Főhajtás a vértanú előtt

A cikket olvasva kitűnt, hogy az újságíró láthatóan nem is tudta értelmezni magában e jelenséget. Ezért jutott arra a következtetésre, hogy biztosan kivezényelték őket az ünnepre. Eszébe sem jutott más megoldás, mondjuk az, hogy akadnak még Magyarországon olyan fiatalok, akik példaképet keresnek. Az meg pláne nem, hogy éppen egy szalézi testvér életútjában találhatnak maguknak követendő mintát.

Szentbeszédében Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek kitért arra, milyen tűrhetetlen arcátlanság lehetett a kommunista rendszer vezetőinek szemében Sándor István működése. Hogyan lehetséges, hogy egy munkásfiatal nem áll mellettük? Az pedig még inkább érthetetlen lehetett a pártvezetés számára, hogy a szerzetes vallásos gondolataira mások is kíváncsiak, köztük olyanok is, akiket az ÁVO besorozott. Úgy tűnik, manapság sem kell messzire menni azért, hogy ehhez hasonló kétkedő magatartásra leljünk.


A nagy jelentőségű eseményt számos egyházi méltóság tisztelte meg jelenlétével, és a magyar állam is a legmagasabb szinten képviseltette magát. Néztem a bazilika homlokzatára kifeszített Sándor István-portrét, és arra gondoltam: itt van egy egyszerű munkásember, cím és rang nélkül. S most eljött ország és világ, hogy fejet hajtson előtte.

„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” – hallhattuk a szentmisén felolvasott evangéliumban. Sándor István életműve valóban jó példa lehet erre. Boldoggá avatása ugyanakkor nemcsak arra mutat rá, hogy milyen fontos kiállni meggyőződésünk mellett, még akkor is, ha ezzel az életünket veszélyeztetjük. Legalább ennyire lényeges, ahogyan a szalézi testvér a hitét gyakorolta – egyszerűen és alázattal.

Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..