Embertárs

Őszintén a gyermekbántalmazásról

Őszintén a gyermekbántalmazásról

Fotó: Lambert Attila

 

A konferenciára több mint félezer résztvevő gyűlt össze a bencés gimnázium tornacsarnokába. A rendezvényre regisztrált 330 intézmény képviseletében iskolaigazgatók, tanárok, gyermekvédelmi szakemberek érkeztek a Pannonhalmi Főapátság és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szervezésében, Áder János köztársasági elnök fővédnöksége alatt megtartott szimpóziumra. A gyermekbántalmazásról és azon belül az iskolai erőszakról hallhattak előadásokat, és gondolkodhattak együtt a megelőzésről, a sürgős lépéseket kívánó helyi és országos teendőkről, a társadalmi párbeszéd lehetőségeiről. Történelmi pillanat részesei lehetünk – mondta megnyitójában Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, aki örömét fejezte ki, hogy „a gyermekek védelmének szent ügye, az erőszak, a bántalmazás és a visszaélések megszüntetése, az oktatás-nevelés átlátható, biztonságos kereteinek megteremtése közös nemzeti ügy lehet, és ennek érdekében a világnézeti kérdésekben különféle módon gondolkodó szervezetek is képesek együttműködni”.
A főapát kiemelte: „A rossz csendet, a bűnnek, a cinkosságnak, a gonoszság elhallgatásának csendjét meg kell törni a nyilvánosság köreinek tágításával. Azért kell megtörni, hogy az emberi méltóság ne sérüljön tovább, és úgy kell megtörni, hogy az emberi méltóság ne sérüljön tovább.” Ezen a téren a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a főapátsági vezetés példamutató módon járt el 2014-ben, amikor egy napvilágra került gyermekbántalmazási ügyet a nyilvánosság elé tárt, majd a történtek következményeként a gimnáziumban rendszerszintű, preventív gyermekvédelmi programot vezettek be és működtetnek jelenleg is, szakértők bevonásával.
Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója, a szimpózium moderátora a konferencián úgy fogalmazott, a gyermekvédelemben lehetséges összefogás szellemiségének jellemzői: a párbeszéd képessége, az élet szentségének tisztelete és a gyengék védelme.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke elmondta, fájdalmas kötelességének tesz eleget, amikor arról kell beszélnie, hogy a szimpózium témája az evangélikus iskolákat is érinti. Nem „modernkedünk”, amikor a gyermekbántalmazásról beszélünk (az előadó ennek alátámasztására Móricz Zsigmond Árvácska című regényének egyik ide vonatkozó, megrázó részletét olvasta fel – a szerk.), ugyanakkor aktuális a téma világi és egyházi téren is. Ha hallgatásra kényszerítjük az áldozatokat, annak ára van, és ez nem más, mint az áldozatok csendje: Isten hiányának megtapasztalása.
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta a gyermekekkel kapcsolatban a jogok és kötelességek harmóniáját, valamint azt, hogy „az áldott Isten Jézus Krisztusban minket is megáld, hogy áldássá lehessünk a ránk bízott generációk számára, építsünk, és ne romboljunk!” „Az Úr ajándéka a gyermek” – idézte a Bibliát a református püspök.
Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit. Ebben leszögezte: a gyermekekkel szembeni erőszak megengedhetetlen, és ezt az iskolákban is komolyan kell venni. Hangsúlyozta a megelőzés és a szemléletváltás fontosságát. Egyaránt jelentős a szülő, az igazgató, a tanár és a fenntartó szerepe, továbbá valamennyiük együttműködése.
Az egészségügyi mutatókról adott tájékoztatást Pászthy Bea, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika osztályvezető egyetemi docense, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermekpszi­chiátriai és Addiktológiai Tagozatának vezetője. Elmondta, napjainkban minden ötödik gyermek mentális problémákkal küzd, egyre többen szenvednek a kortársi bántalmazástól, az ártalmas internetes tartalmaktól, jellemző az önpusztító magatartás – a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak a társadalmunkban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekbántalmazás körébe tartozik az abúzus mellett az érzelmi bántalmazás, az elhanyagolás is, valamint arról is szólt, hogy a WHO (Egész­ségügyi Világszervezet) meghatározása szerint az egészség „testi, lelki, szellemi és spirituális jólét”.
Ismert, hogy Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett a gyermekekkel való visszaélés terén, ahogy mondta: „eljött az idő, hogy kiirtsuk ezt a gonoszt az emberiség testéből egyházi szinten is”. A pannonhalmi szimpóziumon Robert W. Oliver, a Kiskorúak védelme Pápai Bizottságának titkára, Seán O’Malley bíboros küldötte egyrészt a Szentatya áldását és üdvözletét közvetítette, másrészt leszögezte: hihetetlen nagy a probléma, a statisztikák szerint globális szinten tizennyolc éves koráig három lány közül egynek már volt része zaklatásban, fiúk esetében hét közül egy szenvedett el zaklatást. Rendkívül magas számban történik mindez az internet közvetítésével.
Bátran szembe kell néznünk a problémával, és keresnünk kell a megfelelő választ, nem maradhatunk csendben – mondta Robert W. Oliver. – A változás érdekében hálózatokat kell kiépítenünk, be kell vonnunk a szociális szféra dolgozóit, az iskolai alkalmazottakat, jogászokat a közös munkába. Foglalkoznunk kell az áldozatokkal, időt adva számukra, hogy megnyíljanak. Képzéseket, konferenciákat kell szerveznünk, dokumentumokat kell az asztalra tennünk, de a legfontosabb a cselekvés: mindenkit bátorítanunk kell, hogy lépjen ezekben a súlyos ügyekben. A jó gyakorlatok átadásáról, azok személyre szabásáról is beszélt a vatikáni bizottság képviselője.
A téma jó ismerője, a területen húsz éve dolgozó Astrid Winkler, az ECPAT (a gyermekek szexuális kihasználásának megakadályozásáért küzdő világszervezet) osztrák részlegének igazgatója a konferencián rámutatott: milliószám vannak emberek, akiket hidegen hagy a kiskorúak szenvedése. A gyermekbántalmazás „járvány”: minden ötödik percben meghal egy gyermek bántalmazás következtében. Általában az elhanyagolás a sérültek esetében háromszor-négyszer nagyobb. Rendkívüli módon megnövekedett a cyberzaklatásos esetek száma. Astrid Winkler felhívta a figyelmet a 2012-ben Kanadában öngyilkosságot elkövető Amanda Todd esetére, aki a halála előtt a YouTube-on látható videójában sorolta a zaklatások okozta szenvedéseit. Egy hónap alatt 13 millió megtekintést ért el a videó, az Interpol 2017-ben kapta el azt a harmincöt éves férfit, aki Amandán kívül még több tucat lányt bántalmazott. – Amanda édesanyja azt vallja, a figyelem és a tudatosság hiánya teszi lehetővé ezeket az eseteket – mondta Astrid Winkler, egyúttal arra intett, hogy konfrontálódnunk kell az erőszakkal, föl kell emelnünk szavunkat a gyermekek védelmében az iskolában, a családon belül, a munkahelyen. A megfelelő kockázatelemzés után meg kell alkotni a gyermekvédelmi irányelveket! Létre kell hozni a biztonsági hálót, ami meg tudja előzni a bajt, és bántalmazás esetén gyors beavatkozást tesz lehetővé. Kötelezővé kell tenni a szűrővizsgálatokat a gyermekvédelemben, tisztázni kell a felelősségi köröket, szükséges az esetek dokumentálása, kiértékelése, a monito­ring.
Mint mondta, be kell vonni a fiatal felnőtteket is a védelmi rendszerbe, szakértőkké kell nevelni őket például az online biztonság terén.
Ez utóbbira volt példa a pannonhalmi szimpóziumon előadó Békés Gáspár, aki mint gyermekvédelmi aktivista, egykori áldozat mondta el a történetét. A tudományos diákolimpikon beszámolt gimnáziumi diákéveiről: az elit középiskolában az osztályfőnöke és egyben magyartanára terrorisztikus, manipulatív magatartásáról, a tanulókat megalázó, kiválasztottakra és kitaszítottakra osztó hatalmi taktikájáról, tanulótársai szenvedéséről, a tanári kar passzív beleegyezéséről és arról, hogy amikor ő ki merte nyitni a száját, ellent mert mondani az igazságtalanságnak, elszigetelődött. – A hatalom és annak „védelmező” jellege felülírta az erkölcsi normákat, a tanár hatalma korlátlan maradt, érinthetetlen volt, kiállásomat osztályozásával is megtorolta, hiába teljesítettem a maximumot, s lettem diákolimpikon – mesélte, majd elmondta rendszerszintű javaslatait a hasonló problémák megoldására: többek közt a független konfliktuskezelő szakember, az iskolaszék (diák, szülő, tanár) bevonását az esetek kivizsgálásába, a jogtudatosság növelését. „Ha nem törjük meg a »rossz csendet«, erősítjük a társadalmi beidegződést, hogy »a jog csak az erőseknek jár« – tette hozzá.
A problémák elhallgatásának súlyos következményeiről és az adott intézményre szabott gyermekvédelmi irányelvek használatának előnyeiről, a biztonságot adó környezetről beszélt szuggesztív előadásában Kökéndy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola iskolaképviselője: „Az igazság félelmetes, de meg kell tanulnunk felnőni. Ha szembesülünk a hibákkal, esélyünk lesz a változásra. A biztonságért sokat kell dolgozni.”
Többek közt erről szólt a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjainak őszinte kisfilmje is, amely a bántalmazás mikéntjét és szemszögeit mutatta be a diákok közti kapcsolatokban.
A nap további részében Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára üdvözölte a konferencia céljait, majd Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója bemutatta azt a szakmai folyamatot, amely a már említett gyermekbántalmazási ügy lezárását követően biztonságossá tette a pannonhalmi középiskolát. „Felszabadító és reményteli, hogy a gyermekvédelemmel foglalkozhatunk – mondta. – Megéri a vajúdás fájdalma, mert az iskolában új működési kultúra jön létre, élővé tesszük a jogot. A rendszerszemlélet azt jelenti, hogy a tisztelet, az elfogadás kultúrájának kell érvényesülnie a tanárok között is. S ha a gyerekeknek a jogaikról beszélünk, hamar ráébrednek, hogy a másiknak éppígy vannak jogai, és ez a felismerés a kötelezettségekhez vezet.”
Előadásában az igazgató többek közt az átláthatóságról, az iskolai működésbe integrált gyermekvédelmi jelzőrendszerről, a háromfős védelmi csoportról és a megelőzésről beszélt: „Figyelj a rossz érzésekre, merj kilépni a kényelmetlen helyzetből, ne őrizz rossz titkot, addig menj a problémáddal, amíg valaki meg is hallgatja – ezeket tanítjuk a diákjainknak” – tette hozzá az igazgató.
Elhangzott, hogy már vannak kész gyermekvédelmi szabályzatai a jezsuitáknak, a bencéseknek és a Boldogasszony Iskolanővéreknek is.
A délutáni, Bombera Krisztina műsorvezető-riporter által vezetett kerekasztal-beszélgetésben a résztvevők hangsúlyozták, hogy a gyermekvédelem terén sürget az idő. Hardi Titusz OSB, a Pannonhalmi Főapátság oktatási igazgatója meg is fújta a sípot (nem csak a képzeletbelit), mert a „terepen dolgozók már pontosan látják a helyzet súlyosságát”. Lápossy Attila, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Esélyegyenlőségi és Gyermekvédelmi Főosztály helyettes vezetője a hiányzó jogtudatosságra hívta fel a figyelmet, valamint hogy az iskolai bántalmazási, zaklatási esetekben sajnos azt tapasztalják, az intézményi válaszok elmaradnak vagy elégtelenek, hibásak. Karolin Kuhn SSND, a római Pápai Gergely Egyetem kiskorúak védelmével foglalkozó központjának szakértője hozzátette: a pedagógusok elfoglaltak, alig tudják besűríteni a feladataik elvégzését a nap huszonnégy órájába. Javasolta, hogy az adott intézményben meg kell keresni azokat a tanárokat, akik hajlandók elköteleződni a gyermekvédelemben, és fel kell őket szabadítani erre (kevesebb óraszámmal).
A beszélgetéspanel ideje alatt egy óriáskivetítőn a hallgatóság kommentjei is megjelentek: többek közt jelezték, hogy a változás legfőbb akadálya az intézményekben tapasztalható fásultság, közönyösség, a vízió hiánya, az ismerethiány, a lustaság, az értékközösség hiánya.
Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese szintén az alulról jövő kezdeményezéseket szorgalmazta, ugyanakkor a kerekasztal-beszélgetésben többek részéről az is elhangzott, hogy szükség van a felső vezetés által biztosított forrásokra, támogatásra, mert a gyermekvédelem terén hálózatban kell gondolkodni.
Astrid Winkler arról számolt be, hogy Albániában az egyházi vezetés jóváhagyásával a meglévő hatvan katolikus tanintézményben egységesen bevezették és alkalmazzák a gyermekvédelmi irányelveket.
A pannonhalmi szimpózium gyakorlati, „terepi” jellegű, és egyben szakmai gyermekvédelmi előadását Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítvány gyermekjogi szakértője tartotta. Ismertette a pannonhalmi bencésekkel való együttműködés „genezisét”, az alapítvány tevékenységét, a rendszerszintű gyermekvédelem szakmai szempontjait, mindennapos gyakorlatát. Mint mondta, a gyermekvédelmi irányelvek éppolyan fontosak egy iskola esetében, mint a tűzvédelmi szabályok. Az ehhez kapcsolódó munka pedig képzésekkel, tréningekkel jár, és nem fájdalommentes, de megéri, mert az erőszak semmilyen formája nem engedhető meg.
A pannonhalmi szimpóziumot egy színpadi előadás zárta: a Klamm háborúja (A szótól a csendig – egy tanár vallomása) című monodrámát Kai Hensel azonos című műve alapján László Sándor adta elő, a Jászai Mari-díjas Mezei Kinga rendezésében.

 

Minden nő egy csoda

Minden nő egy csoda

Fotó: Merényi Zita

 

A nő lényege titok, csodáljuk, de nem tudjuk megfejteni. A női lét misztérium – kezdte a beszélgetős előadást Papp Miklós görögkatolikus lelkész. – Eszünkbe juthat a Napbaöltözött Asszony szimbóluma, amelyet a Jelenések könyvéből ismerünk; számunkra ez a sokrétű jelkép utal most a női mivolt összetettségére, csodájára. Ne feledjük, hogy egy misztériumról töprengünk!
Somogyiné Petik Krisztina arról beszélt, hogy a történelem során a nőiséggel kapcsolatban kialakultak szélsőséges vélekedések, ideológiák.
Az egyik ilyen közvélekedés szerint a nő rendeltetése, hogy férjhez menjen, és gyermeket szüljön. Problémát jelent, hogy sokaknak ez nem adatik meg, s emiatt súlyos terhet cipelnek, sérül az önértékelésük. Papp Miklós hozzátette, Krisztus mást tanított. Ő azt mondta: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám” (Mk 3, 33–35).
Asztalosné Elekes Szende egy másik szélsőségre figyelmeztetett. Mint mondta, a feminista ideológia mára elfajzott, harcos, bizonyításkényszerrel telített változata nem áll másból, mint a férfiakkal való szembenállásból. Pedig az ipari forradalom óta kinyíltak a lehetőségek a nők számára. A „te minden lehetsz” kimondatlan szlogenje alapján ugyanakkor sok nő számos dologba belefog. Papp Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a nőknek, éppúgy, mint a férfiaknak, azt kellene megragadniuk a lehetőségek tárházából, ami az életpályájukat építi.
A görögkatolikus lelkész arról is beszélt, hogy Jézus mindig tisztelte a nőket: beszélgetett a bűnös nővel, elfogadta az asszonyok támogató jelenlétét, s ezáltal szembement kora felfogásával. VI. Pál pápa kimondta, hogy más vallásokban nincs olyan tisztelete a nőnek, mint a kereszténységben. A Szentháromság léte eleve magában hordozza a különbözőség pozitívumát. A keresztény misszióval a női méltóság tisztelete is terjed.
A mai nők életéről Asztalosné Elekes Szende elmondta: sok szerepben kell helytállniuk. A mai nő egyszerre háziasszony, nagynéni, munkahelyen dolgozik, számos feladatot kell ellátnia. „Van ebben valami gazdagság. A pszichológia azt mondja, a szerepgazdag, komplex identitás életrevaló, mert »több lábon áll«, ugyanakkor megvan a veszélye annak, hogy a teendők sűrűjében az ember szétfeszül, nem tud mindennek megfelelni.”
A beszélgetős előadáson elhangzott, hogy a Biblia tanítása szerint a nőt társul rendelte Isten a férfi mellé. Az oldalborda képe azt fejezi ki, hogy a nő mintegy körülveszi a szívet, amely a korabeli zsidó gondolkodásban az emberi személy középpontját jelképezte. A nő tehát a férfi számára hozzáillő társ, és nem tárgy vagy beosztott, netán oldalkocsi.
A női attitűd egyik jellemzője, hogy alkalmas a másikra való ráhangolódásra, képes meghallgatni, érzelmi támaszt nyújtani, szívesen megéli az intimitást, „lelkizik”.
A katolikus (keresztény) nők számára az előadók azt üzenték, hogy éljenek a Biblia szerint, ne engedjék, hogy tárgynak tekintsék őket, hangsúlyozzák az együttműködés fontosságát. A jólelkű keresztény nő nem akkor jó, ha nem vitázik, ha nem bátor. Sajnos a válóperek többségét nők kezdeményezik, talán mert korábban a házasságukban nem mertek küzdeni, nem szólaltak fel a saját érdekükben vagy azért, hogy jelezzék, nem jó a kapcsolat. Papp Miklós a fiatal lányokat arra bátorította, hogy merjenek vitába szállni a szüleikkel, az apjukkal. A fiatal fiúkat pedig meg kell tanítani arra, hogy tiszteljék a nőket – tette hozzá.
Az Újszövetségben az isteni kegyelem a nő által érkezett a világba – mutatott rá a görögkatolikus lelkész –, és Szent II. János Pál pápa nyomán elmondhatjuk, az anya mosolya teremtő erő. Somogyiné Petik Krisztina ezzel kapcsolatban leszögezte: az anya a gyermeke megszületése után két évig maradjon otthon, akár a karrierjét megszakítva is, szánja rá az időt a gyerekére! Igaz, ez napjainkban kemény üzenetnek számít, de a gyermekkel töltött két év a későbbiekben nem pótolható. Persze ehhez a férj érzelmi támogatása is szükséges.
Asztalosné Elekes Szende beszélt a nők munkába való visszatéréséről is. A mi kultúrkörünkben a nők szívesen vállalnak munkát, és ez jó, hiszen sok bennük a kreativitás, és munkájukkal a tágabb közösség, a társadalom is jól jár.
Szent II. János Pál pápa 1995-ben „a női géniuszról” írt (Levél a nőkhöz), a II. vatikáni zsinat pedig kimondta: az evangélium lelkületével a nők gazdagítják a társadalmat, és erre soha nem látott lehetőségük van napjainkban. A női géniuszra jellemző az empátia, a figyelem a legkisebbre, az elesettre is; a nők mindenkiben az embert nézik.
A szerzetességről is szó esett a Sapientián. Papp Miklós hangsúlyozta, a szerzetesnők vőlegénye Krisztus, érte élve lehet szerzetesnek lenni, nem a világ ellenében, vagy lenézve a világot. Hozzátette: a fizikai anyaság nélkül is megélhető a nőiség.
A női spiritualitás fontos a családanyák számára is. A férj vagy a gyerek Isten elé helyezése bálványimádás. Szakítani kell időt arra, hogy az anya kettesben lehessen Istennel.
A nők biológiai adottságairól szólva elhangzott: agyuk felépítéséből adódóan a nők képesek sok mindent egyben látni, egyszerre többfelé figyelni. Apróságokat is észrevesznek, s ezekre sokáig emlékeznek. Ezzel együtt jár, hogy nehezen tesznek le dolgokat, rágódnak az elmúlt élményeken, vissza-visszatérnek hozzájuk. Erősségük a verbális és a nem verbális kommunikáció, éppen ezért a verbális bűnökben is erősek: csípős megjegyzéseikkel könnyen megbántják a másik embert, szóáradatukkal sarokba szorítják (jellemzően) a férjüket. Hormonális adottságaikkal összefüggésben szeszélyesek, az érzelmek hullámzása jellemző a lelkiállapotukra. Ez nem rosszaság, hanem a női lét velejárója, hiszen ezek a hormonok teremtik meg az életadás lehetőségét is. Amikor a nők mélypontot élnek át (hajlamosak a depresszivitásra), a férfiak feladata, hogy megvigasztalják őket.
A nők egészséges szocializációjához rendkívül fontos az elfogadás, a csodálat, a dicséret, a pozitív üzenetek a szülők, különösképpen az apa részéről. A kislány akkor válik jó nővé, ha az apa értékesnek tartja őt, és ezt ki is mondja („szép vagy”, „meg tudod csinálni”). Isten a nőiséget ajándékba adja és jónak tartja. A kislányok számára édesanyjuk a női modell; átveszik az önértékelését is. A rossz szocializáció azonban a későbbiekben önismerettel hatástalanítható, átírható, de dolgozni kell azon, hogy valaki jó nővé váljon.
A beszélgetős előadás résztvevői egyetértettek abban, hogy a jó nő fogalma titok. Az, hogy valaki mitől vonzó, nehezen meghatározható. Vannak azonban általánosan érvényes szempontok. Ilyen a szépség, ami az ápoltság és a belső harmónia együttese. – A szépség emel, s ezt nem tolakodva teszi, és mindez valamiképpen az Úristennel van összefüggésben, nem csupán az erósszal – mondta Papp Miklós. Éppen ezért nem lehet jellemzője a katolikus nőnek, hogy szürkén puritán. „Nem bűnös az, aki kicsit csinos is!” Somogyiné Petik Krisztina hozzátette: annak a nőnek lesz kisugárzása, aki képes elfogadni az adottságait.
A nőiség további eleme a kapcsolatvágy, a kapcsolatépítés képessége. Ezen a téren az előadók pszichológiai szempontból sem javasolták a házasság előtti összeköltözést. A nő többet lát bele egy kapcsolatba, mint a férfi. Másrészt felhívták a nők figyelmét a csábítás kerülésére (szerzetes, pap, házas férfi esetében). „Isten érti, hogy szeretetre vágysz, de ne legyél csábító!” – mondta Papp Miklós, utalva Jézus és a bűnös nő esetére.
A nőiség egy másik jellemzője a gondoskodás vágya, valamint a szolgálat a mégoly apró dolgokban is (Krisztus is úgy király, hogy szolgálni jött). – A máriás lelkület azt jelenti: engedni, hogy Isten kezdjen valamit velünk, s azután aktivitásba lendülni – hangsúlyozta a görögkatolikus lelkész. Figyeljük meg, hogy először az asszonyok szembesülnek a feltámadás tényével. Mária Magdolna az „apostolok apostola” (Aquinói Szent Tamás).
A Sapientián tartott előadás végén az előadók a hallgatóság bevonásával, együtt gondolkodva válaszolták meg a kérdést, hogy mit tehetnek a férfiak a nők érdekében. Mint kiderült, fontos a nő számára a figyelmesség, az udvariasság, az elismerés, a kedvesség, a beszélgetés, a meghallgatás és a biztonság, valamint az, ha a férfi társnak tekinti őt, és kikéri a véleményét.
Papp Miklós a beszélgetős előadás végén Boldizsár Ildikó gondolatait olvasta fel a nőről mint Isten teremtményéről.

Szoros köteléket teremt közöttünk a múlt

Szoros köteléket teremt közöttünk a múlt

Fotó: Lambert Attila

 

A bíboros magával vitte a szertartásra az esztergomi bazilikából Kőrösi Márk ereklyéjét, így az emlékmise résztvevői egyszerre róhatták le tiszteletüket az egykori esztergomi kanonok és két vértanútársa, Grodecz Menyhért, illetve Pongrácz István Nagyszombatban őrzött relikviája előtt.
Csendes az ünnepi nap kora délelőttje az utóbbi évtizedben csodálatos átalakulást megélt Nagyszombatban, amit a Felvidék Rómájának is neveznek. A városban egymás után újulnak meg a barokk épületek, köztük a Szent Miklós-székesegyház, az érseki palota és az orsolyita templom a gimnáziummal.
Mindenünnen habitusba öltözött papok, szerzetesek igyekeznek a Keresztelő Szent Jánosról nevezett templom felé. Erdő Pétert, Magyarország bíboros prímását várják Szlovákia hetedik legnagyobb városába, ahová Pázmány Péter 1616-ban a szeminárium vezetésére hívta meg Kőrösi Márkot. A horvát származású, Rómában tanult fiatal pap két évvel később esztergomi kanonok lett.
Nagyszombat ma történelmi esemény helyszíne. Első ízben van itt együtt a három kassai vértanú koponyaereklyéje. Grodecz Menyhért, Pongrácz István és Kőrösi Márk 1619. szeptember 7-én azért szenvedtek vértanúhalált, mert nem fogadták el a reformáció hitújításait, és kitartottak a katolikus hitük mellett.
Földi maradványaikat 1635-ben először a nagyszombati klarisszazárda templomába szállították, majd onnan a Szent Orsolya-rendi apácák templomába vitték át. Amikor a török elől 1543-ban Nagyszombatba menekített esztergomi érsekség, a levéltár és a kincstár az 1800-as években visszaköltözött Esztergomba, Kőrösi Márk relikviája is ide került. A kassai vértanúk halálának 400. évfordulója alkalmából tartott liturgián hosszú évszázadok után most először volt újra együtt a három szent koponyaereklyéje.
A szentmisére megtelik a római Il Gesù-templom mintájára épült Keresztelő Szent János-székesegyház. A korai barokk építészet e kiemelkedő alkotása felújítva, teljes pompájában fogadja az ünneplőket. Megragadja a tekintetet a hatalmas oltár, amely negyvenkét szobrával Európa legmagasabb főoltára.
A szentélyben a papság mellett kapnak helyet a pozsonyi szeminaristák, a Szent István, valamint a Szent György Lovagrend tagjai. Az oltárasztal előtt középen a három koponyaereklye. Mellettük a festmény, amely a három szentet ábrázolja. „Szlovák testvéreink évek óta dolgoznak a vértanúk arcának rekonstrukcióján. A mai antropológia a digitális eszközökkel megerősítve már képes arra, hogy a fennmaradt koponya alapján – kiváltképp akkor, ha a valaha élt emberről ábrázolás is fennmaradt –, élethű képet tudjon készíteni. E tudományos munka eredményét mutatja a festmény. A képen már összetalálkozott a három vértanú, s most fizikai valójukban is együtt tisztelhetjük őket” – tudjuk meg Erdő Péter bíborostól.
A szertartás kezdetén Orosch János nagyszombati érsek szlovákul és magyarul is köszöntötte a híveket, a Szlovákia és Magyarország különböző részeiből érkezett paptestvéreket, szerzeteseket és szeminaristákat. Külön üdvözölte Erdő Péter bíborost, Giacomo Guido Ottonello érseket, Szlovákia apostoli nunciusát, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolitát, a szlovák püspöki konferencia elnökét, Viliam Judák nyitrai megyéspüspököt, valamint a politikai és a kulturális élet képviselőit.
„Kőrösi Márk horvát, Grodecz Menyhért lengyel, Pongrácz István pedig erdélyi származású volt. A három vértanú három nemzet sarja, de ugyanazt a hitet vallották, és a szentségekből erőt merítve vállalták a vértanúhalált. Tanúságtételük azt mutatja, hogy a Krisztusba vetett hit képes legyőzni a nemzetek közötti feszültséget, s a népeket egymás felé tudja fordítani, közösséggé formálni. Ezt a közösséget fejezik ki az ereklyék, melyeket Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása elhozott most Nagyszombatba, az isteni irgalom és az egység üzenetét közvetítve ezzel” – fogalmaz beszédében a nagyszombati érsek.
Az olvasmány szlovákul, a szentlecke magyarul hangzik el, az evangéliumot pedig mindkét nyelven meghallgathatja az ünneplő közösség. A magyar nyelven mondott szentbeszéd után Erdő Péter szlovákul is köszönti a vendéglátó főpapokat, és szlovákul is felolvassák a homíliát.
Szentbeszédét Erdő Péter azzal kezdi, hogy nemrég emlékeztünk meg a három kassai vértanú halálának 400. évfordulójáról. „Kőrösi Márk esztergomi kanonok koponyaereklyéjét ma elhoztam magammal ide, hogy a szentmise után vértanútársainak koponyájával együtt hordozhassuk a körmenetben. Tudni való, hogy amikor ez a kiváló vértanú az esztergomi kanonoki címet viselte, Esztergomban a török volt az úr, s az egyházmegye központja itt, Nagyszombatban működött. A múlt tehát olyan szoros köteléket teremt közöttünk, hogy önmagunkat sem tudjuk megérteni igazán, ha egymást nem ismerjük és szeretjük” – mondta a bíboros, majd így folytatta beszédét: „Amikor 1619 szeptemberében Kassán megölték a három katolikus papot, az emberek úgy gondolhatták, itt már soha többé nem lesz katolikus élet. Ám idén szeptemberben, amikor a kassai dómban koncelebrált misét mutattunk be a három szent tiszteletére, 22 püspök, mintegy 300 pap és sok ezer hívő ünnepelte együtt az Eucharisztiát egy olyan városban, amelynek a lakossága körülbelül 70 százalékban katolikus. Csodálatosak a gondviselés útjai, s valóban magvetés a vértanúk vére. De minden fejlődés ellenére látnunk kell az idők jeleit. Ma sem bízhatjuk el magunkat. Ma is minden igyekezetünkre szükség van, ha hűségesek akarunk maradni Krisztushoz. A sodródás helyett időt kell szánnunk az imádságra. Tudnunk kell az Oltáriszentség előtt mérlegre tenni mindennapi életünket, munkánkat, családunk helyzetét és minden feladatát. Így válhatunk mi is tükrökké, így sugározhatjuk szét a világban Krisztus világosságát, amely a keresztségben ragyogott fel számunkra. Az összeszedett imádság a hatékony, jó célra irányuló, áldott munka legfőbb erőforrása.”
Erdő Péter arról is beszélt, hogy a Krisztus-hívők már az ókorban, az első keresztényüldözések idején is tartottak ereklyés körmeneteket. „Különös tisztelettel vették körül a vértanúk földi maradványait. Milyen lehetett ez a könnyes ünneplés? Milyen lehetett ez a diadalmenetbe forduló gyászmenet? Talán el tudjuk képzelni ezt, ha olykor televíziós közvetítést látunk olyan közel-keleti áldozatok temetéséről, akiket a saját közösségük hősnek tekint. Az asszonyok jajongó és ünneplő kórusát halljuk, s azt látjuk, hogy a tömeg a feje fölé emelve viszi a hősök koporsóját. Egy ilyen körmenet alkalmával mi is átélhetjük a régi és a mai keresztények minden szenvedését. Egyúttal azonban győzelmi ünnepet is tartunk. A vértanúk már elnyerték a győzelmi koszorút. Példaképeink és közbenjáróink, akik segítenek, hogy átérezzük: mi, keresztények mindnyájan egyek vagyunk egymással és Krisztussal, s őt kell adnunk a világnak, mert a világnak Krisztus kell.”
A szentmise után felsorakoznak a körmenet résztvevői: legelöl az asszisztencia viszi a keresztet, mögötte a lovagrendek tagjai haladnak, aztán a fehér, majd az arany miseruhát viselő papok. Utánuk a fúvósok és a kórus következik, aztán a kanonokok. Szeminaristák viszik az ereklyéket, mögöttük a főpapság vonul, majd a népviseletbe öltözött hagyományőrzők és a szerzetesnővérek következnek, végül pedig a hívek hosszan kígyózó sora.
A körmenet imádkozva, énekelve halad a belvároson át. Időnként magyar szóra is felfigyelünk: Bacsfa-Szentantalról, Galántáról, Pozsonyból, Dunaszerdahelyről érkezett hívek fejezik ki örömüket, hogy itt lehetnek. Elhaladunk a jezsuita templom mellett, ahol Pongrácz István és Grodecz Menyhért ereklyéjét őrzik. Megállunk egy imára a Szentháromság-szobornál, a főtéren. Az orsolyita nővérek a rend által fenntartott gimnázium tetőteraszáról integetnek. Énekelve érkezünk vissza a katedrálishoz, ahol felhangzik a Te Deum.
Orosch János érsek hálaadó szavai után Erdő Péter így búcsúzik: „Átérzem, hogy mi itt mindannyian egyazon katolikus közösséghez tartozunk, és szükségünk van egymásra. Mindenki őriz egy-egy darabot a közös örökségből, tárgyi, lelki és szellemi értelemben. Most fizikai valójukban találkozhattak a szentek ereklyéi, hogy egyetlen látható egészet alkosson a közös örökség.” A liturgia a relikviák előtti tiszteletadással zárul.
Erdő Péter bíboros a szentmise után így osztja meg velünk az átélt élményt: „Megrendítő volt számomra ez az ünnep. Itt volt az alkalom arra, hogy egyesítsük a közös örökséget, és együtt mutassuk fel a világnak. Ezt tettük most ebben a szép ünneplésben: együtt imádkoztunk, énekeltünk, a templomban szlovák és magyar szó hangzott fel. Minden együttműködés, ami szlovák katolikus testvéreinkkel kialakul, a saját identitásunk és tanúságtételünk szempontjából is fontos. Szükségünk van egymásra: ez mindkét félre igaz. Amikor közösen lépünk fel, az erősíti a tanúságtételünket. Jó úton járunk.”

Evangélium a gyakorlatban

Evangélium a gyakorlatban

Fotó: Lambert Attila

 

A családok átmeneti otthonában vagyunk Békásmegyeren. Az apró játszószobában gyűltünk össze a „72 óra” sajtómegnyitójára. Darvas Márton főkoordinátor üdvözli a megjelenteket, és a programsorozat mintaprojektjének nevezi az ittenit: festenek és fodrászati-kozmetikai szolgáltatást nyújtanak az önkéntesek az itt lakóknak. Miközben az anyukák szépülnek, olyan önkéntesek is akadnak, akik a gyermekekkel játszanak a kertben.
Idén már tizenkettedszer startolt a 72 óra kompromisszum nélkül, amelyet a három történelmi egyház szervez, és egyszerre szolgálja a fiatalok aktivizálását és az ökumenét. Németországban is van ilyen program, májusban, és Horvátországban is, de kicsivel később, Csehországban pedig a miénkkel egy időben. Ez már önkénteskedő fiatalok százezreit jelenti. Nálunk 9600 fiatal mozdul meg idén százhúsz településen négyszázféle – szociális, környezetvédelmi – akció keretében. Az egyházak partnerei az önkormányzatok és civil szervezetek, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül.
Székely János szombathelyi megyéspüspök a Katolikus Egyház képviseletében arról beszél, hogy a keresztények hite szerint a világ szeretetből van, és alaptörvénye is a szeretet. Jézus arra buzdított, hogy viszonzást nem várva tegyük a jót, szolgáljunk másokat. A világ azonban nem így gondolkodik. Arra akar rávenni, hogy haszonra törekedjünk, versenyezzünk, és a magunk érdekeit nézzük. Pedig ez nem tesz boldoggá. Mindig lesznek vesztesek, gyengébbek: szegények, betegek, idősek, gyámoltalanok, mások segítségére szorulók. Az ember nem versenyre, törtetésre, mások legyőzésére született, hanem alkotásra, építkezésre, szeretetre, kincsei megosztására. Arra, hogy adjon.
A főpásztor egy történetet mesél el: Egy milliomos depressziós lett, ezért elment a pszichológusához. Arra számított, hogy valamilyen kezelést, szanatóriumi tartózkodást javasol neki a szakember, ám ehelyett megadta egy szegény család telefonszámát.
A gazdag ember felhívta, meglátogatta és segíteni kezdte a családot, és ez „meggyógyította”. Ahogyan a világunk is gyógyul az olyan akciók hatására, mint a „72 óra”. Amiért ezúttal a fiataloknak tartozunk köszönettel – teszi hozzá a püspök.
Bedekovics Péter református lelkész, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője szerint a fiatalok nemcsak a jövő, hanem a ma egyháza is. A „72 óra” egyik fontos szerepe az, hogy lelki növekedésükhöz teret adjon, és felmutassa a világnak Krisztust, az evangéliumot. Hozzásegíti a résztvevőket, hogy megéljék: a hit lényege a szeretet, amely nem csupán érzés, hanem cselekvés, segítő odafordulás másokhoz. Így formálhatja az evangélium a világot, így válhat felkiáltójellé.
Lackner Pál evangélikus püspök a 12-es és a 72-es szám matematikai és újszövetségi jelentésével és jelentőségével kezdi a beszédét. Az Újszövetségben ezek a szűkebb és a tágabb tanítványi körök számai. Az ősegyház kora óta legfontosabbnak tekintett három egyházi tevékenység pedig az igehirdetés, az istentisztelet és a szeretetszolgálat. Az önkéntesség korunk szeretetszolgálatának is tekinthető, hiszen erőnket és időnket adjuk általa másoknak. Közösséget vállalunk másokkal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében Illés Boglárka helyettes államtitkár beszél. Tegnap volt a lelki egészség világnapja, mondja, majd felidézi Edward Chad Varah indiai származású anglikán lelkész emlékét, aki a telefonos lelkisegély-szolgálat elindítója volt. Aztán a minisztérium tavalyi önkéntességkutatásának eredményeit ismerjük meg. Eszerint növekvőben az önkénteskedők száma, és aki nem végez ilyen munkát, ma már nem a lehetőségek hiányára, hanem időhiányra hivatkozik, meg arra, hogy senki sem hívja, szólítja meg. Ezért is fontos egy ilyen akciósorozat, mint a „72 óra”: sokak számára lehet figyelemfelhívó, vonzó, cselekvésre indító.
Kelemen Viktória III. kerületi alpolgármester szomorú budapesti szociális adatokat sorol. A lakosság 15 százaléka él a létminimum alatt, ami 272 ezer embert jelent. Növekvőben a lakhatási szegénység, mert az ingatlanok nagyon megdrágultak. Ilyen helyzetben megnő a megtartó szociális intézmények, a helyi közösségek, a baráti-ismerősi kapcsolatok, valamint az egyházi szerepvállalás jelentősége. Ezért a III. kerületi önkormányzat hangsúlyt helyez a közösségépítésre, és együttműködik a civil szervezetekkel, az egyházakkal. Hogy pártállásra való tekintet nélkül mindenki megtegye, amit a környezetében másokért megtehet.
Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezetője a Jakab-levél „A hit cselekedetek nélkül halott” mondatát emeli ki, és a példamutatás jelentőségét hangsúlyozza. Aztán Tárnok György intézményvezető invitálására kimegyünk a kertbe, ahol a résztvevők máris hozzálátnak a példamutatáshoz: virágládák festésébe kezdenek.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat békásmegyeri intézményében tizenegy család számára kínálnak átmeneti otthont egy–másfél évre, hogy ez idő alatt újraszervezhessék az életüket. Ezenkívül idősek nappali ellátásával foglalkoznak. Ezt látjuk is, mert a teraszajtó mögötti szobában kedves hölgyek dolgoznak elmélyülten, jó hangulatban. A szomszédos helyiségből pedig samponillat csapja meg az orromat: munkához láttak az önkéntes fodrászok.

„Aki hisz, nem fél”

„Aki hisz, nem fél”

Fotó: Bókay László

 

Az emlékest szentmisével kezdődött, melyet Tarjányi Béla nyugalmazott biblikus tanár, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke mutatott be. Homíliájában felidézte, hogy fiatalon, 28 évesen lett egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Amikor döntés született erről, Nyíri Tamás másodmagával ellene szavazott. Ennek ellenére néhány éven belül a legmélyebb barátságba kerültek, ő állt hozzá a legközelebb a hittudományi kar tanárai közül.
Tarjányi Béla egy másik emléket is megosztott a jelenlévőkkel: egyik paptestvére, a néhai Opálény Mihály tízévi munkával összeállított az Újszövetséghez egy konkordanciát. Ez több mint negyven évvel ezelőtt történt. Akkoriban nagyon nehéz volt katolikus könyveket megjelentetni, a Szent István Társulat nem kapott engedélyt Opálény Mihály könyvének kiadására. Az idő tájt indult meg a képzés a hittudományi kar levelező tagozatán, és Tarjányi Béla megkérdezte Nyíri Tamást, tudna-e segíteni ebben, mivel ő az induló képzés okán kapcsolatban állt a hatóságokkal. Nyíri professzor megtette a szükséges lépéseket, de hosszú ideig nem történt semmi. Opálény Mihály fiatalon, 42 éves korában elhunyt, s rá egy hétre megérkezett az engedély az Állami Egyházügyi Hivataltól. Így a hittudományi kar adta ki elsőként a konkordanciát, amely ma, az internet korában is nagyon hasznos segédeszköz: mindent megtalálunk benne az Újszövetséggel kapcsolatban. Az olvasók nagyon szeretik, s a Szent Jeromos-bibliatársulat is többször megjelentette.
„Nyíri Tamásnak jelentős volt a lelkipásztori és a teológiai munkássága is. Hálatelt szívvel gondolunk rá, és kérjük az Urat, hogy jutalmazza meg őt a mennyben az örök boldogsággal” – fohászkodott Tarjányi Béla. A szentmise után a jelenlévők részleteket láthattak, illetve hallhattak a Nyíri Tamás előadásain készült video- és hangfelvételekből. Fényképek villantak fel az életéből, írásban és szóban emlékeztek rá barátai, tanítványai.
Levélben idézte fel a hozzá fűződő élményeit Erdő Péter bíboros, prímás, aki elárulta, szeminaristakorában Nyíri professzornak nemcsak a kötelező óráira ment be, hanem a többi előadására is. A terem mindig zsúfolásig megtelt, még más egyetemek, például az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói is látogatták az előadásait. „Eleven katolikus hitet kaptak tőle a fiatalok, amit a professzor diszkréten, de meggyőző erővel adott át, ezért volt annyira népszerű” – emlékezett a bíboros.
Egy idős hölgy felidézte Nyíri Tamás egyik sokat hangoztatott mondását: „Az áldás és a kegyelem nem az égből hullik alá, hanem az egyik ember a másiknak adja tovább.”
A lejátszott felvételekből kiderült, hogy Nyíri Tamás az érettségi megszerzése után az állatorvosi egyetemre jelentkezett. Fel is vették, de úgy érezte, nincs a helyén. A filozófia kezdettől fogva érdekelte. Nem elégítette ki az, amit az egyetem biológia­előadásain hallott, hogy az élet a halállal véget ér. A budai Szent Imre Kollégiumban is hallgatott előadásokat, kiváló papoktól – például Kecskés Páltól –, s ez sokkal jobban megragadta a lelkét, mint az állatorvosi egyetemen tanultak. Meghatározó volt számára az is, hogy 15-16 éves korában többször is ellátogatott Assisibe, lebilincselte Szent Ferenc szülővárosa. Az ő esetében is beigazolódott a mondás: aki meg akarja ismerni Isten szegénykéjét, az ismerje meg Assisit. Az élménytől nem tudott szabadulni, s ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül – ha kis kitérővel is – a papi hivatást választotta. A második év végén otthagyta az állatorvosi egyetemet, és jelentkezett a papi szemináriumba. Bécsben tanult, ott is szentelték pappá 1945 márciusában.
A felvételeken Nyíri Tamás arról is beszélt, hogyan találhatja meg a helyét az Egyház a pluralista társadalomban.
„Fontos az emberi méltóság és a szabadság tiszteletben tartása. Ne higgyük, hogy azért, mert papok vagyunk, mi mindent jobban tudunk – mondta. – Szükség van toleranciára, dialógusra, a másik ember megismerésére. Meg kell értenünk, miért látja ő másként a dolgokat, mint mi. Azt, hogy a jót kell tenni, és a rosszat kerülni, minden jóérzésű ember vallja, de a gyakorlati megvalósítás sokféle lehet. Ma az eszmék piacának korát éljük, és az Egyháznak nem kinyilatkoztatnia kell, hanem ajánlatot tennie az emberek felé. És nem szabad megijedni attól, hogy nem csak a mi eszméinket veszik meg. Ha sikerül az Egyházat modernizálni, akkor a társadalom nem löki ki magából mint idegen testet, és így nagymértékben hozzájárulhat a demokratikus konszenzus megerősítéséhez.”
Nyíri professzor szerint az emberi életnek három nagy misztériuma van. Az első a létezés misztériuma, hogy egyáltalán miért van valami, és miért nincs inkább a semmi. Minden teremtésmítosz erre a kérdésre kereste a választ, és itt óhatatlanul felmerül az Abszolútum létezésének gondolata.
A második az egy misztériuma. Milyen kapcsolatban áll az egység és a különféleség? Melyik a valóságosabb? Melyik az alapvetőbb? Csak a sokaság által létezik az egy, vagy az egy megelőzi a sokat, és a sokaság látszat csupán? Az emberiség társadalmi szimbólumai is erre a kérdésre keresik a választ. A Szentháromság teológiája az egyetlen, ami „úgy-ahogy” képes feloldani ezt a dilemmát.
A harmadik misztérium a lét és a nemlét küzdelme, a jó és a rossz misztériuma. Miért nyögi a jó a rossz igáját? Miért látszik úgy, hogy a rossz már-már legyőzi a jót? Miért tapasztaljuk ezt az állandó, elkeseredett küzdelmet a jó és a rossz, az élet és a halál, a gyűlölet és a szeretet, a lét és a nemlét között saját magunkban, belül, és a társadalomban, a természetben, kívül? Folyton beleesünk a gonosz csapdáiba, bilincsei megakadályoznak bennünket abban, hogy a jót tegyük. A mennybéli angyalok segítenek bennünket, de ma sokan vannak, akik az ördögben hisznek, ám az Istenben nem.
Nyíri professzor emlékeztetett arra, hogy a Genezáreti-tavon Jézus így szólt a vihartól megrémült tanítványaihoz: „Miért féltek, kicsinyhitűek? Ne féljetek!” – Jézus a félelmet azonosítja a hitetlenséggel – mutatott rá Nyíri Tamás, és XXIII. János pápát idézte: „Aki hisz, nem fél.” A professzor hangsúlyozta: Jézus a tudomásunkra hozza, hogy a jóindulatú erők sokkal hatékonyabbak, mint a rosszindulatúak. Csak hinnünk kell. A tragédiának gondolt, rémisztő esemény végül jóra fordul. Csak hinnünk kell abban, hogy a világegyetem mélyén a mindenséget átható szeretet lüktet.

Görögkatolikus egészségügyi intézmény nyílt Debrecenben

Görögkatolikus egészségügyi intézmény nyílt Debrecenben

Az intézményben elsősorban a megkésett és eltérő fejlődésű vagy fejlődési zavar szempontjából veszélyeztetett kisgyermekeknek és családjuknak nyújtanak ellátást. Az új központ egy modern szemléletű, családcentrikus, gyermekrehabilitációs és esélyteremtő modell kialakításához kíván hozzájárulni, amelynek kialakításában az egészségügy, az oktatás és a szociális szektor egyaránt szerepet kap.
Az intézmény átadóünnepségén részt vett Csiki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára és Papp László, Debrecen polgármestere is. A szertartást Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Orosz Atanáz püspök végezte. Fejlődni mindenkinek kell. Ezek a gyerekek, akik gyógyulásuk során rászorulnak a segítségünkre, minket is ráébresztenek a fejlődés szükségességére – fogalmazott az átadáson az érsek-metropolita. – A központ megvalósulásával mindenkiben még tudatosabbá válhat e keresztény fel­adat, a fejlesztés fontossága. A műsort a Kincses kórus megindító előadása színesítette. Az énekkar koraszülöttekből és testvéreikből, barátaikból áll.
Az újonnan átadott intézmény vezetője, Horváth Zsolt a kenyérszaporítás evangéliumi történetéhez kapcsolódva a következőket mondta: „A kenyérszaporítás csodája ismétlődik meg itt. Jézus azt kéri, hogy osszuk meg egymással mindenünket. De hisz nekünk nincs másunk, csak a gyermek! Ő a mi kenyerünk.” Majd a saját családja történetéről mesélt: „A kisfiunk átalakította az életünket: elmélyítette az egymáshoz fűződő kapcsolatunkat, és megerősítette bennünk a figyelmességet, amellyel a környezetünk felé fordulunk. A most megáldott intézményben is ezt szeretnénk képviselni a munkatársainkkal közösen. A kis csöppségek fejlődésén keresztül igyekszünk megmutatni, hogy a Jóisten ezekre a családokra olyan gyerekek nevelését bízta, akik képesek sok-sok ember életét gyökeresen megváltoztatni és bearanyozni.” Beszéde végén az intézményvezető köszönetét fejezte ki a központ munkatársainak és a szakmabelieknek, hogy már akkor igent mondtak a hívásra, amikor még nem is létezett az intézmény. „Ha ők nincsenek, akkor ma nem éljük meg ezt a csodát. Kívánom, hogy a tizenkét kosárnyi kenyérből – szeretetből, irgalmasságból – másoknak is ugyanolyan nagylelkűen osszanak, ahogyan nekünk is jutott belőle.”
Papp László, Debrecen polgármestere ajándéknak nevezte a centrumot, úgy fogalmazott: az elmúlt évek fejlesztései azt mutatják, hogy az egyházak is építik a várost. Szociális és oktatási intézmények fenntartói, s egyúttal közösségteremtő szerepet is vállalnak a cívisvárosban.
Csiki Zoltán, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának helyettes államtitkára hangsúlyozta: az egymásért viselt felelősség nem választható feladat, hanem kötelezettség, a szolgálat része. Arra kell törekednünk, hogy mindenki számára elérhető és emberarcú egészségügyet építsünk.
A központot fenntartó Szent Lu­kács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója, Ungvári Sándor elmondta, hogy a jövőben hetente körülbelül 300 gyermeket tudnak majd ellátni ebben az intézményben. Köszönetet mondott a központ megálmodóinak, Horváth Zsolt igazgatónak és feleségének, hogy személyes érintettségük okán felismerték, nagy szükség van az ellátás bővítésére a korai fejlesztés és a gyermekrehabilitáció területén.
A rendezvény végén, a Görögkatolikus Metropólia faültetési akciója keretében a meghívott vendégek közösen meglocsolták az intézmény udvarán elültetett facsemetéket.
Az újonnan megnyílt központban csecsemő- és gyermekgyógyászati, fejlődésneurológiai, gyermekrehabilitációs, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológiai ellátást, valamint gyógytornát vehetnek igénybe az érintett gyermekek.
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálaton keresztül a Görögkatolikus Egyház Hajdú-Bihar megyében több mint 600 gyermeket lát el nevelőszülői hálózatokon és lakásotthonokon keresztül. A segélyszervezet fenntartásában működik egy 150 fogyatékossággal élő felnőtt támogatott lakhatását és foglalkoztatását segítő intézmény, egy 365 időskorú, illetve pszichiátriai beteg ellátását biztosító bentlakásos intézmény, valamint egy szociális alapszolgáltató központ is.

Forrás és fotó: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat

Ébresztő a katolikus hívőknek is

Ébresztő a katolikus hívőknek is

Fotó: Merényi Zita

 

Önök korábban többször tartottak már városmissziós napokat. A rendkívüli missziós hónap meghirdetését a pápai kezdeményezés ihlette?

– Amikor meghallottam, hogy Ferenc pápa rendkívüli missziós hónapot hirdetett, úgy éreztem, ez személyesen szólít meg és cselekvésre biztat minket. Akkor még a városmissziós napokra készültünk, de az új helyzet arra hívott bennünket, hogy Ferenc pápa szavának engedelmeskedve ne csak tíz napban, hanem egy egész hónapban merjünk gondolkodni. Kicsik vagyunk ehhez a feladathoz, de Isten irgalmából hasonlítunk a gyermekre, akinek van öt kenyere és két hala. Odaadjuk Jézusnak, amink van, s hisszük, hogy meg tudja szaporítani. Nem biztos, hogy látjuk majd a szolgálataink termését, hiszen a diófa, amit valaki elültet, csak néhány évvel később hoz gyümölcsöt. Jézus szavainak szellemében cselekszünk: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19). Ez a küldetésünk. Úton vagyunk, mint a tanítványok, és így teszünk tanúságot Isten szeretetéről. Ebben erősít meg bennünket Ferenc pápa. Senkit nem tudunk megtéríteni, hitet sem tudunk adni senkinek, mert azt Isten teszi, de tanúságot tehetünk, engedelmeskedve Jézus parancsának.

Mi az, ami bátorítja ebben Önt, Önöket?

– A közelmúltban beszélgettem Böjte Csaba testvérrel. Elmondta: az Egyház karitatív szolgálata szépen kifejlődött. Ő maga is sokat foglalkozott nehéz sorsú gyerekekkel, és jelenleg is ezt teszi. Meglátása szerint most itt van az ideje annak, hogy az Egyház az eddigieknél erőteljesebben nyilvánítsa ki a tanítását. Ismertessük meg jobban az emberekkel Jézus örömhírét, jelenlétét a világban. Tegyünk tanúságot az embereknek Isten szeretetéről az Egyház tagjaival közösen.
Ám az emberekben gyakran furcsa kép él az Egyházról. Divatos a mondás napjainkban, hogy Isten igen, az Egyház nem.
– Az októberi missziós hónapban szeretnénk megmutatni az embereknek az Egyházat is, amelyről a napokban olvastuk a szentleckében: „az igazság oszlopa” (1Tim 3,15). Meg kell erősíteni a hívőket tanítással, buzdítással, és megismertetni az Egyházat azokkal is, akik távol áll-
nak tőlünk, de keresik Istent. Hisszük, hogy az Egyház valóban az igazság oszlopa, és mi szeretjük az Egyházat. Azzal együtt is, hogy látjuk a gyarlóságait, a saját hibáinkkal együtt. Hirdetjük, hogy Isten mindenkit szeret így is, de további igaz lépésekre hív.

A missziós hónap mennyire különbözik majd a városmissziós napoktól? Az egész országra kiterjed, vagy csak Budapestre?

– Mi csak Budapestre szerveztünk programokat, de buzdítjuk az általunk ismert közösségeket, lelkiségi mozgalmakat, hogy ők is tegyenek hasonlóképpen. Bízunk abban, hogy Ferenc pápa szavára október végéig több szentségimádást, missziós imaestet és menetet szerveznek majd szerte az országban. Nálunk lesznek ismerős programok, például 24 órás dicsőítés és Emberhalász Szeminárium, de újak is. A Pápai Missziós Művek magyarországi felelősét, Sebastian atyát meghívtuk egy vitaestre a józsefvárosi templomba, október 18-ra.
A keleti vallások iránt nagy az érdeklődés Magyarországon. Meghallgathatjuk, hogy indiai katolikus papként hogyan látja ezt a kérdést másokkal együtt. A rendezvény címe ez lesz: Nagy Vallásválasztó.

Mivel magyarázza, hogy bár sokan keresik Istent vagy valamilyen természetfeletti erőt, a többség a keleti vallásokban vagy az ezotériában, az okkultizmusban remél választ találni a kérdéseire, és nem a keresztény hitben?

– A keleti vallásokban nem kell elköteleződni, míg ha Jézusban hiszek, akkor Mesteremnek tekintem és követem őt. Manapság divat az önmegvalósítás, amiről a keleti vallások is beszélnek. A kereszténységben átadom az életemet Krisztusnak: ő megy előttem, én pedig követem. Az európai liberális gondolkodás ezt nehezen fogadja el. Azt valóban tényként lehet állítani, hogy az emberekben megvan a vallásos érdeklődés. Keresik Istent. Magam is találkoztam olyan emberrel, aki ezért kezdett el reikizni. A baj az, hogy az okkultizmus, az ezotéria egyre jobban beszippantja a transzcendens után vágyakozó embert, aki ettől egyre betegebb lesz. Nemhogy megoldódnának a problémái, inkább halmozódnak. Sajnos mi, magyarok szeretünk a divat után menni. Ha létrejön egy új lelkiségi mozgalom – akár a Katolikus Egyházon belül –, néhány évig lelkesen követjük, utána pedig a sorsára hagyjuk. A Krisztus-követés elköteleződést jelent. A városmissziós hónapban a Szociális Testvérek Társasága és az Új Aratás közösség október 17-én tartandó közös imaestje éppen erről fog szólni. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök beszél majd arról, hogy mit jelent elköteleződni a családban, illetve szerzetesként, papként. Korunk legfőbb jellemzői közé tartozik, hogy szívesen halogatjuk a döntést, hiszen olyan sok lehetőséget nyújt a világunk. Nem tudjuk elhatározni magunkat. A döntésképtelenség azonban nem segíti a belső világunk fejlődését, mögötte ott lappang a félelem. Krisztus az, aki segít nekünk. Ha rá merjük bízni magunkat, akkor alapvetően megváltozik az életünk.

Van egy kedves hölgyismerősöm, aki egy különlegesen szép karkötőt hord a csuklóján. A múltkor, amikor hozzá akartam érni, hogy közelebbről is megszemlélhessem, rémülten szólt rám, hogy ne nyúljak az ékszerhez, mert akkor elveszíti a védelmező erejét. Szilárdan hiszi, hogy a karkötő viselésétől minden gondja megoldódik, nem érheti baj. Jézus viszont azt mondja: „Vedd fel a kereszted, és kövess engem.” A mai világ retteg a legkisebb szenvedéstől is.

– Ez így van. Ám az életünk nagy kérdéseire senki más nem tud választ adni, egyedül Jézus Krisztus. A halál utáni élettel kapcsolatos kérdésünkre is ő maga a válasz, hiszen ő az egyetlen, aki visszajött a halálból. Élete vége felé Buddha azt mondta: egész életemben az igazságot kerestem. Jézus viszont vallotta: „Én vagyok az út, az igaz­ság és az élet.” Minden más alternatíva csak egy-egy ösvény. De hová vezetnek? Egyedül Jézus az, aki a mennyei Atyához visz minket. Ezért fontos számunkra a hit. Amikor Jézus itt járt a földön, nem volt még filmfelvevő vagy diktafon. Pedig minden szavát rögzíthettük volna, és ma a hanglejtését is felidézhetnénk. Ám nekünk a hitben, a bizalomban kell növekednünk, ez a mi éltető erőnk. Isten országa kapcsolat: Istennel és a társainkkal. A mai ember azonban tele van lelki sebekkel. Nehezen bocsátunk meg a másiknak, sok házasság romokban hever. Kívülről szépnek látszik sok minden, belül viszont gennyesek a sebek, és lassan gyógyulnak, mert Jézust, aki valóban gyógyít, sokan elutasítják. Ő arra hív minket, hogy higgyünk, ezért nem tehetünk mást, mint amit az apostolok, a tanítványok és a szentek tettek: tanúságot teszünk Isten országáról. És van itt még valami, amiről fontos említést tenni.
A rendszerváltás előtt még a saját szüleimnek sem mondhattam el, hogy titokban tagja vagyok a Szociális Testvérek Társaságának. A szorongatás időszakában sokkal jobban össze kellett szednünk magunkat, nagy hitre volt szükségünk. Most pedig, amikor szabadabb helyzetben élünk, könnyebben elengedjük magunkat. Radikálisan, de krisztusi szellemben kellene keresztényként élnünk. Sokan vannak ma azok, akik hiteles embereket keresnek, olyanokat, akik segítenek eligazodni a hit dolgaiban.
A közelgő missziós hónap nemcsak a programokról szól, hanem felhívás, ébresztő minden katolikus ember számára: neked küldetésed van. Ott a szomszédod, a rokonod, a barátod, merj elindulni felé. Nem azt kérjük, hogy prédikálj, de legalább egy mondatot szólj a hitedről! Néhány hónappal ezelőtt az egyik szomszédom szívinfarktust kapott. Éppen akkor érkeztem a ház elé, amikor betolták a mentőbe, a felesége ott állt mellette. Volt még annyi időm, hogy megígérjem neki, imádkozni fogok érte. A férj felépült, s azóta is kapcsolatban vagyok velük. Küldetésünk megértetni a másik emberrel, hogy Isten valóban szereti őt. És rá kell mutatnunk az életében arra a pontra, ami egyértelműen bizonyítja, hogy ez valóban így van. Sokszor egyetlen mondat is elég lehet. Hinnünk kell abban, hogy a Szentlélek megerősít bennünket. Sajnos azonban olykor nehezen szólalunk meg. A missziós hónap arra hív minket, hogy imádkozzunk, és a Szentlélek segítségével szólaljunk meg, tanúságot téve Jézusról.

Életfordulók, életdöntések Jézussal

Életfordulók, életdöntések Jézussal

Fotó: Merényi Zita

 

A Te Deum zenekar indította a találkozót, amelyre a zord idő ellenére sokan elzarándokoltak. Még a határon túlról is jöttek, többek között a Felvidékről egy nagyobb csoport fiatal. A Gyerekmaroson minden eddigi rekordot megdöntve több mint hétszázan vettek részt. „Élet van tebenned, erő van tebenned, remény van tebenned…” Rock­os, dinamikus kezdés hevítette a hangulatot az esős időben.
Dobszay Benedek ferences tartományfőnök a főelőadás felvezetőjében elmondta, nagymarosi találkozón legutóbb tizenegy évvel ezelőtt esett az eső, ami azonban nem tántorít el minket, hiszen a Jóisten most is tartogat számunkra ajándékokat, amelyeket nekünk akar adni. Ez az üzenet többek közt azokat a – nagy számban jelen lévő – fiatalokat is megnyugtathatta, akik első alkalommal vettek részt a találkozón. Dobszay Benedek felhívta a figyelmet a nagymarosi találkozók témáinak ívére, amely a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felé tart.
Legutóbb a gyógyulás szentségeiről, a bűnbánatról, a bűnbocsánatról, megtörtségünkről, sérüléseinkről esett szó. Az Egyház elkíséri az életünket a maga teljességében. Ezúttal azokról a szentségekről gondolkodunk, amelyek az életfordulókhoz, az életdöntésekhez kapcsolódnak – folytatta a ferences tartományfőnök.
A délelőtti főelőadás arról szólt, ami megalapozza ezeket a döntéseket: a Jézus melletti radikális elkötelezettségről. A házasságról, a papságról, a szerzetesi hivatásról a napközbeni fakultációkon esett szó.
„Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Kor 9,24b) – Szent Pál apostol szavai adták az idei őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mottóját. A főelőadást Nyuli Gábor és felesége, Tobisch Bori, a harminc évvel ezelőtt Angliában alapított Cor et Lumen Christi közösség magyarországi csoportjának vezetői tartották.
A háromgyerekes, huszonhárom éve házasságban élő mérnök-orvos házaspár a Jézussal való személyes kapcsolat, az ima és az elköteleződés fontosságát hangsúlyozta. – Az Isten mellett elkötelezett élet az alapja az örömben, a Szentlélek erejében meghozott döntésnek – mutatott rá Nyuli Gábor. – Mindannyian szeretnénk valami maradandót hagyni magunk után – folytatta Tobisch Bori, aki arról beszélt, hogy egy hospice-ban dolgozó szerzetes nővér könyvének tanúsága szerint a haldokló emberek közül a legtöbben azt bánják, hogy nem merték rátenni az életüket arra a vízióra, amit fiatalon elgondoltak, hanem inkább a másoknak való megfelelni vágyás vezette őket.
Az előadó Jákob és Ézsau ószövetségi példáján keresztül érzékeltette, megvan a veszélye annak, hogy Ézsauhoz hasonlóan mi is „eladjuk egy tál lencséért az elsőszülöttségi jogunkat”, azaz a mi esetünkben a fogadott fiúság lelkét, amelyet Istentől kapunk. Varga László kaposvári püspököt idézte Tobisch Bori, aki szerint mi, keresztények „aranyhegyen üldögélő koldusok vagyunk”. Ez az aranyhegy nem másból áll, mint Isten ígéreteiből, amelyek azóta a mieink, amióta Jézus Krisztus meghalt értünk a kereszten, és visszaszerezte nekünk a bejárást az Atyához, akit többek között a tékozló fiú evangéliumi történetéből ismerhetünk meg, amikor azt mondja az idősebb fiúnak: „mindenem a tiéd”. Kérdés, hogy vajon élünk-e az Isten által nekünk adott javakkal. Tobisch Bori hasonlatként mozambiki misszionáriusok (Heidi Baker és férje) tapasztalatáról számolt be, akik utcagyerekeket fogadnak be az afrikai országban. Honnan tudják, hogy a kicsik már lélekben is megértették: fogadott gyermekké váltak? Onnan, hogy otthonosan kezdenek mozogni a házban, és ki merik nyitni a teli hűtőt, ha éhesek.
A mi „hűtőnkben” Isten ígéretei vannak, amelyek minden körülmények között megvalósulnak, mert ő hűséges – vette át a szót Nyuli Gábor. – Cserébe azt kéri, hogy szeressük őt mint urunkat, embertársainkat pedig úgy, mint önmagunkat. Az Újszövetségben azt olvassuk: ha Isten országát keressük, mindent megkapunk, amire szükségünk van, legyen szó a hivatásról, a munkáról vagy éppen a nekünk megfelelő házastársról. Számos igeszakasz szól Isten ígéreteiről és arról, hogy „bármit kérhetünk” tőle Jézus nevében, ő megadja. A „Jézus nevében” kifejezés azt jelenti, Jézus személyébe belehelyezkedve – fejtette ki az előadó, majd hozzátette: őt pedig a személyes imádságban, a Szentírás által és az Egyház tanítása által ismerhetjük meg.
Nyuli Gábor arról is beszélt, hogy az evangéliumi ígéretek nem csupán a „szent” vagy az „erős akaratú” emberekre vonatkoznak, hanem mindazokra, akik hisznek. Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá – mondta. Csodák pedig nem csupán Jézus idejében történtek, hanem napjainkban is. Tobisch Bori több kortárs tanúságtételt is felolvasott, amelyek azt példázták, hogy a hittel teli, buzgó imádságot meghallgatja az Úr, és ez lehet még­oly kicsinynek látszó dologért szóló fohász is. Az ima által került elő például – egy szentmise közben érkezett égi üzenet segítségével – az elveszett játék maci, egy kisgyermek kedvenc alvóállata, amelyet már napok óta kerestek a szülők. De számos eset szól arról is, hogy szegény családok az imára támaszkodnak nehéz helyzetükben, és a segítség valamilyen módon meg is érkezik.
Az Isten iránti elkötelezettség útján fontos, hogy megtapasztaljuk az Úr végtelen szeretetét, amire azután válaszolhatunk. Rá kell bíznunk magunkat, minden félelmünkkel és kétségünkkel együtt neki kell átadnunk az életünk kormányzását, mert ő jobban tudja, mire van szükségünk. És nem utolsósorban a barátaivá kell válnunk. A barát pedig az, akire számíthatunk, és aki számíthat ránk minden pillanatban. Ezen az úton járva juthatunk el a felelős életdöntésig – mondta Nyuli Gábor.
Tobisch Bori a kísértésekről is beszélt. Arról, hogy azt gondolhatjuk, mindaz, amiről eddig szó volt, nem is igaz, vagy azt, hogy nem vagyunk méltók Isten ígéreteire, ajándékaira, mert úgy látjuk, nullák, sőt sokszorosan nullák vagyunk. – Pedig Isten a nullák elé rakja az ő „egyesét”, és akkor minden megváltozik, az ellenkezőjébe csap át – hangsúlyozta az előadó. – Nem szabad félnünk, az Istentől rendelt célunk elérése érdekében a lemondásra is szükségünk van, mint a Forma–1-es versenyzőknek, akik a szűk (mert biztonságos és célszerű) vezetőfülkében ülve hajtanak a győzelemért, nem pedig kényelembe helyezkedve. Isten minden embernek tervezett egy „Forma–1-es autót”, legyen az házasság vagy papi-szerzetesi hivatás, amellyel célba érünk, de ehhez bizonyos dolgokról le kell mondanunk. Nyuli Gábor Avilai Szent Teréznek egy – a novíciusokhoz írt leveléből származó – gondolatával adott útmutatást az elkötelezett élet megvalósításához. „Ne szállítsuk le vágyaink színvonalát.” Ilyen leszállított vágyak terepe például a szel­fikészítés utáni lájkverseny – mondta az előadó. – A hívő életben is létezik „alacsonyabb szint”, ezt jelzi a vallásos életét a vasárnapi misére járással „kipipáló” ember megelégedettsége. Ezzel szem­ben Jézus azt mondja: szeressétek egymást úgy, ahogy én szerettelek benneteket, legyetek szentek!
Élő hitre hívott meg bennünket Isten, és ennek fontos eleme az állhatatosság, mert a Biblia szerint ezzel mentjük meg a lelkünket – szögezte le Nyuli Gábor. Az előadás végén arról is beszélt, hogy ha nem látjuk teljesedni Isten ígéretét az életünkben, úrrá lehet rajtunk a szkepszis, mondván „hiszem, ha látom”. Pedig az ígéretek esetében a következő igazolódik be: azt fogom megtapasztalni és meglátni, amit hiszek. Tehát, a személyes hit, a Jézussal való kapcsolat tart meg a mindennapokban.
Az előadás után Nyuli Gábor kérésére a színpad elé gyülekeztek mindazok, akik nyilvánosan is készek voltak elköteleződni vagy elköteleződésüket megújítani Jézus mellett, és az előadóval együtt rövid imában kérték ehhez az Úr segítségét, erejét. A főelőadás után szentségimádás következett, majd idén is számos fakultáció és lelkiségi műhely várta az érdeklődőket többek között a kívül-belül felújított nagymarosi Szent Kereszt felmagasztalása-plébániatemplomban, amelyet szeptember 29-én templombúcsú keretében áldott meg Marton Zsolt váci megyéspüspök. A délutáni szentmisén több püspök is koncelebrált: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, aki ezüstmiséjét ünnepelte, Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, Marton Zsolt váci megyéspüspök, valamint a szentmise főcelebránsa, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a jövőre rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus püspök referense.
Marton Zsolt a szertartás elején megköszönte, hogy a nagymarosi szervezők tizenkét évvel ezelőtt meghívták őt a közösségükbe. Évek óta az ő feladata, hogy köszöntse a találkozóra érkezett vendégeket. Idén ősszel pedig már a püspöki kollégium tagjaként, házigazdaként tehette ezt.
A felerősödő esőzésre utalva Mohos Gábor a szentmise homíliájában arról beszélt, hogy ennek az égi áldásnak talán nem mindenki örül, de „gondoljunk arra, hogy a lelkünkben Isten áldása árad ránk”. – Nem mindig könnyű Isten útján járni, hűségesnek lenni – folytatta. – Nem véletlen a mostani találkozó mottójában olvasható utalás a sportolókra, akik a kitűzött cél elérése érdekében rengeteget edzenek, és képesek sok mindenről lemondani. A hitéletben is így vagyunk ezzel. De Isten sokkal többet ígér az aranyéremnél vagy az első helynél. Ha az ő útján járunk, örök életet kapunk, és itt a földön az Úr békéjét, örömét. Ehhez hitre van szükségünk – tette hozzá a szónok.
Nem könnyű hinni. Az apostolok ezt kérik Jézustól: „növeld bennünk a hitet”, mert még nem tudnak eléggé bízni benne. Az Úr pedig a mustármag hasonlatával válaszol kérésükre: csodálatos távlata van annak, aki hisz, nagy ajándékot készít számára Isten, nagyobbat, mint amit elképzelhetne. Ez az ajándék pedig Isten szeretete, gondoskodása az életünkben – mondta Mohos Gábor.
Tagadhatatlan, hogy létezik az elköteleződéstől való félelem. Pontosabban az attól való félelem, hogy sok mindent nem tehetek majd meg, hogy nem leszek szabad. Pedig Jézus azt mondja: „Azt akarom, hogy az én örömöm legyen bennetek” – emlékeztetett a szónok, majd leszögezte, az elköteleződés jó és szép. Ha Krisztushoz kapcsolódunk, mint szőlővessző a szőlőtőhöz, akkor életet kapunk, és termést is hozunk. Ha Isten hívását elfogadom, belőle táplálkozik az életem.
Mohos Gábor arról is beszélt: a keresztény hit, a keresztény élet kezdete az, hogy Isten már elköteleződött irántunk. Ember lett, vállalva az emberlét fájdalmát is, azért, hogy velünk legyen. Végigjárta az emberélet útját, ismeri azt. Ezért rábízhatom magam, ő tudja, mitől lesz igazán boldog az életem. A püspök a papi hivatás melletti döntése idejére emlékezve elmondta: „Sok kérdés merült fel bennem, de azt biztosan tudtam, hogy Jézus jót akar nekem. Úgy gondolom, amikor Isten meghív, a helyemre kerülök: tulajdonképpen a boldogság útjára hív. Arra a boldogságra, amely szívünk legmélyebb vágya, olyan vágy, amit már meg sem merünk fogalmazni.”
Mohos Gábor a beszéde végén kérte a mindenható Istent, hogy minden jelenlévőt segítsen ezen az úton.
A szentmisén a későbbiekben már kibújt a nap a felhők mögül, és felragyogott a szivárvány, ami a Bibliában a szövetség jele. A szertartás végén Palánki Ferenc püspök adott áldást, akit ezüstmiséje alkalmából köszöntöttek. A nagymarosi találkozón a nap folyamán a fiatalok különböző fakultációkon, imaműhelyeken vehettek részt.