A Szent Kristóf Ház programjai

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász által fenntartott Szent Kristóf Ház fogyatékossággal élő fiatalok számára igyekszik megteremteni a közösségi és társas kapcsolatok megélésének lehetőségét, az értelmes és hasznos munkavégzést, a különböző szabadidős programokat és természetesen az ezekhez illeszkedő fejlesztőfoglalkozásokat.

A béke ünnepe

A Jászvásári Egyházmegye területén élő moldvai csángó magyarok január óta minden hónap utolsó vasárnapján az anyanyelvükön ünnepelhetnek szentmisét a bákói Szent Miklós-templomban. Július 28-án a közösségben szolgáló lelkipásztorok meghívására Böjte Csaba ferences szerzetes mutatott be szentmisét és mondott szentbeszédet.

Mint Isten és ember közös tánca

„Az élet olyan, mint Isten és az ember közös tánca. A táncban van, aki vezet, és ha a partnere követi a lépéseit, akkor a mozgás harmonikus és örömteli lesz. Ezt az élet nevű táncot Isten vezeti.”
E gondolattal értékeli a Debreceni Hajdú Táncegyüttes munkáját Törő András, aki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus papi felelőse a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében.