Egyházunk

Felzaklató történet az 1960-as évekből Pásztory Valteré, az akkor még fiatal kémia szakos bencés tanáré. De megkerülhetetlen. A kor magyar és rendi történetéhez egyaránt hozzátartozik, ahogyan e sorok írójának életrajzába is beépült. Kitörölhetetlenül. Pásztory Valter nem tanította az osztályunkat, természetjáró szenvedélye folytán kerültünk kapcsolatba vele néhányan, akik ugyancsak a természet közelében cseperedtünk. Szinte szükségszerűen sodródtunk egymás mellé. Eleinte a Bakonyban barangoltunk Tálos Zoltán testnevelő tanár vezetésével, aki akkor, 1961-ben szabadult a börtönből, ahová ’56-os szereplése miatt került, és csak Pannonhalmán kapott munkát. Később sziklát másztunk, felszereléssel, sportszerűen. A természet szeretete mellett alapvetően a szabadságvágy motiválta ezeket a vasárnapi „kiruccanásokat”: fel kellett áldoznunk a szabad szombat délutánokat tanulásra, a vasárnapi menetrend pedig hajnali háromórai keléssel indult, majd mise következett, aztán levonulás hátizsákkal a vasútállomásra, egész napos túra, végül este tízkor megérkezés a hegyre, holtfáradtan. És hétfőn hatkor ébresztő…

Boldoggá avatták Budapesten Sándor István szalézi vértanút

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek vezetésével mutatták be október 19-én, a Szent István-bazilika előtti téren azt az ünnepi szentmisét, melynek keretében boldoggá avatták Sándor István vértanú szalézi testvért. A szentatya megbízásából Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa tette közzé a boldoggá avatásra vonatkozó határozatot.

„Sándor István bizalommal vetette el élete gabonáját. Ünnepeljük benne a hőst, aki szerzetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Tiszteljük benne a kiváló munkást, aki a munka szeretetére tanította a fiatalokat is. Megrendülten állunk meg a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek” – mondta szentbeszédében Erdő Péter bíboros.

Roger testvér első magyarországi látogatása

A taizéi ökumenikus szerzetesi közösség alapítója 1983. október 15-én, harminc évvel ezelőtt járt először hazánkban. A hívekkel többek közt a zugligeti Szent Családtemplomban találkozott, ahol erre emlékezve most taizéi imaalkalmat tartottak, és Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes vezetésével visszaemlékeztek az egykori látogatásra.

Két bátor ember, Gaizler Gyula és felesége, Judit asszony minden hónapban egyszer saját otthonukba hívták az embereket ökumenikus eszmecserére. Ezek az alkalmak voltak az úgynevezett Elsőhétfői teák. A házaspár Kozma Imre atyával összefogva meghívta Magyarországra Roger Schütz testvért.

Harminc évvel ezelőtt jártak nálunk először taizéi testvérek. Akkor a hatalom félt tőlük, azóta meg jó néhány hívő gyanakszik rájuk. Nem értem, mitől tartunk. Tíz tanulmányút és kellő tájékozódás után úgy látom, ők számos felekezetnél mélyebbek, teljesebbek, kedvesebbek. Szót értenek a szétesettekkel meg az elesettekkel is, és sok minden előbb sikerült nekik, mint nekünk.

Így nevezték akkoriban a vasfüggöny túlsó oldalán, a szovjeturalom alatt élő egyházat. Miközben gyakran ismételgették a „kis lépések” meg az egyház és állam közötti jó viszony fontosságát, nem csökkent a rendőri ellenőrzés.

Még ma is elterjedt vélemény, hogy az egyház a papokat, a hierarchiát jelenti. Akkoriban az Állami Egyházügyi Hivatal még inkább vallotta ezt a II. vatikáni zsinat előtti felfogást, hiszen a papságot megfigyelni, rendszabályozni is könnyebb, mint ha a világi hívők szélesebb körében teljesedik ki az egyház.

Országos kórustalálkozót rendezett október 19-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A Budapest Kongresszusi Központban megtartott hangverseny a Magyar Katolikus Kultúra Napjai idei rendezvénysorozatának a központi eseménye volt, amelyen tizenöt egyházmegye számos kórusa, összesen mintegy kétezer énekes tett bizonyságot arról, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik.

Fotó: Cser István

A megújulás ideje

Az Apostoli hitvallás igen röviden, mondhatni egyetlen tőmondattal fejezi ki a harmadik isteni személyre vonatkozó hitünket: „Hiszek Szentlélekben.” Ennek a szövegezésnek van egy érdekessége, amelyre talán fel sem figyelünk: míg az Atya és a Fiú határozott névelővel szerepel a Hiszekegyben, addig a Lélek „névelőtlenül” áll. Talán apróság ez, mégis van jelentősége, hiszen az egyház hagyománya a II. századtól napjainkig következetesen megőrizte ezt a nyelvi megkülönböztetést. Mi lehet ennek az oka? Joseph Ratzinger az Apostoli hitvalláshoz írt kommentárjában (amely valójában egy egyetemistáknak tartott előadás-sorozat alapján született) kifejti, hogy ennek teológiai oka van.

A korábbi éveknek megfelelően elhunyt tanáraikra és diáktársaikra emlékeznek a ferences öregdiákok. November 6-án, szerdán 14.30 órakor mutat be szentmisét Fr. Ágoston öregdiáktárs a pesti ferenceseknél. (A szentmise – a hagyományokhoz híven – az első emeleti oratóriumban lesz.) Más egyházi iskolák diákjait is szeretettel várják. Találkozás a megadott időpont előtt negyedórával, 14.15 órakor a pesti rendház bejárata előtt (Budapest V., Ferenciek tere).