Embertárs

Szent István király ünnepe Stockholmban

Szent István király ünnepe Stockholmban

Fotó: Jaeger Péter

 

A Svédország fővárosában élő magyarok katolikus közössége augusztus 26-án, vasárnap emlékezett meg államalapító Szent István királyunkról. Meghívásukra a stockholmi katolikus székesegyházban ünnepi szentmisét celebrált Cserháti Ferenc püspök.
Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta, hogy Szent István király intelmei, szellemi hagyatéka nem csupán Imre fiának, hanem minden magyarnak öröksége. Nem csupán tanítás, hanem személyes tanúságtétel, életforma ez a keresztény értékek mentén. Felismerve, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, első királyunk Krisztus tanításaira hangolta életét, és országát is ezen az úton vezette. Krisztusra, az örök szegletkőre helyezte nemzetünk alapjait, s ezáltal biztosította az egységes nemzet és kultúra jövőjét. Nekünk is erre a sziklára kell alapoznunk az életünket. „Szent István Krisztus szeretetére tanít minket otthon és itt, Stockholmban is. Tiszteletén keresztül Krisztus követésére vagyunk hivatottak. Így lehet teljes az életünk, létünk ekképpen bontakozhat ki. Szent István öröksége ma is képes elindítani minket a megújulás útján, ahogyan több mint ezer évvel ezelőtt is. Megújíthatja a családot, a munkánkat, a társadalmat, a nemzetet, s képes Isten csodálatos tervéhez méltóvá tenni az életünket. Új emberré változtathat minket, bárhol éljünk is a világban.”
Cserháti püspök Isten iránti hűségre, nemzeti egységre és összetartásra bátorította a stockholmi magyar katolikus híveket. A szentmisén az énekes szolgálatot Papp Veronika, a helyi püspökség irodai alkalmazottja és férje, Cselényi Zsolt vezette. A lektori szolgálatokat is ők végezték. A szentmise után a püspök találkozott a svéd fővárosban élő magyarokkal, majd megtekintette Jaeger Tibor stockholmi grafikus alkotásait.
Cserháti Ferencet fogadta Magyarország stockholmi nagykövete, Müller Adrien. Megbeszélésükön a svédországi magyarok helyzetéről, a helyi magyar katolikus közösség múltjáról és jövőjéről esett szó.

Szöveg: Papp Veronika

A Csongrád megyei hittanosok Győrben

A Csongrád megyei hittanosok Győrben

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke fogadta a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből érkezett hittanosokat és a zarándoklat vezetőjét, Negyela Zoltán plébánost.
A találkozás során a püspök az ünnep jelentőségéről és az ereklyék tiszteletéről beszélt. Megemlítette azt is, hogy hazánk egyik legfontosabb relikviáját, Szent László hermáját a Győri Egyházmegye látogatóközpontjában őrzik. Veres András a Szeged-Csanádi és a Győri Egyházmegyében egyformán tisztelt Boldog Apor Vilmos vértanú püspökről is szót ejtett, ezzel is hangsúlyozva a két egyházmegye közötti lelki köteléket. A nap során a hittanosok Juhos Imre győri spirituális atya vezetésével megtekintették a felújított székesegyházat, a papnevelő intézetet, a Püspökvárat, valamint megismerték a város más nevezetességeit is.

Szöveg és kép: Negyela Zoltán

Gyógyászati segédeszközöka Katolikus Karitásznak

Gyógyászati segédeszközöka Katolikus Karitásznak

Többek között elektromos mopedeket, ke­re­­kesszékeket, női és férfilábbeliket és babaápolási termékeket ajánlott fel a gyógyszergyár a karitásznak. Az adományokat a segélyszervezet a következő hetekben juttatja el a rászorulókhoz.
A Katolikus Karitász az adományozás minden szükséges jogi és technikai követelményének eleget tesz, biztosítva a gyógyászati segédeszközök felhasználásának szakmai feltételeit, továbbá a felhasználás ellenőrzését, megfelelve ezáltal a gyógyászati segédeszközök adományozásáról szóló törvényi szabályozásnak. „A hazai piac egyik vezető gyógyszergyártó és -forgalmazó nagyvállalataként célunk, hogy lehetővé tegyük a betegek számára a gyógyulást és a jobb életminőség elérését. Szeretnénk, ha munkánkkal értéket teremtve mindennap hozzátehetnénk valamit az emberek jólétéhez. Fontosnak tartjuk, hogy törődjünk a betegekkel, az őket ápolókkal, valamint a velünk kapcsolatban álló közösségekkel. E célkitűzésünk egyik fontos mérföldköve a gyógyászati segédeszközök adományozása” – nyilatkozta Tóth Xénia, a Teva Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs vezetője.
A Katolikus Karitász országos központja az egyházmegyei (regionális) központokkal együtt­működésben az önkéntesek segítségével keresi meg azokat a rászorulókat, akik számára nagy segítséget jelentenek az adományok. Az önkéntesek a saját településükön jól ismerik a rászorulókat, azok családi körülményeit és mindennapi problémáit, így a segítség azokhoz jut el, akik valóban rászorulnak a támogatásra.
„Nagy örömmel fogadjuk, és köszönjük a felajánlott eszközöket, amelyekkel több száz, nehéz helyzetben élő személynek tudunk segíteni. Egy elektromos moped például lehetővé teszi, hogy a mozgásukban korlátozott rászorulók elhagyhassák a lakásukat, önállóan tudjanak hivatalos ügyeket intézni vagy éppen bevásárolni. Ugyanígy nagy segítséget jelentenek azok a gyógylábbelik is, amelyek sok idős ember számára könnyítik meg a mindennapokat” – fogalmazott Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Évnyitó lelkinap és a mohácsi csata emlékmiséje Kalocsán

Évnyitó lelkinap és a mohácsi csata emlékmiséje Kalocsán

Fotó: Koprivanacz Kristóf

 

Az augusztus 29-én, Kalocsán tartott lelkinap délután 3 órakor kezdődött, amikor megszólalt a főszékesegyház érseki harangja a mohácsi csatában elhunyt hősök, valamint Tomori Pál kalocsai érsek, hadvezér emlékezetére.
Az előadásokat Lukács László emeritus professzor, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola egykori rektora tartotta. Elsőként bemutatta a Youcat-sorozat következő kötetét, a Docat – Mit kell tennünk? című munkát. A könyv az erkölcsi élet főbb kérdéseit foglalja össze, méghozzá nem törvény- és parancsközpontú rendszerben, hiszen ez a mai ember számára már idegen interpretáció, hanem a szeretet törvényének fényében, egy sajátos szeretetetikát tárva elénk. A professzor kifejtette: érdemes volna fölvetni, hogy a Nobel-békedíj mellett minden évben adományozzanak szeretet-Nobel-díjat is.
A második előadás a katolikus iskolával mint missziós hellyel foglalkozott. Míg más iskolák a „tanítva tanítani” jelmondatot tűzik zászlajukra, addig a katolikus oktatási intézmények az „evangelizálva nevelni” mottó jegyében igyekeznek működni. Ami többletet jelent, az nem más, mint az iskola missziós légköre. Ez az, amitől jól érzik magukat a tanulók és a tanárok, akik mindannyian tudják, hogy hétköznapjaikban együtt járják zarándokútjukat.
A katolikus iskola a jövő Egyházának elengedhetetlenül fontos közege, hiszen az Isten és az ember, valamint az emberek egymás közötti találkozásának helye, ahol a tudást megerősíti az evangélium örömhíre.
Az előadások után az egész közösség a székesegyház melletti Tomori Pál-szoborhoz vonult, ahol Bábel Balázs érsek beszédet mondott. Emlékeztetett arra, hogy e délutáni órára a mohácsi csata már véget ért. Gondolnunk kell azokra a hazaszerető hősökre, akik névtelenül adták életüket hitükért és Európa szabadságáért – hangsúlyozta a szónok. Az ünnepi beszédet követően a főegyházmegye, a város, számos közéleti szereplő, a kalocsai Tomori Pál Cserkészcsapat, valamint az oktatási élet képviselői megkoszorúzták a szobrot.
Az ünnepi szentmisét az egyházmegye iskolalelkészeinek koncelebrálásával Bábel Balázs érsek mutatta be. Beszédében kifejtette, hogy a mohácsi csata előtt Perényi Ferenc váradi püspök azt mondta: „Ezt a napot úgy kell majd bejegyezni a naptárba, mint húszezer magyar mártír emléknapját, akik Krisztus vallásáért haltak meg.” A csata éppen Keresztelő Szent János fejevételének napjára esett. A „Krisztus vallásáért” kifejezés nem pusztán egy világnézetet jelentett, hanem tudatos jelenlétet az Egyház közösségében. Ezek az emberek nem csupán keresztények voltak, hanem benne éltek a Katolikus Egyházban. A püspöki kar tagjainak zöme is elesett a csatamezőn. Vitték magukkal kanonokjaikat is, így lényegében a teljes katolikus vezetés életét vesztette a mohácsi síkon. Bár népünk sokat szenvedett, a Szűz Máriának felajánlott ország megmaradt a történelem viharaiban – fogalmazott a főpásztor.
Beszéde végén az érsek imára szólított a hősökért, hazánkért és az üldöztetést szenvedő keresztényekért. A záróáldás előtt ünnepélyesen átadta az újonnan, valamint az újra kinevezett igazgatók megbízólevelét. Bíró Györgyi a bajai Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvodába, Tóthné Kovács Zsuzsanna a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvodába, Fekete József Péter az akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskolába, Papp Zsolt a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskolába kapott igazgatói megbízást. A szentmise után a lelkinap szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Egyben tart

Egyben tart

Fotó: Lambert Attila

 

Már közel két órája halad a menet a hosszú völgykatlanban. Sehol egy fa, a nap kíméletlenül tűz, a hőmérséklet negyven fok körül lehet. A lábakban reggel óta húsz, a szerdai indulás óta mintegy 135 kilométer van már. Legelöl a keresztet hordozó halad, mellette egy ferences szegénygondozó nővér olvassa a zarándokok imakéréseit. Sok-sok élet fohásza ez Istenhez. Egy fiatal ferences a rózsafüzért imádkozza. Szavait a „bömbik” – a háti hordozókra szerelt hangszórók – viszik végig a meneten. A gyaloglók elmélyülnek az imában.
Az Esztergomtól Mátraverebély-Szentkútig tartó, testet-lelket igénybe vevő útra idén huszonnegyedik alkalommal hívta a résztvevőket a ferences rend. Öt nap, száznegyven kilométer. A Márianosztra–Kemence–Patak–Szécsény útvonalon vezető gyalogos zarándoklat célja, hogy hozzásegítse a résztvevőket a lelki megújuláshoz, a testi megerősödéshez és az Egyház közösségének megtapasztalásához. Sok és sokféle ember van itt. A több mint kétszáz zarándok közül a legfiatalabb hatéves, a legidősebb hetvenöt.
Gabi hosszú évek óta részt vesz a zarándoklaton. A négygyermekes édesanya életének fontos része, hogy újra és újra végigjárja ezt az utat. „Öt nap alatt az ember már ki tud szakadni a hétköznapokból. Gyaloglás közben nincs más, csak te, a fáradtságod, a kisebesedett lábad, a forróság.” Balázs, aki még keresi az élethivatását, arról beszél, milyen sokat segít neki egy-egy ilyen út abban, hogy „egyben tartsa magát”. Most külön terhet is vállalt: a teljes úti csomagját a hátán viszi – papi és szerzetesi hivatásokért ajánlja fel az embert próbáló zarándoklatot. Egy idősebb férfi, János is az évek óta visszatérők közé tartozik. „Van miért küzdeni” – mondja, és szívéből feltör a gond munkanélküli, de sok pénzre vágyó, az életét bulizásban tékozló húszéves fiáért. Zsuzsiban a sorsközösségre találás öröme fogalmazódik meg: „Sokan, sokféle élethelyzetből jöttünk. A közös kihívás nyitottá tesz bennünket egymás iránt. Megosztjuk egymással a gondjainkat, s ezáltal a terheinket is.” Beni középiskolás, első ízben van itt, Szombathelyről érkezett. Az arca lelkesedést sugároz, a fáradtság és az út megpróbáltatásai egyáltalán nem látszanak rajta. „Csak azt sajnálom, hogy tegnap egy rövid időre be kellett szállnom a »hullaszállítóba« (a menetet kísérő autót hívják így a zarándokok). Napszúrást kaptam, amikor Patakról Szécsény felé tartottunk.” Őrhalmon már jól érzi magát, és lelkesen meséli, hogy most kezdi a rendészeti szakközépiskolát, és jövőre ő is forgalomirányító lesz.

Visszatérők a megújulásért

A zarándoklatot Dobszay Benedek OFM tartományfőnök vezeti. Mindenen rajta a szeme, hol hátra, hol előre szalad intézkedni. Mint mondja, a kétszáz résztvevő közel egynegyede új, és külön hangsúlyozza, hogy sok a visszatérő is, aki diákként kezdte, most pedig már a gyerekeit hozza el a zarándoklatra. Közéjük tartozik például a Golda család. Öt gyerekkel érkeztek Nagykovácsiból. Tizenhét év után tértek vissza, hogy bevezessék a gyerekeiket abba az élménybe, ami ismeretségük és házasságuk elején annyira fontos volt számukra. Az édesapa szerint a gyerekeknek sokat jelent, hogy megélhetik ezt a „mozgó kolostort”. Láthatják a bolondozó szerzeteseket, barátságot köthetnek a testvérekkel. A legkisebb nemegyszer Dániel testvér nyakában ülve teszi meg az út egy-egy szakaszát, és Edit nővér ölében pihen meg. A gyerekek belenőnek ebbe a világba, kötődnek az itt megismert imákhoz, énekekhez. Megalapozott a remény, hogy később maguktól is visszatérnek majd. De más örömökről is beszámol Dobszay Benedek. Szívesen említi az itt született vagy megerősödött papi, szerzetesi hivatásokat, és arról is mesél, hogy jó néhány itt kötött ismeretség vezetett végül házassághoz. Számos olyan családot sorol fel, amely minden évben a ferencesekkel teszi meg a Szentkútra vezető utat. Klaudiáékkal tavaly már találkoztunk a zarándoklaton, most ismerősként üdvözöljük őket. Ők 2010-ben ismerkedtek meg férjével az út során, és azóta rendületlenül visszatérnek. A két és fél éves Máté mellett az édesanya pocakjában itt van a hamarosan megszülető kistestvér is.

A ferencesek jó szervezők

Golda apuka a program kiforrottságát dicséri, a lelki tartalom, a vidámság és a testmozgás egészséges egyensúlyát. „Nincsenek üresjáratok, tartalmasan telik minden perc” – mondja. Családja számára az teremtette meg a részvétel lehetőségét, hogy a zarándokok menetét autó kíséri, így aki kimerül, vagy bármilyen egészségügyi gondja támad, az be tud szállni egy időre. „Számunkra nagyon fontos volt ez, mert a legkisebb, hatéves fiunk csak így tudott részt venni a zarándoklaton” – hangsúlyozza. A szervezők jól ismerik az útvonalat. Az önkéntes rendészek jelenléte biztonságot ad az országúton is. Az utolsó, legveszélyesebbnek számító öt kilométeres szécsényi szakaszon, amelyet már sötétben tettek meg a zarándokok, láthatósági mellénnyel és lámpácskákkal láttak el mindenkit.

Vendégszeretettől kísérve

Az útvonal számos települése vendégként fogadja a zarándokokat. Őrhalomra harminc kilométernyi gyaloglás után, kimerülten érkezett meg a csapat. A helyiek hűtött dinnyével várták őket. S ugyanilyen vendégszeretettel fogadták az úton levőket a korábbi falvakban, majd az út további szakaszán Kis­gécen, Magyargécen, Nógrádmegyeren is – meséli Zarándy Kleofás atya. A helyiek mindenütt süteménnyel, itallal készülnek, a zarándokok pedig rögtön tovább is mennek, amint „elpusztították” a finomságokat. Cserébe nem tudnak mást adni, mint köszönetüket, az imáikat és a reményt, hogy van megújulás – teszi hozzá Kleofás atya.

A megérkezés

A csapat túl van a nehezén. A cél előtt a márkházi pihenő az utolsó. A temetőnél állunk meg, mindenki fáradt, és vízre vágyik, sorban állunk az egyetlen kút előtt. Innen már csak egy kaptató, és ott van Szentkút. Útközben még megállunk egyszer: elmaradhatatlan a kiengesztelődés – kört alkotunk, gondolatban bocsánatot kérünk, és megbocsátunk minden szerzett sérelmet. Ez az utolsó megálló a köszönet helye is. Dobszay Benedek hosszan sorolja a segítők neveit. S a résztvevők is viszonozzák a köszönetnyilvánítást: a férfiak karjaikból hintát formálnak, és a magasba röpítik a ferenceseket, mindenkit háromszor. Így indulunk tovább az utolsó útszakaszra. Amikor Szentkúton megszólalnak a harangok, leírhatatlan az öröm. Megérkeztünk. Te Deum következik a templomban, és már kezdődik is Szent István ünnepének előesti szentmiséje. Orosz Lóránt köszöntője és Fejes Antal homíliája ad útravalót. Az elhelyezkedés, egy rövid pihenő és a vacsora után kezdődik a „fényünnep” – a szent kút körül tartott gyertyás szertartás a keresztség megújításának jegyében. Szentségimádás, taizéi ima, másnap ünnepi szentmise. Így térhetnek haza a zarándokok.
Szívükben Isten szavával, sok egyéni és közösségi imával, a szentségek és a liturgia kegyelmeivel, a szent helyek lelkületével, lélekben megtisztulva. Azzal a szándékkal, hogy jobbak akarnak lenni, szentebbül élni, és jobbá tenni mások életét.

Székesfehérvár díszpolgára lett Spányi Antal püspök

Székesfehérvár díszpolgára lett Spányi Antal püspök

Székesfehérvár számára augusztus 20. jelentős ünnep: 1938-ban a koronázóvárosban emelték nemzeti ünnepi rangra Szent István napját. Idén a tiszteletadás résztvevői a fehérvári királyok menetével – a történelmi óriásbábokkal, a hagyományőrzőkkel és a Kárpát-medencei meghívott vendégekkel – indultak a nemzeti emlékhelyről a Szent István térre, a díszközgyűlés helyszínére. Az ünnepi rendezvényen a székesfehérvári Hermann László Kamarazenekar Esterházy Pál herceg kantátagyűjteményéből az Ave maris stella (Üdvözlégy, tengernek csillaga) című himnuszt, majd Giu­seppe Verdi Ave Mariáját adta elő.
Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszéde elején felidézte, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1943-ban állították fel a mára a város jelképévé vált országalmát, Oh­mann Béla Fehérvári jog című alkotását. A városvezető ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a fehérvári jog a középkori Magyarország városainak jogalapja volt; egy település csak akkor vált igazi várossá, ha „fehérvári jogot” kapott, kiemelkedve ezzel a többi település közül. Székesfehérvár, az első igazi magyar város jogállása alapozta meg tehát a szabad királyi városi rangot.
Cser-Palkovics András ismertette a közgyűlés döntését, amellyel Székesfehérvár képviselői a 2022-es esztendőt ünnepi emlékévvé nyilvánították az Aranybulla kihirdetésének 800. évfordulója alkalmából.
A rendezvény a városi díjak átadásával folytatódott. Székesfehérvár díszpolgára címmel tüntették ki Spányi Antal megyéspüspököt, aki 2003 óta főpásztora a városnak. Megértéssel fordul az emberekhez, igyekszik mindenkivel szót érteni. A Katolikus Karitász elnökeként irányítja az Egyház országos szociális és karitatív szolgálatát, s emellett nagy hangsúlyt helyez a keresztény magyar kultúra őrzésére és a magyar nyelv ápolására. Küldetésének tekinti, hogy Szent István városában kegyelettel őrizzék a magyar államiság kezdeti időszakának emlékeit. A nagy elődök hitét és szellemi erejét viszi tovább, ahogyan Prohászka Ottokár is tette.

Forrás és fotó: Székesfehérvár.hu;
Székesfehérvári Egyházmegye

Ölelő karok között

Ölelő karok között

Fotó: Lambert Attila

 

Az 1úton zarándoknap nemzetközi, határokat átlépő esemény. És a határokat tagadó is: közösségteremtő, ajtókat és szíveket nyitogató. A Maria­zellből Csíksomlyóba vezető Mária-út teljes hosszán, apró szakaszokon zajlik egy időben, egy napon át, hogy az együtt zarándoklók összetartozását – mint a honlapon írják: nemzetiségtől és hitbeli meggyőződéstől függetlenül – érzékeltesse. Mi két helyszínen, két zarándokcsoport útjának kísérőiként, tanúiként voltunk jelen augusztus 25-én – igaz, a másodikon tévedésből, mivel az Apostolok Királynője apácarend körülbelül negyven tagja ugyan szintén augusztus 25-én zarándokolt, de nem az 1úton résztvevőiként. Mint kiderült: mégsem tévedtünk olyan nagyot. A szakasz, amelyet kiválasztottunk, az Anna-rétről indul. Nehéz parkolóhelyet találni, és már a Normafa felé közeledve sok anyukát, házaspárt látunk kiszállni a kocsiból; nem ritka, hogy egészen pici gyerekekkel. Az éjszakai vihar, eső utóhatása a kivételesen intenzív, leginkább kamillára emlékeztető virág- és földillat, amely valósággal megcsapja az orrunkat, és velünk is marad a következő órákban. A fények is mások, a levegő pedig őszillatú, míg tegnap még dühöngött a nyár. Amikor egy apró erdőfolton át a rét felé indulunk, egy gazdátlan, talán eldobott, üres hátizsákra figyelek fel a közeli villanypózna mellett. Kollégám eközben egy siklót bűvöl, amelyre csaknem rátapostunk. Megjelenése kedves üdvözletként hat, és arra emlékeztet, hogy vendégek vagyunk itt. A hátizsák pedig arra, hogy zarándoknak lenni: ez maga az emberi, földi létállapot.
A kápolna mellett már sokan várakoznak, az összkép a játszótérrel és a sok gyerekkel leginkább egy majális hangulatát idézi. Rigóné Tomka Lea koordinátor nyilatkozik éppen egy forgatócsoportnak. Arról beszél, hogy ez a szakasz augusztus utolsó szombatján öt év óta minden alkalommal körülbelül ötven családot mozgat meg. Nem kirándulás, bár ahhoz nagyon hasonló: gyerekek zarándoklata, énekekkel, imával, pecsételős és mesélős állomásokkal.
A mesemondó, Szláby Tibor plébános pár perccel később szót kér, és a gyerekeket megszólítva zarándokkagylót ad körbe, amelyet egy caminózótól kapott ajándékba. Aki adta, zarándoklatának mély élményét is megosztotta vele. A hétszáz kilométer során rengeteg kellemetlenséget kellett elviselnie, de az út végén, a tengernél boldogság töltötte el az érkezőt. Bármilyen nehéz volt is, megérte. Mi ma csak egy egészen rövid szakaszt teszünk meg, amely nem lesz nehéz. De ez a rövid út is az áldozatvállalás fontosságára emlékeztet. Áldozat a gyermekvállalás, az anyaság is. A sok fájdalom, de a sok öröm útja is.

*

Az első állomáson, szinte pár méterrel később – ez valóban a minik minizarándoklata – Tibor az anyaság ajándékáról és saját nehéz születéséről beszél. Édesanyját ugyanis szívbetegsége miatt le akarták beszélni fia megszüléséről, ám ő a kockázatok ellenére önfeláldozóan vállalta, és később még két lánynak is életet adott. Isten számára semmi sem lehetetlen. Manapság mégis sokan félnek anyává és apává válni.
Amikor továbbindulunk, azon gondolkodom, mi lehet a gyermekvállalástól való félelem és az egyedülállók aránya növekedésének az oka. És a Nyolc nő című filmdráma egyik felejthetetlen betétdala jut eszembe. „Hogy ne legyünk egyedül, a tavaszért élünk, s ha elmúlt a tavasz, újabbat remélünk. Hogy ne legyünk egyedül, gyermeket vállalunk, gyermeket, aki egyedül lesz, mint minden fiunk-lányunk. Hogy ne legyünk egyedül, katedrálist építünk, egy csillagba kapaszkodunk, s így nem leszünk egyedül. Hogy ne legyek egyedül, szeretlek és várlak, hogy áltassam magam: nem a magány a társam.” A kissé suta fordításon is átjön a társ, a közösség iránti vágy elementáris ereje, amely mégis annyiszor zátonyra fut. Ahogyan az erdei úton a rengeteg gyerek és szülő között haladok, annak a sejtelme környékez meg, hogy a múló időnek valamiként gyógyszerei a gyerekek, és az öregedésnek is egyfajta patinát adnak: a világ rendjeként jobban el tudjuk fogadni, ha gyermekek igazolják. De a rejtély attól még megmarad: ma sokkal nagyobb a félelem a gyermekvállalástól, mint korábban, aminek az is oka lehet, hogy nehezebben megy az erős párkapcsolatok kialakítása.

*

Negyedórával később a „Három katona” feliratú kőrakássírnál állunk meg. Tibor két önként jelentkező anyukát kér egy kis szereplésre. Ettől először mindenki ódzkodik, de amikor elmondja, hogy Mária és Erzsébet találkozását kellene előadni, rögtön akadnak vállalkozók, akik ráadásul meglepően flottul rögtönzik a minidarabot: fejből tudják a szentírási szöveget, és megilletődöttségük csak még bensőségesebbé teszi a jelenetet. Amikor a végén megölelik egymást, többen elérzékenyülnek. Tibor pedig úgy kommentálja a látottakat, hogy jó lenne, ha minél többen átélhetnék: az anyaság öröm, és olyan öröm, amelyet meg lehet osztani másokkal.
A következő – utolsó előtti – állomás a Csacsi-rét, amelyen a gyerekek és kollégám Dörmit kapnak, Tibor pedig Szent Mónikáról mesél, aki férjéért és fiáéért, Szent Ágostonért egyaránt sokat imádkozott. Sok-sok éven át kitartó maradt az imában, így végül férje is, fia is megtért.

*

A Csacsi-réten ér bennünket a telefon, hogy jó lenne találkoznunk egy másik zarándokcsoporttal is: a Parlamentet, a Gellérthegyet, a Sziklatemplomot, a Hősök terét és a Szent István-bazilikát Madassery Sebastian atya idegenvezetésével felkereső bécsi szerzetes nővérekkel, akik csak ma vannak itt. Ez a lehetőség nagyon fellelkesít bennünket, ezért visszasétálunk az autóhoz, és keresésükre indulunk. Először az a terv, hogy a Hősök terén érjük be őket, de aztán inkább a bazilikánál várunk rájuk. Csak körülbelül egy óra múlva érkeznek meg, amikor már majdnem feladjuk. Ők is különböző helyszínein élnek-dolgoznak a világnak: Szlovákiában, Ausztriában, Német­országban, Indiában és a Fülöp-szigeteken. Határok nélkül, hiszen katolikusnak, azaz egyetemesnek lenni maga a határok, a más nemzetektől való elzárkózás tagadása, mondja Sebastian atya.

Polgármesterekkel találkozott az egri érsek

Polgármesterekkel találkozott az egri érsek

A vendégeket az Egri Érseki Fiúkórus előadása után Juhász Ferenc, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a főegyházmegyében negyvenhét településen működik egyházi iskola. Ez az első alkalom, hogy találkozóra hívták az érintett polgármestereket, mert az oktatási-nevelési intézmények működésében fontos szerepet játszik a településvezetők személye is. Az Egyház velük együttműködve tudja elérni, hogy az iskolák megfelelően töltsék be szerepüket.
Ternyák Csaba érsek megköszönte a polgármestereknek, hogy elfogadták a meghívást, és hogy együtt gondolkodnak a keresztény kultúráról. Az Egri Főegyházmegye azzal a céllal vette át az iskolákat, hogy élettel teljen meg a keresztény kultúra. A visszajelzések azt igazolják, hogy helyes volt ez a döntés.
Ternyák Csaba hangsúlyozta: a keresztény kultúra a keresztény emberek hitén, vallásgyakorlásán és tanúságtételén, a keresztények életén alapul. Szükséges, hogy támogassuk azokat a fiatalokat, akik keresztény nevelést kaptak, hiszen enélkül a keresztény kultúra, amely több mint műemlékek, műtárgyak összessége, üres váz marad. Hiszen ezeket az épületeket más tartalommal is meg lehet tölteni, ahogyan a kommunizmus idején is tették, amikor a látogatóközpont épületében borgazdasági kombinát működött.
A főpásztor hangsúlyozta, a Katolikus Egyház és az Egri Főegyházmegye elkötelezte magát arra, hogy ha igény mutatkozik rá, újabb oktatási intézményeket vesz át. Ez történik most például Fegyverneken, ahol a 2018/2019-es tanévtől kezdve egyházi fenntartású lesz az általános iskola. Ternyák Csaba kitért rá, hogy a főegyházmegye is bekapcsolódott az óvodaprogramba, amelynek keretében minden olyan településen, ahol katolikus iskola működik, kész átvenni az óvodát is. A főpásztor hangsúlyozta: „Az a partnerség, amely az egyházmegye és a települések között létrejött, feljogosít rá, hogy bizalommal tekintsünk a jövőbe.”

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye