Ferences lelkiséggel Pasaréten

A Budapest második kerületében levő Szilfa utcába számos család ellátogatott. A gyerekeket állatsimogató, pónilovaglás, hagyományos népi játékok és kéz­mű­ves­ fog­lal­kozások várták. A napot az Álomzug Bábszínház, a Nehéz Fiúk tubakvartett előadása, valamint Bese Botond és barátai utcai táncháza színesítette. Az ebédet az Assisi étterem biztosította, Buday Péter sztárséf konyhai fortélyokat és recepteket osztott meg az érdeklődőkkel.

 

Dériné Stark Zsófia, a Pasaréti Ferences Alapítvány vezetője elmondta, hogy habár alapítványuk főként a Kájoni János Ferences Ház fenntartására jött létre, és a ferences lelkiség megismertetése a legfontosabb feladata, igyekeznek olyan előadásokat, foglalkozásokat is szervezni, amelyek nemcsak a hívőket vonzzák. Példaként a ta­va­szi külpolitikai beszélgetést említette – amelyet a Krím-félszigeten uralkodó helyzetről szerveztek, és példa nélküli érdeklődést váltott ki –, valamint Szabó Xavér ferences október elején induló előadás-sorozatát, amely a bibliai étkezésről, lakomákról fog szólni. Idén ősztől mentálhigiénés központnak is otthont ad a Kájoni Házban, amelynek szakembereihez segítőbeszélgetésekre lehet bejelentkezni. Sorstársi csoportokat is indítanak, anyák, párkeresők, elváltak és krízisben lévők, jobb önismeretre törekvők számára egyaránt.

A Pasaréti Ferences Alapítvány programjairól honlapjukon és a Facebookon is lehet tájékozódni.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .