Amerika

Ezek ugyanis biztosították a katolikus orvosok, kutatók és egészségügyiek jogát, hogy lelkiismereti döntésük alapján ne vegyenek részt abortusz végzésében, és embriók megsemmisítésével járó őssejtkutatásban. E rendelkezéseket Obama elnök most hatályon kívül helyezte. A Notre Dame katolikus egyetem több mint hétszáz hallgatója tiltakozott aláírásával az ellen, hogy meghívják Obama elnököt a tanévzáró ünnepségre, és díszdoktorrá avassák. A tiltakozás oka Obama álláspontja az abortusz engedélyezése kérdésében. Obama a legnagyobb abortuszpárti elnök az Egyesült Államok történetében. Életellenes intézkedései szemben állnak a katolikus egyház erkölcsi tanításával.

Egyházba visszatérők

Mintegy kilencvenkétezer, hitét nem gyakorló katolikus tért vissza az egyházba az elmúlt évben az egyesült államokbeli phoenixi egyházmegyében, amiben komoly szerepet játszott az egyházmegye által kezdeményezett televíziós kampány. A „Katolikusok, gyertek haza!” című kampány spotjait 2008 nagyböjtjében főműsoridőben sugározta a televízió.

Püspökök a kézrátétellel történő gyógyításról

Az Egyesült Államok Katolikus Püspökkari Konferenciájának hittani bizottsága állásfoglalást készített, amellyel a reikivel kapcsolatos kérdések megválaszolásában kíván segíteni. A reiki az 1800-as évek végén Japánban keletkezett gyógyítási technika, melynek során a gyógyító kézrátétellel közvetíti az „egyetemes életenergiát" a betegnek. A módszer nem tekinthető tudományosan megalapozottnak. Noha hívei látszólag egybehangzóan állítják, hogy a reiki nem vallás, hanem különféle vallású személyek által egyaránt alkalmazható technika – eleve összeegyeztethetetlen a keresztény hittel.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .