A lelkünk üdve a tét

Fotó: Merényi Zita

 

Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója és az általa vezetett pannonhalmi gyermekvédelmi program Justitia Regnorum Fundamentum díjat kapott, amelyet december 9-én adtak át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Szent II. János Pál pápa termében.

A Justitia Regnorum Fundamentum ombudsmani díjat 2007-ben alapították. Idén Juhász-Laczik Albin OSB és a pannonhalmi gyermekvédelmi program, Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke, valamint az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége Egyesület kapta a kitüntetést. A díjátadón többek között jelen volt Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora és Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát.
Az emberi jogok világnapja előtt egy nappal megtartott díjátadón Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa elmondta: Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, amelyet 1948. december 10-én fogadott el az ENSZ Közgyűlése, Szent II. János Pál pápa is méltatta.
Az alapjogi biztos Ferenc pápa 2015-ben New Yorkban, az ENSZ székházában elhangzott beszédéből is idézett egy, Domitius Ulpianus II–III. századi római jogtudóstól származó mondást és néhány ahhoz kapcsolódó pápai gondolatot: „»Iustitia est constans et perpetua voluntas ius suum cuique tribuendi« (Az igazságosság arra irányuló állandó és örökös akarat, hogy mindenki megkapja az őt megillető jogot). (…) Azoknak, akik kormányoznak, minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy mindenki rendelkezzen az anyagi
és szellemi létminimummal, hogy méltóságuk hatékonyan megvalósuljon, családot alapíthassanak és tarthassanak fenn, amely mindenféle társadalmi fejlődés alapsejtje. Ennek a feltétlenül szükségesnek anyagi téren három neve van: ház, munka és föld; szellemi téren pedig egy neve: szellemi szabadság, amely magában foglalja a vallásszabadságot, az oktatáshoz való jogot és a többi polgárjogot.”
Kozma Ákos leszögezte, az ombudsmani intézmény feladata az alapjogok védelme és a kapcsolattartás azokkal a szervezetekkel, amelyek ezen a téren tevékenykednek. Akik a Justitia Reg­no­rum Fundamentum díjban részesülnek, kiemelkedően sokat tettek az alapvető jogokért, különösen a gyermekek, a veszélyeztetett társadalmi csoportok, a nemzetiségek jogaiért, illetve a környezetvédelemért.
Az alapjogi biztos elsőként Juhász-Laczik Albinnak, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatójának adta át a díjat, elismerve a pannonhalmi gyermekvédelmi programban végzett munkáját. A laudá­ció­ban elhangzott: a díj a programot vezető igazgatónak „és az egész bencés közösségnek szól”. Albin atya 2007 óta tanít Pannonhalmán. 2011 és 2018 között a gimnázium igazgatóhelyettese volt, tavaly óta pedig igazgató, valamint a bencés gimnázium gregorián kórusának vezetője.
Kozma Ákos a méltatásban hangsúlyozta: a jelenleg Juhász-Laczik Albin OSB vezetése alatt működő oktatási intézmény alapvető, biztos értékrendet ad a diákoknak. A pannonhalmi gyermekvédelmi program modellértékű a tanintézmények számára, követendő példa az iskolai bántalmazások megelőzése, számának csökkentése és az ilyen esetek kivizsgálásának módszertana szempontjából.
– Meggyőződésem, hogy a Justitia Regnorum Fundamentum díj kitüntetettjei olyan személyek, akik a béke nagykövetei – fogalmazott az alapjogi biztos.
Juhász-Laczik Albin OSB a díjátadón elmondta, „létezik az intézményi ősbűn, a korrupt »kultúra«, amelyben először talán mindenki csak cinkos, aztán hamar bűnsegéd lesz, és innét már nincs olyan messze az elkövető.
A diszfunkcionális iskola világát tömören foglalja össze a következő ószövetségi kijelentés: »Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod« (Ter 3,15). Ezek a bibliai képek jól jellemzik azokat az emberek közötti kapcsolatokat, amelyek az ilyen intézményekben kialakulnak. Az igazgató uralkodik a tanárokon, azok meg ellen­állnak. A tanárok uralkodnak a diákokon, és azok ugyanúgy ellenállnak, s még valami szörnyűbb is történik: megtanulják, hogy az erősebbnek általában szét kell tipornia a gyengébbet, a gyengébbek meg ilyenkor jobb híján összefoghatnak a leggyengébb ellen.
Olyan iskolában, olyan társadalomban szeretnék élni, ahol nem alá-fölé rendeltségi viszonyban, hanem egymás mellett vagyunk, ahol senkinek sem kell félnie attól, hogy valaki eltiporja vagy megmarja – mondta a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója. – Az 1500 éves bencés regula is arról szól, hogy létezhet olyen közösség, ahol »a legfiatalabb testvér véleménye is számít«, mert lehet, hogy Isten épp rajta keresztül szól. Szent Benedek azt írja a Regulában: az igazi vezető naponta számot vet azzal, hogy a lelki üdve a tét, a lelki üdve függ attól, hogy zsarnokoskodik-e az alárendeltekkel. Nem azért, mert Isten bosszút állna, hanem mert zsarnokként, ha félnek tőle, soha nem lesz boldog.”
Juhász-Laczik Albin OSB hangsúlyozta, a hierarchia funkciója az Egyházban is a közösség boldogulásának biztosítása, és hálás, hogy vannak világi szakemberek, akik segítenek a bencéseknek megmaradni ebben a szellemiségben. – Hálás vagyok, hogy ez az evangéliumi hagyomány manapság ilyen erős visszhangra talál a gyermekvédelem és a szervezetfejlesztés, az egészséges intézményi kultúra kialakításának területén, és hálás vagyok az egész pannonhalmi közösségnek is. Hiszem, hogy a Justitia Reg­no­rum Fundamentum díj remény, biztatás és erő mindazoknak, akik úgy tekintenek a gyermekvédelemre, hogy anél­kül nem létezhet egészséges iskolaszervezeti kultúra – mondta a díjazott.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .