Hírek

Ökumenikus lelkészkörök találkozója – Hogyan építette az egyházat Pál apostol? címmel ötödik alkalommal került sor az Ökumenikus Lelkészkörök Találkozójára Gödöllőn, március 19-én. Az ország különböző részein tevékenykedő lelkészkörök egész napos programján Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, biblikus professzor és D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök is tartott előadást. A programot csoportos beszélgetés, imádság egészítette ki. Magyar … Olvass tovább

Liturgia: Könyörgés a népért

Nem véletlen, hogy liturgikus imádságaink kutatása külön tudományág témája. A vizsgálatok során nemcsak a szövegek mondanivalójával, hanem az imádságok körülményeivel, történetével, régi és mai szerepével is foglalkozik.

Homíliavázlat: Nincs húsvét nagypéntek nélkül

„Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az emberfia” – mondja az Üdvözítő (Jn 20,22). Ünnepélyes, súlyos, megrázó szavak ezek. Az apostolok még nem tudják, de már sejtik, hogy a megdicsőülés nem fogja nélkülözni a szenvedés útját. Már sejtik: nincs húsvétvasárnap nagypéntek nélkül. Jézus a természetből meríti a példát: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és … Olvass tovább

„Többet ér, mint az élet”

Konferenciák Isten irgalmáról – Isten irgalmáról szól a Szentírás szinte minden sora, a történelem során pedig Isten többször meg is erősítette irántunk való szeretetét magánkinyilatkoztatásokban, így Alacoque Szent Margit Márián, Lisieux-i Szent Terézen, vagy legutóbb Szent Fausztina nővéren keresztül.

Életünk liturgikus pillanatairól

Országos katekumenátus konferenciát rendeztek Leányfalun – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága a múlt héten kilencedik alkalommal rendezett országos katekumenátus konferenciát – idén is a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.