Bencés pedagógiai napokat rendeztek

A bencés fenntartású iskolák tanárai, igazgatói továbbképzésre és szakmai napokra érkeztek az apátságba az ország több pontjáról. Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát bevezető előadása mellett Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, továbbá számos tekintélyes szakértő és bencés szerzetes adott áttekintést a XXI. századi keresztény, katolikus iskolák előtt álló kihívásokról és a megoldási javaslatokról.
A Szent Benedek-iskolák tagintézményeiből és a Tihanyi Bencés Általános Iskolából érkezett tanárok számára a főapátság oktatási igazgatósága és a Katolikus Pedagógiai Intézet (KAPI) szakemberei állították össze a három nap gazdag programját. A résztvevőket a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban szállásolták el, a plenáris előadásoknak az iskola díszterme adott otthont. A tanárok egy része akkreditált továbbképzésben is részesült a KAPI által összeállított tematika szerint. A gyönyörű, napfényes őszi időben közös imádságok, reggeli futás, csapatépítő tréningek is színesítették a programot.
Az egy éve szerveződő program mottóját Hortobágyi Cirill főapát így fogalmazta meg: „Tanárok vagyunk, de ha csak tanítunk, és többé már nem tanulunk semmit, akkor valami nincs rendben!” Rámutatott, hogy a rendkívüli technikai fejlődés ma számos váratlan szituációt teremt. Egy családnak például ma már nemcsak rádiója vagy tévéje van, hanem mindenféle, interneten „száguldozó” kütyüje is. Ennek következtében megváltozik az emberek belső élete és egymáshoz való viszonyuk is. A családtagoknak kevesebb idejük marad arra, hogy beszélgessenek egymással. Nincsenek csöndes, együtt töltött estéik, gyakran idegesek, rohannak. Minden felgyorsult, a gyerek élete nem olyan már, mint amilyen a szüleié volt, és a szülő sem igazodik el a gyereke életében. Nagy jelentősége van ezért az egymásra figyelésnek; annak, hogy legyen időnk beszélgetni egymással. Kiváló alkalom erre minden olyan esemény, amelyen a családtagok közösen meghallgatnak, megnéznek valamit, utána pedig beszélgetnek róla.
A szervezők nem titkolt szándéka volt az is, hogy a pannonhalmi három nap teret és időt adjon ilyen alkalmakra.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .