„Nála van a szó értelme”

A megújulás ideje

A pünkösdi szentmise bevezető éneke, introitusa valódi szentlelkes hitvallás: „Az Úr Lelke betölté a földkerekséget, s ki mindeneket összetart, annál vagyon a Szó értelme”. Ebben a liturgikus imában az egyház mintegy összegzi s parafrazeálja az ószövetségi kijelentéseket, amelyekben a kereszténység a Szentlélek alakját látja kibontakozni. A Bölcsesség könyvének egy verse az ének szíve: „Mert az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, tud minden szóról” (1,7). Mit jelent ez a „tud minden szóról”? A latin szövegben ekként olvassuk: a Lélek „scientiam habet vocis” – tudja a hangot, a kimondott szót.

„Együtt kérhetünk bocsánatot”

Ferenc pápa a lutheránus–katolikus egységtörekvésről

A párbeszéd és a szeretetközösség keresésére szólított fel beszédében Ferenc pápa, aki október 21-én fogadta a Vatikánban a Lutheránus Világszövetség küldöttségét, valamint a lutheránus–katolikus egység elősegítésére létrehozott bizottság tagjait. A nehézségek és a különbözőségek dacára szüntelenül munkálkodjunk, kérjük az Úrtól az egység kegyelmét – hangsúlyozta a szentatya.

Magyar segélyszállítmány szíriai menekülteknek

Negyvenezer euró (11,8 millió forint) értékű segélyszállítmányt indított útjára a kormány, illetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével Bulgáriába, az országba érkezett szíriai menekültek ellátására. A segélyszállítmány indulásánál Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök képviselte a szeretetszolgálatot, amely kétezer takarót adományozott a rászorulóknak.

Botrány a Limburgi egyházmegyében

Ferenc pápa vizsgálatot rendelt el

Hetek óta világszerte foglalkoztatja az egyházi sajtót az a nem mindennapi helyzet, amely a németországi Limburgi egyházmegyében alakult ki. Egy október 23-án kiadott vatikáni közlemény szerint Ferenc pápa folyamatos, tényszerű és széles körű tájékoztatást kapott az egyházmegye helyzetéről, s miután tárgyalt a német főpásztorokkal és az érintett egyházmegye püspökével is, arra a megállapításra jutott, hogy Franz-Peter Tebartz-van Elst (képünkön) „jelenleg nem gyakorolhatja püspöki hivatalát”.

Vallások a békéért a Mediterráneumban

Idén Nicosiában, Cipruson rendezte meg vallásközi párbeszéddel foglalkozó konferenciáját az Európai Néppárt képviselőcsoportja. Az október 17–18-án tartott tanácskozáson a vallások mediterrán térségben betöltött szerepe volt a téma: miként vehetnek részt a béketeremtés és konfliktusfeloldás folyamatában? A részt vevőket Jan Olbrycht alelnök és Eleni Theocharous, a ciprusi delegáció vezetője köszöntötte.

Ciprus ideális hely volt a párbeszédre, hisz az Európai Unió határán fekszik, a Közel-Kelet szomszédságában, három kontinens és vallás találkozási pontján. Ioannis Kasoulides külügyminiszter megnyitóbeszédében kiemelte: a keresztények veszélyben vannak Szíriában, Irakban és Egyiptomban, de a török megszállás miatt Cipruson is. „Ha az unió nem tesz semmit, talán senki sem fog” – mondta. II. Chrysostomos érsek is hangsúlyozta az unió konfliktusmegoldásban játszott szerepét, és kijelentette: az egyház a török megszállás ellenére is nyitott a párbeszédre.

Főhajtás a vértanú előtt

Sándor István boldoggá avatásán

Sándor István szalézi vértanút október 19-én boldoggá avatták. Az eseményre megtelt a budapesti Szent István-bazilika előtti tér. Nem véletlenül, hiszen – ahogyan azt a szertartáson többen is megfogalmazták – ünnepe volt ez a magyar katolikusoknak és a szaléziaknak is.

A téren körbenézve seregnyi fiatalt lehetett látni. Közülük sokan iskoláikkal érkeztek – Don Bosco rendje számos tanintézetet működtet Magyarországon is –, de talán még többen voltak azok, akik szüleikkel, családjukkal jöttek el. Az egyik internetes hírportálnak is feltűnt az eseményen a sok gyerek.

Hálaadás Szolnokon

A szolnoki születésű Sándor István vértanú boldoggá avatásának másnapján, október 20-án hálaadó szentmisét mutatott be a szolnoki belvárosi nagytemplomban Beer Miklós váci megyés püspök. A szentbeszédet a szalézi rendfőnök, Don Pascual Chávez mondta. A szertartáson, melyen jelen voltak Jász-Nagykun-Szolnok megye és a város vezetői is, a Jubilate kórus közreműködött Kómár István karnagy vezényletével. A szentmisét követően a város Ságvári Endre nevét viselő körútját Boldog Sándor István körúttá nevezték át.