Az evangélium hirdetésével éppen az erőszak, a gyűlölet, a hazugság ellen prédikáltak és e szerint is éltek. Életük és haláluk tanúságtétel Isten nagyságáról, aki őket is naggyá tette.
A szónok hangsúlyozta, a szent kassai vértanúk azért tudtak elmenni a legvégsőkig, és a halált választani, mert életükben, a mindennapokban is hűségesek voltak Istenhez, aki a megpróbáltatás idején is erőt adott nekik.
Életük és haláluk üzen a mai kor emberének is – folytatta Mohos Gábor püspök. – A mai világban is jelen van a jó és a rossz, s emberi gyengeségeink ellenére ma is meghívást kapunk a jóra, a becsületre, a tisztességre. A kassai vértanúk élete önvizsgálatra szólít bennünket. Mennyire fontos számunkra az Istenbe, az örök életbe vetett hit? Mennyire fontos számunkra Jézus Krisztushoz és Egyházához tartozni? Mennyi áldozatot tudunk hozni érte? Életünkben hányadik helyen áll Isten és a tanítása? Tudunk-e a béke és a kiengesztelődés emberei lenni? Az utóbbi azért is különösen fontos kérdés, mert a béke csak a kiengesztelődésen és a megbocsátáson keresztül érhető el.
Beszéde végén a segédpüspök arra biztatott, kérjük minden magyar szent és boldog, de különösen a három szent kassai vértanú közbenjárását azért, hogy életük, példájuk legyen számunkra erőforrás, s magunk is elnyerhessük az örök életet a mennyben.
A magyar jezsuita rendtartomány védőszentjei, a kassai vértanúk a XVII. századi véres vallásháborúkban az életükkel fizettek azért, mert kitartottak katolikus hitük mellett. Az akkor három részre szakadt Magyarország nemcsak politikai, de a reformáció térnyerése miatt vallási szempontból sem volt egységes. Eleinte főként Erdélyben terjedt a reformáció. Elősegítette ezt, hogy a katolikus bécsi udvar hatalma nem terjedt ki a királyság egész területére. Bár véres vallásháború nem tört ki, a hitviták gyakran torkollottak tragikus eseményekbe. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben, a cseh rendekkel szövetségben hadjáratot indított az Erdéllyel határos Felvidék ellen. A Bethlen helyére lépő Rákóczi György hadai szeptember első napjaiban értek Kassa alá. A város főkapitánya, Dóczi András, látva a túlerőt, valamint azt, hogy a város többségében református polgárai nem támogatják Kassa fegyveres védelmét, tárgyalni kezdett a megadásról. Végül azzal a feltétellel nyitotta meg a kapukat, hogy a katolikus lakosságnak és az egyházi személyeknek nem esik bántódásuk. A fejedelem hajdúi ennek ellenére őrizetbe vették a katolikus papokat, s egy részüket, Dóczival együtt, Erdélybe hurcolták.
Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Körösi Márk azonban a városban maradtak. Elfogták, napokig éheztették és kínozták őket, de nem voltak hajlandóak áttérni a kálvinista hitre. Fogvatartóik 1619. szeptember 7-én megelégelték az ellenállásukat, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, a halottnak vélt Pongráczot pedig – két lefejezett társával együtt – még élve egy szennygödörbe hajították, ahol hosszas szenvedés után halt meg. Özvegy Gadóczy Bálintné és más kassai asszonyok néhány héttel később eltemették a három vértanú holttestét. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmond királyi nádor feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadja neki a három katolikus pap holttestét. Ez meg is történt. Az asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő alsósebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta át a maradványokat a nagyszombati klarissza zárda templomába. A kassai vértanúk boldoggáavatási eljárását 1628-ban Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek indította el, de nyilvános tiszteletüket végül csak X. Piusz pápa engedélyezte, 1905-ben. Kilencven évvel később II. János Pál pápa avatta szentté a vértanúkat, a kassai repülőtéren megtartott szertartás keretében.
Aki részt vett a szentmisén, aki a szent kassai vértanúk életáldozatára gondol, megértheti, hogy az időközben megváltozott történelmi körülmények között is mennyire fontos a nemzeteket és az egyházakat hídként összekötő krisztusi hit ereje. Követni kell, követni érdemes példájukat a hithez való hűségben, az egymás iránti szeretetben, a kölcsönös kiengesztelődésben.
Állványok mögött és között, de cseppet sem gondterhelten.Vigasztalanul esik az eső. Gyors léptekkel igyekszem a beállványozott templom felé. Az előtérben az egyházközség Lépcső című lapjába botlom, amely már ránézésre is nagyon profi kiadvány, szedése a régi Igenére emlékeztet.
*
A szentmisén a Bölcsesség könyvéből vett olvasmány arról szól, hogy Isten szeretetből is magához vehet valakit fiatalon, de ezt az emberek többsége nem érti, és büntetésnek tartja a korai halált. Pál a Rómaiaknak írt levelében arról biztosít bennünket, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, az evangélium pedig azokról a boldog szolgákról szól, akik éberen várják urukat, bármikor érkezik is. Éppen az a lényeg, hogy nem lehet tudni, mikor fog érkezni.
Bérczi László Bernát zirci apát Szent Imréről és vele kapcsolatban a szentségről elmélkedik prédikációjában. Pál apostol gyakran nevezi szenteknek a híveket, míg az Ószövetségben csak Istent, a templomot és a választott népet tekintették szentnek. A héber kodes szó eredete az elvág, elkülönít ige. Vagyis olyasmi vagy olyasvalaki a szent, amit-akit a világtól Isten részére elkülönítenek, lefoglalnak. Az apát ezen a ponton egy huszonéves budapesti fiatalember előadását idézi, amely generációjának céltalanságáról szólt. A mindennapok felszínes impulzusairól és arról a hiábavaló várakozásról, hogy végre történjen valami. Aztán a Freedom című, a mai fiatalság életérzéséről szóló magyar klipre tér át, amely szerint „gyerekek vagyunk, akik beöltöznek felnőttnek”, „elengedték a kezünk, és nem mondták, mit hogyan”. Szabadságvágy, céltalanság és valami mélyebb, hitelesebb iránti vágyakozás egyszerre jelenik meg a dal szövegében.
Mielőtt ítélkezni kezdenénk, és Imre életpéldáját ajánlanánk a fiataloknak, először magunknak ajánljuk ugyanezt, az isteni képmás magunkra öltését. Nem lehetetlen, de ki kell hozzá lépni a virtuális térből, és célszerű megszeretni a csendet. Az információözön ugyanis megsüketíti a lelket. Az első két-három nap nagyon nehéz lesz, de aztán egyre könnyebb és örömtelibb élmények érnek majd. A cél az lenne, hogy minden helyzetet Jézusban tudjunk megélni. Mindig azt kérdezzük magunktól, ő most mit tenne. Odalépne, lehajolna a szegényhez? Meghallgatna, beszélgetne, segítene?
*
Az egész misét meghatározza a kórus és a zenekar éneke és játéka: mintha hangversenyteremben vagy operában volnánk, annyira tökéletes a hangzás. A kórust 1972-ben Bárdos Kornél ének- és zenetanár alapította, és már negyven éve Csányi Tamás vezeti. 52 amatőr énekes alkotja, akik munkájuk mellett szánják rá az idejüket a rengeteg próbára. A zenekar tagjait csak ünnepi alkalmakra hívják. Ezt a misét szeptemberben kezdték tanulni.
*
A szentmise után Csők János építésvezető vetített képes előadást tart a Szent Imre-házban. Az 1938-ban épült templomról és állapotáról beszél, majd a két ütemben zajló felújításról: a főhomlokzattal és a tornyokkal kezdenek, tavasszal pedig a templombelső felújítása kerülhet sorra.
A keleti sekrestye falának repedései arra utaltak, hogy üreg lehet alattuk, de az alapos vizsgálatok nem igazolták a gyanút. A valódi ok az lehet, hogy a talaj nedvességtartalma időről időre változik, méghozzá szélsőségesen.
A kereszteket és a toronygömböket aranyozni vitték, a főkapu új, sötétzöld színét már kiválasztották, megkezdik a homlokzat és a tornyok festését, és még a tél beállta előtt végezni akarnak vele. De a gondosságot a gyorsaság elé helyezik. A belső térben már épülnek az állványok, és ideiglenes lámpákat szereltek fel. A toronyóra polikarbonát számlapját derengő fénnyel fogják átvilágítani, és minden oldalról látható lesz a pontos idő. „Ígérem, hogy mindenkinek tetszeni fog!” – zárja előadását az építésvezető.
*
Aztán, mielőtt mindenki átadná magát az ünneplésnek, először Csányi Tamást ünnepeljük a születésnapja alkalmából. Mint kiderül, nem csak a karvezetéssel foglalkozik, az egyházközségi lap is a szívügye. Hosszan tapsolunk, és érezhetően mindenki szívből ünnepel.
*
Pár perccel később már óriási a kavarodás, az asztalok körül kisebb csoportok álldogálnak, beszélgetnek. Szkaliczki Csaba Örs plébános, amikor a fizikai és a lelki építkezés összefüggéseiről kérdezem, azt válaszolja: a legfőbb törekvése most az, hogy biztosítsák a sokféle plébániai csoport működését, az adventi áhítat és a karácsony zavartalanságát. Semmelweiss Tamás tervező az ősei zirci kötődéseit idézi fel, amikor odalépek hozzá. Ük- és dédapja az apátságban volt ács, nagyapja pedig patkoló- és díszműkovácsként dolgozott szintén a cisztereknél, előszállási uradalmukban. Az erősen leromlott állapotú templom felújítására már 2013 óta készít terveket. A felújítás azért is nagy esemény, mert városképi jelentőségű épületről van szó. A tornyok új rézborítása és az új óra látványos változást jelent majd.
*
A kismarosi közösségből érkezett Judit nővérrel a ciszterci egyszerűségről beszélgetek, amely az építészetben is megmutatkozik. És a testvéri légkörről, amit annyira szeret a rendben. Aztán Huszár Lőrinc káplánhoz lépek, aki éppen sört csapol. Kérdésemre elmondja, hogy háromféle kézműves sör készül Zircen: pils típusú, belga félbarna és búza. Több százezer liter tartálykapacitású sörfőzdéjük van, de szerzetes nem dolgozik benne, mivel kicsi, mindössze tizennégy tagú a szerzetesközösségük, akárcsak a kismarosi nővéreké. Pedig ha egy sörmester barát is dolgozna az üzemben, kiérdemelhetnék a trappista sör kitüntető címet.
A háromnapos rendezvényen többek között a férfi- és a női mivolt, valamint a házasság bibliai és keresztény antropológiai alapjairól esett szó. Török Péter és Orsolya az Eucharisztia házasságot megújító szerepéről beszélt, Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia vezetője pedig az Eucharisztia általi „belső töltekezésről”. Nyéki Kálmán atya a plébániai családpasztorációról osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Sztankó Attila pénteken a Szűzanya oltalmába ajánlotta a családokat a máriabesnyői kegytemplomban.
Szombaton, november 9-én Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök tartott előadást, Házasság és Eucharisztia – a két szentség kapcsolata címmel. „Tudatosítanunk kell magunkban, hogy az Eucharisztia összeköt, lényege, hogy eggyé formál” – mondta, majd rámutatott, hogy a házasság szentsége is a mély, egységre irányuló kapcsolatról szól.
Napjaink emberére „az önközpontúság, az önteltség jellemző, túlzottan is egyéniségekké váltunk”. Isten azonban szelíd, de határozott és egyénre szabott pedagógiájával (általánosan pedig a szentségek által) formál minket. – Szentekké kell lennünk, és Isten segítségével képesek vagyunk erre. Segít ezen az úton a házasság és az Eucharisztia szentsége is – mondta a püspök.
Isten pedagógiájában nehezen értjük meg, hogy ő szeret minket, a mennyei Atyánk. Úgy döntött, hogy a világba jön értünk, megtestesül – ebből forrásoznak a szentségek. Magára vette az emberi létet, testében megújította azt, és elénk élte a helyes életet, ami segít, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Isten magára vette az emberi szenvedést, és bele is halt ebbe. Ez példa előttünk: kicsit meg kell halnunk ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen az életünk. Fel kell adnom valamit a vágyaimból, a terveimből, el kell fogadnom, hogy nem úgy megy minden, ahogyan kigondoltam. De ha a szentségekből élek, ezekből a lemondásokból Isten valamiképpen új életet fakaszt, a látszólagos kudarcból emelkedik ki valami új – hangsúlyozta Mohos Gábor.
Az Efezusiakhoz írt páli levél 5. fejezetének a házasságra vonatkozó részét elemezve a püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy az apostol a házaskapcsolatot Krisztus és az Egyház kapcsolatához köti. Az Egyház ez esetben mint természetfölötti valóság értendő. Isten alapította, titok: ez az Egyház lényege.
Az Egyház Krisztus áldozatából jött létre, azért, hogy Krisztus az Egyházat szeplőtelenné tegye – mondta Mohos Gábor. A házasság szentsége pedig szintén Krisztus áldozatából fakad – folytatta. – A kölcsönös önfeláldozás, az eggyé formálódás növekedés az életszentségben. A házasságban elkerülhetetlenek a sebek, a megbántottság állapota, de nem szükségszerű, hogy a felek az együttéléstől eljussanak az egymás mellett élésig. Krisztussal újra és újra ki kell mondaniuk a pároknak az igent. Ez időnként nagyon nehéz lehet, de a házasfelek gondoljanak Urunk szenvedésére, arra, amikor Jézus a Getszemáni-kertben mondta ki az igent. Ő tanította: „Aki értem elveszíti az életét, megmenti azt.”
Előadása végén a püspök leszögezte: a pároknak szükségük van a házasság és az Eucharisztia szentségére, erőforrás a számukra.
A családkongresszust Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke videoüzenetben üdvözölte. A betegsége miatt hónapok óta kórházban (idén június 4. óta Hévízen) tartózkodó, de lelkipásztori szolgálatát ott is ellátó püspök a családkongresszus résztvevőihez intézett üzenetében a keresztény örömről beszélt. Mint mondta, „Jézus Urunk, amikor meghirdette Isten országát, szomorú, kisemmizett, szenvedő embereket szólított meg a nyolc boldogságban, akik megtapasztalták gyengeségüket, mégis boldogok, mert az adott helyzetükben megtapasztalták Isten erejét is. A keresztény ember alaptulajdonsága az öröm, és nem az orrlógatás. Isten boldogságra hív.”
Kórházi szolgálatával kapcsolatban Bíró László elmondta, mindennap misét tart, három házasságkötést és négy keresztelést is vezetett. Örömmel állapította meg, hogy a párok határtalanul nyitottak voltak az Egyház tanítására, a szentségi házassággal kapcsolatos tudnivalókra, de úgy fogalmazott, „nagyon gazdátlanok voltak”, mert nem akadt házasközösség, amely befogadhatta volna őket, amelynek tagjai átadhatták volna számukra a hit teljességét.
A családkongresszust azért alapítottuk meg, hogy segítsük a családcsoportok létrejöttét. Égető szükség van erre – üzente Bíró László.
A mai keresztények feladatáról szólva hangsúlyozta: nem feltétlenül akciókra, hanem hiteles, imádkozó emberekre van szükség. André Frossard filozófus, újságíró példáját említette, aki – akkor még hit nélkül – egy templomba betérve, a művészeti alkotásokat nézegetve észrevett két imádkozó idős embert, és hitüket látva mélyen megrendült. A templomból már hívőként jött ki.
Arról is beszélt Bíró László, hogy a szent az, akit Isten meghívott a szolgálatra, és aki e szolgálat elől nem bújik el, nem menekül el a felelősség elől, jelen van a világban.
A püspök rámutatott: a keresztényeknek egységben kell lenniük papjaikkal, püspökeikkel és a pápával. A jelenlévők figyelmébe ajánlotta a Szentatya családról szóló apostoli buzdításának 4. fejezetét, amelyben Ferenc pápa a szeretethimnuszról elmélkedik. Bíró László hozzátette, a házasságot (a „ketten egy testté lesznek” igazságát), a családot a szeretet hordozza. Ahogy a pápa fogalmaz: a házasság a Szentháromság ikonja. Ez a szeretet ugyanakkor tanítható, tanulható, és tanúságot is lehet tenni róla. Sóvá, világossággá, hegyen épült, jól látható házzá kell lennünk, ahogy Jézus mondta, és nem pusztán a só módján vagy világosságot adó módon viselkednünk. A szeretetről való tanúságtételt várja tőlünk a világ.
Gyakorlati szempontokról is beszélt a püspök, amikor elmondta: ki kell szakadnunk a hagyományos jegyesoktatás szűkösségéből, nem megszüntetve, hanem kiteljesítve. A házaspárok mellett a család egészére is figyelni kell a pasztorációban. Figyeljünk azokra is, akik „nem jöhetnek áldozni az Egyház törvényei szerint. Ők nem másodlagos polgárok az Egyházban, vágyódhatnak Krisztusra, így kapcsolódva a közösséghez.” Segíteni kell az egyedülállókat, hogy találkozhassanak családokkal, és figyelni kell a mély gyászban élő özvegyekre, a csonkává vált családokra is.
A családkongresszus szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Mohos Gábor püspök volt. A liturgiában többek között arról is beszélt, hogy Isten képes életre kelteni a lelkünket bűnös, tetszhalott állapotából, kegyelme valóban éltető forrás.
