„Még abban az órában” elkezdeni, amire az Úr hív
Fotó: Merényi Zita

 

Egyházunkban hagyományosan június a papszentelések ideje. Általában ekkor fejezik be tanulmányaikat a jelöltek, de szimbolikus is ez az időpont: új élet bontakozik ki ilyenkor. Most rendhagyó módon az ősz derekán ünnepelt papszentelést a jezsuita közösség. De ez sem az elmúlás hónapja, sokkal inkább a színes beteljesedésé.
Az imádság szavaira léptek az ünnepre érkező vendégek a Jézus Szíve-templomba: a helyi hívő közösség a rózsafüzért mondva kérte a papok Királynője közbenjárását a szertartás előtt.
Az irgalmasság órájában kezdődő szentmise elején Vízi Elemér jezsuita provinciális köszöntötte az ünneplő közösséget, a paptestvéreket – külön is kiemelve Németh László általános püspöki helynököt, aki Gábort keresztelte –, az ország különböző pontjairól és külföldről érkezett rendtársakat, valamint a családtagokat, barátokat.
A szentmisében Bellovics Gábor még diakónusként olvasta fel az evangéliumot: az emmauszi tanítványok történetét Szent Lukács könyvéből.
A papszentelés szertartása ezután kezdődött. Név szerint szólították a jelöltet. Vízi Elemér tartományfőnök röviden bemutatta Bellovics Gábort, majd az illetékes személyek és a közösség nevében nyilatkozott arról, méltó a papságra.
„Minden hivatás titok – kezdte homíliáját Veres András. – Felmerülhet a kérdés: miért ezt az embert választotta ki Isten? És bennünk, papokban: miért engem, hiszen méltóbbat is találhatott volna az Úr. Sokévi papi szolgálat után világos számomra a válasz. Aki megismeri Isten szeretetét, egyetlen dologra vágyik: válaszolni hívására.”
Csinálhatna mást az ember, hiszen mindenki sokféle képességet, talentumot kapott, de akit a papságra hív az Úr, az érzi, hogy csak ezen az úton haladva találja meg azt, amiért érdemes élni – mutatott rá a püspök.
Az evangélium szavaira utalva hangsúlyozta: akihez a feltámadt Krisztus társul élete egy szakaszán, legbelül ugyan­azt az örömöt érzi, mint az emmauszi tanítványok, és lángol a szíve. A tanítványok, akik kétségbeesetten, csalódottan indultak el Emmauszba, még abban az órában lelkesen visszasiettek Jeruzsálembe. „Ez valami nagyon fontosat mond el a hivatás belső dinamikájáról. Minden szolgálatban átéli ezt az ember, újra és újra – fordult a szentelendőhöz Veres András. – És amikor megérezzük a lángolást, az egyetlen jó válasz: még abban az órában elkezdeni azt, amire az Úr hív.”
A pap arra kap meghívást, hogy lelkekből építsen templomot Istennek, hogy Jézus nevében – mint ahogy ő tette az emmauszi úton – odalépjen az emberek mellé, megszólítsa őket, és felélessze bennük a vágyat, hogy ők is megtegyék azt, amit tőlük kér az Úr. „Elöljáróid alkalmasnak tartanak a szolgálatra – mondta a püspök Bellovics Gábornak. – De érezzük emberi létünkből fakadó hiányosságainkat is. Kötelességünk mindennap még alkalmasabbá válni a szolgálatra. Ehhez csakis az Isten és az ember iránti szeretetből nyerhetünk bátorságot. Bizonyos, hogy aki kiválasztott téged, alkalmassá is tesz. Ezért soha ne ess kétségbe. Nem lesz mindig könnyű a szolgálat, de aki hivatást adott, erőt és kegyelmet is ad, hogy szereteted teljességével megtedd azt, amire meghívott.”
A szentbeszéd után Bellovics Gábor kinyilvánította akaratát, hogy részesülni kíván az egyházi rend második fokozatában, valamint engedelmességet és tiszteletet fogadott mindenkori főpásztorának és rendi elöljárójának. A szertartás a Mindenszentek litániájával folytatódott, mellyel a hívő közösség a szentek közbenjárását kérte. Eközben a jelölt a földre borult, kifejezve ezzel a teljes önátadását.
Ezután Veres András püspök kézrátétellel és a szentelési imádság elmondásával áldozópappá szentelte Bellovics Gábort. A beöltözést követően jelképes szertartások világítottak rá arra, milyen szolgálatra kapott küldetést a pap: kezeit megkenték krizmával, mely a Szentlélek erejének jele, amit tovább kell adnia, valamint megkapta az Eucharisztia bemutatásának eszközeit, a kenyeret a paténán, valamint a borral és vízzel előkészített kelyhet. A szentelési szertartás a békecsókkal zárult.
Ezt követően Bellovics Gábor koncelebrálásával folytatódott a szentmise. A szertartás után a templom kertjében folytatódott az ünneplés: a zenész barátok rövid előadással köszöntötték Bellovics Gábort, és gratuláltak neki a szülővárosából, Győrből és Miskolcról érkező barátok, ismerősök – mindazok, akik találkoztak vele a papságra készülés során, és eljöttek, hogy megünnepeljék a beteljesülést is.