A mag kitart és kihajt
Fotó: Lambert Attila

 

Délben megszólaltak az érsekújvári harangok, jelezve a teljes búcsú elnyerésével járó ünnep kezdetét. Elkezdődött a Porciunkula-ünnep; a ferences templom, a kolostorkert és a főtéri templom is tele van szentgyónásra várakozókkal. Ahogyan Szent Ferenc a Porciunkulához, úgy ragaszkodnak Mátyusföld, Csallóköz és Zoboralja magyar hívei Érsekújvár ferences templomához és annak főünnepéhez, a Porciunkula-búcsúhoz. Minden évben nagy számban gyűlnek össze a kétnapos ünnepre, amikor szentgyónás, keresztútjárás, szentmise és szentségimádás, illetve a találkozásokra alkalmat kínáló agapé segíti a lelki megerősödésre vágyó embereket.
Kovalcsik Cirill OFM, az érsekújvári ferencesek magyar nyelvű közösségének lelkipásztora meghívására érkeztünk a búcsúra. A szentendrei Ferences Gimnáziumban is tanító Cirill atya 2001 óta végzi a Nyitra-parti városban azt a szolgálatot, melynek eredményeként a magyar nyelvű szentmisére ma is megtelik hívekkel a ferences templom. Cirill atya előzetesen felkészített bennünket a látogatásra; képet adott arról, hogyan élnek ma a XVI–XVII. században alapított, sok viszontagságot megélt város lakói, melyek a magyar közösség örömei és gondjai, milyen lehetőségek állnak előttük.
Öt órakor elkezdődött a keresztút a város egyik ma is álló bástyáján épült kálvárián. A bástya magaslatán az 1770-es években állított három kereszt körül a „szent circu­luson” helyezték el az 1920-as években közadakozásból, az oltáregylet kezdeményezésére emelt stációkat.
A menetet Dobrányi Benedek esztergom-budapesti egyházmegyés pap­növendék vezette. A hívek végigjárták Jézus útját, imádkozva az együttérzés, a megbocsátás, a megértés, az együtt szenvedés képességéért, hálát adva a megajándékozottságukért, s kérve az erőt igazi elhatározásokhoz. Végül a szent sírnál elhangzott a teljes búcsú elnyeréséért mondott ima.
Szent Ferenc 1216 júliusában meglátogatta III. Honoriusz pápát, és arra kérte, hogy a Porciunkula-kápolnát felkereső hívek teljes búcsút nyerhessenek. Ennek emlékére tartják a Porciunkula-búcsút. A keresztúti imádság után a ferences templomba várták a zarándokokat. A templomon osztoznak a magyar és a szlovák nyelvű hívek, ma is felváltva zajlanak a szertartások. Kovalcsik Cirill atya a magyar rendtartomány tagjaként működik Érsekújvárban, és szlovák ferences testvérek is szolgálnak a városban.
Miután befejeződött a szlovák nyelvű szentmise, a magyar hívek foglalták el a padsorokat. Megtelt a templom és a kolostorkert is. „Korábban ennél is többen voltunk” – mondta egy Marcelházáról érkezett idős asszony. Most is egy egész busznyi zarándok jött a falujából, mégis szomorú, mert hiányolja a fiatalságot. Erre panaszkodott a zsit­vabesenyői Judit is, aki szintén évek óta jár a búcsúra. Valóban, a padokban ülők többsége nagymamakorú. Ez nemcsak azt jelzi, hogy a fiatalabb korosztályt nehéz megnyerni a hit ügyének, hanem azt is, hogy a térség egyik legnagyobb gondja a fiatalok elvándorlása. A templomban azonban ma még zeng az ének, hirdetve annak a közösségnek az erejét és bizakodását, amely őrzi gyökereit, értékeit. A szertatás főcelebránsát, Ko­val­csik Cirillt a környékből és a ferences közösségből érkezett paptestvérek vették körül az oltárnál. Egy nagyon fiatal pap, a nagycétényi káplán, Hegyi Péter mondta a homíliát. Az élet semmi mással össze nem mérhető értékéről beszélt. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a templomi közösségek felmutassák a világnak a család értékét. „Mutassuk meg, hogy a keresztény családok megtalálják egymáshoz az utat, megértik és segítik egymást.”
A liturgia után a búcsú nem ért véget. A zarándokokat „szusszanni” hívta Cirill atya a kertbe, ahol az érsekújváriak szeretetvendégséggel várták a sokaságot. Röviddel ezután megkezdődött a templomban a szentségimádás, majd reggel ismét szentmisét mutattak be.

* * *

Egy élő közösség ünnepébe nyertünk betekintést a búcsú alkalmával. „Meg kell küzdeni azért, hogy tele legyen a templom” – mondja Cirill atya, aki fáradhatatlan a szervezésben. Megszólította és ministrálni hívta a templomkapuban a fiúkat, a lányoknak kórust indított. Katekézist, értelmiségi kört, fiatal családos és imádságos baráti kört szervezett, szentségimádást, lelkigyakorlatot, zarándoklatot tart, meg kirándulást, nyaralást a Balatonnál, múzeum- és színházlátogatást. A közösség tagjai együtt emlékeznek meg minden jeles ünnepünkről, agapékat rendeznek a kolostorkertben. „Minden alkalmat igyekszem megragadni, hogy találkozzunk, beszélgessünk.”
„Pax intrantibus – béke a betérőnek” – hirdeti a felirat a kolostor falán, kifejezve a szellemiséget, amit Cirill atya a vonzerő zálogának tart. A szerzetes így magyarázta a helyzetüket: Ma a 40 ezer lelkes városnak körülbelül a fele magyar, de csak egynegyede, 10 ezer ember vallja magát annak. Hogy miért, az részben történelmi okokkal, részben a jelen helyzettel magyarázható. A kötelező lakosságcsere, a ki- és betelepítések, a reszlovakizáció, a vallásüldözés, majd napjaink gazdasági, társadalmi és politikai nehézségei, a dél-szlovákiai régió hátrányos megkülönböztetése, az elvándorlás, a gyökértelenedés, a tudatos nemzetsorvasztó politika, a nemzetiségi diszkrimináció, a pusztító széthúzás a pártokban, az intézményekben, a szervezetekben, valamint az önfeladás és az általános érdektelenség mind szerepet játszik ebben. „A magyarság életerejét megtörte a múlt, tizedeli a jelen, a magyar közösség és a hívőközösség is leépül. Az állandó veszekedésből elegük van az embereknek. Arra van szükség, hogy békét sugározzunk, hogy felmutassuk: lehet együtt cselekedni. Ahogy mi tesszük a református testvérekkel.”
Cirill atya a tudatos és következetes munka híve.
Lelkipásztorként fáradhatatlanul szolgálja Istent és a híveket. Szentendre és Érsekújvár között ingázva a közel húsz év alatt mintegy 237 ezer kilométert tett meg. Minden pénteken indul a Nyitra-parti városba, és hétfőn reggel már ott van Szentendrén az iskolában. A Porciunkula-búcsún is látszott, mennyire szeretik őt a hívek, milyen testvéri a kapcsolatuk.
Elkötelezett munkájának gyümölcse a ministránsközösség – a Felvidék focitornáján játszó kétszáz gyerek körül huszonkettő Cirill atya ministránsa volt –, az énekkaros lányok közössége és a hívőknek egy, a hitét tudatosan megélő rétege. „A mag kitart és kihajt, kiemelkedhetnek a közösségből vezetők. Nekünk az a feladatunk, hogy lelki erőmű legyünk, együttműködve mindazokkal, akikkel tudunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..