Űrhajósokkal beszélgetett a Szentatya

Fotó: News.va

 

A történelemben most másodszor beszélt katolikus egyházfő a világűrben tartózkodó űrhajósokkal. Első ízben XVI. Benedek pápa tette ezt 2011 áprilisában, amikor a bolygó jövőjéről és környezeti kérdésekről faggatta az akkori legénységet.
„Jó napot vagy jó estét kívánok! Amikor a világűrben van az ember, ezt sosem lehet tudni” – köszöntötte az asztronautákat Ferenc pápa, aki a vatikáni VI. Pál aula kistermében ült, amikor műholdas kapcsolatba lépett a Nemzetközi Űrállomás legénységével.
A csillagászat, amelynek segítségével megcsodálhatjuk a világegyetem végtelen horizontjait, kérdéseket ébreszt bennünk: honnan jövünk és hová megyünk? Világűrbeli tapasztalataik alapján mit gondolnak az ember helyéről a világegyetemben? – kérdezte a Szentatya Paolo Nespoli olasz űrhajóst.
Randy Bresnik, az ISS amerikai parancsnoka azt mondta a pápának, hogy nagy öröm a világűrben keringő laboratóriumban dolgozni, mert itt minden „kissé más perspektívából látható, mint ahogy Isten megteremtette”.
Ferenc pápa azt is megkérdezte a három amerikai, a két orosz és az olasz űrhajóstól, hogy miben lelik a legnagyobb örömet a munkájuk során. Bresnik így válaszolt: „Az ember nem jöhet fel ide, és nem láthatja a Föld leírhatatlan szépségét anélkül, hogy az meg ne érintené a lelkét.”
A következő kérdés arra irányult, hogyan értelmezik a legénység tagjai Danténak azt a megállapítását, mely szerint a szeretet mozgatja az univerzumot.
Alekszandr Miszurkin orosz kozmonauta elmondta, az űrben olvasta Saint-Exupéry A kis herceg című művét, és nagyon megragadta, ahogyan a könyvben szereplő kisfiú a szeretetet értelmezi. „A szeretet ad erőt ahhoz, hogy valaki másért odaadjuk az életünket” – mondta az orosz űrhajós.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .