Kezdettől fogva közösségek otthonának képzelték el a kecskeméti mamutlakótelep – a 37 ezres Széchenyiváros – lakói számára 1994-ben alapított plébániát és a később megépült templomot. A Szentcsalád Plébánia színes, élményekben gazdag, sokrétű életébe tekinthettük be a szeptember 7-én ünnepelt jubileumon.
Római katolikus plébánia és közösségi ház – hirdeti a felirat a bejáraton. Az épületegyüttes központja a közösségi tér, amely hol a liturgiának, hol az idejárók változatos programjainak ad otthont.
A közösségek ezúttal jubileumot ülnek: 25 éves a plébánia. Már reggeltől tart az ünnep, sokan gyűltek össze az eseményre. A hívek jönnek-mennek az épületben, jól láthatóan otthon érzik magukat a közösségi házban. Ráhangolódást segítő énekes imádság, rövidfilm a plébániáról, a számos közösség bemutatkozása, agapé, családi ügyességi vetélkedő, születésnapi torta és befejezésül hálaadó szentmise várta a nap folyamán az egybegyűlteket. A plébániai közösséggel és Hatházi Róbert jelenlegi plébánossal együtt ünnepelt elődje, Menyhárt Sándor atya is, a megszólalását köszöntő taps mutatta, milyen sokan örülnek neki.
Robi atya köszöntője indította a napot: „A múltra emlékezünk, de reményünk a jövőbe tekint. Magát az Egyházat ünnepeljük, azt, hogy itt, a kicsiny Széchenyivárosban is megmutatkozik: Krisztus Egyháza ma is élő valóság.” A plébános feltette a kérdést: „Képesek vagyunk-e ma is összefogni, rámosolyogni a betérőkre, megszólítani, meghívni őket, és otthonná tenni számukra a plébániánkat?” Ez a kihívás áll a mai közösség előtt. A 90-es években számos tényező segítette a közösségépítést. Az életüket a Széchenyivárosban kezdő, pályájuk elején járó házaspárokat lelkesítette, hogy együtt létrehozhatnak valami értékeset, támaszt nyújthatnak egymás számára a mindennapokban, s együtt élhetik meg elkötelezettségüket Krisztusban. Felépült a templom, és sok gyerek született. Azok, akik egykor még középiskolásként az alapítók gyerekeire vigyáztak, átadták a stafétabotot a saját gyerekeiknek, s ma már az alapítók unokáira vigyáznak. 25 évvel ezelőtt egy közösség hozta létre a plébániát, amely a Szentcsalád nevet viseli. Ez a közösség napjainkban is keresi a jövő útját. Bár a 70-es években épült mamutlakótelep lakásai ma inkább ugródeszkát jelentenek a fiatalok számára, a Széchenyiváros ma is él és növekszik. Ahogy a jubileumot jelenlétével megtisztelő polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia fogalmazott, és amint a plébánia körüli építkezések is mutatják, ez az egyik legkedveltebb városrész a mai Kecskeméten. Van tehát kit megszólítani, nem kis feladat vár itt a plébánosra, a munkatársaira és a közösségekre. A jubileum programját úgy alakították ki, hogy felkeltse az érdeklődők figyelmét a közösség iránt. A Shoeshine blog rövidfilmje képet adott a múltról, megszólaltatta az alapítókat, akik annak idején valamennyien azt keresték, mit tehetnek a közösségért, s ma is azon igyekeznek, hogy élettel töltsék meg a plébániát, hitük közös megélésének helyszínét, és figyeljenek egymásra a hétköznapokban. A film képet adott a színes jelenről is, és meghallgattuk a közösség legtevékenyebb tagjainak jövőbe mutató üzenetét: Imádságos lélekkel nincs lehetetlen, Isten szeretetének jeleként legyünk jelen a városban!
Bemutatkoztak a plébánián életállapot, életkor, illetve érdeklődési kör szerint szerveződő csoportok, hogy bárki megtalálhassa köztük a helyét. A több mint húsz éve működő Szent Ágoston kört férfiak alkotják. Összejöveteleiken főként névadójuk műveinek és a magyar szentek életének megismerésével foglalkoznak, de találkozóikon alkalom nyílik a közös főzésre, a borkóstolásra is. A 90-es években alakult Agapé csoport kezdetben a szeretetvendégségek szervezésével foglalkozott, mára pedig ima- és szeretetközösséggé alakult. A Nyolc Boldogság közösség a szemlélődés, az apostolkodás, a liturgia útján segíti a híveket az önátadás elmélyítésében. A baba-mama klubban a kisgyermekes édesanyák az ének, az ima és a mondókázás mellett lelkiségi témákat is feldolgoznak, és közös szentségimádást szerveznek. 23 éves múltja van a Bárka házascsoportnak. „Testvérekre találtunk egymásban, becsüljük egymás barátságát, és dicsérjük a Jóistent” – fogalmazzák meg a bemutatkozásukban. Az Élővíz imacsoport életének középpontjában az Eucharisztia előtt végzett imádság áll. A 2018-ban alakult Forrás csoportban elváltak és egyedülállók segítik egymást. Az 1996 óta működő karitászcsoport pedig a plébánián és a városban is részt vállal a szociális segítségnyújtásból. A Kairosz csoport életében az Istennek szentelt időre esik a fő hangsúly. A közösség tagjai „a szent asszonyok”, „a Szent Ágostonnék”, azaz a férfikörbe járók feleségei. „Amíg a férjeink főznek, mi imádkozunk” – mondják. A Kéfás közösség, melynek tagjai között minden korosztály képviselteti magát, a karizmatikus megújuláshoz tartozik. Céljuk, hogy Isten országát jelenvalóvá tegyék a mindennapokban. A nyugdíjasklub szeretetteljes, vidám közösségként mutatkozik be; tartalmas programokat szerveznek, és odafigyelnek egymásra a tagjai. Az alapító plébánosnak, Jávorka Lajos atyának köszönhetően a plébánián a kezdetektől fogva jelen van a Fokoláre közösség. A Bartimeus közösség négy házascsoportot fog össze. A Szent József igekör a Bartimeus férfiköre, ahol a férjek, édesapák osztják meg egymással gondjaikat és örömeiket. A legifjabbak közössége a ministránskör, ahol a liturgia szolgálata mellett fontos a közösségi összetartozás erősítése, az élmények és a tapasztalatok megosztása, a közösségi programok.
A jubileumi ünnepen az idő előrehaladtával egyre többen és többen gyűltek össze a plébánián. Az érseki szentmisére megtelt a templom. Bábel Balázs érsek mellett több pap testvér koncelebrált. Homíliájában a főpásztor arról tanított, milyen nagy felelősséget jelent közösséget alkotni. „Élhető, a másik javát kereső és szolgáló összetartozást kell kialakítanunk. Az egymásra figyelés megmaradásunk záloga, így válik valósággá, amit a zsoltáros hirdet: otthonná vált számomra Isten háza. Nem klub vagyunk, ahol pusztán csak jól érezzük magunkat. Van célunk: az üdvösség, Isten országának építése, közösségünk erősítése Isten dicsőségére és az emberek boldogságára.”
A Szentcsalád-templomban bensőséges hangulatú, már-már családos szentmisét ünnepeltek. Az Emmánuel és a Nyolc Boldogság közösség zenekincséből összeválogatott igényes énekeket áthatotta a lélek imádságos elmélyülését segítő szépségre törekvés, amely mindkét lelkiségi mozgalomnak sajátja. A könyörgésekben név szerint imádkoztak a jegyben járókért, a gyermeket várókért és a nemrég született babákért. Könyörgés hangzott el a párkeresőkért, a gyermekáldásra várókért, a betegekért és a családokért. A jubileumot ünneplő hívek erős, egymást támogató, a mindennapokat szebbé tevő életről tettek tanúbizonyságot.
Hogyan telik egy püspök nyara? Jut ideje a pihenésre?
– Ez nagymértékben függ a püspök életmódjától és mentalitásától. Nekem is volt már nem egy olyan nyaram, amikor egyáltalán nem tudtam szabadságra menni. Idén, hála Istennek, jutott időm arra is, hogy pihenjek. Persze a nyár folyamán is nagyon sok a teendő. Június végéig a diakónus- és papszentelések, az évzárók és más ünnepek adnak elfoglaltságot, augusztus vége felé pedig már ismét sok a feladat. Nagyon kevés az az egy-két hét, amikor szabadságra mehetek. A szabadidő számomra alkalom a testi felüdülésre. Nagyon szeretek úszni, ezért is örülök, hogy idén pár napot a Balaton mellett tölthettem. De fontos a szellemi kikapcsolódás is, ilyenkor sokat szoktam olvasni. Leginkább persze a lelki feltöltődésnek örülök, hiszen más az, amikor én tartok lelkigyakorlatot, és más, amikor egyszerű hívőként veszek részt egy ilyen alkalmon.
A különböző katolikus közösségek is kihasználják a nyári időszakot arra, hogy hosszabb időt töltsenek együtt. Fel szokta keresni őket is?
– Igen, természetesen. Az egyik legnagyobb élményem idén nyáron egy imatábor volt. Itt délelőtt a gyerekek egy-egy bibliai szöveghelyről beszélgettek, ráadásul olyanok vezetésével, akik csak néhány évvel idősebbek náluk.
Sok érdekes programja volt ennek a tábornak, például éjszakai bátorságpróbán is részt vettek a fiatalok, ám amikor a végén megkérdeztük tőlük, hogy mi volt rájuk a legnagyobb hatással, a legtöbben a szentségimádást említették. Ezen az alkalmon ünnepélyesen vonultak be a mécsesekkel gyönyörűen feldíszített templomba, és volt, aki több mint három órán keresztül ott maradt. Az egyik fiatal – átérezve Jézus valóságos jelenlétét – könnyezni kezdett. Más arról számolt be, hogy életében olyan boldog nem volt, mint ezen az éjszakán. Jártam cserkésztáborban is, és idén tartottuk meg az első nagy országos roma lelkigyakorlatot. Különleges volt a papok kirándulása is. Nagy reménnyel töltenek el ezek a táborok, mert úgy látom, hogy a kegyelem működik, s emellett érzem az emberekben az Isten iránti vágyat és szomjúságot.
A püspöki kar Caritas in Veritate Bizottságának Facebook-oldalán lehetett látni egy képet, amelyen Ön Međugorjéban gyóntat.
– Valóban, a Regina Pacis közösség vendégeként több mint tíz napot töltöttem Međugorjéban. Nem volt semmi meghatározott feladatom, mindennap megmásztam a hegyeket, jólesett a testmozgás. Esténként pedig elmentem gyóntatni. Ez nagy hatással volt rám, az emberek egyszerű hitéből nagyon sokat tanultam. Van, aki húsz éve nem gyónt, és itt, Međugorjéban tette le az élete terheit. Međugorje különleges kegyelmi hely. Este hatvan-hetven pap ül ki gyóntatni. Valószínűleg sehol a világon nem gyónnak annyian, mint itt. Nagyon sok megtérés és megtisztulás történik Međugorjéban.
Henryk Hoser püspök, a međugorjei plébánia Ferenc pápa által kinevezett különleges apostoli vizitátora beszámolt arról, hogy Međugorje még nem kapta meg a Mária-kegyhely minősítést. A pápa májusi döntése nyomán viszont az egyházmegyék és a plébániák már hivatalosan is szervezhetnek ide zarándoklatokat, nem csak privát formában, ahogyan eddig történt. Mi ma a hivatalos egyházi álláspont Međugorjéval kapcsolatban?
– Igen, Ferenc pápa engedélyezte a püspökök számára a hivatalos zarándoklatok vezetését. Hoser püspök kinevezése is azt jelzi, hogy Međugorje az imádság kivételes helye. Látványos változásként talán azt említeném, hogy a nagy, augusztusi ifjúsági találkozón idén sok püspök is részt vett. Látszott, hogy ezt a pápai engedélyt sok püspök atya nagy örömmel fogadta. Ez is jelzi, hogy Međugorje alapüzenetét az Egyház elfogadja és helyesnek tartja. Ennek lényegét az egyik ferences atya Dávid öt parittyakövéhez hasonlította: a mindennapi imádság – különösen a rózsafüzér imádsága –, a böjt, a bibliaolvasás, a naponkénti szentmise és a rendszeres gyónás. Ha valaki ezeket elkezdi gyakorolni, nagyon hiteles és intenzív keresztény életet élhet.
A hétköznapi vallásgyakorlathoz képest ez azért nehezebbnek tűnik.
– A mai nyugati világban mintha a kereszténység elvesztette volna a radikalitását és a komolyságát. Elég kényelmes világban élünk. Nagyon rokonszenves a kegyhely plébánosa, Marinko Šakota, aki még kisgyerek volt a jelenések kezdetén. Ő mesélte, hogy kispapként egy németországi szemináriumba járt, ahol szinte alig imádkoztak közösen. Tanulni lehetett, de a lelki élet nagyon sekélyes volt. Annyira, hogy diakónusként kért egy év halasztást. Hazautazott, és ezzel a bizonytalansággal a lelkében elment egy međugorjei szentmisére. Az egyik ott szolgáló atya, Slavko Barbarić – aki ismerte a helyzetét – semmit sem kérdezve odament hozzá, megölelte, és meghívta egy böjtös lelkigyakorlatra. Marinko rögtön érezte, hogy odafentről jön a hívás. Kemény volt ez a böjt, csak kenyeret és vizet vettek magukhoz, emellett sokat imádkoztak. A böjt harmadik-negyedik napján csodás változást tapasztalt magában, ismét érezte, hogy a kegyelem betölti a lelkét. Ugyancsak Marinko atya mesélte, hogy az egyik ferences testvérrel elég feszült volt a viszonya. Elkezdett nagyon intenzíven imádkozni azért, hogy képes legyen szeretni ezt az atyát. Az egyik nap éppen szállt ki az autóból, amikor észrevette, hogy ott áll előtte ez a testvér. Ránézve úgy érezte, egy csapásra minden haragja elszállt. Ebben a pillanatban a kegyelem titokzatos módon átalakította a kapcsolatukat. Később ez az atya is arról számolt be neki, hogy akkor benne is átfordult valami. Üdvös tehát az a međugorjei felszólítás, mely hitünk mélyebb megélésére hív.
Merre mutat ez? Lehet, hogy hivatalos kegyhely lesz Međugorje?
– Ebből a szempontból fontos leszögezni, hogy a látnokok elmondása szerint a jelenések még nem zárultak le. Addig, amíg egy ilyen folyamat tart, az Egyház nem szokott végérvényes véleményt mondani. A magam részéről úgy gondolom, egy ilyen elismerés felé tartunk. Lehet, hogy az lesz majd a megoldás, hogy először az első néhány jelenést fogják elismerni.
Nagyboldogasszony ünnepén a bukovinai Kacsikán, a román katolikusok nemzeti kegyhelyén részt vett a búcsúi szentmisén.
– Ez egyike azon kevés csángóföldi helyeknek, ahol egy ideje lehet magyar nyelven szentmisét mondani. Ezen a búcsún a nagymise román nyelvű, csak a hívek könyörgésénél szoktak egyet magyarul felolvasni. A reggeli misét viszont magyarul mondjuk. Előtte, augusztus 14-én volt Pusztinában (Pustiana) egy közös magyar mise, melyen a zarándokok gyönyörű régi csángó énekeket énekeltek. Ezt a liturgiát talán még jobban át lehetett élni, mint a kacsikait, mert ott a templomon kívül, egy barlangnál mutatták be a misét.
Miért tartotta fontosnak, hogy elmenjen a csángók közé?
– Úgy érzem, ezek a találkozások, azon kívül, hogy megerősítik a csángó közösségeket, talán a feszültségek oldásában is segítenek. Hadd mondjak erre egy példát. A pusztinai plébános atya, Augustin Benchea egészen jól tud magyarul, gyerekkorában magyarul beszélt, de templomban még soha nem szólalt meg magyarul. Tavaly ő is ott volt a csángó misén, és a végén mondott két-három mondatot magyarul. Látszott, hogy benne is átszakadt valamilyen gát.
Amikor odakint püspökökkel találkozom, és románul köszöntöm őket, ezen általában nagyon meglepődnek, olyannyira, hogy viszonzásként magyarul üdvözölnek. Tavaly a nagy román mise után volt egy közös ebéd. Ezen megkértek, hogy szóljak néhány szót. Felálltam, és olaszul kezdtem beszélni, de leállítottak, és azt kérték, hogy mondjam magyarul, majd fordítják. Úgy gondolom, hogy a jelenlétem segít az ottani egyháznak abban, hogy az ellentétek elsimulhassanak. Idén a búcsúi misén koncelebráló atyáról tudtam meg, hogy tökéletesen tud magyarul, de magyar misét még soha nem mondott. Kiderült, ő szívesen tartana magyar misét, csak arra vár, hogy a hívek kérjék.
Remélem, hogy minden ilyen találkozás egy kicsit szélesebbre tárja azt az ajtót, ami a két közösséget elválasztja egymástól. Szeretnék segíteni abban, hogy az a nagy kincs, amit a csángók hordoznak – az énekeikben, az imádságaikban, a hagyományaikban –, ne vesszen el. Az a nép, amelynek meg kell tagadnia a saját nyelvét, nem tud egészségesen élni. Mintha egy fát megfosztanánk a gyökerétől. Jó lenne, ha azok, akik gyerekkorukban megtanulták a magyar nyelvet, felnőttként is használhatnák a templomban és mindenütt, ahol értik még a magyar szót.
Találkozott Iosif Păulețcel, a nemrég fölszentelt jászvásári (Iași) megyéspüspökkel?
– Ott volt ő is a búcsún. A főcelebráns egyébként Miguel Maury Buendía apostoli nuncius volt. Az új püspök atya nagyon barátságosan, testvéri szeretettel fogadott.
Milyen benyomása volt a csángókkal kapcsolatban? Mi lehet a megoldás a problémáikra?
– Sajnos Romániában úgy tartották, a magyar nyelvnek nincs helye a templomban. Ez hosszú évtizedeken keresztül érvényes volt a Bukaresti és a Jászvásári Egyházmegyére is. Ezt a mentalitást, amely a magyar gyökerek felszámolására irányul, mindenképpen föl kell oldani. Sokat segít ebben, hogy egyre több pap végzi a tanulmányait Magyarországon. Ha jól megtanul magyarul, akkor hazatérve már tud majd magyar nyelven misézni és prédikálni. Az is fontos lenne, hogy a gyökereiket felvállalva egyre többen merjenek magyar misét mondani. Ehhez persze szükségük van a támogatásra és a bátorításra. Az Egyházban a világon mindenütt természetes, hogyha a hívek az anyanyelvükön szeretnék hallgatni a misét, akkor a Katolikus Egyház teljesíti a kérésüket. Én is mondok misét szlovénul, horvátul és németül. Ezt várnánk el Romániában is.
Kőrösi Márk, Grodecz Menyhért és Pongrácz István 1619. szeptember 7-én szenvedett mártírhalált. A három szent kassai vértanú életáldozatának 400. jubileuma alkalmából, a mártíroknak szentelt emlékévet lezáró szeptemberi első hétvégén Erdő Péter bíboros, prímás a Kassai Főegyházmegyébe látogatott Bernard Bober érsek-metropolita meghívására.
A kassai Árpád-házi Szent Erzsébet-székesegyházban szeptember 7-én délelőtt főcelebránsként Jozef Tomko bíboros, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának nyugalmazott elnöke mutatott be szentmisét. Együtt misézett vele Erdő Péter bíboros, prímás és Bernard Bober érsek, a szlovákiai püspökök és a főegyházmegye papsága, Marek Jędraszewski krakkói érsek-metropolita, Roman Pindel bielsko-żywieci megyéspüspök, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és Tamás József gyulafehérvári segédpüspök. Az ünnepi liturgián jelen volt Rastislav Gont eperjesi ortodox érsek is.
Az együtt misézéssel a magyar, a szlovák és a lengyel főpásztorok hitet tettek arról, hogy közös örökségüknek tartják a három különböző nemzetiségű mártír vértanúságát, akik életük árán is ragaszkodtak katolikus hitükhöz. A szentmisében, amelyet a szlovák köztelevízió élőben közvetített, Erdő Péter bíboros szlovákul is köszöntötte az ünneplő közösséget. Beszédében megköszönte a meghívást, és a szentmise részvevőit, a nézőket és a hallgatókat a jövőre Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra invitálta.
Másnap, szeptember 8-án a magyar prímás Štrbák Ambróz jászóvári apát kérésére magyar–latin nyelvű szentmisét mutatott be Kassán, a premontrei templomban, közel ahhoz a helyhez, ahol hajdan a három szent vértanúhalált halt. A szentmisén a bíborossal együtt misézett Bernard Bober, valamint a jezsuita rend magyar, szlovák, lengyel és horvát provinciájának elöljárói.
Szentbeszédében Erdő Péter bíboros hangsúlyozta, keresztény világnézetünk egyik alapvető igazsága, hogy az ember örök életre hivatott, s személyes életünk nem szűnik meg a földi halállal. Ez a meggyőződésünk azonban nem pusztán filozófiai felismerés. A kinyilatkoztató Isten pedagógiája fokozatosan vezette az embereket e hit elmélyítésére. Teljes világosságában pedig Krisztus tanítása, halála és feltámadása ragyogtatta föl ezt az alapvető igazságot az emberről. Itt ugyanis nem pusztán valamilyen természeti tényről van szó, hanem egy jelentéssel és hivatással teli felismerésről. Egy olyan jövő bizonyosságáról, amely bevilágítja és értelmezi földi életünket. Méltán mondja Szent Pál, hogy ha Krisztus föl nem támadt, akkor hiábavaló a mi hitünk. Csakhogy Krisztus valóban föltámadt, és ettől kezdve az iránta való szeretet és a hozzá való hűség földi életünk és hivatásunk legfőbb tartalma és útmutatója.
Ebben a meggyőződésben éltek a szent kassai vértanúk. Mindhárman teljes szívükből hitték és vallották a katolikus hitet. Grodecz Menyhértet és Pongrácz Istvánt, a két jezsuitát 1618-ban küldték Kassára. Különösen Pongrácz Istvánnak volt nagy híre mint hitszónoknak és lelkipásztornak. Alvinczi Péter, aki akkoriban Kálvin híveinek kassai prédikátora volt, róla jelentette ki, hogy „amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot”. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása idején, 1619 augusztusában a protestáns erdélyi fejedelem hadait Rákóczi György vezette. Hajdúi túlerőben voltak, ezért a császári helyőrség feladta a várost, de szerződésben kikötötték, hogy a katolikus híveknek és a papoknak sem eshet bántódásuk. Szeptember 5-én a hajdúk bevonultak a városba, a császári főkapitányt foglyul ejtették és Erdélybe vitték, a három katolikus papot pedig Rákóczi személyes parancsára szigorú őrizetben tartották. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Rákóczi először Kőrösi Márkot akarta megtörni. Küldöttséget menesztett hozzá, mely „arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét”, és akkor nemcsak a szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. Kőrösi azonban így felelt az ajánlatra: „Értem, mit akar Rákóczi és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam.” Ami pedig a vallást illeti, ezt üzente Rákóczinak: „Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem. Tudja meg, vannak a római eklézsiában, akik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni.”
Hitükhöz való hűségükért Kőrösi Márkot és Grodecz Menyhértet válogatott kínzások után lefejezték, Pongrácz Istvánt pedig halottnak vélve a szennygödörbe vetették. Húsz órai szenvedés után érte a halál.
A három szent vértanú ereklyéje azért maradhatott fenn, mert fél évvel vértanúságuk után Bethlen Gábor és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három szentet megkínozták. A díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmond nádor feleségét, Pálffy Katalint. „Ő azonban csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadja neki a három pap holttestét.”
Mára az ereklyék alapján sikerült rekonstruálni a három vértanú arcvonásait, így megrendült szívvel tekinthetünk bele tiszta, szép arcuk tükrébe, és kérhetjük pártfogásukat, amelyre minden időben nagy szükségünk van.
Azóta is új és új példaképekkel gazdagodott Magyarország és Szlovákia egyháza és a világegyház. Új és új boldogokban és szentekben ismerjük fel Isten akaratának odaadó követését és teljes elfogadását. Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán, Bogdánffy Szilárd, Scheffler János, Gojdis Péter Pál, Vasil’ Hopko (Hopkó Bazil), a nemrégen boldoggá avatott Koleszár Anna és mellettük még oly sokan, világiak, szerzetesek, papok és püspökök bizonyítják, hogy a szeretetnek ez a teljessége ma is lehetséges.
A kassai vértanúk különösen időszerű ajándéka a kiengesztelődés. Közülük senki nem született sem a mai Magyarország, sem a mai Szlovákia területén. Egy közülük horvát volt, egy magyar, egy pedig lengyel. Mégis közös szentjeink ők, sőt, bátran mondhatom: nemzeti szentjeik a magyaroknak és a szlovákoknak egyaránt, hiszen vértanúságukkal megszentelték ezt a földet – mondta Erdő Péter.
Szeptember 8-án délután a bíboros Kassa-Bélára látogatott, ahol megáldotta egykori elődje, a helyi születésű Scitovszky János bíboros, prímás, esztergomi érsek emléktábláját. A plébániatemplom falán elhelyezett táblát az egyházközség és az önkormányzat közösen készíttette hálából azért, hogy falujuk szülöttje elsőként – és sikeresen – kezdeményezte a Szentszéknél a három vértanú boldoggá avatását.
A bensőséges ünnepségen az egyházi és a társadalmi élet számos elöljárója mellett részt vett Kassa város és a környék papsága, a bíboros egykori római és budapesti diákjai, valamint a főegyházmegye magyar ajkú papjai is.
A bíborost népviseletbe öltözött asszonykórus köszöntötte a kassa-bélai templomban. Erdő Péter a három szent kassai vértanú ereklyéjét követendő példaként adományozta a templomnak, hogy Kelet-Európa népei továbbra is egyek legyenek, s egyként szolgálják az evangélium ügyét.
A két főpásztor a három szent kassai vértanú rekonstruált arcképének emléktáblára rögzített mását kapta emlékül. Erdő Péter bíboros a Kassai Főegyházmegye egyetlen magyar nyelvű egyházi iskolájától, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközponttól a három szent kassai vértanú egyedi ikonját kapta, hálából mindazért, amit az intézmény létrehozásáért és új épületeinek felépítéséért tett és tesz.
A liturgiát követő ünnepi fogadáson a falu polgármestere arra kérte a bíborost és az érseket, hogy áldják meg az önkormányzat épületét és a polgármesteri irodát. A főpásztorok a kérésnek örömmel tettek eleget.
Bernard Bober a jubileumi évet meghirdető pásztorlevelében többek között ezt írta: „A három szent kassai vértanú közül egyik sem volt szlovák származású – olvasható a körlevélben. – Mindhárman más-más kulturális közegből jöttek: Kőrösi Márk a mai Horvátország területén született, Grodecz Menyhért Lengyelországban, Pongrác István pedig Erdélyből származott. Kassán haltak mártírhalált, így lettek »kassaiak«. A közös hit testvérré tette őket, ebben is megmutatkozik a Katolikus Egyház nemzetekfelettisége. A megkeresztelteket fajra és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül egy családba gyűjti.”
Forrás: Gábor Bertalan/Szepsi Római Katolikus Esperesség, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
A Szeretetláng katolikus lelkiségi mozgalomnak világszerte hétmillió követője van, különösen sokan csatlakoztak hozzá Brazíliában. Magyarországon 130 imacsoport működik.
Kindelmann Károlyné Erzsébet, egy hatgyermekes özvegyasszony 1961 és 1983 között magánkinyilatkoztatásokat kapott Jézustól és Szűz Máriától. Jézus Krisztus kérésére lejegyezte ezeket.
Erdő Péter bíboros, prímás 2009. június 6-án, Erzsébet asszony születésnapján a kispesti Jézus Szíve-templomban hirdette ki a Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja mozgalom jóváhagyását. A Szent István Társulat 2010-ben megjelentette Erzsébet asszony lelki naplóját.
Az idei Szeretetláng Fesztivál résztvevőit Esterházy László plébános és Kindelmann Győző, Erzsébet asszony unokája, a mozgalom nemzetközi koordinátora köszöntötte. Utóbbi így fogalmazott: nem a busz, nem a lábunk, hanem Isten hozott ide bennünket. Az Úr személyesen szólít meg itt minket, és földi édesanyja, Szűz Mária is, aki szelíden mindenkit isteni Fiához akar vezetni. László atya Esterházy Pálnak Máriához, Magyarország Nagyasszonyához szóló felajánló imáját olvasta fel, amit Buda várának a töröktől való 1686-os visszafoglalása után írt. A nap folyamán több tanúságtétel is elhangzott. Fodor Réka missziós orvos és férje, Greguss Sándor filmrendező arról vallott, hogy Isten kegyelme olyankor is működik, amikor nem veszünk tudomást róla. A doktornő felidézte: Amikor sok viszontagság után úgy tűnt, hogy rendeződött az élete, férje, Greguss Sándor súlyosan megbetegedett, a diagnózist felállító orvos szerint csupán néhány hete volt hátra. Egy pap barátja azt javasolta, keressen fel egy karizmatikus csoportot. Németországban élt az indiai származású Margaritha nővér, akinek karizmája Isten kegyelméből a gyógyítás. Sándor elment hozzá egy lelkigyakorlatra. A nővér imádkozott érte; nem gyógyult meg, de jobban lett. Egy alkalommal Margaritha nővér Zentán tartott lelkigyakorlatot. Greguss Sándor is részt vett ezen a feleségével, de egyértelműen kijelentette: mindenre hajlandó a gyógyulása érdekében, ám a rózsafüzér imádkozására nem. A nővér ezúttal is imádkozott Sándorért, aki még ott a lelkigyakorlaton, azonnal meggyógyult. Egyszerre sírt és nevetett miatta százhetven ember. Margaritha nővér föltette neki a kérdést: most már hajlandó vagy elimádkozni a rózsafüzért? Greguss Sándor azóta négy rózsafüzért imádkozik naponta. Ma már nyilvánvaló számára, hogy a küldetése nem más, mint hirdetni Jézus Krisztus dicsőségét. A lényeg, hogy egészen Isten kegyelmébe helyezzük magunkat, és fogadjuk el lélekben, hogy mindenkor az ő akarata teljesüljön, ne a miénk. Az Úr kegyelme végigkísér bennünket életünk során, csak sokszor nem vesszük észre ezt. Pedig ha átadjuk a szívünket Krisztusnak, és engedjük, hogy működjön bennünk, akkor visszanyerjük tisztaságunkat, gyermekségünket, méltóságunkat, s elmondhatjuk, hogy megszületett bennünk Isten országa. A lelkinapon tanúságot tett Csókay András idegsebész is. Köszönetet mondott azért, hogy csaknem egymillió ember imádkozott a 33 fős magyar orvoscsoport nemzetközi viszonylatban is egyedülálló műtétjének sikeréért. (A hároméves bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásáról az Új Ember 2019. szeptember 1-jén megjelent számában olvashattak interjút az idegsebész professzorral – a szerk.)
A délelőtt bemutatott koncelebrált szentmisén Guido Martirani, a Szeretetláng mozgalom lelki asszisztense a homíliájában arról beszélt, hogy a szeretetláng tüze Jézus Krisztus, és vele együtt a Szentháromság akar lángra lobbantani minket, egészen egyesülni velünk. A Szentháromság akarata, hogy Mária révén történjen meg a kegyelem kiáradása, mert nincs a világon olyan teremtmény, aki annyira szeretne minket, mint a Megváltó Jézus Krisztus édesanyja, égi édesanyánk. Ne engedjük, hogy eluralkodjon rajtunk a végső idők kétségbeesése, mert Isten kegyelméből soha nem látott felvirágzás előtt áll az Egyház, a kereszténység – mondta Guido Martirani. A lelkinapon előadást tartott Mijo Barada négygyermekes családapa, az ágostonos kanonokrend harmadrendi tagja is. A családapa a Boldogságos Szent Szűz közbenjáró és segítő erejéről beszélt, valamint arról, hogy mit jelent számunkra a mindennapi életben az Oltáriszentség ereje, a köztünk élő Úr előtti imádás. A nap folyamán Kemenes Gábor pap vezetésével szentségimádást tartottak, gyónásra is lehetőség nyílt, és lelki tanácsadást vagy közbenjáró imát kérhettek a résztvevők. A zenei szolgálatot a Hegyközi Karizmatikus Megújulás zenekara végezte, dicsőítő- énekekkel.
Cserháti Ferenc, a külföldön élő magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős esztergom-budapesti segédpüspök fölszentelte a templom új oltárát, és az ünnepi mise keretében Bartók Tibor SJ örökfogadalmat tett.
Az elmúlt hónapokban jelentős külső-belső felújítás zajlott a pesti Jézus Szíve-templomban. Ennek részeként a 70-es években idehelyezett, mozdítható oltár az altemplomba került, és helyét egy, a környezetbe jobban illeszkedő oltár vette át, amely tölgyfából készült, tetején egy 130 kilogrammos gránitlappal, előoldalán a Jézus nevét idéző – a jezsuiták címerében is megjelenő – IHS-monogrammal. Az új bútorzat Dragonits Márta belsőépítész tervei alapján készült.
A szeptember 7-ei ünnepi mise kezdetén Cserháti Ferenc püspök szenteltvízzel meghintette az új oltárt, és felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy „amikor az oltárhoz gyülekezünk, az élő szegletkőhöz, Krisztushoz járulunk, akiben szent templommá épülünk”.
Vízi Elemér SJ tartományfőnök a beszédében elmondta, ez az ünnep több eseményt is magába foglal. 400 évvel ezelőtt, 1619. szeptember 7-én haltak mártírhalált a kassai vértanúk, a magyar jezsuita provincia védőszentjei. 110 évvel ezelőtt, 1909. szeptember 7-én alakult meg a jezsuiták önálló magyar rendtartománya, miután kivált az osztrák–magyar provinciából. – Bartók Tibor SJ a szentmise keretében ünnepélyes örökfogadalmat tesz, és nem utolsósorban a templom felújítása után elhelyezett új oltár fölszentelése is megtörténik. Ez utóbbi olyannyira jelentős esemény, hogy felülírja a liturgikus színt is: a mártírokra emlékezünk, a ruha mégsem piros, hanem fehér – hívta fel a jelenlévők figyelmét a tartományfőnök.
A továbbiakban Vízi Elemér szólt arról, hogy a kassai vértanúk, a jezsuita Pongrácz István és Grodecz Menyhért, valamint a 31 éves jezsuita öregdiák, Kőrösi Márk esztergomi kanonok a harmincas éveikben járó fiatalemberek voltak. A Kassára bevonuló Rákóczi György hajdúi gyilkolták meg őket, mert nem voltak hajlandók megtagadni katolikus hitüket. Meggyőződésük volt az a hit, amelyre igent mondtak. Amikor a város katolikusainak nagy része elmenekült, a három fiatal pap ott maradt, hogy megerősítse a még megmaradt híveket a helytállásban. 1619. szeptember 5-én elfogták és hitük elhagyására akarták kényszeríteni őket a hajdúk, majd kétnapi éheztetés és kínzás után éjféltájban kegyetlenül kivégezték őket, mert mindhárman kitartottak katolikus hitük mellett. A vértanúk egymást erősítették a szenvedéseik elviselésében, a feljegyzések szerint a szenteket, Jézust és Máriát hívták segítségül a kínzások közepette.
A szeptember 7-ei jubileum alkalmából a kassai vértanúk csontereklyéit a szentélyben helyezték el, virágokkal és a győzelmet jelentő pálmaágakkal övezve. Vízi Elemér hangsúlyozta: a mártírok hite odaadássá alakította az életüket. A magyar jezsuiták jubileumán örökfogadalmat tevő Bartók Tiborhoz szólva a tartományfőnök a következőket mondta: „A vértanúkhoz hasonlóan a hitben az életed odaadására kaptál meghívást. Erényeid, tudásod, megfontolt, mély látásmódod ismert számunkra, tudjuk, hogy Istenbe kapaszkodsz, és örökfogadalmaddal, végső elköteleződéseddel bátorítasz minket.” Vízi Elemér utalt arra is, hogy a pápának való engedelmességet, a Szentatya rendelkezésére állást, készséget is magába foglalja a jezsuiták örökfogadalma.
A tartományfőnök az odaadás, a felajánlás gondolatával fűzte egybe az előbbiekkel a sokrétű ünnep harmadik mozzanatát, az oltárszentelést. „A felajánlás helyén az ember sajátos módon lép kapcsolatba Istennel: mi, katolikus keresztények azért, hogy Krisztussal mélyebben eggyé váljon az életünk, s mi magunk is oltárrá legyünk.” Vízi Elemér elmondta, hogy a Jézus Szíve-templom új oltárába Loyolai Szent Ignác ereklyéje kerül, így „a szent példáját, az odaadását, Istenbe kapaszkodását még közelebb érezhetjük a magunkéhoz, s követhetjük az Úr dicsőségére és embertársaink javára”.
Ezután Cserháti Ferenc püspök az új oltárba helyezte a jezsuiták rendalapítójának ereklyéjét, és megkente krizmával az oltár gránitlapját. Majd egy tál parazsat helyeztek az oltárra, amelyre a püspök tömjént szórt, s a parázs fellángolt.
A tűzszertartás után feszülettel, gyertyákkal, terítővel ékesítették föl az új oltárt, és folytatódott a szentmise.
Az áldozási szertartás előtt Bartók Tibor SJ teológus, a római Gergely Egyetem oktatója letette örökfogadalmát.
A jubileumi ünnepi mise végén Horváth Árpád SJ templomigazgató hálát adott a kassai vértanúkért, a 110 évvel ezelőtti provinciaalapításért, rendtársa örökfogadalom-tételéért, Cserháti Ferenc püspöki szolgálatáért, valamint a templomfelújítás állami és civil támogatóiért, a munkálatokban részt vevő vállalkozókért, önkéntesekért, segítőkért.
A templomigazgató emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 110 évvel ezelőtt, 1909-ben történt a templom és az orgona fölszentelése is. A Jézus Szíve jezsuita templom megújulásának még hátralévő, fontos mozzanata lesz a közeljövőben az orgona – eredeti fotó alapján rekonstruált – játszóasztalának elhelyezése.
Az ünnepi szentmise zenei szolgálatát a templom Musica Sacra kórusa látta el, Rónaszéki Tamás vezényletével, közreműködött Szili Gabriella, Vámosi Katalin, Yanis Benabdallah. A magyar jezsuiták ünnepe szeretetvendégséggel zárult a Jézus Szíve-templom altemplomában.
Egy füzetet kaptunk ajándékba, amely lépésről lépésre kísért bennünket zarándoklatunk során, gazdagította tudásunkat és vezette lelki utunkat. A naponta bemutatott szentmisék és a vallásos énekek segítettek befelé figyelni, és elmélyülni nemcsak a körülöttünk levő szépségben, hanem Isten csodálatában is.
„Őseink hite, a jövő reménye!” Ez volt utunk mottója. Veszprém, a királynék városa, majd a Zirci Ciszterci Apátság magasztos tornyai köszöntöttek, s Balatonfüred sétányai és fényei elvarázsoltak bennünket. Pannonhalma ősi és mindig élő lelkisége is megérintett, Tihany, a Balaton koronája elbűvölt, a hajó elringatott, a zirci arborétum ősi fái pedig megannyi legendát meséltek. A múlt színei és visszhangjai tárulkoztak fel előttünk.
A jövőt jelenünk táplálja, amely a múltban gyökerezik. Ha megismerjük múltunkat, önmagunkat is jobban megértjük, és ez az, ami életünk céljának megtalálásához, létünk értelmének megértéséhez és a valóság felismeréséhez vezethet. A közösség egy kinyújtott segítő kéz, váll, amelyre támaszkodhatsz, bátorítás, meleg ölelés. A közösség a megosztás helye, kimondott szó, amely segít növekedni, tökéletesebbé válni a szeretetben, az elfogadásban, a megbocsátásban, értelmet ad az életünknek és válaszokat kínál a kérdéseinkre.
„Nem hal meg, aki bízik.” Minden utazás újabb kihívásokat és lehetőségeket teremt, főleg ha Isten keresését tűzzük ki célul magunk elé. Az isteni és az emberi kéz által teremtett szépség sokféle lehet, attól függően, hogyan közeledünk hozzá, mit keresünk, és mire vagyunk nyitottak. Utazásunk állomásai minden igényt kielégítettek, emellett nem volt könnyű megélni, átérezni és befogadni mindazt a rengeteg értéket, aminek részesei lettünk. Hálásak vagyunk mindezért Istennek, a Szűzanyának és minden áldott szívnek és kéznek, amely segített bennünket abban, hogy mindezt megélhessük.
Utunkat a pestszentlőrinci főplébánia közreműködésével a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Ügyekért Felelős Államtitkársága támogatta. Köszönjük Tampu-Ababei József pestszentlőrinci főplébánosnak, hogy segítő kezet nyújtott nekünk, és emellett lehetőséget teremtett a két közösség örömteli találkozására, ami a hosszú távú kapcsolatok, a jövőbeli közös tervek alapja lehet.
Talán a legértékesebb ajándék, amit megtapasztalhattunk, a megosztás. Ezt az útravalót kaptuk Marchut Rékától, aki úti zarándokfüzetünket összeállította, és aki ennek a kirándulásnak az ötletgazdája és motorja volt.
„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet)
Fekete Klára
a bukaresti Barátok temploma kórusának vezetője
2015 októberében kezdődött a történet: akkor ment oda hozzájuk mise után a helyi O Caminho közösség egyik megszentelt életet élő tagja. Megkérdezte a kisfiuk nevét, és azt mondta, imádkozzanak a gyermekért Pio atyához. Addig még csak nem is hallottak a szentről, de rögtön utánaolvastak, és lelkes tisztelői lettek.
Akkor még nem tudták, miért kell Pio atya imáit kérni Lázaróért, ám úgy tűnik, a Lélek működött a megszentelt életet élő testvérben. 2016 májusában ugyanis az akkor másfél éves kisfiúról kiderült, retinoblastomája van, rosszindulatú daganat támadta meg a szemét. Hirtelen új értelmet nyert a Pio atyához mondott ima. Az édesanya elmondta, a hitük és Pio atya közbenjárásában való bizalmuk adott erőt nekik. Lázaro számára a következő kilenc hónap a műtétekről és a kezelésekről szólt. A bal szemét elvesztette. „Az utolsó kemoterápia után Pio atya állandó védelmét kértem Lázaro számára, és ígéretet tettem a szentnek, hogy egy őt ábrázoló gyönyörű szobrot ajándékozok az O Caminho noviciátusának.” Greicy Schmitt 2017 januárjában tette ezt a fogadalmat, és Pio atya szobra 2017. szeptember 23-án, az emléknapján, helyére is került.
Lázaro meggyógyult. Szüleivel és két bátyjával Paranában él, mindhárom fiú ministrál. Vannak, akik szerint a kisfiú gyógyulása kizárólag az orvosok hozzáértésének köszönhető, ám ne feledjük: Isten gyakran emberi eszközökön keresztül működik. Pio atya közbenjárása segített, hogy a család erős maradjon, és ne veszítse el a reményt. S talán okkal hihetjük, kiesdették a kegyelmet Istentől, hogy az Úr vezesse a Lázarót kezelő orvoscsoportot, és ő erősítse meg a kisfiú egészségét. Kérjük, hogy a hit, amely átvezette a Schmitt családot ezen a súlyos próbatételen, és megőrizte őket erőben és reményben, legyen továbbra is szikla és erős alap számukra. Kérjük Pio atyát, hogy továbbra is vigyázzon Lázaróra és testvéreire, egész életükben. Pio atya, könyörögj érettünk!
Fordította: Verestói Nárcisz
Isten a kert közepébe helyezte az embert, hogy művelje és őrizze. Ma már kétségtelen jelei mutatkoznak annak, hogy nemcsak hogy nem őriztük meg a ránk bízott földet, de rosszul bántunk vele, s ahelyett, hogy műveltük volna, kizsákmányoltuk. Tönkretettük Istentől kapott gyönyörű ajándékunkat. Egyre többen mondják, hogy ez már helyrehozhatatlan, a folyamat visszafordíthatatlan. Sajnos nem kizárt, hogy a tudósoknak igazuk van ebben, de hisszük, hogy a mindenható Teremtő világában minden helyrehozható. Nekünk tehát mindent meg kell tennünk azért, hogy e téren is a Teremtő munkatársaivá váljunk.
Segítsünk a földnek visszanyerni Istentől kapott, szép arcát!
Százféle módon tehetjük ezt; itt, most csak egyet javaslunk: Ültessünk fát! Minden magyar görögkatolikus család és egyén ültessen egy-egy fát! Vagy akár többet is! A görögkatolikus faültetés október 1-jén, az Istenszülő oltalmának ünnepén kezdődik, és egészen a jövő évi mennybemenetel ünnepéig (május 21-éig) tart. Október 1-jén indul a zöldítés. Mindenkit arra kérünk és buzdítunk, valójában nem csak a görögkatolikusokat, hanem minden jó szándékú embertársunkat, hogy a saját környezetében, a háza előtt, az udvarában, a kertjében, ahol csak lehetősége van erre, ültessen el egy vagy több fát. Majd, ha már elültette, jelezze ezt nekünk, a faultetes@hd. gorogkatolikus.hu címen. Csak a települést kell megjelölni. A jelzést követően megjelenik egy fa a honlapunkon látható, egyre zöldülő Magyarország-térképünkön is.
Egyenként kevesek vagyunk, együtt azonban az egész földet megmenthetjük. Persze csak Isten segítségével. Kérjük tehát áldását e jó törekvésünkre! Aki pedig még vagy már nem tud fát ültetni, mondjon el egy imát értünk, faültető testvéreiért!
A játék – e komoly játék – eredményessége érdekében három díjat is kisorsolunk azok között, akik az elültetett fa bejelentésekor a településen túlmenően a nevüket és a címüket is megadják, a faültetésről pedig fényképpel ellátott, rövid beszámolót küldenek. A kisorsolt díjak: tíz faültető személy, család vagy közösség számára egyéves előfizetés a Görögkatolikus Szemle újságra; tíz faültető személy, család vagy közösség számára egyéves előfizetés a Görögkatolikus Szemlélet újságra; egy faültető személy vagy család számára pedig háromnapos teljes ellátás Máriapócson vagy Sajópálfalán. Sorsolás a 2020. évi metropóliai családnapon. Érdemes tehát beszállni a görögkatolikus zöldítésbe! A Hajdúdorogi Főegyházmegye weboldalán (hd.gorogkatolikus.hu) néhány jó tanács is olvasható arról, mit kell tudnunk, mire ügyeljünk a fa elültetésekor. Akinek pedig kérdése van, bátran írjon nekünk a faultetes@hd.gorogkatolikus.hu címre! Szívesen segítünk. Október 1., az Istenszülő oltalmának ünnepe a nagy faültetés kezdőnapja. Mindenkit szeretettel hívunk, csatlakozzék hozzánk!
Forrás: Hajdúdorogi Egyházmegye
