Adventi lelkigyakorlat a frankfurti magyaroknak

Székely János szombathelyi megyéspüspök lelkigyakorlatot tartott a Frankfurtban élő magyar katolikusoknak. A november 29-étől december 1-jéig tartó esemény mottójául a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatát választotta: „Minden forrásom belőled fakad.”

A püspök a pénteki nyitó szentmisében úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy szakítsunk időt az elcsöndesedésre, tudjunk megállni a nagy rohanásban és Istenre figyelni, hiszen ő a forrásunk, belőle kell táplálkoznunk.
A püspök rávilágított arra, milyen lényeges, hogy ragaszkodjunk keresztény gyökereinkhez, melyekről a nyugati ember sajnos megfeledkezett. Életünk célja nem lehet a termelés; maradandóak csak a szeretet kincsei lehetnek. Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni – hangsúlyozta.
Vizsgáljuk meg az életünket abból a szempontból, hogy mennyire van benne rend, harmónia. Van-e célja? Székely János XVI. Benedek pápa szavait idézte, miszerint az emberi lét lényege a Teremtővel való kapcsolat. Szent II. János Pál pápa a lelkünkre kötötte, hogy ne hagyjuk Istent elveszni a világunkból, mert ha ez bekövetkezik, akkor elvész az ember is – emlékeztette a jelenlévőket a püspök.
A lelkigyakorlat második napján a házasságról és a családról szóltak az elmélkedések. A házasság mindig egy nagy igennel kezdődik, melyet a mindennapok sok kicsi igenjével kell megerősíteni – fogalmazott Székely János. – Ebben a feladatban azonban nem vagyunk egyedül, hanem „ketten hármasban” (Gyökös­sy Endre). Isten szeretete a mélypontokon is átsegít minket, ha nyitott szívvel ráhagyatkozunk, és kérjük a segítségét.
A délután első felében a gyerekeké volt a főszerep, gyermekórát tartottak. A püspök egy kis történeten keresztül felhívta a figyelmüket arra, hogy a szívünk egy olyan kis ajtó, amelynek csak belül van kilincse. Hiába kopogtat rajta Jézus, csak akkor tud bejönni, ha mi magunk nyitunk neki ajtót.
A napot Szállást keres a Szent Család imával és szentmisével zárták.
A harmadik napon a mainzi közösséget látogatta meg Székely János püspök, majd a lelkigyakorlat Frankfurtban szentmisével zárult.
A három nap alatt lehetőség nyílt a gyónásra, a beszélgetésre, az elcsöndesedésre. A hétvégét Wetzstein József klaretinus szerzetes is segítette, aki a gyónók és a lelkibeszélgetést igénylő hívek rendelkezésére állt.

Forrás: Szent Erzsébet Magyar Katolikus Egyházközség, Frankfurt

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .