Embertárs

Olyan lett, mint egy kis ékszerdoboz

Olyan lett, mint egy kis ékszerdoboz

Fotó: Mudrák Attila

 

A renoválásra nagy szükség volt: az épületről potyogott a vakolat, az akadálymentesített bejárónál szinte életveszélyes volt a helyzet, és a tetőszerkezet több helyen is beázott a rézlemezek hiányos átfedése miatt.
A felújítás során szigetelték a lábazatot, majd újrafestették a homlokzatot és felújították a sekrestye tetőszerkezetét. 2016-ban legfőképpen a tetőzet felső részén dolgoztak kívül-belül.
Érdekesség, hogy a kiskupola a II. világháború idején találatot kapott, és azóta egy tizen­öt centiméteres lyuk tátongott rajta. A sérülést és a kupolát az évtizedek során többször is toldozták-foltozták, de csak a mostani javításkor pántolták körbe laposacéllal. Emellett új faszerkezetet is készítettek, ugyanis a szarufák hetven százaléka nagyon rossz állapotban volt. A kupolán belül eközben zajlott a falfreskók restaurálása, amire nagy szükség volt a kopások és a beázások okozta sérülések miatt. Elkezdődött a harangtornyok felújítása is: a faszerkezetek teljes cseréjét az új rézlemezfedés felhelyezése követte, majd megújult a templom előcsarnoka is.
Az idei évben ismét nagy lendületet vett a munka. Újjáépítették a nagykupolát is, a favázat alkotó elemek több mint felét kicserélték, és aranyszínű vörösréz lemezeket helyeztek a patinától megzöldült régiek helyére. A munkálatok léptékét jól mutatja, hogy a kupola felülete mintegy 1970 négyzetmétert tesz ki. Szintén idén került sor a templom külső festésére.
A kerektemplomon dolgozó kivitelező közel negyven éve újít fel szakrális épületeket Esztergomban és a város környékén. A szakemberek tehetségét dicséri többek között a vízivárosi templom két tornyának néhány évvel ezelőtti felújítása, de dolgoztak már az érseki palota Duna felé néző homlokzatán, továbbá a Keresztény Múzeum nyugati oldalán is. A felújítás állami, pályázati és egyházmegyei finanszírozással valósult meg.

 

Csúcsélmények és hétköznapok

Csúcsélmények és hétköznapok

Fotó: Lambert Attila

 

A keresztény ember célja, hogy minden egyes nap döntést hozzon Jézus mellett, kitartson az imában megerősített napi vállalása mellett, és a napját jézusi módon élje meg. Az élet ilyen hétköznapokból épül fel. Megvannak ehhez a forrásaink: a Szentírás, a szentségi élet, a közösség, a szolgálat – gyakorolva őket közösségben maradunk Krisztussal, és hűségünk, kitartásunk megerősödik a Szentlélek által. Ez a rendes életünk, a normalitás. De szükségünk van a rendkívülire, a csúcsélményre is, időnként fel kell jutnunk nagyobb magasságokba.
Ebből indul ki a karizmatikus megújulási mozgalom, amely tudja, hogyan adja meg az embernek ezt a felemelő átélést, és ismeri a rendes és a rendkívüli egymásra épülésének dialektikáját is: alapedzés nélkül ugyanis nem mehetünk fel a Mount Everestre.
A csarnokban megszólal a zene. Lassan megtelnek a lelátók és a küzdőtér. Zeng az ének, betölti a hatalmas teret. Dicsőítő ima hangzik, mindenki énekel, a Lélek Istenhez fordulását segíti a nyitott tenyér, a magasba emelt kéz. Nem lehet kívül maradni, itt mindenki megérintődik, bevonódik az eseményekbe. Ferenc pápa szavai jutnak eszembe: a dicsőítés mindenkinek az anyanyelve. James Murphy, a karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának (ICCRS) elnöke lép a színpadra, ő a találkozó főelőadója. Tanításának középpontjában az embernek az az örök vágya áll, hogy valami maradandót alkosson az életében. A János-evangéliumban Jézus is ezt kéri az embertől: „Arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.”
James Murphy letérdel a színpadon álló muskátlihoz, és a növény életéről beszél, illetve arról, mi az útja annak, hogy a mi életünk is gyümölcsözővé váljon. Jézusban megmaradni hosszú távú, életre szóló elköteleződéssel – ez az alap, ebből a kapcsolatból születik meg az igazi gyümölcs. Ahogyan a növénynek, úgy az embernek is szüksége van a kertész alakító munkájára: metszésre, szemzésre, oltásra. Ennek hiányában a növény elvadul. Az embernek is fájdalmakat kell elszenvednie ahhoz, hogy növekedjen. Le kell mondania bizonyos dolgokról, vállalnia kell a nehéz­ségeket, fegyelemre és kitartásra kell törekednie. Ez a folyamat nem kevés erőfeszítést kíván, hiszen könnyebb enni, mint nem enni, könnyebb ellazulni, mint dolgozni, könnyebb otthon ülni, mint szolgálatot vállalni. Nem gondolhatjuk, hogy mi már nem hozunk gyümölcsöt, megállunk, s inkább a kényelem, a biztonság, az észszerűség jól ismert terepén maradunk. James Murphy arra kérte a jelenlévőket, merjenek Istennel együtt álmodni, törekedjenek arra, hogy megvalósítsák Isten velük kapcsolatos tervét, feledkezzenek bele Isten róluk alkotott álmába.
Varga László kaposvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás tavaly megalakult szövetségének tiszteletbeli elnöke Az egység titka Jézusban címmel tartott előadást. Tanításában igyekezett elmagyarázni, hogyan érthetjük a Jézus szerinti egységet. – Jézus az élete minden pillanatában függővé tette magát az Atyától és szeretetétől – mondta a püspök, így határozva meg, mit jelent az engedelmesség, ami a jézusi egység titka. – Mindig a személyes egység megélése az alap. A Szentháromságban megtapasztalt egység vezeti el az embert oda, hogy ki tudja tárni a szívét, és arra vágyjon, hogy az Egyház tagjaival is egységben legyen, hiszen Krisztus misztikus testében egymásra utaltak vagyunk.
A püspök a szeretet iskolájába hívta meg a jelenlevőket, hangsúlyozva, hogy ha ebben az iskolában nevelődünk, idővel megszűnik bennünk a megosztottság. Többé nem osztjuk fel a világot jókra és rosszakra, hasznosakra és haszontalanokra, igazakra és bűnösökre. A szeretet útján elinduló ember megérti, hogyan szeret Isten. „Egységben szereti az embert, a bűnös és az igaz oldalával együtt. Tudja, milyen bűneink vannak, még­is bennünk él – mondta Varga László. – E világi működése idején is furcsa csapatot gyűjtött maga köré Krisztus, s ma sincs ez másként. Ahhoz, hogy egység legyen az Egyházban, fel kell vállalnunk az együtt szenvedést. Akik ítélkeznek és utálkoznak, azok nem akarnak elindulni Krisztus útján. S rossz úton járnak azok is, akik állandó panaszkodással vannak telve” – mutatott rá gyakori hibáinkra a püspök. „Szeretve vagyok” – Varga László szerint ez a keresztény ember alapélménye. Ennek gyümölcse az öröm, amely bizonyítéka annak, hogy valóban át tudom adni magam Istennek, s ezt az örömöt élve tudok elindulni a megtört és szenvedő emberek felé.
A találkozón a tanítások mellett számos lehetőség adódott az imára is. A közös dicsőítések mellett volt szentségimádás és közbenjáró ima, melyben az arra vállalkozók párokat alkottak, s így imádkoztak a közbenjárást kérőért.
A nap csúcspontja a szentmise volt, amit Ternyák Csaba egri érsek mutatott be. Ma is a nagybetűs Életet kérjük Jézustól – mondta homíliájában a főpásztor. – Ez a vágy hatotta át az egész napunkat. Isten nem hagyja magára az embert ebben a keresésben. Vezetőt küld neki, a Szentlelket. A Lélek erejével, az Egyház életében, a szentségek rendjében találjuk meg az életre vezető utat. „A szentségek végigkísérnek bennünket az egész életen. A Szentlélek felnyitja a szemünket, táplál minket a szentségekben, amelyek mint jelek vezetnek bennünket.” A püspök egy hasonlattal élt: a közlekedési táblák megmutatják, merre kell haladnunk, és mekkora utat kell még megtennünk a célunkig. A szentségek is jelek, ám rögtön megvalósítják, amit jeleznek. „Mintha egy útjelző táblára ránézve nyomban ott is volnánk, ahová igyekszünk. A szentségek rendkívül hatékony jelek, mert Krisztus valóban ott van bennük, általuk vezet minket a Szentlélek” – tanította a jelenlevőket Ternyák Csaba. – A Szentlélek vezetésével élhetjük meg kereszténységünket, ő „rendbe és ráncba szed” minket, közösséggé formál az Egyházban. „Bennünk is a Lélek működik, ő ösztönöz a jóra sugallataival. Megmutatja, mit tegyünk, hogy elvigyük az emberekhez az örömhírt. S elindít az úton, ne akadályai, hanem segítői legyünk annak, hogy a szükséget szenvedők kiáltása eljusson Jézushoz. „Kérjük a belső látás, a Lélek szemével való látás kegyelmét” – biztatta hallgatóságát a főpásztor.
A szentmise véget ért, de Ternyák Csaba tanítása a Szentlelket hívó éneknek köszönhetően még sokáig ott maradt a szívekben. Csak lassan ürült ki az aréna, nehezen indultak útnak az emberek. A találkozó a rendkívüli csúcsélmény az életünkben – cseng vissza fülemben a délelőtti beszélgetés. Megerősít, feltölt, lendületet ad, ahogyan ezúttal is történt. Most jönnek a hétköznapok, és az ima, a Szentírás olvasása, a szentmise, a közösség segít majd abban, hogy két csúcspont között kitartson az itt nyert lendület.

Százezres hallgatótábora van a katolikus rádiónak

Százezres hallgatótábora van a katolikus rádiónak

A vizsgálat úgynevezett naplós módszertannal készült, melynek lényege, hogy a megkérdezetteknek egy héten keresztül naplót kell vezetniük az általuk hallgatott rádiókról, illetve azok műsorairól. A kutatás eredménye alapján naponta 176 ezren hallgatják a Magyar Katolikus Rádiót, amelynek átlagos heti hallgatottsága 283 ezer fő.
Ez az eredmény pontosan megegyezik a TNS Hoffmann–Mediameter egy évvel korábbi, tavaly augusztusi, telefonos módszerrel végzett vizsgálatának eredményével.
A Magyar Katolikus Rádió jelenleg húsz analóg FM-frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy három és fél millió ember él. A rádió műsora az adó 2004-es megalapítása óta változatlanul klasszikus értelemben vett közszolgálatot lát el, melynek középpontjában a Katolikus Egyház társadalmi tanítása áll. A vallási tartalmak mellett közélet, irodalom, kultúra, művészet, tudomány, valamint a legkülönbözőbb zenei irányzatok színesítik a programot.

Forrás: Magyar Katolikus Rádió

Mindenszentek és halottak napja Falu Tamással

Mindenszentek és halottak napja Falu Tamással

Fotó: Merényi Zita

 

Mindenszentek az üdvözült lelkek emléknapja, a katolikus keresztény világ november 1-jén emlékezik meg róluk. November 2., halottak napja szintén keresztény ünnep az elhunyt, az üdvösséget még el nem nyert, tisztítótűzben lévő hívekért. Jelenits István piarista szerzetessel, teológussal beszélgettünk.

Tanár úr, hogyan határozná meg mindenszentek és halottak napja lényegét?

– Mindenszentek napján az Egyház azokra emlékezik, akiket szentté avatott. Azokra is emlékezünk azonban, akik nincsenek ott a szentek listáján, nem tudjuk biztosan, hogy Isten közelében vannak, de reméljük, hogy így van. Ez a halottak napja. Mi, emberek élünk és meghalunk. Más élőlények, így az állatok is meghalnak, de ők nem törődnek a halottaikkal, nem emlékeznek rájuk. Az ember kiváltsága, hogy egyfelől halandó, ami állandó fenyegetettséget jelent számára, másfelől viszont emlékezik a halottaira, és a halállal is számot vet. Nem meglepetésszerűen éri a halál, hanem valamilyen módon felkészül rá. A hívő keresztény ember pedig hisz abban, hogy az Úristen nem ok nélkül teremtett bennünket gondolkodó embernek, és nemcsak a hosszabb vagy rövidebb földi élet éveit szánta nekünk, hanem a halál után az örökkévalóságot is, amelyről azonban nincs igazán elképzelésünk, mert „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, mit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2, 9). Mégis nagyon fontos, hogy nemcsak addig törődünk valakivel, amíg köztünk van, hanem az emléke is bennünk él. Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk – apánk, anyánk, barátunk –, mint az, aki velünk él a jelenben.
Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan.
Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzá fűződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében még nem. Kitehetjük az elhunyt fényképét az asztalunkra vagy a szobánk falára, kimegyünk a temetőbe a születése és a halála napján, halottak napján, és imádkozunk érte. Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nem csak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számunkra. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk. A halottak tehát az emlékeink révén részei az életünknek, nemcsak tisztelettel gondolunk rájuk, hanem úgy is, hogy őrizzük az örökségüket, s élünk belőle.

Hogyan tudunk elszámolni magunk előtt azokkal a mulasztásainkkal, netán vétkeinkkel, amelyeket életükben követtünk el a halottainkkal szemben?

– A hívő keresztény ember tudja, hogy az imádságával utoléri a halottait. Nem hozzájuk imádkozunk, de értük igen. Ha bánt, hogy életében nem törődtem eleget az anyámmal, akkor remélhetem, hogy az imádságom révén valamilyen módon kárpótolom azt, amit elmulasztottam, és ettől megkönnyebbülhetek.

Igen, de a halottainkkal szembeni mulasztásainkat, vétkeinket már nem tudjuk jóvátenni.

– Jóvá is tudjuk tenni. Ahogyan az életben is lehet, hogy anyánkat sokáig elhanyagoltuk, de öregkorában megbecsüljük. A túlvilági életében pedig a Jóisten kegyelmébe ajánljuk, és rendszeresen imádkozunk érte. Nem tudjuk, hogy a halottak hogyan fogadják, ha beszélgetünk velük, de azért hisszük, hogy emlékeznek és figyelnek ránk. Így ha imádkozunk értük, ez hozzájuk kapcsol minket, s értesülnek arról, hogy a gyerekük, a barátjuk vagy a szerelmük emlékezik rájuk, és imádságával megköszöni azt is, amit annak idején talán nem köszönt vagy nem eléggé becsült meg.

Tanár úr, említene néhány, a halállal foglalkozó magyar verset?

– Sok nagy magyar költő emlékezik meg verseiben egy-egy kedves halottjáról, de én most egy kevésbé ismert költő halottakkal foglalkozó verseiből válogatnék. Falu Tamásról van szó, aki csaknem megérte a száz évet. 1881-ben született és 1977-ben halt meg. Nem világrengető eseményeket énekelt meg, hanem rendkívül érzékenyen reagált a hétköznapi emberi kapcsolatokra, tapasztalatokra. Így több versében is megjelenik a halottakkal, illetve a saját halottaival való kapcsolata. Még fiatal ember volt, amikor az I. világháborúban meghalt az édesapja, ez nyilván mélyen megrázta őt. Pillanatfelvétel című versében így emlékezik meg róla:

„Van egy fénykép, amelyen visszanéz, / Még nem tudtuk, hogy oly közel a vész. / Egy pillanat volt, boldog pillanat / A füredi vén platánok alatt. / De jó nekem, hogy reám visszanéz, / Így látva őt, szívem nem oly nehéz. / Ő visszanéz a sétány sötét zöld gyepén, / És örökre utána nézek én.”

– Lám: lehet egy fénykép is, amit szemlélve visszaemlékezünk a halott hozzátartozónkra, beszélgetünk vele, és ettől az életünk nem szomorú lesz, hanem gazdagabb. Akkor is, ha nem tudjuk megszólítani, de a fényképről visszanéz ránk, megőrződik bennünk olyannak, amilyen egykor volt. Jó gondolni a halottunkra, mert bár csak a fényképét nézzük, mégsem vagyunk árvák.
Falu Tamás a már halott anyjáról is írt verset, Szegény anyám címmel:

„Szegény anyám sietett mindig,
Sietve kelt már hajnaltájon,
Nem kellett neki vekkeróra,
Egyformán ébredt fel télen, nyáron.
Tett-vett, dolgozott késő estig,
Keze alatt a munka égett,
Mindig még a harangszó előtt
Tálalta föl ő az ebédet.

Más gyerekek még kinn játszottak
Boldog kis dalokat danázva,
Minket már kora szürkületkor
Lefektetett a puha ágyba.
Kertjében a palántázással
Minden szomszédot megelőzött,
S övé volt az első virágmag,
Mindig, mikor jöttek az őszök.
Az életet végigsiette,
Várt reá a nehéz öregség,
Túl járt már a kilencven éven,
Mikor sötét sírjába tették.
A halál karján oda sétált,
Hol nincsenek percek, sem órák,
Siess néki a kedve szerint
Te lassú örökkévalóság.”

– Ez is egy üde vers, nem pörlekedés a halállal, felidézi az anya alakját, életét. Ilyen módon vissza-visszagondolunk szeretteinkre, élnek az emlékek azokban is, akik nem költők. Ha egy költő segít ebben, akkor a saját emlékeinket is megtanuljuk visszaidézni, és gazdagabbak leszünk ezáltal. Nem engedjük, hogy puszta emlékké vagy történelmi adattá fakuljon az, ami ilyen eleven emlék lehet.

A vers végén pedig egyértelműen megjelenik a túlvilági élet, szinte bizonyosságként.

– Igen, biztos, hogy a vers szerzője hitt a túlvilágban. Édesanyja fényképe több versében is feltűnik, így az Arckép címűben is:

„Leemellek és fölteszlek,
Fölteszlek és leemellek,
Egész külön vagy a falon,
Nem sorban a többi mellett.
Néha a nap leönt fénnyel,
Néha bevonnak az árnyak,
A rámádat le-letörlöm,
És ha fakulsz, retusállak.
Megmerevített a fotó,
tekintetted meg se rebben,
Addig nézlek, míg magamat
Meg nem látom a szemedben.”

– Nagyon érdekes, hogy nemcsak a temetőbe megyünk ki, hanem otthon is arcképeket őrzünk a halottainkról. Kitesszük a fényképüket, esetleg a róluk készült rajzokat, megáll ezeken a tekintetünk, és emlékezünk. Ebben a versben nem a fájdalom a meghatározó, hanem a meghittség. A fiú nézi az anyja arcképét, akinek szinte megelevenedik az alakja.
Érdekes Falu Tamás Gyászjelentések című verse is:

„Régóta gyűjtöm a
gyászjelentéseket,
s borítékokon
én vagyok címezett.
Magam köré rakom
őket az asztalon,
és a holtak nevét
hangosan olvasom.
A hangom megremeg,
újul bennem a gyász:
nekem emlékezés,
nekik feltámadás.”

– Itt megint előkerül a feltámadás reménye. Az élő ember állandó kapcsolatban van a halottaival, és a rájuk való emlékezés nem szomorúsággal tölti el. Az élethez hozzátartozik, hogy egyszer meghalunk, de hitünk szerint feltámadunk. Nem vesztettük el azokat, akiknek az emléke velünk együtt él. Amikor ráismerünk a sorsunkban egy-egy mozzanatra az övékéből, akkor segítenek bennünket abban, hogy eligazodjunk a saját életünkben. Még ha nem szólnak is, befolyásolják, alakítják az életünket, döntéseinket.

Előfordul, hogy végiggondoljuk: adott helyzetben hogyan cselekedne a halottunk, és így segít bennünket a döntésünkben?

– Igen. Érdemes megemlíteni Falu Tamás Valaki című versét is:

„Itt valaki vigyáz rám,
Elsimítja a párnám.
Fölemel, ha elestem,
Megtámasztja a lelkem.
Világosban, sötétben
irányítja a léptem.
Érzem szívem táján át
Daktiloszkópiáját.
A szélben száll, mint porszem,
Mindenütt van, s sehol sem.
Ha majd lehull az est rám,
Ő fújja el a gyertyám.”

– Szinte gyermeteg szöveg, de nagyon elgondolkodtató, szép vers. Nem a veszteségét siratja a költő, a halottakra való emlékezés ma is értékes része az életének. Nem csak imádkozik értük, gondol rájuk, hanem olyan, mintha egy távoli ismerőssel váltana levelet, aki nem Amerikába ment, hanem a túlvilágra, de azért élő a kapcsolata vele. Az a remény is megvan a versben, hogy a halottak imádkozhatnak értünk. És akkor is vigyáznak ránk, ha a példájukat hagyták ránk, ha alázatra, bátorságra tanítanak bennünket.

Ha a természetes fájdalom mellett belenyugszunk a szeretteink elvesztésébe, és úgy fogadjuk el, mint az élet törvényszerű rendjét, akkor nagyon eleven kapcsolat lehet közöttünk?

– Így van. Érezhetem, hogy nem vagyok magamra hagyva, odafigyelhetek azokra, akiket szeretek, akik már meghaltak, de hajdan meghozott döntéseikből tanulhatok. Amikor lényeges kérdések előtt állok, felidézhetem, hogy az apám hogyan cselekedett hasonló helyzetben, és követhetem a példáját. Erőt meríthetek abból, hogy az élet megpróbáltatásai nem törték össze, hanem felállt, és ment tovább. Nem kell a halottainkat hősi példaképpé emelnünk, de a helyes cselekedeteikből sokat tanulhatunk. Falu Tamás egy Isten háta mögötti helyen élt, Ócsán, és az Ócsai temető című versében így ír:

„Sírhelyem már meg van ásva
Az ócsai temetőben,
A vonat a földet rázva
Majd nem messze robog tőlem.
Lajosmizse, Örkény, Dabas
Lakosai itt utaznak,
Jön a vonat, benne utas
Lesz víg és bús, szegény s gazdag.
Tán egy költő is lesz rajta,
Kit Párizsba vinne vére,
S ki nem jut el, csak Dabasra,
Esetleg Lajosmizsére.”

Érdekes ez is. Az életünket úgy mérjük be, hogy utódainkra, örököseinkre is gondolunk. Aki nem válik világhírűvé, az is megmarad azok emlékezetében, akik szerették, esetleg azokéban is, akik mint egyszerű, de egyedülálló emberpéldányra emlékeznek rá.

A tisztítótűzből érkezett látogató Pio atyához

A tisztítótűzből érkezett látogató Pio atyához

Éjszakai magányos imája közben egyszer egy idős férfi állt meg Pio atya előtt. A szent, amikor kinyitotta a szemét, szóhoz sem jutott a meglepődöttségtől, hiszen rajta kívül más nem tartózkodott a helyiségben. „Nem tudtam elképzelni, hogyan jöhetett be éjnek idején a rendházba, hiszen valamennyi ajtó zárva volt” – magyarázta később Pio atya.
„Ki vagy te, és mit szeretnél?” – kérdezte a szent a férfit, hogy a titokra fény derüljön. Az így válaszolt: „Atyám, Pietro Di Mauro vagyok, Nicola fia, de csak Precocónak hívtak. Itt haltam meg, ebben a rendházban 1908. szeptember 18-án, amikor még szegényházként működött ez az épület. A 4-es számú cella volt az enyém. Egy éjszaka égő cigarettával a számban aludtam el, ami lángra gyújtotta az ágyamat, megégtem, megfulladtam, majd meghaltam. Azóta a purgatóriumban vagyok. Csak egy szentmisét szeretnék, hogy megszabaduljak. Isten megengedte, hogy eljöjjek hozzád, és a segítségedet kérjem.”
„Biztos lehetsz benne, hogy holnap misét mondok a szabadulásodért” – nyugtatta meg Pio atya a férfit, aki nemsokára el is tűnt.
Másnap Pio atya kutatásba kezdett: kiderítette, hogy 1908 szeptemberében valóban életét vesztette egy ilyen nevű férfi a szegényházban. Miután minden bizonyossá vált, Pio atya misét mondott az idős férfi lelki üdvéért.
Precoco látogatása nem az egyetlen eset volt, amikor tisztítótűzben szenvedő lélek kérte Pio atya imáit. „Legalább annyi holt lélek jön fölfelé a kolostorba vezető úton, mint élő” – állította a szent. Számos lélek kifejezetten szentmisét kért Pio atyától, tudva, hogy a mise megkönnyíti a tisztítótűz szenvedéseit, mielőtt a lélek eljut a mennyei dicsőségbe.

Forrás és fotó: Aleteia.org
Fordította: Benke Zsuzsa

Romapasztorációs munkatársakat képez a Ceferino Intézet

Romapasztorációs munkatársakat képez a Ceferino Intézet

Négy évvel ezelőtt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megalapította a Boldog Ceferino Intézetet, amelynek elsődleges feladata a cigányok pasztorációjával megbízott lelkipásztorok és lelkipásztori munkatársak tevékenységének segítése, képzések és konzultációs fórumok biztosítása számukra. A romák felzárkóztatásának három alappillére az oktatás, a munkahelyteremtés és az emberi szív. Az Egyház mindenekelőtt a szív, a mentalitás alakításában tud közreműködni.
A képzés célja, hogy minél több településen alakuljanak keresztény roma közösségek, s a nálunk végzett munkatársak közvetítőkké váljanak a roma közösség és az iskola, az önkormányzat, a többségi társadalom között. Célunk továbbá az is, hogy a nálunk végzettek dolgozhassanak abban a negyvenkét közösségi házban, amelyet a Katolikus Egyház működtet, és ahol mindenekelőtt a hátrányos helyzetű gyerekek délutáni tanulásában nyújtunk segítséget.
Tapasztalataink szerint több olyan terület is van, ahol a végzettek szolgálatára lehetnek az atyáknak és közösségeiknek. Nagy segítséget jelent, hogy ezek a felnőttek közfoglalkoztatottként alkalmazhatók egyházi hátterű intézményekben, ahol nincs lehetőség munkaerő bevonására. A megyéspüspök lelkipásztori munkatársi megbízást adhat a képzést elvégzők közül általa alkalmasnak ítélt személyeknek. Szerencsés helyzet, ha van olyan munkatárs, aki egy lelkigyakorlatra, közösségi alkalomra meg tudja hívni a közösség tagjait vagy megszervez egy programot. Hasznos, ha valaki tisztában van a kulturális szokásokkal, és a le tudja küzdeni a nyelvi különbségekből adódó nehézségeket. Számos olyan pillanat adódhat, amikor jól jön, ha valaki átlátja a helyzetet és megold egy konfliktust. A tananyag elsajátítása bárkinek becsületére válna. Bibliaismeret, szentségtan, keresztény erkölcs, hitünk igazságai (apologetika), lelkiség, imádság, elmélkedés, keresztény életvitel a hétköznapokban, romológia, evangelizáció és cigánypasztoráció, a szociális és karitatív munka alapjai, önismeret, konfliktuskezelés témakörökben váltották egymást az előadók. A leginkább megerősítő tapasztalatot az jelentette, hogy az oktatók között több olyan cigány fiatal is volt, akik diplomával a zsebükben elkötelezettek a romák körében végzett pasztorális munkában. Nagy kincsei ők az Egyháznak!
A program hatását egy személyes tapasztalat bizonyítja a legjobban. Miskolcon, a Kerkai Jenő Nyitott Házban működik a Lehetőségek Iskolája felnőttoktató program és egy tanoda. Amikor a házat megkaptuk, azonnal láttuk, hogy szükségünk van egy takarítóra, aki egyúttal gondnok: reggel kinyitja az épületet, beengedi a tanárokat és a tanítványokat, rendet tart, és gondoskodik minden szükséges feladatról. Ekkor indult a Boldog Ceferino Intézet közfoglalkoztatási programja, amely lehetővé tette, hogy egyházi szervezetek gyakorlatilag ingyen munkatárshoz jussanak. Mifelénk is „szegény az eklézsia”, nem nagyon volt forrás takarítói bérre, így éltünk a lehetőséggel, és elkezdtünk munkatársat keresni a tanodás gyerekek szülei között. Találtunk egy nagyon precíz, középkorú asszonyt, aki vállalta a munkát. Évek óta otthon volt, egyik gyermekét gyászolta, antidepresszánsokat szedett. Kiderült, hogy a nyolc általánosa sincs meg, ezért nem is nagyon tud munkát találni. Örült a lehetőségnek, mert teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét. Persze a munka mellett jutott idő a közös teázásra, beszélgetésre is. Hagyta magát meggyőzni, hogy képes befejezni az általános iskolát, így két félév alatt elvégezte nálunk az alapfokú tanulmányait. Már az is óriási erőt adott neki, hogy látta, képes tanulni, elkezdeni és befejezni valamit, hiszen a hatodik osztály elvégzése után harminc éven át nyári szünetet tartott – ahogyan viccesen mondani szoktuk. Megtapasztalta, hogy gyógyszerek nélkül könnyebben megy a tanulás, és lassanként elhagyta őket. Tanulmányi sikerein felbuzdulva nekivágott a hit iskolája képzésnek, amelyet sikerrel be is fejezett. Nagyon vágyott lelkigyakorlatra is. A cursillo gyökeresen megváltoztatta az életét. Szárnyalva jött haza Egerből. Nem sokkal később a férje is részt vett a cursillón, s még abban az évben kérték a házasságuk rendezését. Jelenleg ők vezetik az egyik kiscsoportot. Nagy öröm számomra, hogy minden vasárnap látom őket a templomban, a plébániai karitászcsoportban pedig szintén oszlopos tagok lettek. Ez az asszony ma már rendes állásban, tisztességes fizetésért dolgozik. Érdemes belegondolni, milyen hosszú utat járt be, honnan indult, hová jutott; s hogyan hatott a közfoglalkoztatási program nem csak az egyén, hanem a szűkebb közösség, a család életére. Ők nagyon jó példája annak, hogy ha őszinte szeretettel közeledünk egymáshoz, akkor megtalálhatjuk a közös pontokat, és mindig akadnak helyzetek, amikor kölcsönösen egymás segítségére lehetünk.

Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet

Az új időknek új oktatás kell

Az új időknek új oktatás kell

A piarista rend több mint huszonöt évvel ezelőtt nyitotta meg szakképző iskoláját Gödön. A mai kor követelményeihez igazodva új intézményi modellt dolgoztak ki, aminek eredményeként szeptember 1-jén 47 diákkal elindult a Göd 2.0 első szakképzési előkészítő évfolyam.
1991-ben, a rendszerváltást követően a Piarista Rend Magyar Tartománya iskolafenntartóként szakképző intézményt alapított Gödön Jelenits István akkori tartományfőnök kezdeményezésére. Tizenöt év alatt hét szakmából (asztalos, ács, épület- és szerkezetlakatos, karosszérialakatos, műköves és épületszobrász, kőműves, szerszámkészítő) választhattak az intézménybe jelentkező diákok. A 2000-es évek második évtizedére bebizonyosodott, hogy a társadalomban és az oktatásban lezajlott változások a korábbi intézményi struktúra és szakképzési program újratervezését és megújítását teszik szükségessé.
2017 februárjában négyfős fenntartói stratégiai munkacsoport alakult annak érdekében, hogy átgondolják a gödi szakképző intézmény jövőjét. A rendalapító Kalazanci Szent József üzenete a helyzet radikális megközelítését igényelte: az új időknek új intézmény kell. A munkacsoport azt tapasztalta, hogy a megakadás nemcsak a gödi intézményre jellemző, hanem rendszerszintű: hiányt élnek meg a gyerekek, a családok, a megbízók, a munkáltatók, a képzőintézmények. Nem helyi, hanem rendszerszintű válaszokat kezdtek hát keresni munkatársaikkal, minisztériumi szakemberekkel, ágazati szakértőkkel, pedagógiai fejlesztőkkel és vállalati résztvevőkkel.
A piaristák a gödi intézményrendszert – amelynek jelenlegi egységei a Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Gödi Piarista Kft. – Göd 2.0 néven modellintézményként, a Dunakanyar regionális bokormodelljében, a párhuzamosan induló Kilátó Piarista Pályaorientációs Munka­erő­pia­ci és Módszertani Fejlesztő Központtal közösen alkotják újra.
A piarista rend 2018 januárjától számos érintett bevonásával, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, majd a jogutód Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott párbeszédben végezte a fejlesztést. Palkovics László miniszter engedélyével a Göd 2.0 első szakképzési előkészítő évfolyama 47 diákkal szeptember 1-jén jogszerűen elindult.
A gödi projekt egy élő fejlesztési folyamat részeként valósul meg. Fő alkotóeleme az új, komplex tanulási környezet létrehozása és fenntartása, mellyel együtt közös tanulási folyamatban gazdagodik, épül a programot megvalósító vezetők, pedagógusok és hálózati szereplők pedagógiai szemlélete és gyakorlata is.
A Göd 2.0 előkészítő évfolyama tanulási programjának kidolgozásánál a piaristák tudatosan építettek a Dobbantó elnevezésű fejlesztési-képzési program módszertanára – a fejlesztő szakértők bevonásával folyamatosan formálva immár az új koncepciót. A Dobbantót a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészének 2007-es központi kerete finanszírozta és motorizálta; megvalósítása 2008 és 2011 között zajlott az ország 15 szakiskolájában. A programot európai uniós és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében megvalósult, valamint egyéb nemzetközi kutatások ismerték el, és hivatkoznak rá jó gyakorlatként.
A Göd 2.0 a leendő hazai szakképzésbe illeszkedő, azt támogató rendszer kíván lenni. Célja szerint a fiatalokat szüleikkel együtt segíti abban, hogy tudatosan válasszanak tanulási lehetőségeik között. Az előkészítő évfolyam a szakképzést olyan alapkészségek és kulcskompetenciák fejlesztésével alapozza meg, melyek az Ipar 4.0 és a jövő munkakörnyezetéhez illeszkednek, szakmáktól függetlenek, illetve minden szakmában szükségesnek látszanak. A szakképzésben az értékalapú, egyéni tanulási utakat lehetővé tevő és egyben közösségi tanulást képviseli, olyan modellt építve, amely a fő érintettekkel – a diákokkal, a szülőkkel és a pedagógusokkal – együttműködésben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által működtetett Szakképzési Innovációs Tanács tagjaival párbeszédben, a vállalatoknak a fejlesztési és megvalósítási folyamatba történő bekapcsolásával, teljes képzési integrációjával adhat válaszokat a hazai szakképzési helyzetre.
A Göd 2.0 elemeivel és gyakorlatával testközelből is megismerkedhetnek az érdeklődők a pályaválasztási kiállításokon. November 9-én és december 15-én 9 és 13 óra között nyílt napot tartanak Gödön.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Az evangélium melletti hűség példái

Az evangélium melletti hűség példái

Fotó: Shawqi Shamoon

 

Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök angol nyelvű szentmisét mutatott be a budapest-gazdagréti Szent Angyalok-templomban. A hazánkban tanuló üldözött keresztények tanévnyitóján Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára díszokleveleket adott át.
A tanévkezdő szentmisén Esiobu Ágoston, a Szegedi Tudományegyetem angol nyelvű hallgatóinak egyetemi lelkésze vezette a nigériai ösztöndíjasokból álló szkólát. A szentmisét és könyörgéseit az üldözést szenvedő keresztényekért való miseszövegekkel imádkozva ünnepelték. Cserháti Ferenc a homíliájában arról biztosította a jelenlévőket: „mi együtt­­­érzünk veletek, mellettetek állunk a megpróbáltatások idején, és sokan imádkozunk értetek”.
Majd így folytatta beszédét a püspök: Tudom, hogy az elmúlt években véres háborúk dúlták fel szeretett hazátokat. Sátáni erők törtek rátok. Pusztították verejtékes munkával felépített, szép falvaitokat és ősi városaitokat; lerombolták az otthonaitokat, az iskolákat, a kórházakat, a templomokat és a szent helyeket. Gyilkolták a békés lakosságot, vagy éppen menekülésre kényszerítették. Sok keresztényt megöltek, mert nem volt hajlandó megtagadni ősei szent hagyományát és hitét. Tudom, hogy Jézus szent nevéért közületek is többeket meggyaláztak, szidalmaztak, üldöztek és megkínoztak. Tudom, hogy „a nagy üldöztetésből jöttetek” közénk (Jel 7,14), hogy itt népünk vezetőinek segítségével továbbtanuljatok, erőt gyűjtsetek, tanulmányaitok befejeztével pedig visszatérjetek hazátokba, ott Isten nevében új életet kezdjetek, s magyar barátaitok, testvéreitek további támogatásával újra felépítsétek az őseitek által rátok hagyott szent örökséget. Kívánom, hogy az elszenvedett sok megpróbáltatás után a mi hazánkban is tapasztaljátok meg az otthon melegét, és találjatok sok igaz barátra.
Cserháti Ferenc arról is beszélt, hogy az üldözött keresztény egyetemisták „Krisztus Urunk követei, az evangélium melletti hűség példái hazánkban, akik már puszta jelenlétükkel a közel-keleti keresztények bátor helytállására emlékeztetik magyar társaikat és az egész magyar népet. Azokra irányítják a figyelmet, akik a rájuk szegezett gyilkos fegyverek ellenére is kimerészkedtek az utcákra, és bátran elmentek a szentmisékre, összegyűltek a rommá lőtt templomokban, megvallották hitüket, imádkoztak és énekeltek, s mindmáig kitartanak őseik szent örökségében, és újra akarják építeni.”
„Az imént az öreg Eleázár vértanúságának bibliai történetéből hallottunk egy részletet – folytatta a püspök. – Ez a tisztességben megőszült férfiú szép példát mutatott az ifjúságnak arra, hogyan kell szent törvényekért bátran és hősiesen meghalni” (2Mak 6,28). A kilencven- esztendős írástudó még látszólag sem akarta teljesíteni a betolakodó zsarnok, Antiokhosz Epiphanész király erkölcstelen parancsait, amelyekkel Isten és az ősi hagyományok megtagadására akarta rávenni ezt a szent embert és egész Izraelt. Az öreg Eleázár egyáltalán nem akart „a maga módján vallásos” lenni, pedig így megmenthette volna az életét. Még látszólag sem áldozott a pogány isteneknek, nehogy ezáltal megbotránkoztassa a fiatalokat, és rossz példát adjon nekik a törvényszegésre. Inkább hűséges maradt Istenhez, és vállalta a vértanúságot (2Mak 6,18–31). „Kedves Diákok! A mi vidékünkön senkinek sem kell félnie attól, hogy keresztény hite és tanúsága miatt üldözés éri. Egészen más veszélyek fenyegetik itt a keresztényeket: a közömbösség, a kényelem, a nemtörődömség, a lustaság, a szekuláris, materiális gondolkodás és az ezekhez hasonló eszmék. Éppen ezért mi különös tisztelettel hajtunk fejet azok előtt, akik még a fizikai bántalmazások és az életveszélyes körülmények ellenére is kitartottak a hitük mellett. A meghurcolt keresztények bátor és kitartó, ugyanakkor elgondolkodtató és sugalmazó tanúságából mi is erőt és bátorítást meríthetünk a keresztény helytállásra” – fogalmazott a szónok.
Vajon bátran tanúságot teszünk-e Jézus Krisztusról, azok fenyegetése és gúnyolódása ellenére is, akik az élet értelmét csupán e rövid kis földi élet élvezeteire: a pénzre, a mammonra, az esztelen kicsapongásokra akarják korlátozni? Eleázár nem tagadta meg a hitét, s a közel-keleti háborúk keresztény áldozatai közül sokan életükkel, mások egész vagyonukkal, egzisztenciájukkal fizettek érte.
Az új tanév kezdetén kérjük buzgón a Szentlélek Úristen hathatós támogatását, hogy Isten segítségével jól felkészülhessünk az életre, és elsajátíthassuk mindazokat az ismereteket, amelyekkel megszerezhetjük nemcsak a földi jólétet és boldogságot, hanem az örök üdvösséget is – zárta homíliáját Cserháti Ferenc püspök.
Magyarország törődik az üldözött keresztényekkel – mondta Azbej Tristan államtitkár a szentmisét követően, amikor azt a 187 közel-keleti fiatalt köszöntötte, akik a magyar állam ösztöndíjasaiként szeptemberben kezdték meg tanulmányaikat különböző magyar egyetemeken.
Azt államtitkár úgy fogalmazott: „mi, magyarok törődünk veletek”, „imádkozunk értetek és szolidárisak vagyunk veletek”. Hozzátette: mind­ez nemcsak az itt tanulóknak szól, hanem családtagjaiknak, barátaiknak és nemzeteiknek is. Azbej Tristan kitért arra, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás, a keresztényüldözés több mint 200 millió embert érint a világon. Ez „a világ szégyene”, és alig esik szó róla. Magyarország nem nagy ország, és nem is a leggazdagabbak közül való, de segít, és nemcsak itt, hanem a lakóhelyükön is támogatja az üldözötteket.
Ezt követően az államtitkár, a másodéves ösztöndíjasok segítségével, díszokleveleket adott át az elsőéveseknek. Az ösztöndíjasok tavaly szeptemberben, illetve idén kezdték meg tanulmányaikat. A diákok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, az egri Eszterházy Károly Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói. Többségük mérnöki, műszaki, illetve egészségügyi tanulmányokat folytat.