Bibliai bábokat készítettek a kaposvári püspökségen

A képzést nagy várakozás előzte meg, hiszen bibliai bábok készítésével hazánkban egyedül a Szent Jeromos Bibliatársulat foglalkozik, és a fővároson kívül ritkán szervez ilyen kurzusokat.
Most tíz hitoktató sajátíthatta el, hogyan készítse el bábfigura formájában a Szentírás jól ismert szereplőit. A bábok különlegességét a speciális váz jelenti, amelyre „izom- és bőrréteg” kerül. Az így létrejött figurák élethű emberalakot formáznak, és egészen finom mozdulatok megtételére képesek. Az arc nélküli bábok a történeteknek megfelelő karaktereket tudnak megjeleníteni, öltözetük és frizurájuk a kívánt módon alakítható.
A kurzus során két felnőtt ember, egy csecsemő és tetszőleges mennyiségű négylábú állat figuráját készíthették el a résztvevők. A közös munka csoportterápiás alkalomnak is bizonyult, az apróbb, de folyamatos sikerélmények végig fenntartották a bábkészítést tanulók motivációját. Gelley Anna kedvessége és egész hétvégén át kitartó lendülete mindenkinek segített túllépni a nehéz pillanatokon. Ennek köszönhetően a kurzus végére elkészültek a bábok, amelyek megformálása nem igényel különösebb kézügyességet vagy előismeretet.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .