Megújította fogadalmát az újjáalakult Magyar Kolping Szövetség tagsága
Fotó: Bókay László

 

Boldog Adolf Kolping kölni pap, a katolikus legényegyletek alapítója 1856. május 25-én a főváros belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániáján tartott buzdító beszédével indította el mozgalmát hazánkban. A Magyar Kolping Szövetség napjainkban dinamikusan bővülő, jelenleg ezerháromszáz fős tagságának több mint háromszáz képviselője a boldoggá avatott alapító emléknapján ünnepi szentmise keretében erősítette meg fogadalmát Budapesten, a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. Erre az alkalomra Szlovákiából, Szlovéniából, Lengyelországból és Csehországból is érkeztek küldöttek.
Az ünnepség a helyi szervezetek, a Kolping-családok zászlóinak bevonulásával kezdődött. A szentmisét Kövesi Ferenc, a magyarországi Kolping-mozgalom országos elnöke és egyházi vezetője (prézese) celebrálta. A mostani fogadalommegújítás, az új kezdet alkalmával homíliájában leszögezte, Krisztus kettős főparancsának kell irányítania a mozgalmat: Szeresd Uradat, Istenedet, és szeresd felebarátodat! Kolping atya nyomán hangsúlyozta: azért vagyunk képesek szeretni, mert Isten képmásai vagyunk, s ez létünk legértékesebb része.
A szeretetnek kell vezérelnie a Kol­ping-családokat is, máskülönben elveszítik lényegüket, „gittegyletté” válnak – mondta Kövesi Ferenc, aki arra is rámutatott, hogy a kinyilatkoztatásból megtudtuk, Isten közel van hozzánk, belső kapcsolatunk lehet vele, gyermeki bizalommal közeledhetünk hozzá, hívására tettekkel és szavainkkal is válaszolhatunk. „Ahogy egy házasságban el kell mondanunk a másik embernek, úgy az istenkapcsolatban is ki kell tudnunk mondani Istennek: »szeretlek«.”
Kövesi atya arról is beszélt, hogy az embernek közösségi lényként az önzés helyett az embertársa iránti szeretet útját kell követnie. „A mai világban idegesség és idegenség, közöny uralkodik, ritkán találkozunk barátságos, szelíd tekintettel. Pedig a szeretet ott kezdődik, hogy lebontjuk a köztünk lévő falakat, s ma ehhez bátorság kell. Nem könnyű lámpásnak, kovásznak, sónak lenni napjaink társadalmában, de erre kaptunk meghívást, és a Kolping-családoknak is ez a feladatuk” – fogalmazott. Kolping atyát idézte: az ember annyit ér, amennyire értékes a lelke, az érzülete, és amilyen tiszták a szándékai.
A szentmise végén következett a fogadalom megújítása s egyúttal az új tagok fogadalomtétele, majd Bánhidy Vajk, a szövetség alelnöke a harminchárom Kolping-család jelen lévő képviselőinek oklevelet nyújtott át a Kolping-szellemiséghez való hűség fogadalomtételének igazolásaként. Ezt követően a vezetőség tagjai a zászlók kíséretében átvonultak a templomban Boldog Adolf Kolping emléktáblájához, ott koszorút helyeztek el, és imádkoztak az alapító szentté avatásáért.
Bánhidy Vajk alelnök a szentmise után kérdésünkre elmondta, 2012-ben az új civil törvény életbe lépését követően a szövetség a civil-egyházi kettős státuszt felbontva az egyházi jogi státusz mellett döntött. Jelenleg egy országos központ fogja össze a helyi szervezeteket.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.