Teljes bizalommal

Első ízben szenteltek püspököt a munkácsi Szent Márton-székesegyházban, Kárpátalján. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye segédpüspöke a magyar származású Lucsok Péter Miklós domonkos szerzetes lett, aki Szlovákiában, Lengyelországban, Oroszországban, Ukrajnában tanult és szolgált. December 10-én hívek sokasága ünnepelt Munkácson.

A változás hozzon jobbat

Georg Plank osztrák teológus volt a vendége annak a beszélgetésnek, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Pasztorális Helynökségének fővárosi épületében tartottak, Blanckenstein Miklós pasztorális helynök vezetésével. Élő és vonzó Egyház címmel november 21-én a plébániák megújulásának lehetséges útjáról beszélt a Pastoralinnovation (pasztorális megújulás) elnevezésű kezdeményezés elindítója.

A kis eredményeknek is tudunk örülni

Lapzártánk után, november 19-én huszadik alkalommal adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elismerését, a Szent Erzsébet Rózsája díjat a Nemzeti Színházban. A jubileumi díjátadó egyik kitüntetettjét, Erős Klárát, a körmendi karitászcsoport vezetőjét szolgálati helyén, a helyi Kolping-házban kerestük fel, ahol éppen egy délelőtti programon vett részt.