Embertárs

Felismerni a szenvedő Krisztus arcát a betegekben

Felismerni a szenvedő Krisztus arcát a betegekben

Fotó: Loósz Róbert

 

Évek óta hagyomány, hogy a pécsi orvostanhallgatók diplomájuk átvétele előtt Isten áldását kérik munkájukra. Idén is egy medikus vállalta, hogy megszervezi az eseményt.
Sziráki Márton, a huszonhat éves budapesti születésű cserkész komoly tervekkel készül a jövőre, de – mint mondta – Isten kezébe ajánlja sorsának alakulását. Családjából eredő mély hite vezette az orvosi hivatásra is. Keresztényi szemlélettel, az emberekhez szeretettel fordulva szeretne gyógyítani.
„Másodéves koromban egy kéthetes haiti úton voltam. Megtapasztaltam az ottani segítségnyújtást, amit a természet- és emberközeliség, a nincstelenségben is az egymásra irányuló szeretet jellemez. Ezért aztán számomra az orvoslás nem csak a steril környezetről és a vasalt köpenyről szól. Szeretnék missziós munkát is vállalni, Kongóba jelentkeztem szolgálatra. Most azonban sürgősségi orvos leszek, szeretném megismerni Isten rám vonatkozó tervét. A betegekben igyekszem felismerni a szenvedő Krisztus arcát.”
Június 28-án este a pécsi Jézus Szíve-plébániatemplomban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét Nagy Norbert egyetemi lelkész és Csigi Péter káplán koncelebrálásával. Az idén diplomázó mintegy százhatvan orvostanhallgató közül hetvenen vettek részt az esti szentmisén.
A püspök homíliájában arra emlékeztette a medikusokat, hogy ők azok a kiválasztottak, akik gyógyító munkájukkal segítik majd az embereket. „Ne feledjétek azonban, hogy hivatásotokban akkor lehettek erősek, ha a Szentlélek dolgozhat bennetek. Szükség van a Szentlélek munkálkodására ahhoz, hogy szeretettel fordulhassatok a gyógyítás vagy a kutatás és az emberek felé” – fogalmazott a főpásztor.
A szentmise záróáldása előtt a medikusok egyesével részesültek a püspöki áldásban.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

A gyűrű válasza

A gyűrű válasza

Fotó: Lambert Attila

 

Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva, július 1-jén sok-sok kedves jelenet tanúi lehettünk a nemzeti kegyhelyen. Minden korosztályból érkeztek ugyanis párok áldást kérni az életükre, terveikre, hűségükre – és gyógy­írt keresni a fájdalmaikra, gondjaikra. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok és gyermekre vágyók zarándoklatára Bíró László püspök meghívására sok százan jöttek el, ő azonban betegsége miatt nem tudott megjelenni.
A Mátraverebély, e kicsiny falu mellett lévő Szentkút, nemzeti kegyhelyünk külön világ. Egyrészt olyan, mint egy üdülőhely, másrészt amikor a szabadtéri oltárhoz ér az ember, hirtelen szinte rászakad az erdő, és a természet templomában találja magát. A külön világ érzetét erősíti a bejáratnál a „határőrök” jelenléte és a feltorlódó autósor.
Lassan jutunk be, a zarándokház melletti parkolóban pedig épphogy csak találunk szabad helyet. Minden irányból anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák érkeznek, csatlakoznak hozzánk; rengeteg a kisgyerek, sőt azt mondhatnám, hogy ez, a négy-hat-nyolc éveseké a jellemző korcsoport, leszámítva természetesen a nagyszülőkét. Három nemzedékkel jelen levő családokat is látok; a szívesen elkódorgó gyerekeket hol a nagymama, hol az anyuka hajkurássza. Egészen biztosan mindig csak a karon ülők vannak meg, mert ez a környezet túl csábító az egy helyben maradáshoz, felfedezésre vár.
A mai alkalomhoz különösen illik a parkolóban álló, esküvőre feldíszített nagy fekete autó. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok, gyermekre vágyók zarándoklatának egyfajta jelképeként is tekinthetünk rá. Hiszen a nagy döntésre, az ünnepélyes elköteleződésre és arra a vágyra emlékeztet, amellyel két összekapaszkodó ember nekivág a közös életnek. Sarlós Boldogasszony ünnepe van, Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk, amely két, gyermekét váró anya találkozása volt.
Gérecz Imre bencés szerzetes arról elmélkedik, hogy mennyire egység az Ószövetség és az Újszövetség, hogy a zsidók és a kereszténység hite mely fontos pontokon azonos. Az egyik ilyen az, hogy Isten számukra is, számunkra is szövetséges. Amint Ferenc pápa különösen is hangsúlyozni szokta: az irgalom Istene ő, aki a mi oldalunkon áll, és nem száraz igazságszolgáltatásra törekszik velünk kapcsolatban. A vele való kapcsolatunk a szerelmesekére, a párkapcsolatra, a házasságra hasonlít; olyannyira, hogy a házasságot egyenesen az Isten és az ember közötti szövetség szimbólumának lehet tekinteni.
A miséig hátralevő húsz percben kicsit körülnézek. Feltűnő, milyen sokan várakoznak gyónásra, és hogy egyetlen gyóntatószék sem üres. Érdekes az is, hogy itt mennyire nem rejtegetett dolog ez: látni a papok figyelmesen hallgató tekintetét. A gyónóudvar csaknem a legnépszerűbb helynek tűnik itt, és a ferences karizmának megfelelően egészen szem előtt, központi helyen van. Szentkúton gyorsan kedvet kap az ember az amúgy sokszor kellemetlennek érzett gyónáshoz.
A hirdetőtáblán a Mátrai Művészeti Napokról olvasok, amely június 8-ától július 9-éig tart. Sok színes programot hirdetnek, például innét induló vezetett erdei sétákat és koncerteket is. De Csík János és a Mezzo zenekar fellépése sajnos csak holnap lesz.
Amikor visszatérek az oltárhoz, már nagy a tömeg. Sokan hallgattak Bíró László püspök hívó szavára, ő azonban – mint most megtudjuk – betegsége miatt végül nem tudott eljönni. A misét Bán Jónás ferences mondja.
Az olvasmányban Szo­fo­niás próféta az Úr irgalmáról, védelméről biztosítja „Sion leányát”, a zsidó népet, Pál testvéri és vendégszeretetre, derűre int, az evangéliumban pedig Mária látogatóba megy Erzsébethez, és hálaénekével válaszol Erzsébet köszöntésére.
Bán atya ebből az eseményből kiindulva Erzsébet jellemzésével kezdi a prédikációját. Milyen ember volt Erzsébet? Olyan, aki tudott várakozni, a Lélekre nyitottan élt. A jó várakozás képessége, mint advent és böjt idején, általában is a keresztény ember ismertetőjele. Erzsébet évtizedeken keresztül vár gyermekre. Képes volt az Úrra bízni, hogy mikor valósul meg, amire annyira vágyott. Kulcsmondatunk: Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. Boldog már a várakozás is! Az életünket Isten teljesíti be. Boldog, aki az egész életét rá meri bízni Isten ígéreteire.
Mária igent mondott, amikor Gábriel felkereste. Azért nagy dolog, hogy így tett, mert minden biztosíték nélkül tette ezt. Korának társadalma ugyanis megkövezéssel torolta meg, ha egy nő nem tudta megmondani, kinek a gyermekét várja. Először József is el akarja bocsátani Máriát, amikor még nem tudja, hogy a benne fogant élet Istentől van. Mária sokáig egyedül volt a titokkal, de Istenre bízta magát. Mi viszont legtöbbször azt kérjük tőle, hogy a mi vágyainkat teljesítse. Pedig a hit valódi útja az Isten akarata előtti megnyílás.
Miközben a prédikációt hallgatom, egyfolytában történik valami – így megy ez, amikor sok gyerek van egy misén. A fa körül, amelynél ülünk, egy kislány rohan körbe-körbe, de olyan odaadással, küldetéstudattal, mintha ez lenne a munkája. És csakugyan: mint nemrég ráébresztettek, a gyerek munkája a játék. Ezt kell a legkomolyabban csinálnia ahhoz, hogy később jól helytálljon például az iskolában. Sokan az oltárral szembeni hegyoldal sétányán, a korlát mellől hallgatják a misét, így a felnőttek részvétele összeköthető a gyerekek kalandozásával, de azért az egyik szemüknek mindig a kicsiken kell lennie, nehogy kiessenek, amikor fel akarnak kapaszkodni a korlátra. Egy fa tövében két kislány játszik. Az egyikük a kavicsokat rakosgatja, a másikuk a fa törzséről kapargat le valamit. Mindketten nagyon elmélyülten dolgoznak.
Jónás atya közben a gyűrű szimbolikájára tér rá, és azokra a szavakra, amelyeket a házasok mondanak egymásnak, amikor az esküvőn egymás ujjára húzzák a gyűrűt. Ezáltal egymásnak ajándékozzák magukat, és nem birtokba veszik egymást. Nincs „apró betűs rész”, kiskapu. Az atya elmesél egy történetet: Egy katolikus pár sietett az esküvővel, ezért református templomban házasodtak össze. Két gyermekük született, lakást és autót vettek, de válás lett a dolog vége. A férj azonban négy éven át imával, böjttel várta vissza a feleségét, és Jónás atyának azt mondta: hiába tekinthető egyházi értelemben szabad állapotúnak, ez nem változtat azon, hogy Isten előtt egész életén át tartó hűséget fogadott a feleségének. Állhatatossága nem volt hiábavaló: a felesége négy év múlva visszatért hozzá, és született egy harmadik gyermekük is. Aki Istenre meri bízni az életét, arra csodák várnak. Csak az a fontos, hogy a nehéz helyzetekben „a gyűrű válaszát” akarjuk adni életünk fájdalmas kérdéseire.
A misén részt vevő házaspárok némelyike eleven példája a prédikációban elhangzottaknak. Olyan, évtizedek óta együtt élő emberekre gondolok, akik kézen fogva, egymásnak dőlve, összekapaszkodva, néha össze-összesúgva ülnek egymás mellett. Bizonyára sok-sok nehéz helyzetet oldottak meg együtt, és önfeláldozóan küzdöttek a kapcsolatukért, amikor – ez talán elkerülhetetlen – időnként rosszabb időszakokat éltek meg. Számomra itt ma ők a „főszereplők”. Hiszen – noha Bíró püspök elsősorban a fiatal házasokat hívta – valamit tőlük lenne jó ellesniük a fiatalabbaknak, akik előtt bizonyára nem egy kemény próba áll még.
A mise végén először a ferences Fejes Antal szüleit áldja meg Jónás atya, majd a két padsor közé hosszú sorban felállnak a párok, családok, jegyesek, gyermekre vágyók. A papok pedig elindulnak megáldani őket. Kérik, hogy amikor melléjük érnek, súgják a fülükbe, ki milyen áldást, imát kér. Tetszik ez a titkosság, és hogy kérni lehet. Hogy a szív titkaira, bizalmára ilyen intézményes választ, biztatást akarnak adni az atyák.
A sor véget nem érőnek tűnik, és egészen fiatal pároktól sokgyermekes családokon át idős házasokig a legkülönfélébb élethelyzetű emberek kérik az áldást. Látványuk egyszerre megható és elgondolkodtató. Arról tanúskodik, hogy a szövetségnek, amelyet egymással és Istennel szeretnénk kötni, mennyiféle arca van. És hogy minden életszakaszban van miért könyörögni.

A Szentlélek erejével

A Szentlélek erejével

A szertartást vezető Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergomi-budapesti segédpüspök felidézte, hogyan töltötte be a Szentlélek az apostolok szívét, akik ezáltal hivatásuknak érezték, hogy osztogassák a hit, a remény és a szeretet ajándékait. A szentmise végén az imakör vezetője egy-egy fakeresztet ajándékozott a bérmálkozóknak, és a régi, szép házi áldással búcsúzott tőlük: „Hol hit, ott szeretet; hol szeretet, ott béke; hol béke, ott áldás; hol áldás, ott Isten; hol Isten, ott szükség nincsen.” A híveket a misszió épületében állófogadás várta, a bérmálkozók dalokkal és versekkel tették ünnepélyessé a jeles eseményt, Szarvas Erzsébet lelkipásztori munkatárs vezetésével. Egy kis szeretetvendégség – töltött káposztával és jó borral – zárta a gyönyörű napot.

Forrás és fotó: Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség

„A világ szeretetből van”

„A világ szeretetből van”

A częstochowai kolostor tárlatán megtekinthető ötvenöt alkotás még a 2014–15-ös Mária-évben készült, s a Szűzanya és a magyarság kapcsolatát jeleníti meg textíliákban, szobrokban, festményeken. A magyar szórványközösségeknek szánt kiállítás célja a nemzet megmaradását jelentő keresztény hit és nemzeti értékrend felmutatása, a Boldogasszony-kép újrafogalmazása, kanonizálása és beágyazása a közösségek mindennapi életébe. A nap során a kegykép előtt imádkoztak a Fekete Madonnához zarándokló magyar hívek. A częstochowai pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet Apelnek (szólítás, sorakozó, névsorolvasás) neveztek el, s Wyszyński bíborosért, de az egész népért is szólt. Az áhítat, amely a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből, valamint annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből és egy záróáldásból állt, egyre inkább elterjedt, és a rendszerváltás után a televízió is közvetíteni kezdte. Sok család esténként a tévén keresztül kapcsolódik be a częstochowai Apel-imádságba. Székely János megyéspüspök a június 26-i liturgián úgy fogalmazott, a világnak nagy szüksége volna olyan csillogó szemű emberekre, akik nemcsak pénzt akarnak keresni, hanem tudják, hogy életük része egy nagy katedrális építésének. A világ szeretetből van, s mi arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, és beléphessünk Isten végtelen szeretetébe. Egy kultúra addig él, amíg kapcsolatban marad az éltető titokkal, amelyből született. Az európai kultúra haldoklik, mert elutasítja az evangélium fényét, elveszítette kapcsolatát Istennel, aki az élet forrása. Egyre kevesebb a házasság, és kevesebb gyermek születik, mint azelőtt. Sokan ma már nem is értik, mi a szép abban, ha egész életüket odaajándékozzák valakinek – mondta Székely János. Példaként állította a zarándokok elé a magyar és a lengyel történelem kiemelkedő alakjait – köztük Szent László királyunkat és Szent II. János Pál pápát –, akik életükkel és hitükkel tanúságot tettek Isten iránti szeretetükről. A szombathelyi főpásztor megemlékezett Boldog Brenner Jánosról is, akinek istenszeretetét mindenki számára követendőnek nevezte. Ilyen szeretetre van szüksége családjainknak, papjainknak, a világnak. „Ezt a kincset esdje ki számunkra a Boldogságos Szűz Mária, Lengyelország és Magyarország királynője” – ezzel a könyörgéssel zárta beszédét Székely János.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Alaptörvényi védelem a keresztény kultúrának

Alaptörvényi védelem a keresztény kultúrának

Ez is azt tanúsítja, hogy a magyarság számára a kereszténység nemzetmegtartó erő – ahogy arra Alaptörvényünk kezdősorai is utalnak. Az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény hetedik módosítását, mely már nevesíti is a keresztény kultúra védelmét. A módosítás nem hitbéli, hanem civilizációs kérdés, mégis heves vitákat váltott ki.
Számunkra nem kérdés, hogy a keresztény kultúra az európai kultúrának az alapja. Keresztény kultúra nélkül sem európai, sem magyar kultúra nem létezne. Ez az, ami minket, európai nemzeteket is összeköt, hiszen a sokféle népet, népcsoportot szétválasztja a sokféle nyelve, a sokféle népszokása, néptáncai, régebbi stílusú, hagyományos öltözködése, a konyhája, a népmesevilága és még sok minden más. De van egyvalami, ami összeköti az európai nemzeteket: és ez nem más, mint a keresztény kultúra, a keresztény alapon létrejött társadalmi és gazdasági berendezkedés. Ezért nincs európaiság sem kereszténység nélkül – ahogy az európai egység gondolatának kiötlője, Robert Schuman is mondta: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.”
A keresztény kultúra nélküli Európa nem elképzelhető. De ugyanez igaz Magyarországra is. Alaptörvényünk Szent Istvánra is úgy utal vissza, mint aki Magyarországot a keresztény Európa részeként hozta létre, és a kereszténység az évszázadokon át nemzetmegtartó erő volt. Keresztények a hagyományaink, keresztények a szimbólumaink, keresztények a művészet alapvető motívumai, keresztények az ünnepeink, keresztény az időszámításunk, keresztények a hőseink, ez tartja egyben a nemzetet. Keresztény alapú itt, Európában, itt, Magyarországon a férfiak és a nők egyenjogúsága, keresztény alapokon áll a családi modellünk, keresztény alapúak az üzleti élet alapvető szabályai, keresztény ihletettségű az értékrend, az életmód, de keresztény alapú a demokrácia is. Ez a keresztény kultúra az, amelyik levegőként vesz minket körül, éppen ezért sokszor észre sem vesszük, de létezését természetesnek tartjuk.
Mindez elsősorban nemcsak vallási, hanem kulturális kérdés: a kereszténység szellemi iránytű számunkra. Ezért is kerül be az Alaptörvény módosításába, hiszen ez teremti meg a nemzet kohézióját. Ez pedig egy olyan kritikus pillanatban kiemelten fontos, amikor Európában évtizedek óta az értékvesztést, az identitáskeresést látjuk zajlani. Ebben a keresztény identitás, amely korábban evidencia volt, most iránytűként segíthet, hiszen újra meg kell fogalmaznunk, hogy milyen kultúrájú kontinens Európa, milyen kultúrájú ország Magyarország. Pontosan azért, mert egy óriási új veszély, a multikulturális társadalom, a kevert népességű társadalom az, amely ránk rúgta az ajtót 2015-ben, amely itt van Európában, és ha nem vigyázunk, Európa teljes mértékben nem keresztény kultúrájú, hanem multikulturális, kevert népességű, kevert társadalmú kontinens lesz, ami csak – mindnyájan tudjuk – egy átmenet, egy katalizátor-időszak, mert a későbbiekben a muzulmán kultúra és civilizáció lesz az, amelyik uralja majd Európát. Tehát ma, amikor egy újkori népvándorlás következményeit tapasztaljuk meg saját bőrünkön, bizony nagy szükségünk van arra – és ez közös felelősségünk is –, hogy visszatérjünk az alapokhoz. Ezt az alapot jelenti Európában és Magyarországon is a keresztény kultúra.
A keresztény kultúra kereteiben egyszerre van benne a hitünk szabad megvallása, egymás tisztelete és elfogadása, a belső és külső szabadság biztosítása, a szociális elkötelezettség intézményesített lehetősége, a szabadság és felelősség egyensúlya, két évezred szellemi értékrendje, teljesítménye és intézményrendszerei.
Nem muzulmán vagy más kultúrkörben jött létre a demokrácia és a jogállam sem. Ezek mind a kereszténységnek a következményei. A kánonjogból és sok más morális dokumentumból kiolvasható az a morális alap, amiből a demokrácia létrejött. Ha nem lett volna kereszténység Európában, a világon nem jött volna létre demokrácia. Éppen ezért így minden demokratikus berendezkedésnek az alapja a kereszténység, a keresztény kultúra és a keresztény emberszemlélet, nemhiába nem más kontinenseken alakult ki. De keresztény alapú az emberi méltóság szemlélete is, amivel a mindennapjainkat éljük, vagy a szolidaritás eszméje, amely a felebaráti szeretetből indul ki. Mi ezt a keresztény kultúrát szeretnénk nemcsak megőrizni, nem pusztán büszkén vállalni, hanem történelmi felelősségünknek eleget téve meg is védeni minden rendelkezésre álló alkotmányos eszközzel.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő, államtitkár, a KDNP alelnöke

Villanófényben Héray András

Villanófényben Héray András

Fotó: Merényi Zita

 

„Jézus passiójának fényében ismertem fel a hivatásomat, amelyet jelmondatom fejez ki: »Megtaláltuk a Messiást!« (Jn 1,41). Mennyire személyesen szeret bennünket Isten, mit vállal értünk! Az életét adja oda minden emberért.” Héray András atyában Rómában, a „Krisztus Ügye” lelki család (Familia Spiritualis Opus, FSO) kispapjainak lelkigyakorlatán fogalmazódott meg és vált sorsfordítóvá ez a felismerés, s a közösség kötelékében a papi hivatás útjára lépett. Végzett közlekedésmérnökként, egy nemzetközi vegyesvállalat állásajánlatával a tarsolyában érkezett a lelki család római szemináriumának (Collegium Paulinum) nagyheti áhítatára, ahonnan a papi hivatás melletti döntéssel tért haza. Isten hívását már középiskolásként is érezte, a győri bencés gimnáziumban vonzotta szerzetes tanárainak életpéldája, de az érettségi környékén még korainak látta az elköteleződést. Édesapja hivatását követve a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, és az egyetemi lelkészségen Pákozdi István atya mellett közösségre talált. Ugyancsak az ő közvetítésével került a nunciatúrára, ahol Nicola Girasoli atyát, Angelo Acerbi apostoli nuncius titkárát tanította magyarra és németre. Ott ismerte meg a „werkes” (FSO) nővéreket, és került kapcsolatba a lelki családdal. Akkor még élt a megszentelt élet e közösségének alapítója, Julia Verhaeghe, Júlia anya. András atya az ausztriai Bregenzben, a közösség otthonában megismerhette a lelki család életét. „Mélyen megérintett, amit ott láttam.” A közösségben egyházmegyés papok, szerzetesek, nővérek, családosok és egyedülállók együtt szolgálják „Krisztus ügyét”, s Jézus szívével kötött szent szövetség kapcsolja őket egymáshoz. Egységükben, a családias légkörben, az érzelmileg megszólító vallásgyakorlásban megtapasztalt élő hit indította el az egyetemistát az elköteleződés felé. A lelki családban értette meg, hogy az vezethet el az Egyház megújulásához, ha nemcsak ismerjük a tanítást, nemcsak gyakoroljuk az ima- és a szentségi életet, hanem mindennapjaink legapróbb döntéseiben is jelen van Isten, ha gondolkodásunkat egészen átjárja az élő hit.
A Júlia anyától megismert út a szeretet útja, annak felismerése, hogy az Isten iránti szeretet adja meg az élet értelmét. A lelki család arra hívja meg tagjait, hogy vállalják a szív útját. „A szívünkkel kell gondolkodnunk, Jézus szent szívével egyesült szívvel. Így tudunk eljutni ahhoz, hogy egymást szentségi szinten tudjuk megszólítani és elfogadni.”
Ez a megtérést, hitet, irgalmas szeretetet, kiengesztelődést és egységet hirdető lelkiség a nagycsaládban felnőtt fiú lelkében termékeny talajra talált. András atya három testvérrel és tizenegy unokatestvérrel nőtt fel. Fiútestvére éppen egy évvel ezelőtt ünnepelte fogadalomtételét ugyancsak a „Krisztus Ügye” lelki családban, két lánytestvére pedig a szülőktől megismert sokgyermekes családi mintát követte. „Boldog gyerekkorom volt, szerető családi légkörben nőhettem fel. Mi, gyerekek szavak nélkül is éreztük, hogy a szüleink szeretik egymást. Köztük is akadtak gondok, de ezeket mindig meg tudták beszélni. Olyan nem volt, hogy valami megtört volna köztük. Mi ezt természetesnek vettük, holott most már értem, hogy nem az, hanem ajándék. Az élő hit volt az egymás iránti tiszteletük alapja, ebben a hitben élve volt lehetséges a kiengesztelődés, a bocsánatkérés és az élet megpróbáltatásainak, váratlanságainak elfogadása.”
András atya számára meghatározó élményt jelentett az öccse születése. Ő akkor már csaknem betöltötte a huszadik életévét. „Az Isten iránti szeretet az élet iránti szeretetet is erősíti” – ezt tapasztalta meg abban, ahogyan a szülei fogadták a testvére születését. Boldogságuk őt is megerősítette a hitében. A váratlan gyermekáldást a család régóta vágyott római zarándoklattal ünnepelte meg. „Már elkezdtem az egyetemet. A családom számára olyan volt ez az út, mint egy lelkigyakorlat. Róma számunkra az a város, ahol az Egyház szíve dobog.
S ha az ember hittel megy oda, a megújulás lehetőségét nyújtja számára. Mindig a kezdetekhez kell visszatérni, a személyes életünkben is, időpontokhoz, helyekhez. Ha megvan bennünk a nyitottság, ebben mindig ott a továbblépés lehetősége.”
A család mellett András atyának a bencés gimnázium tanárai, olvasmányélményei és édesapja pap barátai jelentettek forrást a növekedéshez. „Ajándék volt elkötelezett és vidám embereket megismerni.” Bencés tanárai közül Jáki Teodózt, Molnár Marciánt, Horváth Dori Tamást említi, a pap ismerősök közül Barsi Balázst és az olvasmányélményből lelkiatyává vált Regőczi Istvánt.
Héray András lelkipásztori útja hosszú képzési időszakkal kezdődött Rómában. 2004-ben ünnepelte pappá szentelését, első állomáshelye a wekerletelepi Szent József-plébánia volt. Jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia búcsúzó irodaigazgatója (2008-tól látta el ezt a szolgálatot). 2013 óta a kútvölgyi Szűz Mária-engesztelőkápolnában Re­gőczi István utóda. Fontos szálak kapcsolódtak itt össze: Regőczi István ugyanis már kispapként megismerte Júlia anyát, és egész további életében kapcsolatban maradt vele és közösségével. Az „Isten vándora” életműveként sok hívő anyagi és lelki hozzájárulásával, valamint a lelki család támogatásával és Beatrix nővér segítségével újult meg 1969 óta a kútvölgyi kápolna, és vált az engesztelés, a szentségimádás, a hálaadás és az imádság helyévé. Egy hellyé, ahol ma is lelassul az idő, ahol átveszi az uralmat a csend, ahol le lehet ülni az Eucharisztiában jelen levő „édes Jézus elé”. Ezt az örökséget gondozza a nővérekkel együtt András atya, és itt van a „Krisztus Ügye” lelki család magyarországi központja is. Innen indul ma is az engesztelés, a kápolna ma is a lelki vigasz, a megerősödés kegyhelye, ahova azzal a hittel térhet be az ember, hogy kéréseit a Szűzanya elviszi fiához, a Messiáshoz.

Útjára indult az egyeki plébánia vándorbölcsője

Útjára indult az egyeki plébánia vándorbölcsője

Fotó: Papp Ágoston

 

A kereszttel is ékesített egyeki vándorbölcső megálmodója Tóthné Varga Gizella volt, aki a közelmúltban adott életet harmadik gyermekének. Az ő családja, a Papp Szauna Kft. és az egyekiek adományaiból – amelyeket a helyi Szent Ferenc-karitászcsoport gyűjtött össze – készült el a vándorbölcső, ami Ferencz Mihály és Mucza Flórián asztalosok munkáját dicséri.
A szentmisét követően a templomban megkeresztelték Tóth Anna Jankát, aki elsőként vehette birtokba a vándorbölcsőt. A bölcső az egész közösségé. Célja egy szép hagyomány felelevenítése. A kisbabák bölcsőjét ugyanis régen több nemzedéken át használták, és családról családra járt. A bölcső Egyeken is megkezdte vándorlását, hogy hirdesse az új élet tiszteletét, és nyugalmat adjon a gyermekeknek, szeretetet, örömöt a családoknak.
Az egyeki karitászcsoport tagjai fogják nyomon követni a bölcső útját. Minden család néhány hónapra viheti az otthonába, arra az időre, amíg kényelmes a baba számára. Egyéni ütemben, megbeszélés alapján adják majd tovább a családok egymás között. A vándorbölcső arra is szolgál, hogy a gyermekáldásért fohászkodó párok a bölcső felett elhangzó imáikkal megerősítsék kérésüket, valamint hogy a templomban benne fekve várják a kisbabák a keresztség szentségének kiszolgáltatását. A szülőknek egy füzet is készült Egy bölcső naplója címmel, amelybe feljegyezhetik a jövő nemzedékek számára a bölcsővel kapcsolatos emlékeiket. Például a gyermek, a szülők és a testvérek nevét, a születés és a keresztelés idejét, vagy a bölcsővel, illetve a benne pihenő kisbabával kapcsolatos élményeiket, történeteiket. A füzetben, amely imajavaslatokat is tartalmaz, fényképek is elhelyezhetők.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Beer Miklós püspök Szent Mihály főangyal-díjas

Beer Miklós püspök Szent Mihály főangyal-díjas

Fotó: Kurucz Árpád

 

A szertartás megható megemlékezéssel kezdődött: a főpásztor és a paptestvérek rövid imádság kíséretében fejet hajtottak a nemrég tragikusan elhunyt Bakonyi János kókai plébániai kormányzó fényképe előtt, akit szintén tíz éve szenteltek pappá, majd köszöntötték a Nápolyból érkezett Mogyoródi Madonnát, a Békesség Asszonyát. A szentmise elején a helyi Laura Vicua Óvodába járó gyerekek verssel fogadták a püspököt és a szentelési évfordulójukat ünneplő lelkipásztorokat. A főpásztor homíliájában arról beszélt, hogy nemcsak a papoknak, hanem minden embernek az életében rendkívül fontos a hivatás, és ennek megélése az életszentség alapja, az üdvösség kulcsa. Akkor vagyunk közel Istenhez, ha megtesszük, amit kér tőlünk – mondta a püspök.
A szentmise végén a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány Szent Mihály főangyal-díjjal tüntette ki a megyéspüspököt, megköszönve neki az elmúlt másfél évtized során az egyházközségért végzett szolgálatát. A laudációban a következők hangzottak el: „Bennünk, mogyoródiakban elevenen él az első találkozás alkalma, amikor a Szent László-kilátónál celebrált püspöki szentmisében személyes hangon, barátként köszöntött mindnyájunkat. Mindig öröm volt és öröm lesz számunkra, amikor közénk érkezik, hitelesen tanít bennünket, és élete példájával vezet azon az úton, amely Krisztushoz visz. Igazi útmutatást jelentett és jelent számunkra a »Karolj fel egy családot« kezdeményezése, amelybe tehetségünk szerint mi is bekapcsolódtunk. Követendő példa elkötelezettsége, cselekvő szeretete, amellyel az elesettek, a nélkülözők, a kitaszítottak és a hontalanok felé fordul. Emlékezetesek a kedves, közvetlen hangulatú ünnepi szentmisék, a szinte személyre szabott prédikációk, a bérmálkozókkal elköltött közös étkezések. (…) De leginkább a szeretetét, az imádságait, a tanítását és biztató szavait, a személyiségéből áradó derűt, a hitet és a reményt köszönjük, amellyel újra és újra megmutatta nekünk Jézust, a Jó Pásztort, megerősítve ezzel bennünket hétköznapi küzdelmeinkben és nehézségeinkben.”
A mogyoródi hívek ezután saját plébánosukat, Tóth József Miklóst köszöntötték, akit szintén tíz évvel ezelőtt szenteltek pappá. Az egyházközség nevében Babicz Mária emlékezett vissza a lelkipásztor 2011-es Mogyoródra érkezését követő időkre, valamint a papság felé vezető útjára. Beszédében kiemelte az elmúlt időszak sok szervezést és kitartást igénylő átalakításait, s még inkább a plébános legfőbb szolgálatát, a lelkiekben való építkezést, gyarapodást. 2014-ben Tóth József Miklósnak köszönhetően érkezett a községbe a Mogyoródi Madonna, a Békesség Asszonya, akinek közbenjárásáért sokat imádkozik a hívőközösség. A laudáció méltatta az egyházközségi csoportok támogató, közösségszervező, egyházzenei és kulturális tevékenységét, amely a hit elmélyülését és a közösség erősödését is segíti. A beszédben szó esett a plébános magas színvonalú, közérthető prédikációiról és kimagasló zenei műveltségéről is. Tóth József Miklósnak átadták Ferenc pápa apostoli áldását, majd Csitár polgármestere köszöntötte a plébánost, aki egykor a községükben szolgált. Ezt követően a Tóth József Miklóssal együtt pappá szentelt Horváth Bertalant, Hulitka Róbertet és Menyhárt Jánost köszöntötték.
A szentmise után a több száz hívő lelkipásztoraival együtt agapén vett részt a plébánia udvarán, ahol a helyi Karikás Néptánccsoport előadásával tisztelgett az ünnepeltek előtt.

Forrás: Hrágyel Ágnes

2 / 58123...Utolsó