Egymillió csillag a szegényekért

 

 

Az ünnepi megnyitón részt vett Udvardy György veszprémi érsek; Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója; Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek; Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke; Porga Gyula, Veszprém polgármestere, valamint Szijártó László, a Veszprémi Főegyházmegye karitászigazgatója.
Az ünnepség elején Szijártó László arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi időszak a szeretet és a család ünnepe is. Mindannyian törekszünk rá, hogy jobban odafigyeljünk a másikra, és igyekszünk segíteni, ahol csak tudunk. A rendezvénynek is ez volt a fő célja.
A helyi karitászvezető ezután jelképesen átadott egy ajándékcsomagot Écsy Gábornak, a szervezet országos igazgatójának. Ötven ilyen csomagot készítettek a veszprémi önkéntesek a kárpátaljai magyar gyerekeknek. Az ország számos pontjáról érkező hasonló adományokat, mintegy ötszáz csomagot a következő hetekben juttatják el a határon túli gyermekekhez.
„Mi mindannyian rászorulunk, hogy Isten lehajoljon hozzánk, és erőt öntsön a tagjainkba. Rászorulunk arra, hogy reményt, jövőt adjon nekünk – mondta köszöntőjében Udvardy György érsek. – Amikor az ünnepre készülünk, ugyanezt az isteni gesztust szeretnénk megjeleníteni közösségeinkben. Nem gondoljuk, hogy egy ilyen készülődés során minden nehézséget meg tudunk oldani, de azt igen, hogy egy-egy segítség fölébreszti a reményt abban, aki kapja, és amikor a remény újraéled valakinek az életében, akkor kinyílik előtte az emberi méltóság, a kapcsolat, az élet lehetősége. Mi ezt szeretnénk adni!”
Écsy Gábor bemutatta az 1998-ban indult, Egymillió csillag a sze-
gényekért elnevezésű szolidaritási prog­ramot, amelynek célja valamennyi országban közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Figyelemfelhívás, hogy forduljunk a társadalom peremére szorultak felé.
„Magyarországon a szolidaritás egymillió csillaga 2008. december
7-én ragyogott fel először. Egy héten keresztül nap mint nap arra figyelmeztet, hogy vannak nálunk sokkal szegényebb emberek, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak. Figyeljünk rájuk, segítsünk rajtuk!
A Tárjátok ki a szíveteket adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló jótékonysági akcióban idén a Katolikus Karitász tizenkét egyházmegyei szervezete vesz részt. Így december 1. és 8. között az ország több mint háromszáz településén lobbannak fel a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek. A szolidaritás fényei felgyúlnak többek között az Esztergom-Budapesti, a Kalocsa-Kecskeméti, az Egri és a Veszprémi Főegyházmegye, valamint a Győri, a Székesfehérvári, a Szeged-Csanádi, a Pécsi, a Kaposvári, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén található különböző falvakban és városokban.
A gyertyákért felajánlott adományokat a karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.”
Az ünnepség után Udvardy György érsek szentmisét mutatott be a Szent Mihály-bazilikában, Écsy Gábor országos karitászigazgatóval, Szijártó László főegyházmegyei karitászigazgatóval és Nagy Károly apát plébánossal.
A szolidaritási hét december 8-án Pápán zárult.
A Katolikus Karitász adventi segélyprogramjaiba több módon is be lehet kapcsolódni:
A 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal támogathatják a munkát. Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhatnak a karácsonyi segélyprogramokhoz és az évközi munkához is. Az egyházmegyei karitászközpontokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy-egy helyi program támogatásába is bekapcsolódhatnak tárgyi vagy pénzadományukkal.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .