Csizmadia István plébános bemutatta a találkozó helyszínéül választott egri bazilikát, amely Magyarország egyik legnagyobb temploma, 1831 és 1836 között épült. Ünnepélyes felszentelését 1837. május 6–7-én tartották.
Ternyák Csaba egri érsek köszönetet mondott a papoknak, amiért elhozták legközvetlenebb munkatársaikat, azokat a híveket, akik a főegyházmegye mintegy hatszáz templomában segítik a lelkipásztorok munkáját. „Január elsején a körlevelemben úgy fogalmaztam, ennek a találkozónak az lesz a fő célja, hogy a lelkipásztorok közvetlen munkatársait megerősítsük Istenbe vetett hitükben, egyházi elkötelezettségükben és a közösség szolgálatában” – emlékeztetett a főpásztor.
A rendezvényen az Egri Hittudományi Főiskola tanárai tartottak előadást. Racs Csaba főiskolai tanár, egerbaktai plébános Szolgálattevők a jeruzsálemi templomban címmel arról beszélt, hogy az ószövetségi időkben az istentisztelet két körben zajlott: az áldozatbemutatás és a hivatalos kultusz a papság vezetésével a jeruzsálemi templomban, a laikus istentiszteleti tevékenység pedig
a zsinagógákban és családi körben. A templomi szolgálatban a papságot a leviták segítették, akik a háttérmunka elvégzésével, például az énekkari szolgálattal, a rend fenntartásával, az épület karbantartásával lehetővé tették a papok számára, hogy ők kifejezetten a papi teendők ellátásával, az áldozatbemutatással, a kultusszal foglalkozhassanak. A zsinagógákban és a családokban többnyire laikusok teremtették meg az istentisztelet feltételeit, és ők is végezték azt. Az élő hit, az egyetlen Isten ismeretének és szeretetének az életben tartása volt a céljuk.
Török László teológiai tanár, egerszalóki plébános Az apostolok munkatársai az Újszövetségben címmel tartott előadásában elhangzott: a híveknek szükségük van az apostolok szolgálatára, az apostoloknak pedig a hívek elfogadó és gondoskodó szeretetére. A végső cél, hogy mindenki az Úr asztala körül foglalhasson helyet. A szolgálat jellege sokfajta. Adja Isten, hogy e szolgálatok összeforrjanak a szentmise örömével, az igehirdetés boldogságával – fogalmazott az előadó.
Linczenbold Levente teológiai tanár, tardi plébános A plébánia mint élő közösség – A szeretet több mint az én igazságom című előadásában hangsúlyozta: a plébánia nem pusztán egy épület, hanem a hívek közössége. A gondot az jelenti, ha nem élő egy közösség. Az élet Krisztus. Ha élő krisztusi közösséget akarunk, akkor ajánlott az imádság, az ünneplés, a hála és a Mária-tisztelet – szögezte le az előadó.
Ezt követően Urbán Péter, az egri bazilika karnagya Jan Zwart Toccata című művét adta elő orgonán, majd tanúságtevőket hallgathattak meg a jelenlévők. A felnémeti Köböl Zsolt a szentmiséken teljesített felolvasói szolgálatról beszélt. Javasolta társainak, hogy felolvasás előtt nézzék át a szöveget, és megfelelően értelmezzék. Ferenczi Tamás, az egri bazilika sekrestyése több mint két évtizedes szolgálatáról beszélt, és azt is elmondta, hogy két fia már ministrál, lánya pedig a bazilika énekkarának tagja. Szekeres József törökszentmiklósi kántor több mint húsz éve főállásban látja el ezt a szolgálatot. Időközben társaival kórust alakítottak, amely több városi és országos rendezvényen is szerepelt már. Bata János, az ostorosi egyházközség világi elnöke a településen kibontakozott összefogást mutatta be, amelynek eredményeként a plébános mindig számíthat a híveire.
Török Julianna, a gyöngyösi Szent Bernát-templom adminisztrátora a plébániai irodai munka szépségeit és sokszínűségét mutatta be, Bossányi László, az érsekség könyvelési egységének vezetője pedig a plébániai pénztárosi szolgálat fontosságáról beszélt.
A találkozó fénypontja az érseki szentmise volt. Ternyák Csaba érsek homíliájában hangsúlyozta: ha Isten munkatársai vagyunk, akkor nekünk is úgy kell viselkednünk, ahogyan ő tette. „Nem számonkérni, nem hatalmaskodni, hanem mindenekelőtt szolgálni, és hozzásegíteni másokat ahhoz, hogy felismerjék Isten jóságát, emberszeretetét, s ők is tanítványául szegődjenek.
Legyünk tudatában annak, hogy bármilyen fontos szolgálatot is végzünk az Egyházban, keresztény identitásunkat nem az adja. Legyen fontosabb az, hogy megkeresztelt ember vagyok, mint az, hogy én gyűjtöm össze a hívek adományait, hogy szépen kitakarítom és feldíszítem a templomot, hogy rendben tartom a sekrestyét, hogy házvezetőnő, irodista, kántor, áldoztató vagy lelkipásztori kisegítő vagyok. A papi identitásban is az az első és legfontosabb, hogy Krisztushoz tartozom, az ő tanítványa vagyok. Szent Ágoston püspök példája lebegjen mindannyiunk szeme előtt, aki csodálatos tömörséggel fogalmazta meg, hogy az egyházi szolgálatok mind a közösség építéséért vannak: »Értetek vagyok püspök, veletek vagyok keresztény.«”
A rendezvény loretói litániával, majd főpásztori áldással zárult.
Forrás: Homa János/ Egri Főegyházmegye
Az ünnepnap Erdő Péter bíboros, prímás által bemutatott szentmisével és elsőáldozással zárult.
Az Európa-naphoz kapcsolódó dorogi kiállításon bemutatták az egykori község – ma már város – fejlődését, a bányászok életéhez kapcsolódó, háború előtti fejlesztéseket, illetve azt, hogy a régi épületeket hogyan újították fel és látták el új funkcióval. Külön hangsúlyt kapott a kiállításon az úgynevezett Szénoltár, amelyet a budapesti eucharisztikus kongresszus tiszteletére emeltek a Szent Borbála-templom előtti téren. 1938. május 30-án harmincezer ember volt jelen, amikor először helyezték el rajta az Oltáriszentséget. A Haranghy Jenő által megálmodott alkalmi oltár több mint huszonöt éven keresztül állt, később elbontották. Emléke ma is eleven él Dorogon. A térről nyíló Szent Borbála-templom a helyi bányászhagyományok őrzésének egyik kiemelt helyszíne.
Nagy érdeklődés mellett tartották meg május 12-én az Eucharisztia 1938–2020 kiállítás megnyitóját és az utána következő konferenciát is, amelynek első előadója Török Csaba teológus, egyetemi tanár volt. Előadásában többek között arról beszélt, milyen szerepet töltött be a Bibliában a kenyér és a bor az Eucharisztia megalapítása előtt. Hangsúlyozta: a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a kenyér és a bor jeléhez vezet el bennünket. Az ünnepi időszak lehetőséget kínál arra, hogy végiggondoljuk, újra megtaláljuk keresztény identitásunkat, s felismerjük, mit üzen számunkra Krisztus eucharisztikus kenyere és bora.
Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész előadásának címe a következő volt: Egy asztal vendégei vagyunk – Eucharisztia a Szentírás alapján. A lelkésznő arról beszélt, hogy Jézus új közösséget alapított, és új értelmet adott a kenyérnek és a bornak, hiszen az úrvacsorai közösség az ember javát szolgálja.
Németh Tamás egyetemi tanár, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora Az Úrvacsora mint a Krisztussal való közösség címmel tartotta meg előadását.
A konferencia utolsó előadója Tittmann János, a város polgármestere volt. A szent és a profán viszonyát vizsgálva bemutatta, hogy minden közösségnek, népcsoportnak, kultúrának szüksége volt és van a szentre. A konferencia után a jelenlévők többsége átvonult a közeli Szent Borbála-templomba, ahol Erdő Péter bíboros főcelebrálásával mutattak be szentmisét. A szertartás során a környező egyházközségek fiataljai közül huszonhatan először járulhattak szentáldozáshoz.
Szentbeszédében a főpásztor az elhangzott szentírási részek alapján arról szólt, hogy Krisztus mennybemenetelének ünnepe a mi reménységünket is mutatja, a mi emberségünkről is többet árul el, mint amit gondolni szoktunk róla. Földi életünk csak egy része a létünknek. Most úton vagyunk, a cél felé tartunk, és nem mindegy, hogy útközben a földön vagy a mennyben gyűjtünk-e kincseket. A bíboros hozzátette: A régi dorogiak, amikor az 1938-as eucharisztikus kongresszus tiszteletére oltárt emeltek a Jubileum téren, jól tudták, miféle kincseket érdemes gyűjteni. Tanuljuk meg tőlük, hogy Istennek ajánljuk, ami a legszebb és a legfontosabb az életünkben.
A záróáldást követően a templom előtt álló keresztnél, amely a bányászok helytállását és a tárnák mélyén meghaltak emlékét őrzi, felavatták az új díszkivilágítást, amely mostantól az esti sötétségben is jelzi a dorogiak hitét, áldozatvállalását.
Az eseményt kellemes szabadtéri családi-közösségi együttlétnek szánják, ahol ugyanakkor komoly, gondolatébresztő beszélgetéseket is meghallgathatnak a résztvevők.
A rendezvény médiatámogatója többek között az Új Ember. Védnökei ezúttal is Erdő Péter bíboros, prímás, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Steinbach József református püspök. Jelen lesz a Keresztény Sziget létrejöttét támogató csaknem harminc vállalkozás, és bemutatkozik számtalan keresztény civil szervezet.
Felkért szakértők – többek között Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, az MTA tagja; Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős, Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékesvívó-szövetség (IWAS) elnöke és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal főigazgatója – négy izgalmas témájú pódiumbeszélgetésre várják a Margit-szigeti napközis táborba kilátogatókat.
A gyermekeket egész napos programokra, koncertre és interaktív bábelőadásra hívják a szervezők. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
További információk a rendezvény honlapján
(www.keresztenysziget.hu) és Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/keresztenysziget/).
Mennyi üres ház van a Kárpát-medencében! Mikor 1993 szeptemberében Déván befogadtuk az első rend gyereket, azzal kezdtem, hogy hétfőn, a tanévkezdés után, az esti szentmisében kihirdettem, hogy a másnap reggeli misére a kedves hívek hozzanak nagy lábosokat, fazekakat, hogy legyen miben főzzön a tizennyolc éves szakácsnőnk. Ugyanerre a szentmisére készülve két kenyeret letettem a Szent Antal-oltárra, és a mise végén nemcsak megáldottam az „adományba kapott kenyereket”, hanem el is mondtam a kedves híveknek, hogy az ismeretlen adakozó példáját követve milyen szép lenne, ha nagylelkűen megosztanák a kenyerüket az éhezőkkel! Hogy örvendtünk, mikor november elejére elkészült a négy csempekályha, és mi begyújthattunk abban a pár szobában, melyben az egész intézmény lakott! Számunkra felejthetetlen élmény az akkori szegényes, egyszerű élet, az, hogy a folyosóra nyíló szobáink ajtaján a Máltai Szeretetszolgálattól kapott pokrócok lógtak, míg el nem készültek október végére a nyílászárók, az ajtók. Nem volt semmink, de minden egyes, ajtónkon kopogtató gyereknek igent mondtunk, és kacagva megtörtük az újonnan jött maszatossal az amúgy is szűkös kenyerünket. A családalapításhoz nem anyagiak kellenek, hanem szeretet, bátorság és élő hit a gondviselő Istenben, a többi megadatik!
Kérdezik, hogy megbántam-e azt, hogy a kommunizmus bukása után, a nagy szegénységben, minden nélkül belevágtam az élet szolgálatába, a „nagycsalád” alapításába. Ha mindent újra kellene kezdeni, mindent, de mindent ugyanígy tennék, csak sokkal nagyobb bátorsággal, lendülettel, és nem rezdülnék össze a pánikoló emberek sopánkodásán. Isten él, és aki az élet mellett dönt, az a gondviselő mennyei Atyánk mellett dönt. Mi nem tudunk úgy a gyermek mellé állni, hogy a Jóisten ne állna ezerrel jobban ugyanazon gyermek mellé. Minden gyermek, a te vér szerinti gyermeked is Isten gyermeke, Krisztus meghalt érte a kereszten. Teremtőnk jobban szereti a gyermekedet, mint te magad, ezért bízhatsz benne, hogy mindennapi anyagi gondjaidban is melletted áll. Kéretlenül is segít, csak vedd észre, szedd össze, és készítsd el a „mannát” és a „fürjeket”!
Kedves férfiak! Amikor a feleséged szül, akkor nemcsak egy gyermek születik, hanem egy édesanya, egy édesapa is. Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy! Ezt akarod?! Bangó, önző vén legényként akarod leélni az életed? Vagy jobb esetben te magad akarsz gyermeked nagyapja lenni? Mire vársz?!
Arra biztatlak, hogy seperd ki életedből a félelmet, merj az élet mellett dönteni, merj kedvesed elé állni, merd megkérni a kezét, légy férfi, tedd feleségedet anyává, magadat meg boldog családapává, értékes gyümölcstől roskadozó termékeny fává! Vállald a családot, a gyermeked, gondoskodj szeretteidről, nap mint nap gyönyörködj házad népében, és boldog leszel!
Szeretettel: Csaba testvér
Forrás: Magnificat.ro
Farkas Ferenc szobrászművész egész alakos, életnagyságú bronzszobra az egykori esztergomi érsek szülőháza előtt kapott helyet. A köztéri alkotás Keszthely Város Önkormányzata és a Bencés Diákszövetség Zala Megyei Szervezete kezdeményezésének köszönhetően készülhetett el.
Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár; Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere; Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; valamint Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője.
A szoboravatáson műsort adott a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom Salve Regina Kórusa és Zenekara, valamint a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola diákjai.
Az ünnepi beszédek és a szobor leleplezése után Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát megáldotta az alkotást.
Vaszary Kolos Ferenc (Keszthely, 1832. február 12. – Balatonfüred, 1915. szeptember 3.) pannonhalmi főapát, bíboros, hercegprímás, 1891 és 1912 között esztergomi érsek, történész, 1894-től az MTA igazgatósági tagja.
Édesapja, Vaszary Ferenc (1764–1840) szűcsmester fia nyolcéves korában elhunyt, ezután az édesanya, Bajnok Terézia nevelte a két gyermeket. Vaszary Kolos Középiskoláit Keszthelyen, a teológiát 1847. szeptember 15-étől – a Szent Benedek-rendbe való belépését követően – Pannonhalmán végezte. Pápán a bencés főgimnáziumba járt.
1854 és 1856 között a komáromi bencés főgimnáziumban tanított. 1856. május 26-án pappá szentelték, s 1856 és 1861 között Pápán, 1861 és 1869 között Esztergomban tanított. 1869-től a győri bencés gimnázium igazgatója és a rendház főnöke volt. Az ő idején épült a győri főgimnázium épülete. 1885. április 28-án rendtársai pannonhalmi főapáttá választották. Ebben az időben egyesítették a zalavári apátságot a pannonhalmi főapátsággal. Nagy gondot fordított a közép- és a népiskolai oktatás fejlesztésére. Szentivánon és Zalaapátiban új leányiskolákat hozott létre, amelyek vezetését az irgalmas nővérekre bízta. Ebben az időszakban Kiscellben is új leányiskola létesült, és Varsányban, illetve Tömördön is új iskolákat nyitott. Megújíttatta a régi apátsági templomot Tihanyban; restauráltatta a tényői, a péterdi, a ravazdi, a bársonyosi és a szentiváni templomokat, Radán pedig új templomot építtetett.
A rend tulajdonában lévő balatonfüredi fürdőt kiépíttette, és számos épületet emeltetett a rend birtokain.
1891. október 27-étől esztergomi érsek és hercegprímás. 1892. február 7-én szentelték püspökké, majd 1893. január 16-ától bíboros lett. 1885. június 8-án, a koronázási jubileum alkalmával fényes egyházi beszédet mondott, amely általános feltűnést keltett. Számos egyházi intézményt létesített. Budapesten Cselka Nándor püspökkel az élén érseki helynökséget és szentszéket állított fel. 1893. április 10-én egy elbocsátott érsekségi alkalmazott merényletet követett el ellene, Kohl Medárd titkár saját élete kockáztatásával mentette meg. 1893 májusában nagy zarándoklatot vezetett Rómába. 1894-ben megnyitotta a budapesti katolikus nagygyűlést. Ugyanebben az esztendőben fogadta és üdvözölte Balassagyarmaton a királyt, Ferenc Józsefet. Az egyházpolitikai küzdelmek idején a konzervatív ellenzék vezére volt, nevéhez fűződik a katolikus politikai szervezetek kiépítése.
1894-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. 1895-ben ötvenezer koronás felajánlásával lehetővé tette egy új közkórház alapítását Esztergomban (ma Vaszary Kolos Kórház). Lemondott az esztergomi hídvámról, hogy megépülhessen a Duna két partját összekötő, Mária Valéria főhercegnőről elnevezett vashíd, amelyet ő áldott meg 1895. szeptember 28-án. A millenniumi ünnepségek keretében tartott hálaadó istentiszteleten, 1896. május 3-án beszédet mondott a királyhoz, a királynéhoz és a nemzethez, s ugyanekkor királyi elismerésben részesült. Az ünnep alkalmából az ő kérésére engedélyezte XIII. Leó pápa Magyarország részére a Magyarok Nagyasszonya ünnepét.
Esztergomi érsekként egyházmegyéjében sokat tett a közoktatás fejlesztéséért.
1912 októberében lemondott esztergomi érseki méltóságáról, ezt követően balatonfüredi nyaralójában főként történeti tanulmányaival foglalkozott. Vaszary Kolosnak állít emléket Krúdy Gyula Nyárutó a prímásnál című szép novellája.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
A sok gyerek jelenléte a legfeltűnőbb ezen a péntek esti misén. Mégis nagy a csend. Talán a legelevenebb gyerekekre hátul vigyáznak? A kolléganőm éppen egy, az egész padot betöltő családot fotóz, annyira megragadja az orgonasípokhoz hasonló, kicsi, közepes és nagyobb gyerekek látványa, kedvessége. Úgy tűnik, nekik sincs ellenükre az érdeklődése. A misére bevonulók között – érthető okból – a szokásosnál több a diakónus, elöl néhány egészen pici ministráns érkezik; a papok után, a menet végén pedig Nényei Gábor és Gorove László, a két ünnepelt, Varga László társaságában. A püspök első gondolatainak egyike az, hogy noha ma a két diakónusért és a hivatásukért mondunk hálát, mégsem őket ünnepeljük, hanem azt, aki meghívta és felszentelte őket.
A szentleckében az Apostolok cselekedeteiből vett részben (ApCsel 13,26–33) Pál apostol az üdvösség nekünk szóló híréről, ennek történelmi eseményeiről beszél. Hangsúlyozza, hogy Jézus halálában és feltámadásában az ősatyáknak tett isteni ígéret teljesedett be. Majd a második zsoltár e sorát idézi: „Fiam vagy, ma adtam neked életet.” Az evangélium a Jézus búcsúbeszédéből vett részlet (Jn 14,1–6), megnyugtatónak szánt szavak arról, hogy helyet készít nekünk, egyszer pedig visszatér, hogy magával vigyen bennünket. A zárás a Tamás bizonytalanságáról árulkodó kérdésére adott válasz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
Világunk a hit krízisében vergődik, kezdi prédikációját a püspök. Az a bajunk, hogy a tapasztalataink, a tudásunk, az életünk tényei fölébe kerekednek a kinyilatkoztatott igazságoknak. Pedig fordítva kellene lennie ahhoz, hogy béke lehessen bennünk. A konfliktusok, betegségek, kudarcok ellenére Isten szívébe van elrejtve az életünk. Hétköznapi valóságunkra a kinyilatkoztatás nézőpontjából kellene tekintenünk.
Ez a gondolat „létünk forrásvidékére”, a Szentháromság valóságába, szeretetközösségéhez vezet: ahhoz az Istenhez, aki egyszerre forrás, remény és cél számunkra, és aki ezt a mai napot is lehetővé tette. Nem érzésekről, tudományról, hanem a hitről van szó. Annak hitéről, hogy az életünk már el van rendezve, hogy biztonságban tudhatjuk magunkat, még akkor is, ha előbb-utóbb mindenki megéli a maga nagycsütörtökét, nagypéntekét. Jézus legyen számunkra az út, az igazság és az élet. Ő azért jött, hogy életünk legyen, és azt mondta a Lázár halála miatt szomorkodó Mártának: „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét.” És ez ma, itt és most is így van, nekünk is szól.
A könyörgések után ezen a misén csak a két ünnepelt diakónus vesz részt az oltár előkészítésében, szép jelképeként életük, elmúlt huszonöt évük szolgálatának. Vannak pillanatok, amikor csak ők állnak kétoldalt a püspök mellett, és ez akár a diakónusi hivatás melletti szép közös tanúságtételükként is értelmezhető.
Felfigyelek egy apró, mégis jelentős részletre: a koncelebráló papoknak Gorove László tartja a mikrofont. Szolgálattal is ünnepel.
A kórus kifejezetten a mai jubileum tiszteletére énekel. Sík Sándor Te Deumát hallgatjuk, nagy jóérzéssel és örömmel, amely abból táplálkozik, hogy ekkora kincseket gyűjthetünk életünk során: „Hogy boldoggá tett minden, ami szép / és ami rút, nem tett boldogtalanná, / hála legyen. // Hogy sohasem féltem a szeretettől / és szerethettem, akik nem szerettek, / hála legyen. // (…) Hogy ember lehettem akkor is, / mikor az emberek nem akartak emberek lenni, / hála legyen.”
A mise vége felé Füzes Ádám, az állandó diakónusokért felelős referens az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye nevében köszönti az ünnepelteket, majd a házasságról mint Isten szeretetének különleges jeléről és eszközéről beszél, ezúttal arról a formájáról, amely az állandó diakónusok életében mutatkozik meg. Jelesül Gábor és László életében, akik Gabi nénivel és Krisztával annak bizonyítékai, hogy a házasság nem koptat, hanem drágakővé csiszol össze két együtt szolgáló embert.
A diakónus szolgálatának elsődleges terepe a családja, a második a munkahelye, a polgári foglalkozása, a harmadik pedig a helyi közösségben adódó tevékenysége, amelyhez azonban nem kap „munkaköri leírást”. Neki magának kell megtalálnia a helyét. – Hála érte – fordul a két jubilánshoz –, hogy ti meg tudtátok találni, és nem a paptól vártátok el, hogy kijelölje. Bizonyítékául annak, hogy a diakónus nemcsak kisegítő, és egyáltalán nem „pótlék”, hanem saját, pótolhatatlan hivatása van.
A misének vége, ám Gorove László visszatér, és a kertbe invitálja a jelenlevőket enni, beszélgetni, együtt örülni. Odakint sötét, és erős gesztenyevirág-illat, meg rengeteg rohangáló, papírrepülőző, önfeledt gyerek. Az ünneplő sokaság éppen elszabadulna – ami annyit jelent, hogy mindenki mindenkivel beszélgetésbe elegyedik –, amikor Nényei Gábor rövid beszédbe kezd: felidézi diakónussá válásának történetét. „Szerelmes eset volt”, mondja, és az egyházzene meg a liturgia iránti szerelemre gyúlásáról, a szkólaalapításról, a kórus közösséggé formálásának folyamatáról számol be. Kirándulásokról, evező- és sítúrákról, a teológia elvégzéséről, jegyesoktatásról és cigány fiatalok felzárkóztató oktatásáról, amelyet a jezsuiták megbízásából vállalt. Majd hálát ad a rejtőzködő, csodálatos Úrnak a feleségével végzett közös szolgálat évtizedeiért.
Gorove László köszönetet mond Isten hívásáért, gyermekei kritikus figyelméért a prédikációira vonatkozóan, és a Családok Jézusban közösségért. Diakónusi jelmondatával búcsúzik: „Örvendjetek az Úrban, ismételten mondom, örvendjetek.”
A bensőséges ünneplés, ölelések és kedveskedések nagy kavargásában sikerül elcsípnem és egy rövid időre a sekrestye csendjébe invitálnom Gábort. Mindig az a legkedvesebb feladata, amit éppen csinál – mondja –, mostanában a nyolcadik osztályt el nem végzett cigány fiatalok matematikára, fizikára és számítástechnikára oktatása. Tizenhárom éven át voltak jegyesoktatók a feleségével. Gabi könyve, A család születése sokat köszönhet ezeknek a tapasztalatoknak, teszi hozzá, és kedvesen legfőbb evangelizátorának nevezi a feleségét, hangsúlyozva, hogy minden szolgálatuknak házasságuk szeretetközössége a háttere.
Némi rábeszéléssel Gorove Lászlót is el tudom vonni egy időre a közösségi körből, bár kissé szégyellem magam emiatt. Hosszú történetet fog röviden elmondani, bocsátja előre, majd a szentelése utáni időket idézi fel, amikor már öt pici gyermekük volt. Nem lenne helyes működésmód – ébredtek rá akkor –, ha Kriszta mindig csak a gyerekeket csitítgatná a padban, miközben a férje diakónusként szolgál. Közös szolgálat kell! E felismerés nyomán találtak rá a házasulandó korúak felkészítésére. Az elmúlt évtizedekben ezerhatszáz párral foglalkoztak, és egy közösség is létrejött: hetven házaspár a tagja. Rendszeresen szerveznek lelkigyakorlatokat és hétvégéket jegyesek és házasok számára. Némelyik ilyen alkalomra negyven-ötven pár érkezik hetven-nyolcvan gyerekkel, máskor nyolcvan-kilencven párt fogadnak, és sokan már csak a várólistára kerülhetnek fel. „Sok kegyelem, sok munka” – mondja végül, és ez akár a mai nap szlogenjeként is megállná a helyét. A legfőbb ajándékok egyikeként pedig azt említi, hogy mind a négy házas gyermekük tagja lett a Családok Jézusban közösségnek, noha természetesen sem a felesége, sem ő nem várták el tőlük ezt.
Ferenc pápa május 6-án is elimádkozta a szokásos vasárnap déli Mária-imádságot, amelyet követően a Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett merényletekre is reagált.
Beszédében, amelyben a kialakult helyzetre utalt, a Szentatya hangsúlyozta: „Hívlak titeket, hogy imádkozzunk a Közép-afrikai Köztársaság lakosságáért. Abban az örömben lehetett részem, hogy meglátogathattam ezt az országot, és a szívemben is hordozom. Az elmúlt napokban súlyos erőszakos cselekmények történtek ott, sok a halott és a sebesült, akik között egy pap is van. Szűz Mária közbenjárására az Úr segítsen mindenkit, hogy nemet mondjon az erőszakra és a bosszúra, és hogy közösen építsék a békét.” Május elsején a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban fegyveresek megtámadtak egy katolikus templomot, egy mecsetet és egy kórházat. Eddig tizenhat halálos áldozatról lehet tudni. A hírt az ENSZ és az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet tette közzé. Helyi katolikus hírforrások szerint a Fatimai Miasszonyunk-templomot érte támadás, ahol a hívek a Szent József Testvérület ünneplésére gyűltek össze. (A Miasszonyunk-templomot már korábban, 2014 májusában is támadás érte.) A szentmise alatt hirtelen felfegyverzett férfiak jelentek meg a templomban, és kézigránátokat dobáltak az emberek közé. A halálos áldozatok és a sebesültek számáról egyelőre nem tudunk pontos adatokat. Az egyik halálos áldozat bizonyosan a testvérület papja, Albert Toungoumale-Baba, akit szerettek és tiszteltek a hívek. A 2013-ban kitört polgárháborúban több ezer menekültet befogadott, a békéért és a párbeszédért munkálkodott. A templom ellen elkövetett merénylet után tüntetés kezdődött, az emberek a pap holttestét az elnöki palotához vitték – mondta el Federico Trinchero, egy Banguiban élő sarutlan kármelita szerzetes.
A testvérület lelkipásztorán kívül biztosan meghalt egy gyermek és egy rendőr is. A támadás az alapvetően keresztény főváros főleg muszlimok lakta PK5 nevű negyedének – az ország kereskedelmi központjának – peremén történt, ahol öt évvel ezelőtt kezdődtek az összecsapások. Harcok törtek ki a rendfenntartó erők és a Force nevű bűnözői csoport között; Lakoungában egy mecsetet is megtámadtak. A nemzetközi média etnikai-vallási konfliktusról beszél, Trinchero atya szerint azonban nem lehet azonosítani az elkövetőket, és nem ismert a támadások pontos célja sem. Minden oldalról gyakoriak az erőszakos cselekedetek, azt azonban valóban el lehet mondani, hogy az utóbbi időben megnőtt a keresztények és a papok elleni támadások száma. Nem sokkal húsvét előtt néhány hívével együtt egy másik papot is meggyilkoltak Sékóban, a Bambari Egyházmegyében, az ország középső részén. A keresztény közösségben és a civil társadalomban az erőszakos támadások hatására egyre nő a félelem. A 2013-ban kezdődött polgárháború ugyan már nem terjed ki az egész ország területére, de számos tűzfészek maradt. Akkoriban a Szeleka és az Anti-Balaka szervezet között zajlottak véres összecsapások; mára a csoportok szétforgácsolódtak, újjáalakultak, és új lázadó csoportok jöttek létre. Mindenki a saját érdekéért küzd, szinte az egész ország területén fellángolnak időnként a harcok. Federico Trinchero szerint a Közép-afrikai Köztársaság elszalasztotta a megfelelő alkalmat a békekötésre, ami akkor kínálkozott, amikor 2015-ben új elnököt választottak, és Ferenc pápa is az országba látogatott –akkor minden feltétel adott volt az újrakezdéshez. Hozzátette, a jelen helyzetben a hívek várják Dieudonné Nzapalainga bíboros üzenetét, mert ő az egyetlen ember, aki képes lecsendesíteni az indulatokat, és gondolkodásra ösztönözni az embereket.
Forrás: Avvenire
A kis Alfie Evans neurodegeneratív, vagyis az idegsejtek leépülését eredményező ismeretlen betegségben szenvedett. A liverpooli bíróság a szülők akarata ellenére döntött úgy, hogy megszakítja a kisfiú életben tartásához szükséges kezelést, a brit legfelsőbb bíróság pedig nem adott helyt a szülők kérésének, hogy Ferenc pápa hívására a római Bambino Gesù Kórházba szállítsák a gyermeket. A liverpooli Alder Hey Gyermekkórház orvosai úgy foglaltak állást, hogy a gyermek szenvedéseinek meghosszabbítása embertelen cselekedet lenne. Április 23-án 22 órakor a liverpooli kórházban levették Alfie Evanst a lélegeztetőgépről.
A szülők hat órán keresztül szájon át mesterségesen lélegeztették a kisfiút, aki ezt követően kilenc órán át önállóan lélegzett, majd az orvosok visszatették a gépekre, oxigént és infúziót kapott. A bíró délután fél ötre újabb tárgyalást hívott össze. Alfie mellett ott volt az édesapja, Thomas és az édesanyja, Kate, valamint egy olasz pap, aki támogatta a családot az elmúlt napokban. A Szentszék gyermekkórháza készen állt Alfie fogadására, Mariella Enoc, a kórház igazgatója az előző napokban Liverpoolba utazott. Alfie az olasz belügyminiszter és a külügyminiszter együttes engedélyével megkapta az olasz állampolgárságot, hogy azonnal átszállíthassák Rómába, ebbe azonban a liverpooli kórház nem egyezett bele. Az olasz hadügyminisztérium egy katonai repülőgépet helyezett készenlétbe, ha megkapják az engedélyt a szállításra. Az engedély azonban nem érkezett meg.
Az édesapa április 28-án hajnalban a következő üzenetet tette közzé: „A gladiátorom letette a pajzsát, és ma 2 óra 30 perckor elnyerte a szárnyait… Megszakad a szívem… SZERETLEK, FIAM.”
Az édesanya a következő üzenetet posztolta a támogatói Facebook-oldalra: „A kisbabánk 2 óra 30 perckor felöltötte a szárnyait. Megszakad a szívünk. Mindenkinek köszönjük a támogatást.”
Ferenc pápa korábban, április 18-án reggel a Szent Márta-házban fogadta Alfie Evans édesapját, és az aznapi általános kihallgatás végén a következőket mondta: „Ismét felhívom a figyelmet Vincent Lambert és a kis Alfie Evans helyzetére. Szeretném újra hangsúlyozni és határozottan megerősíteni, hogy Isten az élet egyetlen ura, annak kezdetétől a természetes végéig! Nekünk pedig az a kötelességünk, hogy mindent megtegyünk az élet védelmezésére. Most csendben gondolkozzunk el, és imádkozzunk!”
A pápa április 15-én, vasárnap a Regina Coeli imádság alkalmával is beszélt Alfie-ról, és azt kérte, imádkozzunk azért, hogy tartsák tiszteletben minden beteg méltóságát, és valamennyien részesüljenek állapotuknak megfelelő ellátásban családtagjaik, orvosaik és a többi egészségügyi dolgozó harmonikus együttműködésében és segítségével, nagy tiszteletben tartva az életet.
A Szentatya április 28-án ezt a bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán: „Mélyen megrendített a kis Alfie halála. Különösen imádkozom ma a szüleiért, miközben a kisfiút az Atyaisten gyengéd ölelésébe fogadja.”
Forrás és fotó: Avvenire
Fordította: Thullner Zsuzsanna
© 2015 copyright Új Ember Szerkesztőség és Kiadóhivatal
