Minden ember szívében

A rend alapítása Isten szent akarata volt. Ennek jeléül sok fiatal jelentkezett a misszionáriusi életre, és elkötelezték magukat, hogy a világ minden tájára elviszik Jézus örömhírét. Négy évvel az alapítás után a rend már elküldte első hithirdetőjét Kínába. Freinademetz József soha nem tért haza, teljesen átadta magát Istennek, és a missziónak élve Kínában halt meg 1908. január 29-én. 2003. október 5-én az alapítóval, Janssen Arnolddal együtt szentté avatta őt a ma már szintén szentként tisztelt II. János Pál pápa. Valamennyi magyar büszke lehet arra, hogy Freinademetz József dél-tiroli emberként osztrák-magyar állampolgár volt.

A verbita rend nagyon gyorsan fejlődött, és bővült létszámban is. Ennek köszönhetően már hét évvel Szent Arnold halála után hazánkban is megkezdték munkájukat a verbita misszionáriusok. 1916. április 1-jén este 7.30 óra tájban érkezett meg Magyarországra az első két hithirdető, Felix Drewek és Paul Tschor, akiket elkísért a tartományfőnök, Theodor Kost is, majd még ugyanabban az évben három további rendtestvér követte őket. Erről 1924 őszén a következőket írta Hansen Hubert, a fiatal magyar rendtartomány elöljárója: „Már 1916 óta dolgoztak az Isteni Ige Társaságának tagjai Dél-Baranyában, Máriakéménd búcsújáró helyen és környékén. De a körülmények nem engedték meg, hogy ebből a kezdeményezésből missziósház legyen. Hosszú várakozás után idén végre sikerült missziósházat alapítani a Budapesthez közeli Budatétényben.”

Budatétény akkoriban még nyaralóházas övezet volt, a település jórészt gyümölcsöskertekből és elszórtan épített hétvégi házakból állt. Ezek közül az ingatlanok közül vásároltak meg egyet a verbita missziósok. Kis mérete miatt a háznak nem is adhattak volna találóbb nevet, mint Názáret. Így lett a rendház neve: Názáret Missziósház.


A misszió híre gyorsan elterjedt, és szép számban jelentkeztek szolgálatra a missziós növendékek. Azzal a vággyal a szívükben érkeztek, hogy gimnáziumi tanulmányaik után Krisztus evangéliumának hirdetésére szentelik magukat. Tanulmányaik mellett kezük munkájával is hozzájárultak a missziók támogatásához: rózsafüzért készítettek, kereszteket faragtak, használt bélyeget, sztaniolfóliát, narancshéjat gyűjtöttek, melyeket akkoriban értékesíteni lehetett. Az érettségi után a fiatalokat továbbküldték valamelyik verbita teológiai főiskolára Ausztriába vagy Németországba, hogy az örökfogadalom után, immár teljesen elköteleződve a Szentháromság iránt, a társaság szabályai szerint élő misszionáriusok legyenek valahol a világban.

Közben a budatétényi missziósház kicsinek bizonyult, és az elöljáró egy új házat álmodott meg, melyet 1930-ban Kőszegen nyitottak meg, Szent Imre Missziósház néven. Ebben az évben ünnepelték Szent Imre herceg halálának kilencszázadik évfordulóját, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a missziósház az ő nevét viseli.

Bár a II. világháború megkímélte a házakat, számos fiatalnak, aki jelentkezni akart, a háború kettétörte az életét, pályafutását. A misszió iránti érdeklődés azonban általánosságban nem szűnt meg, ezt csak a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása tehette tönkre. Július 11-én éjjel ponyvás teherautóval szállította el az ÁVH a verbita missziósokat.

A kőszegi missziósház a hetvenes évekig laktanyaként működött, majd több éven át üresen állt. Később egy utazási iroda olcsó szállót alakított ki benne kispénzű turisták és diákok számára. A rendszerváltás idején, 1990-ben a rend vezetősége úgy döntött, hogy újrakezdjük a missziós munkát hazánkban. Ezért a generális atya hazarendelte azokat a magyar misszionáriusokat, akik akkoriban a világ különböző országaiban szolgáltak. Nagyon nehéz volt az újrakezdés, mivel minden idegennek tűnt, és a helyzet is rendkívül szokatlan volt számukra. Ám ez nem tartotta vissza őket, és nem csüggedtek a lelkükben. Sok ember segítségével szépen lassan haladtak előre. Miután Kőszegen megismerkedtek a helyzettel, és kisegítették az akkor éppen támaszra szoruló egyházközséget, 1994-ben visszakapták a missziósházat is. Az átalakítások után erre a házra támaszkodva kezdték meg a rendtestvérek a magyar rendtartomány újraszervezését.

Azóta is azért dolgozunk, hogy az evangélium örömét átadjuk az embereknek. 1996 után, amikor a rend visszakapta a budatétényi (ma Budapest XXII. kerületi) rendház területének egy részét, majd néhány évvel később elkészült rajta az új rendház, több külföldi fiatal misszionárius érkezett Magyarországra, hogy még hatékonyabban végezhessük szolgálatunkat.

Az egész rend számára nagy örömet jelent, hogy a tartomány 2016-ban ünnepli a magyar misszió fennállásának századik évfordulóját. Ennek a kerek évfordulónak az előkészítése már tavaly októberében megkezdődött, és 2016 októberében fogja elérni csúcspontját. E három év alatt különböző programokkal szeretnénk hálát adni a Jóistennek, és még jobban, újra elkötelezni magunkat az egyetemes egyház missziójának hazánkban is.

Szeptember 13-án ennek a programsorozatnak egy kiemelt eseményeként a rend nemzetközi kulturális estet tart Budapesten, a Szent Imre Gimnázium dísztermében. Mivel a verbita rend nemzetközi karizmával rendelkezik, mindig is fontosnak tartottuk a más kultúrák és nemzetek iránti szeretetet és megbecsülést. Alapítónknak, Janssen Szent Arnoldnak is az volt a vágya, hogy minél több emberhez jusson el Krisztus, a megtestesült Ige örömhíre. Így imádkozott: „Az Ige világossága és a kegyelem lelke által hátráljon meg a bűn sötétsége és a hitetlenség éjszakája, és éljen Jézus szíve minden ember szívében.”

A mostani nemzetközi kulturális est megrendezésének kiemelt célja a 2012 áprilisában indult dél-szudáni verbita misszió támogatása. Négy pap (két indiai, egy lengyel és egy kongói), valamint egy örökfogadalmas indonéz testvér jelentkezett erre a misszióra. A közeljövőben két további pap csatlakozik majd hozzájuk, egy lengyel és egy indonéz. A Yei egyházmegyében, Lainya faluban, a Szent Család-plébánián szolgálnak. Az egymást követő polgárháborúk miatt nagyon nehéz körülmények uralkodnak Szudánban. Mi is hallunk, olvasunk arról, hogy mi történik keresztény testvéreinkkel az országban. A beszámolók szerint olyan testi és lelki problémákkal küzdenek naponta, mint a malária, az éhínség, az ivóvíz és a higiénia teljes hiánya, az állandó félelem, a létbizonytalanság. Ennek ellenére az emberek nagy örömmel mennek a templomba, és ott is maradnak egész nap, mert ott segítséget és bátorítást kapnak. Dél-Szudán lakosságának ötven százaléka keresztény, többségük római katolikus.

A misszió révén is nagyon szeretnénk segíteni keresztény testvéreinknek és minden embernek, aki szükséget szenved. A szeptember 13-i kulturális est teljes bevételét e szándékra kívánjuk fordítani. Szeretettel várunk minden jóakaratú embert. Az Isten és az ember iránti szeretet adjon erőt és motivációt a további cselekvéshez!

Fotó: Pápai Missziós Művek,
Isteni Ige Társasága