A megfogalmazásnak van egy sajátos, szentháromságos vetülete. Isten szava által teremti meg a mindenséget. Ez a szó nekünk, keresztényeknek azonban maga Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, akiről valljuk: „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett” (Jn 1,3). A Szentlélek valamiként magában hordozza az Atya és az Ige, a Kimondó és a Kimondott egységét. Az Atya teremt a kimondott szó által, ám benső, megszakíthatatlan közössége ezzel a szóval a Lélekben áll fenn. Joggal mondta tehát Lyoni Szent Iréneusz, hogy a Fiú és a Szentlélek az a két kéz, amely által az Atya teremtette s azóta is fenntartja a világot.
Ugyanakkor velünk, emberekkel kapcsolatban is jelentőségteljes a fenti megfogalmazás. Hiszen hitünk mélye, értelme és üzenete a Lélek kegyelme által tárul fel előttünk, „aki szólott a próféták szájával”. A kinyilatkoztatás hozzánk intézett szavát a Lélekben tudjuk befogadni, csak benne tehetjük meg a nagy és létünket átformáló kijelentést: hiszek, hiszünk Istenben, hiszek, hiszünk Jézus Krisztusban (vö. 1Kor 12,3). A nagy igazság, amelyről Jézus tanúskodik (vö. Jn 18,37), a Lélekben jut el hozzánk, nyílik meg előttünk. Maguknak az apostoloknak is azért volt alapvető szükségük a Szentlélekre, mert ő az, aki majd „megtanítja őket mindenre, és eszükbe juttat mindent, amit Jézus mondott” (vö. Jn 14,26). Ő lesz az, aki „elvezeti őket a teljes igazságra” (vö. Jn 16,13).
A hit, amely a Lélek kegyelme által él a szívünkben, nem egyszerűen lelkiállapot, érzelem, valamiféle szubjektív vonzódás-kötődés, hanem megállás, megmaradás és beteljesülés az igazságban. Napjainkban hallatlanul fontos, hogy hangsúlyozzuk ezt a szempontot. Egyrészt azért, mert nagyon sok hívő elfelejti, hogy a hit nem egyszerűen személyes kis „belvilág”, de objektív állásfoglalás, megvallása a végső igazságnak, amely túlnő minden szubjektív meglátáson, közelítésen. Másrészt pedig azért, mert korunk hajlamos az igazságot tudományos kérdésként kezelni – s elfelejti, hogy a világ minden eleméről megszerzett összes ismeretünk is kevés, hogyha az igazságról mint olyanról akarunk szólni. Az igazságot ugyanis nem kikutatjuk, meghódítjuk, birtokba vesszük, hanem épp ellenkezőleg: ajándékként, ingyen kapjuk meg. Az igazság maga vesz birtokba bennünket. Hinni annyi, mint hitvallást tenni az igazságról, amely nem egyszerűen „az enyém” az igazságok végtelen rengetegében, hanem amely tőlem, tőlünk függetlenül igaz, biztos.
Ha ezt megértjük, arra is ráébredünk, hogy az igazság nem egyszerűen az értelem dolga. Elszakíthatatlanul hozzátartozik teljes emberi valóságunkhoz. Nem csupán ismeretet közöl a dolgokról, hanem feltárja az életet, s bevezet a minden tapasztaláson és megismerésen túli ismeretbe. Ez az igazság lényege szerint egzisztenciális, emberi létezésünk teljes kiterjedését érintő valóság. Benne összegződik múltunk, jelenünk – és jövőnk, amely minden értelmet meghalad. Isten szavának, a hit szentlelkes szavának értelme van, s ez az értelem hordozza, tölti be, tartja egybe a mindenséget a Szentlélekben.
