Arcképvázlat a most kitüntetett Nagy Károly atyáról

A veszprémi főplébánia könyvtárában beszélgetünk, Károly atya bevallja, meglepetésként érte a hír: a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozták Nagy Károly kapornaki címzetes apátnak, székesegyházi kanonoknak, a veszprémi Szent Mihály főangyal-plébánia plébánosának, Szent István király ünnepe alkalmából. Károly atya – leginkább ezt a megszólítást szereti – összekötötte az ünneplést és a hivatást, mivel augusztus 20-án egy beteget látogatott meg Budapesten. Szíve fölé helyezte – hiszen a kocsiban nem hagyta – az Oltáriszentséget. „Amikor kiszólítottak a kitüntetés átvételére, azt mondtam magamban: Uram, gyere, menjünk, mert Te kaptad ezt.” Károly atya ars poeticája a krisztusi tanítás: – Mindenkinek mindene lettem. „Értetek lettem, de ezt nem megfogalmazni, hanem sokkal inkább élni kell. Ne azt mondjuk egy közösségnek: örüljetek, hogy van papotok, hanem én örüljek annak, hogy vannak testvéreim.”

…avagy a „zsákban futók” konok hite

Nagyboldogasszony napjának előestéjén kettős ünnepre készült egy Tolna-hegyháti zsákfalu, Udvari hívő közössége. Szűz Mária mennybevételére emlékeztek, s templomuk búcsúján áldotta meg Udvardy György pécsi megyés püspök Isten felújított hajlékát.

A szemerkélő eső elől az eresz alá húzódunk. Előttünk, a falu közepén „tisztaságba öltözve” magasodik a katolikus templom. Réztornyán az imént még megcsillant a napsugár, piros cserepes tetején most esőcseppek pattognak. „Eldönthetné az időjárás, hogy mit akar, mert a végén talán még a körmenetet is elmossa az eső…” – hallom a mellettem álló Anna néni (Szabó Ferencné) aggódó szavait. „Legalább most már nem ázik be, mint az evangélikusoké, amiért kár, mert az is szép templom volt…”– teszi hozzá a sokat látott asszony praktikus gondolkodását bizonyítva a fiatalkori barátnő, Teréz néni (Magyari Istvánné). Szavai viszszavisznek bennünket a település közeli és régmúlt történelmébe, amikor még becsorgó esővíz áztatta az 1787-ben Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom falait.

Az illír-rác Madonna-kegyképről és a drinai vértanúkról

A Fejér megyei Ercsi Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt temploma kevesebbszer szerepel a hírekben, mint a többi Mária-kegyhely, holott augusztus közepén a Duna-parti várost is sok zarándok keresi fel. A kegytemplom a nagy folyó közelében egy magaslaton épült, a túlpartról is jól látni. Népszerű búcsújáró hely – s nemcsak a magyarok, hanem a rácok, azaz a környéken élő római katolikus délszláv kisebbségiek számára is. A százötven éves török uralom után hazánk néhány elnéptelenedett vidékére illír telepesek költöztek. A köznép nem csupán szerb, hanem a bosnyák, horvát, dalmát nemzetiségű népcsoportokat is rácoknak hívta. Ercsiben és környékén jelentős számban telepedtek le a török elől menekült délszlávok, és sokáig ők határozták meg a térség etnikai összetételét.

Örömfocit játszottak a békéért

Argentin főszereplői voltak szeptember 1-jén a Római Olimpiai Stadionban megrendezett „Meccs a békéért” elnevezésű kezdeményezésnek. Egyikük Ferenc pápa, az ő javaslatára jött létre a mérkőzés, másikuk pedig Javier Zanetti, az Internazionale csapatának egykori játékosa, aki alapítványával megszervezte ezt az egyedülálló sporteseményt. A meccs előtt a szentatya a VI. Pál teremben találkozott a szervezőkkel és a játékosokkal, és a következő üzenetet intézte hozzájuk: „Testvérként tárjátok ki szíveteket egymásnak! Ez az élet egyik titka, és a sport legmélyebb és leghitelesebb dimenziója.” Ferenc pápa egyébként videoüzenetben is köszöntötte a résztvevőket és a közönséget, s a béke jelképének nevezte a különböző vallású játékosok barátságos mérkőzését.