Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus Egyházunkban november 8-án a szent angyalokat ünnepeljük: Szent Mihály és Szent Gábriel főangyalt, a „mennyei seregek fővezéreit”, s velük együtt az „összes mennyei erőket”. Isten szellemi teremtményeiként tiszteljük őket, akik megmaradtak Teremtőjük hűséges szolgái, nem fordultak el tőle szabad akaratukkal, mint azok a társaik, akikből a gonosz lelkek lettek. Így annak tudatában fordulhatunk feléjük, hogy ők nemcsak Istent tisztelik és szeretik, hanem nekünk is hathatós mennyei pártfogóink.
Régóta tudja ezt az ember. Az ószövetségi Szentírásban egy egész könyvet olvashatunk arról, hogyan segítette Rá­fá­el angyal Tóbiást és Tobitot életük boldogulásában. Hosszú lenne felsorolni, hány esetben tapasztalhatták meg az emberek az angyalok segítségét. Tudjuk, hogy ott voltak az üdvtörténet jelentős eseményeinél: Jézus megtestesülésének hírüladásától kezdve (Lk 1,26) a feltámadás hírüladásán át (Mk 16,4) a végidők meghirdetéséig (1Tessz 4,16).
Az ember nemcsak tudja, hogy az Istent szolgáló és őt állandóan dicsőítő angyalok neki is segítségére vannak, hanem ennek képi kifejezési formát is ad: szárnyakkal ábrázolja őket. Pedig mindenki megtanulta a katekizmusból, hogy az angyalok olyan, pusztán szellemi lények, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincs. Márpedig, ha nincs testük, akkor következésképpen szárnyuk sincs. Hogy miért festenek akkor mégis szárnyat nekik? Egyszerű a válasz: a nevük és a tevékenységük miatt. Az angyal „küldött”, Isten követe, aki tőle hoz valami fontos hírt, tudósítást. Isten rajta keresztül juttatja el hozzánk üzenetét, amelyet az angyal csak a szárnyai segítségével „hozhat le” a mennyből, ahová Isten lakóhelyét képzelik az emberek. Ám a szárnyaknak más fontos funkciójuk is van. Mégpedig a védelmezés.
A Bibliának már a legelső sorában találkozhatunk ezzel a gondolattal. A biblikusok szerint az „Isten lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2) kifejezés – igaz, a Szentlélek tevékenységeként – azt a képet idézi fel, ahogyan a kotlóstyúk kiterjesztett szárnyaival védelmezi a csibéit. A zsoltárokban gyakran olvasni ilyen megállapításokat: „Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz” (Zsolt 91,4). Sőt, a bizánci liturgia előkészületi szertartásában is megjelenik ez a gondolat. Miközben a pap letakarja a felajánlott adományokat, így imádkozik: „Szárnyaid árnyékával oltalmazz meg bennünket (…) adj nekünk békés életet, könyörülj rajtunk és világodon mint jóságos és emberszerető.”
Ha mind a Bibliában, mind a liturgiában ilyen nagy jelentőséget kap a szárny, akkor elfogadhatjuk, hogy az angyalok oltalmazó szeretetükkel, védelmező segítségükkel vesznek körül minket. Különösen számíthatunk az őrangyalunk segítségére, akit Isten rendelt mellénk. Érdemes vele jóban lennünk, mert ő eleve a javunkat akarja. Szellemi lény lévén a kezünket nem tudja megfogni, hogy távol tartson a rossztól, de a lelkiismeretünkön keresztül buzdít a jóra, s példájával, imádságával segít, hogy hűségesek legyünk Istenünkhöz.