„Aranyat ér minden sorom”
Fotó: Mészáros Ákos

 

A lánglelkű Petőfi tűzpirosra festett kiállítótermei után egy sokkal szolidabb, halványzöld színű múzeumi tér következik a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az Önarckép álarcokban, Arany János-emlékkiállítás című tárlat megjelenítéséhez jobban is illik ez a nyugodt, kiegyensúlyozottságot sugalmazó szín. A költő köztudottan szerény egyéniségéhez is jól passzol ez a tónus. Nem lehetett könnyű dolguk a rendezőknek, hiszen koszorús költőnk születésének kétszázadik évfordulójára jó néhány más múzeum is készült gondosan megrendezett kiállításokkal és lehetőleg minél több eredeti kézirattal. (Mint például az Országos Széchényi Könyvtár, amelynek anyagáról egyik korábbi lapszámunkban már írtunk.) Mert mivel is lehet legjobban bemutatni egy költőt? Főként a fennmaradt kézirataival, gondolhatnánk első megközelítésre. A Károlyi-palotában dolgozó kurátorok azonban kiszélesítették a kört, és felkutatták azokat a képzőművészeti alkotásokat is, amelyek valamilyen formában Arany János nevéhez, műveihez kötődnek. Persze nem hagyhatták ki a személyes tárgyait sem, már ami megmaradt belőlük, hiszen az Arany-relikviák nagy része megsemmisült, eltűnt Nagyszalontán, illetve elégett, amikor a hagyatékot őrző Voinovich Géza irodalomtörténész (aki feleségül vette Arany László özvegyét) Ménesi úti házát bombatámadás érte. Ezért nem épülhetett a kiállítás a költő személyéhez közvetlenül köthető tárgyi anyagra (ahogyan például az állandó Petőfi-kiállítás).
Az Arany Jánost ábrázoló legismertebb rajz talán az, amelyet barátja, Petőfi Sándor készített róla 1847-ben. Itt most egy másolata látható, az eredeti Nagyszalontán van. Ha továbbmegyünk, a tárlaton a legkorábbi időkből, az 1850-es, 1860-as évekből láthatunk illusztrációkat Arany balladáihoz. Székely Bertalannak az Ágnes asszonyhoz készített litográfiája is ebből az időből való. Az itt látható grafika egy háromrészes sorozat középső darabja. A címszereplő egy csillagos, holdfényes éjszakán meredek folyóparton kezdi mosni a véres ruhát. A képről látszik, hogy a tiszta tudatból a zavartba való átbillenést ragadta meg a festő. Székely Bertalan nem csupán művésze volt a festészetnek, hanem tudományos alapokra is helyezte azt. Érdekelte a mélylélektan, kutatta a lélek festői eszközökkel való megjelenítését.
Két másik jelentős alkotó, Zichy Mihály és Gyárfás Jenő is képviselteti magát egy-egy képpel, mindketten témába vágó női tanulmányfejekkel. Zichyt nem kell bemutatni, hiszen a legnagyobb és legnépszerűbb Arany-illusztrátor volt, gondoljunk csak a költő balladáira, a díszkiadásokban megjelenő rajzaira. A Hídavatáshoz készített litográfiája itt is ki van állítva. Gyárfás Jenő élete fő műve éppen Arany Jánoshoz köthető, hiszen a Tetemrehívás című monumentális kompozíciója, amely a Nemzeti Galériában látható, a Munkácsy-képekkel azonos színvonalú alkotás. Ide, a Petőfi Irodalmi Múzeumba nyilván óriási méretei miatt nem hozhatták el.
Nem feledkezhetünk meg Székely Bertalan V. László és Cillei című, 1860 körül festett nagyméretű tablójáról sem. Itt most ennek egy kisebb vázlata, előtanulmánya nézhető meg. Igazi remekmű ez, amely elképesztő hitelességgel ábrázolja a korabeli jelenetet, a prágai palota termének fagyos, feszültséggel teli, dermedt hangulatát, az éppen táncra perdülő nő lendületes mozdulatát, Cillei és a király kissé fásult, dekadens alakját. Szinte halljuk a zenészek mélabús, halk, reneszánsz korabeli muzsikáját.
A képzőművészetnek mindig is nagy ihletője volt az irodalom. Nemcsak a megélt események, élmények lehetnek inspiráló hatással a művészekre, hanem az elképzelt történetek is, különösen a nemzeti romantika korában, a XIX. század második felében. A kiállítás érdekessége, hogy egy, Petőfit lanttal ábrázoló olajfestmény is szerepel itt, amelyet Szamossy Elek festett 1860 körül. A képen a falat befutó borostyán egyszerre az elmúlás és az örök költői dicsőség jelképe, ezt erősíti az előtérben látható iratcsomó is. A festő Bem seregében is harcolt főhadnagyként, így nem véletlen, hogy pontos az egyenruha, az inggallér, sőt a tábornoktól személyesen kapott, büszkén viselt kitüntetés ábrázolása is. A kép igazi jelentőségét az adja, hogy alkotója a modellt életében láthatta. Az alkotás a költő barátja, Jókai Mór tulajdonából került a múzeum gyűjteményébe. Szamossy Elek egyébként Munkácsy Mihály tehetségének felfedezője volt. „Munkácsy tizenhat éves korában Szamossy Elek, egy akadémiai képzettségű festő tanítványa lett. Mestere nemcsak technikai ismereteit gyarapította, de megismertette a művészettörténet alapjaival is” – írta Végvári Lajos Munkácsy és az európai hagyomány című művében.
A múzeum kiállítóterébe belépve az embernek az a benyomása, hogy csupán egy kisebb tárlatra érkezett, ám ha jobban szétnéz, rájön, hogy rengeteg a látnivaló.
A képzőművészeti alkotások bemutatása mellett mindenképpen meg kell említenünk Arany János Kapcsos könyvét, késői verseinek kéziratos gyűjteményét. „E ritkán látható kézirat, a Gyulai Páltól 1856-ban kapott, kisméretű, egyedi bőrkötésű könyv 179 lapot tartalmaz. Az első negyvenöt lapon található Arany kézírása, és az utolsókon néhány töredék. Az utókor által méltán csodált, sokszínű kötetből Arany alig publikált, és nem fogadott el honoráriumot sem a versekért. Kulccsal zárható, önmagának írott izgalmas emberi, költői dokumentum: nem pusztán a magány, a gyász, a »kizökkent világgal« szembeni tartózkodás vagy a betegségnek való kiszolgáltatottság lenyomata, hanem elképesztő erejű költői kísérletek tárháza. Az utolsó lapok 1877. július 3. és 1880. december 10. között születtek: ez Arany kései lírájának, az Őszikéknek a gyűjteménye” – olvashatjuk magyarázatként a tárló melletti falon.
Fadrusz János Toldit ábrázoló szobra lendületesen mutatja be a legendás népi hőst. Arany számára, mint tudjuk, a Toldi hozta meg az írói sikert. Fadrusz szobra, a Farkasokkal viaskodó Toldi egy kis közösség, egy tornaegylet számára készült. A szobrot Zsingor Mihályról, a Budai Torna Egylet akkor jól ismert tanáráról mintázta a mester. „Az aktív, dinamikus, nyers erőt sugárzó kompozíció az antikvitástól a XX. századig ívelő hős ikonográfiáját tömöríti magába” – olvashatjuk a magyarázó szövegek között.
A kiállítás címe – Önarckép álarcokban – arra utal, hogy a maszk, a rejtőzködés motívuma végigkíséri Arany életét és műveit.
Eleinte a „Jeandor” nevet használta, ennek francia írásképű, „Jean d’Or” formájú változata szerepel az egyik, Petőfi Sándornak írott verses levelében. Vadonfy Bertalan, Karakány Jónás, ifj. Árva Imre, Akakievics Akaki – csupán néhány a költő álnevei közül. Egyik műve alá pedig ezt írta: Hajnal Péter. A költő a szerénységét akarta bizonyítani ezzel, azt, hogy ő is csupán egy közülünk, vívódó, esendő emberek közül.
Az irodalmi múzeum a korszerűség jegyében rendezte meg ezt a kiállítást, teljesen interaktív módon. A hagyományos kiállítótérben az Arany-relikviákon kívül helyet kaptak különböző játékos applikációk, a témával kapcsolatos mozgófilmek, hangos versrészletek is. E sokféleségnek is köszönhető, hogy remekül működik a múzeumpedagógia: az intézmény munkatársai egész gimnáziumi osztályokat láttak vendégül akkor is, amikor éppen ott jártam. Játékos formában feladatokat adtak a fiataloknak, amelyeket láthatóan szívesen oldottak meg.
„Majd írok önnek szépeket, / Aranyat ér minden sorom, / Hogy elbámul belé, ha él, / Poëseos praeceptorom, / Ki azt mondá, ökör vagyok /
S a szégyenpadra lecsapott. / Legyen szives megküldeni / Szerkesztő, kérem, a lapot.” A részlet a költő Év kezdetén című, 1851-ben írott versében olvasható.
(Az Önarckép álarcokban című kiállítás november 30-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.