Vérré válik
A bor egyszerre szakrális jelentőségű és a mindennapjaink része. Úgy gondoltuk, mindkét arcáról a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben tudhatunk meg a legtöbbet. Akárcsak arról, milyen a jó misebor.
Három diakónust szenteltek Veszprémben
Szent Simon és Tádé apostolok ünnepén, október 28-án Márfi Gyula veszprémi érsek diakónussá szentelte Merva Pétert, Simon Lászlót, valamint Szabó Zoltánt, a Veszprémi Főegyházmegye papnövendékeit.
Gondolatok Európa lelkiségéről
Szent II. János Pál pápa 2003 nyarán megrázó hangú apostoli buzdítással fordult a világ felé. Az Egyház Európában című írásában Szent Péter utóda így buzdít: „Európának minőségi ugrásra van szüksége spirituális örökségének tudatosításában.”
Egy árnyalt portré
Beszédesek a számok: Bónis Ferenc méltán nagy hírű Kodály-kisportré-válogatása először 1979-ben jelent meg, s akkor még csak harmincöt emlékezésből állt. Ez a szám 1982-re már ötvennégyre, 1994-re pedig nyolcvanra bővült. Most, 2017-ben,
Vicarius Dei, atletha Christi
Keresztény értékek a Kárpát-medencében – Szent László lovagkirály, a hit védelmezője címmel tartott konferenciát a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége október 27-én a Magyar Tudományos Akadémián.
Kora ősz a Népligetben
Kék ég és ragyogó napsütés fogadott október 2-án, amikor a Ligetbe értem. A bejáratközeli virágágy piros begóniái felett fehérlepke, talán egy répalepke repült. Le akart szállni, már ereszkedett, aztán mégis meggondolta magát és továbblibegett.
„Újjá kell születni”
Ünnepi gálaesten adták át az idei Szabadságért Kaposvár Emlékérmet október 23-án. A kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában tartott rendezvényen ezúttal Balás Béla, a Kaposvári Egyházmegye első püspöke vehette át az elismerést a város polgármesterétől.