Embertárs

A Libanoni Karitászt segítik

A Libanoni Karitászt segítik

Fotó: Lambert Attila

 

Erdő Péter bíboros, prímás elmondta, hogy Közép-Kelet-Európa képviselői immár több mint tíz éve rendszeresen találkoznak. Ennek a régiónak sajátos társadalmi és lelkipásztori problémái vannak, melyekre az Egyház tanításának megfelelően közösen igyekeznek válaszokat adni. E tanácskozások az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) égisze alatt jöttek létre. Az októberi, budapesti találkozás alkalmával merült fel a gondolat, hogy szervezzenek közös segélyakciót a közel-keleti keresztények támogatására. Libanonban nagyon sok menekült várja, hogy hazatérhessen. Az ő gondjaikon szeretnének enyhíteni, ezért fordultak a Libanoni Karitászhoz. A sajtótájékoztató napján a segítség egy részét már át is utalták, a többit pedig felajánlások révén biztosították.
Paul Karam, a Libanoni Karitász igazgatója a szolidaritást megköszönve kifejtette, hogy a felajánlott segítséget azokhoz fogják eljuttatni, akik a leginkább rászorulnak. Libanon megközelítőleg négy és fél milliós lakosságának több mint a felét szíriai, iraki és palesztin menekültek teszik ki. Ez nagy társadalmi nehézséget és gazdasági terhet jelent. A menekültek jelentős része nincs hivatalosan regisztrálva. Kétszázötvenezer gyermeknek kellene iskolába járnia, ezt a közoktatási rendszer csak úgy tudja megoldani, ha dél­előtt a libanoniak, délután pedig a menekültek tanításáról gondoskodik. Sok fiatal azonban nem jár iskolába, növelve ezzel a koldusok és a bűnelkövetők számát. A százharmincezer, Libanonban született menekült gyermek nagy részének sem libanoni, sem szíriai iratai nincsenek. Félő, hogy ugyanúgy, ahogyan a palesztinok – akik ötven évvel ezelőtt érkeztek Libanonba –, a szíriaiak is hosszú időre itt ragadnak. Paul Karam a libanoni társadalmat egy sokszínű mozaikhoz hasonlította, amelyből nem lehet kiemelni egy elemet és a helyére behelyezni egy másikat. Végül a Libanoni Karitász vezetője Béchara Boutros Raï maronita pátriárka, bíboros nevében is köszönetet mondott a segítségért.
„A közel-keleti püspökök gyakran kérték tőlünk, hogy ne hívjuk el a keresztényeket a szülőföldjükről, hiszen ha elmennek, nem fognak tudni visszatérni. Ezért inkább abban kértek segítséget, hogy biztonságban átvészelhessék a háborús időszakot” – hangsúlyozta Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Egy iskolaépítést már támogatott az MKPK, most pedig egy település újjáépítésére gyűjtenek. Ezzel a mostani akcióval is azt szeretnék elérni, hogy az európai keresztények segítsék a közel-keleti keresztények szülőföldön maradását.
Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a szlovák katolikusok is szívesen csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. Többször tartottak már gyűjtést a közel-keleti keresztények megsegítésére, a felajánlások összege elérte az egymillió eurót. A következő vasárnapon azok számára fognak gyűjteni, akik visszatértek lerombolt házaikba – mondta a pozsonyi érsek.
Stanisław Gądecki poznańi érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke személyesen is járt már Libanonban, Szíriában és Irakban. Megrendülve látta a menekültek életkörülményeit. A Lengyel Katolikus Egyház a karitászon és a Kirche in Not szervezeten keresztül igyekszik segíteni a közel-keleti keresztényeken. E célból többször szerveztek már országos gyűjtést, melynek bevételéből egészségügyi szolgáltatásokat igyekeztek finanszírozni. Ezenkívül közel-keleti egyházi vezetőket hívtak meg Lengyelországba, akik személyesen oszthatták meg tapasztalataikat a közvéleménnyel. Ugyan­ebből a célból több könyvet is kiadtak már lengyel nyelven. Stanisław Gądecki érsek azt is kifejezte, hogy nagy örömmel vállalnak részt a közös kezdeményezésben.
Jan Graubner olomouci érsek, a cseh püspöki konferencia alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy szívesen vállalnak szerepet ebben az akcióban. Már többször tartottak gyűjtést a közel-keleti keresztények javára, és Csehországban is kiadnak könyveket erről a témáról. Több más kezdeményezésük is volt, például az Olomuci Egyházmegye papjai az iraki papoknak gyűjtöttek, és iskolabuszt, valamint mentőautót is vásároltak a kurd menekültek számára. A jövőben a Cseh Püspöki Konferencia is a visszaköltözők megsegítésére fog gyűjtést szervezni.
Fabijan Svalina, a Horvát Karitász vezetője a horvát püspökök nevében elmondta, hogy hazája is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Nem olyan régen náluk is szörnyű háború dúlt, amelynek során megélhették a menekültlét nehézségeit. Ugyanakkor abban a súlyos helyzetben ők is megtapasztalták a környező népek támogatását. A Horvát Karitász segítette az Európába érkező menekülteket, most pedig a közel-keleti keresztények helyzetén igyekeznek javítani.
Egy kérdésre válaszolva Paul Karam elmondta, hogy elsősorban az egészségügyben szeretnék felhasználni ezt az összeget. Ezenkívül szállás és élelem biztosítására, valamint a helyi szegények támogatására fordítják majd az adományt.
Veres András, az MKPK elnöke az idei nyáron a közel-keleti keresztények megsegítésére indított gyűjtés eredményéről – melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbítottak meg – elmondta: eddig megközelítőleg kilencvenmillió forint gyűlt már össze. A tervek szerint az adományt karácsonyig szeretnék eljuttatni az iraki káld keresztényeknek.
A sajtótájékoztató végén a püspöki konferenciák kép­viselői aláírták és átadták azt a dokumentumot, amely szerint összesen négyszázötvenezer euró értékben támogatják a Libanoni Karitászt.

Piarista bor 2017

Piarista bor 2017

Fotó: Merényi Zita

 

A kilencedik alkalommal megrendezett piarista borválogatásra az ország különböző borvidékeiről érkeztek száraz vörösborok. November 28-án Labancz Zsolt tartományfőnök adta át a Molnár Pince képviselőjének a kitüntető „Piarista bor” címet tanúsító oklevelet Budapesten (képünkön).
A piaristák jubileumi évében ismét a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájába invitálták eredményhirdetésre a piarista rend borválogatásának résztvevőit és a média képviselőit. Idén száraz vörösborok versenyeztek azon a megmérettetésen, amelynek célja egyrészt a feltörekvő magyar gazdák borainak megismertetése, másrészt a rend borászati hagyományainak, társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékeinek éltetése.
A jelenlévőket Hernády Zsolt piarista öregdiák, a borválogatás ötletgazdája és szervezője köszöntötte. Labancz Zsolt SP, a Piarista Rend Magyar Tartománya elöljárója azt kívánta az egybegyűlteknek, hogy találjanak közösségre egy-egy pohár bor mellett.
Rohály Gábor, a zsűri elnöke, borlovag, a Magyar Bor Akadémia alapító tagja kifejtette, mennyire fontos, hogy a kulturált borfogyasztás a fiatalok körében is gyakorlattá váljon: „A bor ízei, zamatai emlékeztessenek mindarra, ami életünkben szép és örömteli, s fogyasztására ne a gyorsan elérhető mámor vágya vezessen.”
A zsűri elnöke így méltatta a győztes bort: „A syrah az ünnepnapok bora, amely kiválóan alkalmas minőségi örömök előcsalogatására.”
A „Piarista bor” címet tanúsító oklevelet Labancz Zsolt adta át a győztes Molnár Pince képviselőjének, Molnár Róbertnek.
A villányi családi pincészet már másodszor került ki győztesen a piarista versenyből.
A családi pincészet borásza a győztes bort ismertetve elmondta, a syrah vitatott eredetű fajta, már a nevével kapcsolatban sincs egyet­értés. Eredetét többféleképpen magyarázzák: az egyik feltevés szerint Perzsiából, a mai Irán területéről, Shiraz városából érkezett Európába a keresztesekkel, a másik verzió szerint Szicíliából terjedt el, ahol ma is termesztik; a harmadik, ma már több kutatási eredménnyel is igazolt verzió szerint pedig francia eredetű: a Rhône folyó völgyében kialakult két dél-francia szőlőfajtából, a dureza és a mondeuse blanche keresztezéséből származik. Meghonosítása a 2000 és 2010 között lezajlott óriási telepítési folyamat idején történt, ekkor került Villányba is.
A Molnár Pince „Syrah 2011” bora prémiumkategóriás, védjeggyel ellátott száraz vörösbor.

A Szentatya Délkelet-Ázsiában

A Szentatya Délkelet-Ázsiában

XII. Piusz 1943-ban a szövetséges légierő bombázása után a falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilikához sietett, hogy a szenvedő lakosságot közelségéről biztosítsa. Szent XXIII. János pápasága első karácsonyán a Bambino Gesù Gyermekkórházat és a Regina Coeli börtönét kereste fel. Az interkontinentális utak sorát Boldog VI. Pál pápa nyitotta meg, majd Szent II. János Pál pápa folytatta, aki egy alkalommal így indokolta ezt: „Nemcsak Szent Péter, hanem Szent Pál utóda is vagyok.” XVI. Benedek és Ferenc pápa is továbbvitte ezt a hagyományt. Utazásaik során olyan országokat is felkerestek immár, ahol a Katolikus Egyház éppen csak jelen van. A pápák – csakúgy, mint minden katolikus keresztény – küldetése egyetemes. (A katolikus Napóleon arra akarta rávenni VII. Piuszt, hogy áldja meg az „eretnek” angolok, poroszok és oroszok elleni háborúit. A pápa azonban ellenállt, mondván, ő minden nép iránt atyai érzéseket táplál.) Ferenc pápa az általa most felkeresett két országban, Burmában (másik nevén Mianmar) és Bangladesben megerősítette és bátorította maroknyi nyáját. Napjaink pápái utazásaik során immár nem csupán a helyi püspöki karok tagjaival és a szerzetesrendek képviselőivel találkoznak. Programjuknak állandó részévé vált a fiatalokkal való találkozás is. A hazaúton tartott sajtótájékoztatóján Ferenc pápa – XVI. Benedek pápát idézve – arra biztatta az Egyházat, hogy az evangelizáció prófétai hang, tanúságtétel legyen, ne pedig térítés.
A Szentatya délkelet-ázsiai útjának fontos állomása volt Banglades, amelyet a vallások közötti együttélés jó példájaként méltatott. (A muszlim többségű ország, amelyben a háromszázhetvenötezer lelket számláló katolikus közösség az összlakosságnak mindössze 0,2 százalékát teszi ki, nemzeti himnuszának szövegéül a Nobel-díjas hindu költő, Rabindranath Tagore egyik versét választotta.) A pápa arról beszélt, hogy a tolerancia nem elég: a másikra „nem akadályként, hanem útként”, saját gazdagodásunk és növekedésünk lehetséges forrásaként kell tekinteni. A muszlim, a hindu, a buddhista és más vallási vezetők hálával és elismeréssel szóltak Ferenc pápának az elnyomottak iránti szolidaritásáról, amely vallási hovatartozására való tekintet nélkül minden szenvedő iránt megnyilvánul.
A nemzetközi közvélemény a pápának a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyival és a Burmát még mindig befolyásuk alatt tartó katonai vezetőkkel való találkozói elé tekintett a legnagyobb várakozással. Az egykori polgárjogi harcos politikusnőnek és az őt nemrég még házi őrizetben tartó tábornokoknak egyaránt úgy kellett szót emelnie az üldözött rohingja kisebbség érdekében, hogy azzal ne az ellenkező hatást érje el. Ehhez diplomáciai bravúrt kellett végrehajtania. A népcsoport nevét Burmában gyakorlatilag ki sem szabad ejteni, mert az ottani hatóságok a rohingjákat nem ismerik el őshonos kisebbségként, hanem illegális bevándorlóknak, illetve azok leszármazottainak tekintik, és olyan üldözésnek teszi ki őket, amelyet az ENSZ „tankönyvbe illő etnikai tisztogatásnak” nevez. (A felgyújtott falvakról, nemi erőszakról, tűzbe dobott csecsemőről szóló hírek bejárták a világsajtót.) A burmai vezetőkkel folytatott tárgyalásain Bergoglio pápa csupán a kisebbségeket megillető emberi jogokat és a befogadó társadalom szükségességét hangsúlyozta, és tartózkodott a népcsoport megnevezésétől, valamint a burmai rezsim bírálatától. (A hazaúton az újságíróknak azt mondta: „Nekem az a fontos, hogy az üzenet célba érjen, nem pedig az, hogy rácsapjam az ajtót arra, akivel párbeszédet akarok folytatni.”) A szegény Banglades majdnem hétszázezer rohingja menekültet fogadott be. Közülük tizenhattal találkozott a pápa a vallásközi esemény végén. Üldözőik nevében bocsánatukat kérte szenvedéseikért, de a világ közönyéért is. A VIP vendégek helyére ültetett menekültek személyes történeteit meghallgatva így szólt: „Mutassuk meg a világnak, mit tesz az egoizmus Isten képmásával. (…) Ne zárjuk be szívünket, ne nézzünk félre. Isten jelenlétének mai neve rohingja is.” (A pápa beszéde keretes írásunkban olvasható.)
Ferenc pápa ezzel rámutat korunk emberének nagy problémájára, a közönyre és az önsajnálatra, amely azt mondatja velünk: Hogyan foglalkozhatnék én egy ilyen távoli kis népcsoport bajával, amikor nekem, nekünk, magyaroknak, európaiaknak, amerikaiaknak, afrikaiaknak is annyi a gondunk? A hírközlés mai viszonyai között nem hivatkozhatunk arra, hogy nem hallottuk, mi történt a rohingjákkal. Adventben, a karácsony közeledtével azonban jó megszívlelni a Szentatya üzenetét: az Úr Jézus a legnyomorultabbakkal, a legutolsókkal azonosul. Karácsonykor ezért születik meg, ezt ünnepeljük.

 

*

 

December 1-jén, miután a Szentatya vallásközi és ökumenikus találkozón vett részt a bangladesi Dakkában, a rohingják egy kis csoportjával is találkozott. A szomszédos Mianmarban üldözött kisebbség tizenhat tagja vett részt, férfiak, nők és gyerekek. Mindannyian a déli Cox’s Bazar körzetben található Balukali menekülttáborból érkeztek az összejövetelre, hogy elmeséljék a katolikus egyházfőnek hányattatásuk történetét. A pápa így szólt hozzájuk: Kedves fivéreim és nővéreim, mindnyájan közel vagyunk hozzátok. Keveset tehetünk értetek, hiszen a ti tragédiátok nagyon súlyos. De teret nyitunk szívünkben. Mindenki nevében, mindazok nevében, akik üldöznek titeket, akik ártottak nektek, és főképp a világ közömbösségéért bocsánatot kérek tőletek. Bocsássatok meg! Közületek sokan említettétek nekem a titeket befogadó Banglades nagylelkűségét, én pedig most a ti nagylelkűségeteket kérem, azt, hogy tudjatok nekünk megbocsátani.
Kedves fivéreim és nővéreim! A teremtésről szóló zsidó-keresztény elbeszélés szerint az Úristen saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Mindnyájan ilyen képmások vagyunk. Ezek a fivéreink és nővéreink is. Ők is az élő Isten képmásai. Vallásaitok egyik hagyománya szerint Isten a világ kezdetén fogott egy kis sót és beleszórta a vízbe, amely az összes ember lelkét magában foglalta; és mindannyian magunkban hordozunk egy csipetnyi isteni sót. Ezek a fivéreink és nővéreink Isten sóját hordozzák magukban. Kedves fivéreim és nővéreim! Csak megmutatjuk a világnak, mit tesz a világ önzősége Isten képmásával. Mi továbbra is tegyünk jót velük, segítsük őket! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy jogaik elismerést nyerjenek! Ne zárjuk be szívünket, ne fordítsunk hátat nekik! Isten jelenlétét ma „rohingjának” is hívják. Mindenki adja meg saját válaszát (erre a helyzetre)!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Brenner János tiszteletére Szombathelyen

Brenner János tiszteletére Szombathelyen

Fotó: Szmodics Petra

 

A megemlékezés az este nyolc órai ifjúsági szentmise keretében történt. Az emléktáblát Székely János szombathelyi megyéspüspök áldotta meg Császár István helynök és Németh Norbert egyetemi lelkész jelenlétében. A zenei szolgálatot a Kálvária templom zenekara látta el.
Az emléktábla megáldása után Németh Norbert emlékezett meg Brenner Jánosról, kiemelve életének néhány, a hívek számára példaértékű momentumát. Prédikációjában Székely János elmondta, Isten együtt szenved a népével, az emberrel. A főpásztor az aznapi evangéliumhoz kapcsolódva több példával is alátámasztotta, hogy a történelem keresztútján Isten magára veszi a szenvedéseinket. „Ott van minden emberi fájdalomban. A kereszt nem pusztán egy rövid epizód az Úristen számára. Isten minden tette örök. A történelem végtelen keresztútján hordozza fájdalmainkat. Minden emberi szenvedésben jelen van” – hangsúlyozta a püspök, aki azt is kiemelte, hogy a felebaráti szeretet épp annyira fontos, mint az Isten iránt érzett szeretet.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

A Guadalupei Szűz Mária jubileumi ünnepe Budán

A Guadalupei Szűz Mária jubileumi ünnepe Budán

Idén az ünnep vigíliáján, december 11-én, 17 órakor köszöntőkkel veszi kezdetét a program. A Szent László-évhez is kapcsolódó, 17.30 órakor kezdődő ünnepi szentmisét a lengyel Wojtonis Marek lazarista atya mutatja be. A szertartást követően, 18.15 órától Óvári Kitti, az ELTE BTK negyedéves angol–spanyol tanár szakos hallgatója A Guadalupei Szűz vonásai Magyarország vallási kultúrájában címmel tart előadást, 18.45 órától pedig Varga Tibor jogtörténész Szent László jelentőségét és hatását méltatja Magyarország édes oltalma címmel. Közreműködőként fellép Szebelédi Zsolt (ének, gitár), a P. Mobil együttes tagja, a VálaszÚt zenekar alapítója.
Az est folyamán megtekinthető lesz Návay Ákos Lupita 480 című fotókiállítása, amely a mexikói Guada­lu­pét, a világ leglátogatottabb zarándokhelyét mutatja be és hozza közelebb az érdeklődőkhöz. A programokat követő virrasztás 12-én reggel 7 órakor ér véget. A szervezők kérik, hogy a hagyományokhoz híven – a gua­dalupei csodára emlékezve – minden résztvevő hozzon magával egy-egy szál rózsát.

Kép: Návay Facio Ákos rajza

A magyar szent család nyomában

A magyar szent család nyomában

Fotó: Molnár ArtúrEmléktáblát állítottak

 

A püspök hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár a magyar szent család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg – városa, és egyedülálló tiszteletüket ez a beruházás tovább erősítheti. Hozzátette: az Egyház feladata ma is a helytállás és a tanúságtétel, ami az európai kultúra megőrzésének záloga.
Dózsa István egyházmegyei vagyonkezelő beszámolt az európai uniós pályázat révén megvalósuló programról: a Székesfehérvári Egyházmegye „A Magyar Szent Család nyomában – Tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében” elnevezésű projektjét azzal a céllal indították, hogy innovatív eszközökkel járuljanak hozzá a keresztény Magyarország bölcsőjének megismertetéséhez. Olyan értékeket kívánnak bemutatni, amelyek nem pusztán egy letűnt kor múzeumba való emlékei. „Az első magyar szent család példája élő valóság, amely a mai korban is megélhető” – fogalmazott Dózsa István.
A püspöki palota kertjének végében, a Lakatos utcában látogatóközpontot alakítanak ki, amelyben kőtár, látványraktár és tematikus kiállítótér kap helyet, az emeleten pedig múzeumpedagógiai foglalkoztatótermek létesülnek. Megújul az egyházmegyei múzeum épülete: a homlokzat részleges rekonstrukciója mellett a belső udvart a zarándokok fogadására alkalmas térré alakítják, ahol kisebb rendezvények, koncertek megtartására is lehetőség nyílik. Részlegesen felújítják a püspöki palotát is.
A projektben a bodajki ősi zarándokhely és a vértessomlói kegyhely is fontos szerepet kap. Bodajkon a Segítő Szűz Mária-kegytemplom mellett a Szent Imre Zarándokházban – az épület átépítésével – ötvenhat személyes zarándokszállást alakítanak ki. Vértessomlón a Sarlós Boldogasszony-plébánia melletti tér újul meg, „Szent Család mesetér” elnevezéssel itt interaktív játszóteret hoznak létre a családok számára.
Cser-Palkovics András polgármester felidézte, hogy 2013-ban, a Szent István-emlékévben a város a Bory családtól kapott egy, a magyar szent családot ábrázoló szobormásolatot, amely jelenleg a polgármesteri irodában látható a Biblia mellett: ez szimbolikusan kifejezi, hogy a székesfehérvári történetnek üzenete van a jelen számára. A zarándokút beruházásai szorosan kapcsolódnak az Árpád-ház program fejlesztéseihez, és morális üzenetet, történelmi örökségünk megőrzésének fontosságát is közvetítik a ma embere számára.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye; MTI

A szeretet szigetei

A szeretet szigetei

Fotó: Lambert Attila

 

Nemeshegyi Péter szokta mon­dani, hogy a keresztény ember feladata szeretetszigetek teremtése maga körül, ahelyett, hogy arról panaszkodna, milyen gonosz a világ. Szigorú szabály, hogy a világ állapotára nem tekinthetünk magunktól függetlenül, hanem csakis úgy, mint amely részben a mi közreműködésünkkel állt elő. Ezen gondolkodom Szentendrén december 1-jén, a katolikus iskola huszonöt éves jubileumát ünneplő mise előtti percekben, a gyerekek által angyali kórust idézően énekelt taizéi dalokat hallgatva. Blanckenstein György plébános köszönti a bíborost, majd olvasmányként Dániel próféta látomását hallgatjuk a négy fenevad pusztulásáról és az ég felhőin megérkező Emberfiáról. Aztán az evangélium következik a zöldellő füge­fáról mint a nyár közeledésének jeléről és Isten országának előjeleiről. A kérdés mögött, hogy miért tanulunk, végső soron az húzódik meg, hogy miért élünk, mondja a bíboros prédikációjában. A mai olvasmányok arról beszélnek, hogy az idő nem végtelen, hogy a történelem során Isten terve valósul meg, aki szeretetével kíséri az emberiség sorsát. Huszonöt éve nagy lehetőséget kapott az egyházi közösség, amikor iskolák alapítására és újraalapítására nyílt alkalma.
Azóta nagyot változott a világ, sok-sok katolikus iskolát, óvodát hoztak létre országszerte, így ma már azért kell dolgoznunk és imádkoznunk, hogy valóban katolikus szellem és őszinte vallásosság jellemezze oktatási intézményeinket. Hogy életmódra neveljenek, és tanulóik lelkét megnyissák a végtelen felé.

*

Mise után átsétálunk az iskolába, hogy a szűkebb körű ünnepségen is részt vegyünk. „Beszéljenek a képek!” – mondja Pabeschitzné Péter Kamilla igazgatóhelyettes, de azért ő is mesél, és hosszú, eseménydús, fordulatokban gazdag történetet mond el. 1890-től máig tartót, amelynek huszonnégy éve maga is a szereplője már. A szatmári ir­gal­mas­nővérek voltak az úttörők, 1929-ben érseki fennhatóság alá került az iskola, a rendszerváltás után, 1992-ben tagozatként indult újra, 1993–1994-ben pedig önálló intézménnyé vált. Míg kezdetben attól tartottak, hogy nem lesz elég jelentkező, addig ma már a túljelentkezés a jellemző. Rengeteg építkezés, átalakítás, bővítés van mögöttük. 1993-ban kápolnát építettek az egykori gondnoklakásból (amely azelőtt tizenhét macskának is otthont adott), 2000-ben beépítették a tetőteret, 2004-ben új szárnyat húztak fel. Sokféle szakkörük, sportkörük van, és alsóban a néptánc is a tanrend része. Ebből hamarosan ízelítőt is kapunk. Noha kezdetben érezni némi elfogódottságot a nagy közönség miatt, nemsokára már az is jól látható, milyen páratlan mozgáskultúrát sajátítottak el ezek a gyerekek egy-két év alatt. Irigylésre méltó a természetesség, ahogy cinegeként ugrálnak, aztán egy gyors váltással, botra támaszkodva futkározni kezdenek – ekkor már láthatóan nagyon élvezik a szereplést.
A műsor után folytatódik az iskola gazdag kínálatának, szabadidős programjainak felsorolása, és az sem marad titokban, hogy az intézmény tanulmányi téren is kimagasló eredményekkel büszkélkedhet. „Eltelt huszonöt év, és szinte észre sem vettük: mi még ma is fiatal, dinamikus csapatként gondolunk magunkra. Csak olyankor lepődünk meg néha, amikor korábbi tanítványaink a kollégáinkká válnak” – nevetteti meg hallgatóságát Kamilla (a gyerekeknek Kamilla néni).
Aztán Bukovszkiné Csoba Zsuzsa igazgató mond pár szót, mielőtt – első alkalommal – emlékérmeket nyújt át azoknak, akiknek az iskola különösen is hálás, elsőként a bíborosnak. – Az elmúlt évtizedekben a város legszebb, legkeresettebb iskolája lettünk, és ez kötelez bennünket. Meg kell felelnünk a jó hírünknek, lelki és szellemi értelemben egyaránt. Közösségépítéssel, a hozzánk kapcsolódó családok szolgálatával, családias légkörrel és persze kimagasló tanulmányi eredményekkel egyszerre. Olyan útravalót: hitet, hagyományokat akarunk adni a nálunk tanulóknak, amely egész életükben kitart majd.
Zsuzsa pár perccel később ajándékot kap Blanckenstein Györgytől, az egyházközség hálájának jeleként, amelynek életét – mint a plébános hangsúlyozza – felpezsdíti az iskola és az óvoda működése.

*

A hivatalos program végeztével agapé és kötetlen beszélgetés kezdődik. A dekorációt, köztük a gyerekek „Mit szeretek ebben az iskolában?” kérdésre válaszoló, focimeccset, tornát, ugrókötelezést, táncot, tábortüzet ábrázoló rajzait nézegetve Nagy Sándor káplánhoz fordulok. Ő leg­inkább a pezsgő életet szereti az iskolában, a gyerekek kezdeményezőkészségét. Ez nemrég például – pedig black Friday volt! – huszonnégy órás szentségimádás megszervezésében nyilvánult meg, amelyet a közösségi együttlét öröme járt át. Nem sokkal később már az igazgatónőt hallgatom, aki a szülők közösségéről, példás aktivitásáról számol be, amelyhez az iskola igyekszik megteremteni a legjobb feltételeket. Amikor a szegényebb gyerekekről kérdezem, a máltai szeretetszolgálathoz fűződő eleven kapcsolatukról beszél – ő maga is máltás –, és hangsúlyozza, hogy a gyermeküket egyedül nevelőket fokozottan támogatja az iskola. Amikor pedig a „katolikus burkot” hozom szóba, amely jót (védelem) és rosszat (a világtól való elzárkózás) is jelenthet, azt mondja: a gyerekek káros hatásoktól való védelmét fontos fel­adatuknak tartják, de tudják, hogy nem zárhatják el őket a világtól, sőt fel is kell őket készíteniük rá. Az erős közösségi élmény és a sokféle program, amit kínálnak, szerencsére nem engedi a gyerekeket unatkozni, ezért másoknál kevésbé fenyegeti őket az internetes bambulás, az alkohol, a dohányzás, a túl sok tévézés veszélye, teszi hozzá.
Kamillát, az igazgatóhelyettest az iskolához fűződő személyes kötődéséről faggatom, amely a képes beszámolójából is kitűnt. Ő a mindennapok és az iskola szoros összefüggését, a szülőkkel való intenzív együttműködést, a hiteles vallásosság tanári példáját tartja a legfontosabbnak. A napi aprómunkát, amely mindig adott eseményekre, konfliktusokra reagál, és rövid elmélkedésekkel, tisztázó beszélgetésekkel segíti a gyerekeket.
Écsy Gábor – aki 1984-től 1994-ig volt Szentendrén káplán – először csak szerényen mosolyog, amikor a hőskorról, az alapítás éveiről kérdezem. Ám aztán elárulja, milyen sodrásba került, amikor az újrakezdés gondolata felmerült. Annak idején valahol megtalálták az intézmény régi zászlóját – meséli –, és ünnepélyesen átvonultak vele az iskolába. Aztán végül ott is maradtak. De ez már több mint huszonöt éve történt.

A cigány közösség vallási szokásairól

A cigány közösség vallási szokásairól

A program a főiskola által e témában szervezett sorozat részeként valósult meg, és a továbbiakban még négy ilyen alkalomra kerül majd sor.
A mostani beszélgetés célja az volt, hogy a résztvevők a roma egyházközségek vallásgyakorlását tudományos és gyakorlati oldalról is megközelítve jobban megismerjék a cigány közösség hitvilágát, vallási szokásait. A meghívottak között volt Orosz Atanáz megyéspüspök; Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektor­he­­lyettese, a vallási néprajz MTA-doktora; Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Gö­rög­­katolikus Roma Szakkollégium vezetője, valamint Mosolygó Béla, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöki hivatalának irodaigazgatója, aki Sója Miklós atya után 1981-től 1993-ig szolgált Hodászon, a cigány egyházközségben. A kerek­asztal-beszélgetés résztvevője volt Orosz István kállósemjéni parókus is, aki 2011 és 2014 között volt a hodászi egyházközség lelkipásztora. Személyes tapasztalataival segítette a közös gondolkodást Lakatos Péter, aki Hodász szomszédságából, Kán­tor­já­no­si­ból származik, és ma már áldozópapként szolgál.
Orosz Atanáz megyéspüspök nyitógondolatai után Bartha Elek és Rózsahegyiné Juhász Éva előadása hangzott el. Mindketten néprajzkutatóként, de más-más szempontból mutatták be a roma hívőközösségek vallási szokásait. A kerekasztal-beszélgetést követően a résztvevők és a közönség között személyes hangulatú párbeszéd alakult ki.
A beszélgetéssorozat következő alkalmának témája: romapasztoráció a mindennapokban.

Forrás és fotó: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola

1 / 26123...Utolsó