Embertárs

Isten kuckója

Isten kuckója

Fotó: Bölönyi Gabriella

 

Az alkalom dicsőítéssel és szentségimádással kezdődött, amit Gável András zenész vezetett.
Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság közösség tagja a gyermekek szentségimádásáról szólva a kapcsolódás és a jelenlét szükségességéről beszélt, amely az ember belülről fakadó igénye. A gyerekek számára ez sokszor sokkal nyilvánvalóbb, mint a felnőttek számára. Oda kell figyelnünk a hittanórákon azokra a természetes és őszinte pillanatokra, amikor egy-egy tanuló kifejezi ezt.
A legtöbb gyerek számára például érthetetlen a tabernákulum kifejezés. A játék során azonban szinte mindegyikük épített már kuckót. Egy kapcsolatra akarjuk meghívni őket, ezért a tabernákulumról bátran elmondhatjuk, hogy az egy kuckó, amiben Jézus lakik. Az idegen kifejezést a gyerekek így egy számukra is jól értelmezhető valósághoz tudják kapcsolni.
Előadása végén Versegi Beáta négy kulcsszóban foglalta össze azokat a tényezőket, amelyek hidat képeznek a liturgia és az élet között. A következő gondolatokat mondta el ezekről.
Jelenlét: Isten létmódja a jelenlét. Jézus megígérte, hogy velünk lesz a szentmisében, jelenvalóvá teszi magát értünk. Minőségi jelenlétre vagyunk meghívva.
Érzékelés: Érzékelni kell azt, ami most van, anélkül hogy minősítenénk. Előítéletektől mentesen viszonyulni a dolgokhoz. Saját magunk minősítgetése sem használ nekünk, és rengeteg energiába telik.
Együttműködés: Fontos, hogy együttműködjek azzal, ami megváltoztathatatlan: az érzéseimmel, a tapasztalataimmal, a szándékaimmal, a másikkal, a Szentlélekkel. Az igazság nála van, nem nálam. „Mit üzen nekem? Megadatott nekünk, hogy szentmiséről szentmisére találkozzunk vele. Figyelem a világgal együttműködő Istent.”
Hálaadás: Törekednem kell rá, hogy felismerjem a jót, ami megadatott. Képessé válok arra, hogy érzékeljem a jót, ami körülvesz, és amiért hálás lehetek. A hitoktatásomban több van, mint amit beletettem, nem egyedül csinálom. Isten gondoskodó.
Előadásában Marton Zsolt váci megyéspüspök az istenkapcsolat lényegéről, a megtérésről és az istengyermekség jellemzőiről beszélt. Meggyőződése szerint minden ember vágyódik Isten felé, és vágyik egy hiteles közösségre. A főpásztor Szent Ágostont idézte: „Mindenki keresi Istent, nélküle nem lehet élni.” Hogy milyen képet alkotunk Istenről, abban meghatározó szerepet játszanak a szülők és a hitoktatók.
Ahhoz, hogy a gyermek meglássa Istent, föl kell tennie azokat a kérdéseket, amelyek az elköteleződés alapjai: Van-e bensőséges kapcsolatom Istennel? Imakapcsolatban vagyok-e vele? Beengedem-e őt az életembe? Szeretném-e átadni neki az életemet? Megtérek-e naponta?
A főpásztor a mindennapi megtérésről szólva rámutatott a megújulás szükségességére. Az istengyermekség legfőbb jellemzőiként pedig a következőket említette: az Istentől való függőség (tudom, hogy a létem tőle függ); nyitottság (Isten arcát szeretném meglátni a másik emberben); tanulékonyság (kész vagyok tanulni, és befogadni a jót); egyszerűség (vállalom Istent, és olyan leszek, mint a gyermek), őszinteség; befogadás.
Beszéde végén Marton Zsolt az Egyház, a Szentatya és a püspökök tanításainak fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a hitoktatón keresztül az Egyház szól az emberekhez. Ezért mindenkinek az egységre kell törekednie, tudatosítva magában, hogy amit mond és tesz, annak jelentősége van. A püspök végezetül arra kérte a jelenlévőket, hogy hitoktatóként soha ne feledkezzenek meg a következőkről: Fontosabb, hogy miként élek, mint az, hogy mit teszek. Fontosabb, amit Krisztus cselekszik bennem, mint amit én teszek. Fontosabb az egységet megélni, mint egyedül küzdeni a feladataimmal. Fontosabb a kereszt, mint a siker, mert a kereszt termékenyebb.
Ebéd után a résztvevők választ kaptak az előre feltett közérdekű kérdéseikre, majd műhelyfoglalkozások következtek. Minden hitoktató két kiscsoportos foglalkozáson vehetett részt. Ezek között voltak módszertani képzések, motivációs jellegű szakmai műhelyek és mentálhigiénés szakember által vezetett foglalkozások is. A kiscsoportos foglalkozásokat Csiba Tibor atya, ifj. Borbáth Gábor hitoktató, mentálhigiénés szakember, Kecskés Attila atya és Böndő-Szegedi Szilvia hitoktató, mentálhigiénés szakember tartotta.

Forrás: Tornay Gábor, Bölönyi Gabriella/Váci Egyházmegye

Helytállás a nehéz időkben is

Helytállás a nehéz időkben is

Fotó: Merényi Zita

 

Az emlékérmek átadása előtt a Mindszenty Társaság képviselői megkoszorúzták az Országházban Mindszenty bíboros emléktábláját, amely az 1956. november 3-i eseményekre utal, ezen belül arra, amikor a bíboros szózatot intézett a nemzethez.
A Mindszenty József hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át a díjazottaknak. A távol lévő Kövér László házelnök üdvözletét Bágya Rita, a Mindszenty Társaság titkára tolmácsolta a jelenlévőknek.
Lezsák Sándor a Mindszenty-emlékérmet elsőként Kerényi Lajos piarista szerzetesnek nyújtotta át. Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szóvivője laudációjában a 92 éves, vasmisés szerzetes pap egyik mondását idézte, amely szellemiségének irányát is jelzi: „Imádkozni kell az ateistákért.”
Felelevenítette az ismert történetet, amelyet a piarista szerzetes több interjúban is elmondott: hat évtizedes kórházlelkészi szolgálata alatt egy alkalommal találkozott a súlyos beteg Olti Vilmos volt vérbíróval, aki Mindszenty bíborost, sőt magát Kerényi Lajost is elítélte. Sokat ártott az Egyháznak, de ott, akkor, a betegágyon irgalomért könyörgött a „lelki orvoshoz”. „Az én mesterem irgalomra tanított” – mondta a piarista szerzetes, és feloldozta a bűnbánó, megtört Olti Vilmost, feladta neki az utolsó kenetet. Lajos atya gyakran mondja beszédeiben: a halálos ágyon már nincsenek ateisták.
Kerényi Lajos piarista szerzetes és tanár 1927. június 1-jén született. 1945-ben orosz hadifogságba került, ahonnan néhány hónappal később súlyos betegen tért haza, szabadulását a Szűzanyának köszönve. 1946-ban lépett be a piarista rendbe, 1952. június 22-én szentelték pappá.
A fővárosi alsó-krisztinavárosi templomban kezdte szolgálatát, káplán volt 1953 és 1957 között. Ez-
után többek között a Városmajorban, Ásványrárón, Budapest-Her­mi­na­­mezőn, Szécsényben, Rimócon, Dunakilitin, Nagymaroson, Angyalföldön szolgált. Minden lépését figyelte az állambiztonság, zsarolták, feljelentették, próbálták szétverni a közösségeket, amelyeket felépített. Ő az üldöztetést természetfeletti jelnek tekintette. Egymást követték az áthelyezések, de szolgálata nyomán mindenütt újabb közösségek alakultak. Kerényi Lajos atya a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó egyik alapítója, és nevéhez fűződik az egerszalóki ifjúsági lelkigyakorlat és tábor is.
1976-tól a külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébánia káplánja volt, 1996-tól ugyanitt plébános. Lajos atya élő legenda, nemzedékek nevelője – mondta Juhász Judit.
A következő díjazott Hollai Ferenc, a Katolikus Iparos- és Munkás­ifjak Országos Egyesülete (KIOE) egykori titkára volt. Soós Viktor Attila történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja méltató beszédében elmondta: Mindszenty József bíboros tanítása meghatározó Hollai Ferenc egész életére.
A díjazott huszonévesen lett a KIOE titkára, a szervezettel munkásfiatalként került kapcsolatba. Soós Viktor Attila leszögezte: hamis az a vád, amely szerint az Egyház a két világháború között nem törődött a munkásfiatalokkal. Ellenkezőleg, közösségeket szervezett a számukra. 1947-ben, a Boldogasszony-év első ünnepi alkalmán Hollai Ferenc mondott beszédet Esztergomban a II. világháború után szellemi-lelki megújulásra vágyó százezres tömeg előtt. Amikor Mindszenty megbízására Lénárd Ödön megszervezte a Katolikus Szülők Vallásos Közösségét, titkos nyomdát kezdtek működtetni a fővárosban, a Ferenciek terén, s a két modern nyomdagép szakmai-műszaki felügyeletével Hollai Ferencet bízták meg. Az információ eljutott az ávósokhoz, így az Andrássy út 60., ütlegelés, kihallgatás várt rá. Budafokon is beszédet intézett a fiatalokhoz, és felemelte szavát az iskolákért. 1948-ban börtönbe került, Kistarcsán ételosztóként még a magánzárkában sínylődő rabtársaiban is tartotta a lelket. Egészen a rendszerváltozásig szemmel tartotta a rendszer. 1961-ben a Fekete Hollók-ügyben (a Kádár-korszak legnagyobb egyházellenes akciója, amelynek során keresztény ifjúsági csoportok több száz tagja ellen lépett fel az állambiztonság – a szerk.) ismét elővették, kihallgatták a Gyorskocsi utcában.
A 97 éves Hollai Ferenc, nyolc gyermek édesapja (Antal fia pap lett) jelenleg is szellemi frissességnek örvend.
Mindszenty-emlékérmet kapott a csendes-óceáni, a Fülöp-szigetekhez közel fekvő szigetországban, Palauban, Koror városban hetven évvel ezelőtt alapított Mindszenty High School. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára (képünkön) ezzel kapcsolatban elmondta: a jelen lévő Bencze József manilai nagykövet hívta fel a figyelmet erre az iskolára, amelyet 1948-ban jezsuiták alapítottak.
A névadás is bizonyíték arra, hogy ebben az időben Magyarországon volt a világ szeme. 1948 karácsonyán tartóztatták le Mindszenty bíborost, s a következő év elején életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Az iskolát alapító atyák számára is példaértékű lehetett a bíboros kiállása Istenért és hazájáért – mondta az MKPK titkára. A szigetországi középiskola mottója: „Jó állampolgárt, jó keresztényt, jó palauit nevelni.” Az ottani diákok és tanárok büszkék intézményük névadójára.
A palaui iskolának szóló Mindszenty-emlékérmet Bencze József nagykövet vette át Lezsák Sándortól. Elmondta, hogy a Mindszenty High School főfalán a feszület mellett a magyar bíboros és Ferenc pápa képe látható, a sportversenyeik díja a Kardinális-kupa. Az iskolai könyvtárban megtalálható Mindszenty Emlékiratainak angol fordítása. A magas színvonalú tanintézmény már több állami vezetőt is adott Palau számára.
A középiskolát egy amerikai jezsuita alapította, és az alapító adományozók közt volt egy mindmáig ismeretlen magyar is, aki kérte, hogy a kiléte maradjon homályban. Ő adta a legnagyobb összeget, s főadományozóként javasolta, hogy az iskola Mindszenty József nevét vegye föl.
A palaui középiskola Mindszenty-emlékéremmel való elismerését Erdő Péter bíboros, prímás és Lezsák Sándor is támogatta – mondta Bencze József. A tanintézményben jelenleg egy Mindszenty-esszépályázat vár kiértékelésre, s a könyvtárban magyar irodalmi művek angol fordításai kapnak helyet a közeljövőben.
A Mindszenty-emlékérem idei negyedik díjazottja a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Katolikus Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium, amely számtalan hazai és külföldi sikerrel, zenei díjjal büszkélkedhet. Az intézmény több mint három évtizede végez egyedülálló és kimagasló munkát hazánkban a szakrális zene terén. Az iskola igazgatója Friedrich Attila, művészeti vezetője Sapszon Ferenc.
A parlamenti díjátadón jelen volt (az idei év őszétől) iskolafenntartó EKIF képviseletében Gyetván Gábor főigazgató, valamint Oláh Gábor és Oláh Gáborné.
Dabóczi Kálmán, a Mindszenty Társaság tagja, a 72 tanítvány mozgalom vezetője laudációjában méltatta Sapszon Ferencet, a kórusiskola alapítóját, az MMA tagját, a Gregorián Társaság vezetőjét, aki ars poeticájában így fogalmaz: az intézmény feladata az, hogy „szülessenek gyümölcstermő, éneklő életek”. Elhangzott, hogy Sapszon Ferenc felkérést kapott a jövőre sorra kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus liturgikus zenei anyagának összeállítására és a zenei szolgálat megszervezésére.

Szent László Imaszövetség

Szent László Imaszövetség

Az alábbiakban a debrecen-nyíregyházi főpásztor október 22-én kelt levelét olvashatják.

Kedves Testvérek!
Az aratás urához fordulunk mi, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hívő közössége, amikor rátekintünk Isten részegyházunkban élő hívő népére. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy egyházmegyénkben jelenleg csupán hét kispap és két diakónus készül a felelősségteljes papi szolgálatra.
A jövő egyházáért mindannyian felelősek vagyunk a jelenben. Ezért most kell imádkoznunk azokért, akik igent mondanak Krisztus hívására, és vállalják, hogy Krisztus mellett átalakuljon a szívük, a gondolkodásmódjuk, mint az apostoloké és a tanítványoké. Ezért, engedelmeskedve Krisztus akaratának, kérjük az aratás urát, hogy támasszon papi és szerzetesi hivatásokat az egyházmegyénkben élő családokból.
Ma különösen átéljük, mennyire szüksége van a világnak Krisztus megváltó örömhírére, még akkor is, ha ez a vágy gyakorta nem nyer kifejeződést, hiszen sokak nem találkozhattak Krisztussal. Ennek egyik fő oka, hogy egyházmegyénk közösségeiben is egyre inkább fogyatkoznak az örömhír hirdetői. Hiszem, hogy Krisztus nem hagyja el az általa alapított Egyházat, de feladatul ránk hagyta, hogy hozzá forduljunk. Ebben a papi és szerzetesi hivatásokért esedező találkozásban vele formálódik a mi szívünk is, és egyre inkább megismerjük az akaratát.
Ettől a meggyőződéstől ösztönözve és e lelkülettől vezérelve, mint a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora 2019 adventjének első vasárnapján megalapítom a Szent László Imaszövetséget azzal a különleges céllal, hogy a tagjai minden nap elimádkoznak egy tized rózsafüzért, valamint első csütörtökönként szentségimádáson vesznek részt, melyet egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért ajánlanak fel.
Az első rózsafüzértitok: Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál. A következő hónapokban folyamatosan haladunk tovább a titkok imádkozásával.
Az imaszövetséghez jelentkezési lap kitöltésével lehet csatlakozni. Akik akár plébániájukon keresztül, akár személyesen eljuttatják csatlakozási szándékukat az imaszövetséghez, a püspöki hivatalba, azok tagságuk szimbólumaként egy rózsafüzért kapnak az egyházmegyétől.
Kérem pap testvéreimet és híveimet, imádkozzunk buzgón és kitartóan az aratás urához, hogy sok szívben gyulladjon fel a papi és szerzetesi életre szólító meghívás fénye, amely az evangélium világosságát árasztja a világon.

Debrecen, 2019. október 22., Szent II. János Pál pápa liturgikus emléknapján
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi me­gyés­püspök

Forrás és kép: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Bencés pedagógiai napokat rendeztek

Bencés pedagógiai napokat rendeztek

A bencés fenntartású iskolák tanárai, igazgatói továbbképzésre és szakmai napokra érkeztek az apátságba az ország több pontjáról. Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát bevezető előadása mellett Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, továbbá számos tekintélyes szakértő és bencés szerzetes adott áttekintést a XXI. századi keresztény, katolikus iskolák előtt álló kihívásokról és a megoldási javaslatokról.
A Szent Benedek-iskolák tagintézményeiből és a Tihanyi Bencés Általános Iskolából érkezett tanárok számára a főapátság oktatási igazgatósága és a Katolikus Pedagógiai Intézet (KAPI) szakemberei állították össze a három nap gazdag programját. A résztvevőket a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban szállásolták el, a plenáris előadásoknak az iskola díszterme adott otthont. A tanárok egy része akkreditált továbbképzésben is részesült a KAPI által összeállított tematika szerint. A gyönyörű, napfényes őszi időben közös imádságok, reggeli futás, csapatépítő tréningek is színesítették a programot.
Az egy éve szerveződő program mottóját Hortobágyi Cirill főapát így fogalmazta meg: „Tanárok vagyunk, de ha csak tanítunk, és többé már nem tanulunk semmit, akkor valami nincs rendben!” Rámutatott, hogy a rendkívüli technikai fejlődés ma számos váratlan szituációt teremt. Egy családnak például ma már nemcsak rádiója vagy tévéje van, hanem mindenféle, interneten „száguldozó” kütyüje is. Ennek következtében megváltozik az emberek belső élete és egymáshoz való viszonyuk is. A családtagoknak kevesebb idejük marad arra, hogy beszélgessenek egymással. Nincsenek csöndes, együtt töltött estéik, gyakran idegesek, rohannak. Minden felgyorsult, a gyerek élete nem olyan már, mint amilyen a szüleié volt, és a szülő sem igazodik el a gyereke életében. Nagy jelentősége van ezért az egymásra figyelésnek; annak, hogy legyen időnk beszélgetni egymással. Kiváló alkalom erre minden olyan esemény, amelyen a családtagok közösen meghallgatnak, megnéznek valamit, utána pedig beszélgetnek róla.
A szervezők nem titkolt szándéka volt az is, hogy a pannonhalmi három nap teret és időt adjon ilyen alkalmakra.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

A hit és az összefogás gyümölcse

A hit és az összefogás gyümölcse

Fotó: Merényi Zita

 

A hálaadás az iskolaközpont és a fenntartó Regnum Christi mozgalom közös ünnepe volt, amelyen részt vett Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg; Andreas Schöggl LC, a Krisztus Légiója Kongregáció főtitkára; Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke; Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár; valamint Juhász Norbert, a Bencés Diákszövetség elnöke.
A jubileumi megemlékezésen Michael August Blume az iskola udvarán megáldotta az intézmény létrejöttét támogatók emléktábláját, majd meghallgatta az óvodások énekét. Az ünnepi szentmisét az iskola dísztermében a gimnáziumi évfolyamok és az intézmény történetében jelentős szerepet vállaló vendégek részvételével tartották meg.
Az apostoli nuncius és az eseményen részt vevő papság által bemutatott mise elején Szabó-Molnár Bálint LC, a Krisztus Légiója Kong­regáció magyarországi vezetője Szent
II. János Pál pápa máig ható üzenetéről beszélt. „Helyezzük Istent az első helyre, tanuljunk meg ünnepelni, és törekedjünk az életszentségre! Napjainkban sem változott a keresztények feladata: hirdetnünk kell az örömhírt, hiszen nem sziget vagyunk, hanem hegyre épített város” – hangsúlyozta Szabó-Molnár Bálint.
Michael August Blume apostoli nuncius a homíliájában arról beszélt, ha szeretnénk megismerni Szent II. János Pál pápa szívét, akkor újra át kell elmélkednünk Szent Pál Rómaiaknak írt levele 5. fejezetét. A lényegét engedjük a gondolataink közé, és fogadjuk be a lelkünkbe ezt az újszövetségi kinyilatkoztatást. A szent pápa első enciklikájának, a Redemptor hominisnak is ez a vezérgondolata, egyúttal ez a Szentatya víziója a hitről és szolgálatának programadó összefoglalása.
Az egyházfő ünnepi igehirdetésének lényege a kegyelem, amely sokakra kiárad. Ez Isten ingyenes szeretetének a titka. Földi utunkon nekünk is bele kell helyezkednünk ebbe a titokba; szeressük egymást, ahogyan Isten is szeret minket! – biztatott a nuncius, majd arról beszélt, hogy Jézus olyan tanítványokat szeretne, akik várakoznak, vágynak rá, és ha eljön, azonnal beengedik őt, mondván: légy velem!
Jézus szolgál minket. Ennyire szeret. Naponta vendégségbe hív az asztalához, és földi utunk végeztével vár minket az országába – zárta beszédét Michael August Blume.
A szentmise után Némethy Kálmán, a Szent II. János Pál Iskolaközpont igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Andreas Schöggl főtitkár mondott angol nyelvű beszédet, melyben arra hívta fel az intézmény diákjainak figyelmét, hogy a hit és az értelem erejével küzdhetik le a nehézségeket az életben, s így fejlődhetnek a tanulmányok és a vallási élet terén is. Példaként állította eléjük a szent pápát, aki „szenvedélyesen szerette Krisztust, az embereket és a hazáját, ugyanakkor nyitott volt az egész világ felé”.
Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, az iskola mecénása, az intézmény kiváló tanulóit elismerő Semper Altius díj alapítója az iskola történetéhez kapcsolódó anekdotákat elevenített föl beszédében, és hangsúlyozta az erdélyi születésű francia üzletember, a bőkezű és lelkes adományozó Robert Zellinger de Balkany szerepét. „Sokat fáradoztunk, szenvedtünk, hogy ez az iskola létrejöjjön, megmaradjon, és, hála Istennek, sikerült. Köszönet érte!” – fogalmazott a főherceg, akinek az egyik fia a Krisztus Légiója Kongregáció szerzetese. Beszédében Soltész Miklós államtitkár fölelevenítette Szent II. János Pál pápa alakját. A politikus jelen volt, amikor a Szentatya Árpád-házi Kingát szentté avatta. Mint mondta, „a pápának olyan kisugárzása volt, hogy amikor a mikrofonhoz lépett, úgy tűnt, mintha személyesen hozzám szólna”.
Kívánom, hogy ez az erős jelenlét, hitbeli kisugárzás valósuljon meg minden itt tanuló fiatal életében – zárta szavait az államtitkár. A politikus átadta Némethy Kálmán igazgatónak azt a frissen elkészült könyvet, amelyben a hazai gitáros misék dalait gyűjtötték össze.
Az iskolaközpont jubileumán az igazgató ajándékokat nyújtott át az intézmény történetében fontos szerepet játszó személyeknek, többek közt Michael Duffy LC atyának,
illetve a 2002-ben a Krisztus Légiója Kong­regáció intéz­mény­­fenntartói szerepének kialakításában vele együtt munkálkodó Fináczy Gábornak, Habsburg-Lotha­ringiai Mihály főhercegnek, továbbá Arendt­­né Salacz Na­dine-nak, Arendt Ágos­tonnak, Csízy Dezsőnek és Juditnak, Musch Ernőnek, Kollár Ágnesnek és Maklári Zsófiának, Hegedűs Endrének és Katicának, Sági Júliának és Pluhár Istvánnak, Ozsváth Eszternek és nem utolsósorban Barcsák Mariannának, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetőjének.
Az ünnepségen átadták a hagyományteremtő szándékkal megalapított Hűség díjat a húsz éve az intézményben oktató pedagógusoknak. Az egyik díjazott a legrégebben itt tanító Deák István volt, aki nyolc éven át az intézmény igazgatójaként is tevékenykedett. A kitüntetett pedagógus vastapsot kapott az elismerés átadásakor.
Kihirdették a képzőművészeti, valamint az intézményi induló megkomponálására kiírt pályázatok eredményét is. Az önarcképtől a szel­fiig címmel megrendezett pályázat első helyezettje a gimnazisták közül Hódi Mandula lett, és különdíjat kapott Réffy Domonkos 11. osztályos tanuló.
A jubileumát ünneplő iskola Szent Benedek Iskolaközpont néven 1994. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit két elsős és két ötödikes osztállyal. Az alapító bencés öregdiákok és az alapításban segédkező Kozma Imre atya egy új bencés iskolát szerettek volna létrehozni, ezért az intézmény Szent Benedek nevét vette fel. A lendületes indulás után azonban a bencés öregdiákok a későbbiekben nem tudták fenntartani az iskolát, így a fenntartói jogot 2002-ben átadták a Krisztus Légiója Kongregációjának.
Az iskola 2011-ben költözött át jelenlegi székhelyére, a XI. kerületi Mezőkövesd utcába. Itt indult el a két tanítási nyelvű gimnázium, és itt alapították meg az óvodát is.
A fenntartó engedélyt kért a Szentszék Államtitkárságától, hogy az intézmény fölvehesse Szent II. János Pál pápa nevét, akinek személyisége, szellemisége közel áll a fenntartó rend nevelési elképzeléseihez. Az iskola elsődleges küldetése, hogy a magas színvonalú oktatás mellett a diákokat egész személyiségükben alakítsa, s így érett, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.

„Az életem veled kezdődik el”

„Az életem veled kezdődik el”

Fotó: Merényi Zita

 

Az októberi nyárban alig férek el a bicikliúton, annyi az iskolai csoport az Aréna környékén. Egy zebra mellett, a zöldre várva odacsapódom az egyikhez, és a gyermekarcokat látva egy pillanatra elgondolkodom, nem kicsik-e még ehhez a programhoz. Annyiban biztosan nem, hogy senki sem hangoskodik, mintha már­is edzenének a csendes odafigyelésre.
A bejutás kissé komplikált, és őrök szigorú tekintete kísér bennünket mindenhol. De miután megkapjuk a karszalagot, már teljes szabadságot élvezünk a színpad előtt, bármelyik szabad helyre leülhetünk.
A hangulat koncerteket idéző. Noha még el sem kezdődött a program, a sorokon néha tapsvihar és üdvrivalgás söpör végig. Talán már az is lelkesítő, hogy ennyi gyerek együtt van, és a várakozás izgalmának is szerepe lehet benne.
Pár perc múlva megjelenik a színpadon Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. Az egyszerű, keresetlen alaphang, amit megüt, nagyon kedvemre való. „Aján­dékok várnak ma itt rátok” – mondja a fiataloknak, majd átadja a szót László Viktornak, aki örömének ad hangot a rengeteg fiatal, a jövő nemzedék képviselőinek láttán, és Jeremiás prófétát idézi. „Reményteljes jövőt készítek nektek – üzeni az Úr a próféta által. Ez a mai alkalom arra kínál lehetőséget, hogy bepillantsatok ebbe a tervbe, méghozzá Nick Vujicic személyén keresztül – mondja az Arénát szinte teljesen megtöltő általános és középiskolásoknak. – Ő az öltözőben már hallja, hogy itt vagytok. Kolozsvárról érkezett nemrég, ott is tízezer ember előtt beszélt. Sepsiszentgyörgyöt is megjárta, ott négyezren hallgatták. Nick arra buzdít, hogy ne adjuk fel, és Istennél keressük a válaszokat életünk kérdéseire.”
Nem sokkal később a színpadra tódulnak a Nem­adom­fel együttes tagjai, a közönség pedig – noha bemelegedésre még nem volt idő – azonnal veszi a lapot, és az első, lírai szám közben, amit Vaskó Mária ad elő, nagy átéléssel és tehetséggel, már levegőbe is emelkednek a világító mobiltelefonok. A következő, tombolós számra a Never Give Up gos­pelkórus tagjai is megérkeznek, és bár sokan mozgásukban korlátozottak, kerekes- székesek, láthatóan mind tele vannak energiával, lelkesedéssel. „Felfestjük a falra: jó veled”; „Hogy ajtót nyitsz-e a csodáknak, példát mutatsz-e a családnak, tényleg csak rajtad áll” – ez a szöveg, ami azt jelzi, hogy a mondanivalót már az együttes is a korosztályhoz szabja. A „Helló, hogy vagy? A legjobban” refrénű dalban egy látássérült fiatalember rappel elképesztően tehetségesen, és nagyon ért a közönség bevonásához, lelkesítéséhez is.
A minikoncert után megint László Viktor mond pár szót. Főként azt hangsúlyozza, hogy ez a nap a bátorításról szól. Arról, hogy mindig van remény.
Az újabb koncertecske Csiszér László és csapata négy számából áll. Lendületük átjárja a nézőteret: egyszer csak oldalról is, középen is sok-sok gyerek jelenik meg elöl, a hangulat ebből ítélve forrósodóban van.
Rövid beszédében Soltész Miklós egyházügyi államtitkár az erdélyi út egy-két életképét felvillantva Nick Vujicic kivételes karakterét mutatja be: azt, hogy milyen jó a humora, az önkritikája, hogy mennyire értékes ember, noha az orvosok annak idején csak a sérültet látták benne. Ha betegség, bánat ér benneteket, mindig gondoljatok Nickre. Példája arra tanít, hogy az élet csodálatos, és érdemes küzdeni, teszi hozzá.

*

„Hogy vagy? Szeretlek!” – e szavakkal, magyartudását megcsillogtatva érkezik a színpadra Nick Vujicic. Majd köszönetet mond azoknak, akik harmadik magyar útját támogatták, fölemelteti a fiatalokkal világító mobiltelefonjaikat, és erről élő videót készít a netre. Aztán elmondja legfontosabb üzenetét: „Ne adjátok fel! Sokfélék vagyunk, de reménységünk mind­annyi­unknak lehet” – folytatja, majd elmesél egy vicces történetet. Egy utasszállító gépen arra kérte pilóta barátját, öltöztesse őt pilótaruhába, és hitessék el az utasokkal: Nick fogja vezetni a gépet. Ekkor vagy máskor történt, ez nem világos, de olyan is előfordult, hogy megkérte: tegyék az ülések fölötti csomagrekeszbe, és amikor egy utas kinyitotta a rekeszt, ő ráijesztett. „Hú!” – kiáltott a betekintőre. Amikor meg autóval vitték valahova, azzal poénkodott, hogy megfordult a tengelye körül, így a szomszéd autókból figyelők azt hihették, hogy a fejével tett 360 fokos fordulatot.
Amikor megszületett, „meglepetés” érte a családját. Az orvosok azt mondták, soha nem fog tudni járni. A szüleitől azonban szerencsére mindig csak azt hallotta, hogy különleges és gyönyörű. Édesanyja elérte, hogy olyan iskolába járhasson, mint bármelyik gyerek, miatta változtatták meg a törvényt. Sok évvel később egyetemet végzett, ma „kis lábával” percenként háromszáz leütésre képes a billentyűzeten, és kormányok ifjúsági tanácsadója.
Gyerekként azt hitte, soha nem lesz barátnője, gyermeke. Ma pedig majdnem nyolc éve házas már, és négy szép gyermeke van. A kezüket ugyan nem tudja megfogni, a szívüket azonban igen – és ez a lényeg.
Gyakran csúfolták a külseje miatt, ezért sokan lemaradtak arról, hogy a barátjuk legyen. Ő ezzel szemben nem mások testét, hanem a tekintetét figyeli. Aki vagy, fontosabb annál, hogy milyen a külsőd és mi a munkád.
Gyerekként nem tudta, mi lesz, ha nagy lesz. Őt leginkább az iskolai takarító kedvelte és bátorította annak idején. Az ember értéke nem a munkájából származik.
Senki se eméssze magát a külseje miatt! Ő tízévesen öngyilkos próbált lenni, de aztán mégis adott még esélyt magának.
„Ne ess kétségbe! Ne a tükörnek higgy! Úgy, ahogy vagy, gyönyörű vagy! Csoda lehetsz mások számára! Rajtad keresztül változás jöhet a világba. Minden ember szeretné jobb hellyé tenni a világot.
Három dolgot jegyezz meg: Légy hálás azért, amid van. Amit vetsz, azt aratod majd! A múltunk nem befolyásolja a jövőnket.
Mi a célod, az álmod? Találd ki, és összpontosíts rá!
Soha ne feledkezz meg a nálad szegényebbekről, nehezebb helyzetben levőkről. Mindig mondhatsz valakinek egy-két bátorító szót, vagy megvédhetsz valakit az iskolai szekálástól.”

*

Nick a következő percekben közel tízezer gyerekkel mondatja el, fogadtatja meg, hogy nem fogják bántani a társaikat, hogy kedvesek lesznek, soha nem adják fel, szeretik magukat, és senkinek nem lesznek az ellenségei.
Aztán újra a Nemadomfel együttes énekel. Ezt: „Szeretlek, sok-sok kell belőled. Az életem veled kezdődik el.”

A tudomány a nevelés, az emberré fejlesztés szolgálatában

A tudomány a nevelés, az emberré fejlesztés szolgálatában

Az eseményen részt vett Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja; Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára; Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára; Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora; Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora; Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora; Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora; Tóth Tamás, az MKPK titkára és Németh Gábor, az MKPK irodaigazgatója.
Az ünnepség Veres András püspök beszédével kezdődött. „Ha Istent kiűzik a tudományos szférából, akkor a vallást űzik ki az emberi életből. Ha az erkölcsöt kiűzik a jogból, az értékeket űzik ki a törvényekből. Ha a tudománynak és a technikának korlátlanságot biztosítanak, a fejlődés vak és pusztító lehet.” Az idézett szavak Joseph Ratzinger Benedek Európája a kultúrák válságában című könyvéből származnak. „E mondatok megadják a választ arra a kérdésre, miért van szükség katolikus egyetemekre. Napjainkban annyira szétváltak az egyes tudományágak, hogy a legműveltebb ember számára sem lehetséges az egyetemes emberi tudás megszerzése. Már csak azért sem, mert e tudományágak gyakran nem konvergálnak egymással. Éppen ezért szükség van azokra az erkölcsi normákra, amelyek az ember javát és a teremtett világ rendjét szem előtt tartva biztosítják a különböző tudományok integritását és belső egyensúlyát.”
A mai ember gondolkodásába – folytatta Veres András – mélyen beleivódott a minden abszolút érték létét megkérdőjelező magatartás, s már semmit sem akar elfogadni maradandónak, változtathatatlannak. „Ezt nemcsak az anyagvilág, hanem a szellem és az erkölcsi rend vonatkozásában is hangoztatja, kialakítva így a totális relativizmus diktatúráját, miként XVI. Benedek pápa fogalmazott.”
Az MKPK elnöke emlékeztetett Max Planck Nobel-díjas fizikus örök érvényű megállapítására: mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet kíván. „A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusnak meg Isten van minden megfontolás végén. Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot, minden lényeges pontban.”
Ezért szükség van a tudományok művelésének olyan szentélyeire, amilyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahol az Istenbe vetett hit nem akadálya, hanem segítője a különböző tudományágak együttműködésének és fejlődésének – jelentette ki a PPKE nagykancellárja.
A tudományos élet és a személyiségfejlesztés sajátos fellegvára a katolikus egyetem – Kuminetz Géza rektor ezzel a címmel tartotta meg székfoglaló előadását. Bevezetésként Aquinói Szent Tamás gondolatát idézte: „A legcsekélyebb tudás, amit a legnagyobb dolgokról nyerhetünk, kívánatosabb, mint a legbiztosabb tudás a kisebb dolgokról.”
Kiindulási pontként megállapította: a kapitalista szellem és a permanens tudományos-technikai forradalom idején újra kell definiálni a tudomány helyét az ember, az emberiség életében, „mivel a pozitivista tudományeszmény nem lehet az ember megváltója”. Halasy-Nagy József filozófust idézte: az ember immár „nem lát tovább a természetnél, nem ismeri többé önmagát: idegenül áll szemben azzal a részével, amely több mint természet”.
A tudomány – tiszteletre méltó eredményei ellenére – az ember legégetőbb kérdéseire nem tud választ adni, néma marad. Micsoda az ember? Mi a hivatása a földön? Miért lesz civilizációnk újra meg újra a legprimitívebb ösztönök zsákmánya? Minderre nem kapunk feleletet a tudománytól.
A rektor ezután három fogalmat vizsgált meg, és tisztázta az egymáshoz való viszonyukat: ezek az ismeret, a tudományos ismeret és a világnézet. Schütz Antal teológus nyomán a megismerésnek a keresztény világfelfogás által vallott hét szintjét említette: a józan észt, a nagy cselekvők, illetve a látók ismeretét (ide tartoznak a szentek és a hősök); a szaktudományokat; a bölcseletet, az efölött álló teológiát és végül Isten színről színre látását. „A tudás mind jobban átvált bizonyosságokká, melyek aztán értékelik az alsóbb szintű ismereteket. A tudás különböző formái kölcsönösen hatnak tehát egymásra; együtt alkotják az ember által elérhető ismeret univerzumát.”
A tudomány a nevelés, az emberré fejlesztés szolgálatában áll. Ebben a gondolatkörben Kuminetz Géza hangsúlyozta: a katolikusok elsősorban azért oktatnak és kutatnak, hogy az ember birtokba vehesse méltóságát, hivatását, és küldetését megtalálva érett személyiséggé váljon, olyanná, aki valóban Isten képmása. A keresztény világnézet igazi jövőképet kínál, nem utópiát fogalmaz meg.
A katolikus egyetem mibenlétéről megállapította: egy egyetem akkor válik valóban katolikussá, ha oktatói és kutatói, valamint hallgatói valóban katolikus emberek. „Fontos, hogy az állam is egyenértékűnek ismerje el az itt kiadott diplomákat és doktori fokozatokat az állami egyetemeken kiadott oklevelekkel. Szintén nélkülözhetetlen, hogy az egyetem működésének anyagi feltételei tartósan biztosítva legyenek. Ma e két utóbbi szempontból igen kedvező körülmények között élünk, hiszen államunk elismeri diplomáinkat s anyagilag is biztosítja működésünket.”
A katolikus egyetem tanárairól és professzorairól szólva a rektor hangsúlyozta: ők a katolikus szellem fő hordozói. Ehhez azonban „egyszerre kell fejleszteniük személyiségüket, spiritualitásukat és szakmai felkészültségüket”. Az egyetemi tanár tehát szakmai és erkölcsi, illetve vallási nagyság is legyen.
A katolikus egyetem karairól és kutatóintézeteiről Kuminetz Géza megállapította: „A karok, amennyire csak lehet, képezzék le a tudás minden ágát, illetve az emberi ismeret teljes horizontját és vertikumát, az ismeretek fentebb vázolt hierarchikus rendjének megfelelően. Ám csak akkor fognak rendben és szinergiában működni, ha a hittudományi fakultás és a szent tudományokat oktató és kutató fakultások, intézetek, kutatóközpontok ténylegesen is az egyetem szellemi vezéreivé válnak.”

Forrás és fotó: PPKE Rektori Hivatal

Nemzeti ünnep, másképpen

Nemzeti ünnep, másképpen

Fotó: Merényi Zita

 

Október 23. az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja. Az ünnep estéjén a közösségi médián meglátom a hazánkban szolgáló és nyáron örökfogadalmat tett Emmanuel Ilodig­we nigériai szalézi szerzetes videóját. Megnézve mély csend tölt el. Két emlék villan elő.
Először az európai migrációs hullám kapcsán 2016-ban tartott magyarországi népszavazás jut eszembe, és különösen fájdalmasan hasít belém az azt megelőző kampány hatása az emberekre. Még meg sem száradt a tinta a jogerős eredményen, amikor megcsörrent a telefonom. Egy régi barátom, jó ismerősöm hívott. Elmondta, hogy meghalt az egyik hozzátartozója, és szeretne megkérni, hogy temessem el. Miután elhessegetem magamtól a hiúság érzését (milyen fontos vagyok, hogy hozzám fordul segítségért), megkérdezem: tekintettel arra, hogy az elhunyt nem a mi plébániánkhoz tartozott, megkérdezték-e erről az illetékes plébánost. A válasz igenlő, de bizonytalanságot érzek a vonal túlsó végén. Többszöri kérdésemre aztán magyarázatot kapok. A hozzátartozó magyar volt, az illetékes plébános meg… „Érted?!” – hallom a telefonban. Nem értem. Rákérdezek. „Hát, nem magyar. Migráns” – hangzik a válasz. A magyart ne temesse egy migráns… Nem hiszek a fülemnek. Próbálok érvelni: a missziós szalézi plébános azért jött közénk, hogy velünk és értünk éljen. Krisztusnak és nekünk szentelte az életét. Én is „jöttment” vagyok, hiszen Nagyváradon születtem. Hol vagyok attól, hogy „igaz” magyarként merjem meghatározni magam? De hiába minden… A beszélgetés azzal zárul, hogy nem vállalom a temetést, mert úgy érzem, itt pusztán válogatásról van szó. (Utólag értesültem róla, hogy végül nem a színes bőrű plébános – Emmanuel atya, a fent említett nigériai szalézi szerzetes rendtársa –, hanem valaki más, egy „magyar” temette az illetőt.)
Tegnap este a közösségi oldalon láttam barátaim, ismerőseim posztjait is. A legtöbben a jó időt kihasználva kirándultak ezen a napon. A többség erdőben járt. Akad, aki azt írja: annyian voltak az erdőben, mint máskor a plázában… Az én családtagjaim is kirándultak, jómagam pedig otthon tanultam, készültem egy közeli megmérettetésre. Magyarázkodni kezdek magamban, hosszan sorolom a miérteket, de a vége a csendes bűnbánat. Nem tudom megmagyarázni, hogy az elmúlt évekkel ellentétben miért nem mentem el családommal a hősökhöz, a 301-es parcellához emlékezni és gyertyát gyújtani Nagy Imre és mártírtársai sírjánál.
Emmanuel Ilodigwe, a hazánkban 2016 óta szolgáló örökfogadalmas nigériai szerzetes pedig egy videót posztolt ezen a napon. A kísérőszöveg lényegre törő: „Isten, áldd meg a magyart!” Utána elénekli, elimádkozza nemzeti himnuszunkat. Teljes szívből, ahogyan csak kevesen teszik. Mikor tudtam én így énekelni a Himnuszt? Talán gyermekként, Nagyváradon, amikor még tilos volt. Végül egyetlen érzés tölt el: a hála. Minden korban minden politikai elit a feladatának érzi, hogy megmondja, ki az igazi magyar. Jómagam erre nem vállalkozom. Egyvalamiben azonban biztos vagyok: hálát érzek Emmanuel Ilodigwe és minden olyan pap iránt, aki eljön közénk, és közösséget vállal értünk Krisztussal. Köszönjük a szolgálatukat, hogy mellettünk állnak. Arra pedig, amit a nigériai szalézi szerzetes a legszebb gesztusként, igaz barátként, testvérként tett, csak egyvalami lehet a válasz: KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNJÜK.