Fenntartható álarcok

Az Olvasó írja

A cinizmus kísértéseivel küszködve sokszor gondolom, hogy nemigen van szükség azoknak a heroikus küzdelmet folytató embertársaimnak az erőfeszítéseire, akik a fenntartható fejlődés vagy a környezet védelme érdekében vívják kitartó harcukat.

Újpogány színtér Magyarországon

Az elmúlt néhány évben az újpogányság fogalmának megjelenése a közéletben egyre több lehetőséget kínált arra, hogy mind a különböző vallások képviselői, mind a vallástudománnyal foglalkozó szakemberek véleményt nyilvánítsanak a jelenségről. Jóllehet a kifejezés évtizedek óta jelen van a nemzetközi szakirodalomban, illetve Magyarországon is egyre ismertebbé válik, a fogalom mögött húzódó jelenség-együttes mindmáig kiforratlan a közbeszéd számára. Emiatt érdemes lehet megvilágítani néhány, a fogalomhoz kapcsolódó, jellegzetesen vallástudományi gondolatot.

Az újpogány, neopogány vagy kortárs pogány kifejezések alatt olyan (jellemzően) többistenhitű, természetközpontú hitrendszerek húzódnak meg, amelyek megkísérelnek visszanyúlni és újjáéleszteni számos rég kihalt kultuszt, vallási gyakorlatot.

A gyógyulás reményével

Imádság Bodajkon a nehéz helyzetben élő családokért

Bodajk ősi zarándokhelyén már az első magyar szent család is együtt imádkozott. „A forrásokból biztosan tudjuk, hogy Szent István és fia, Imre többször megfordult országjárásaik során ezen Mária-kegyhelyen. Miért ne ment volna velük Gizella is?” – kérdezte Spányi Antal megyés püspök a hagyományos bodajki búcsúnapon.

A kreatív hűség jegyében

Új helyen kezdi a tanévet a Szent Ignác Szakkollégium

A jezsuiták szeptember 7-én nemcsak a budapesti Szent Ignác Szakkollégium új tanévét nyitották meg, hanem a húszéves intézmény „újjáalapításának” ünnepét is megülték a józsefvárosi Párbeszéd Házában, amelynek épületébe a kollégium Kispestről e tanévtől költözött. Erdő Péter bíboros felszentelte az új épületet, amelyben még az utolsó napokban is lázasan takarítottak, rendezkedtek.

Iránytű

Papság, szerzetesség vagy családi élet – A Sapientia Főiskolán segítik a döntést

A Sapientia Főiskola szervezésében női és férfi szerzetesrendek hivatásgondozói közös, két féléves hivatástisztázó műhelyt indítanak októbertől Iránytű címmel.

A hivatás nehézségei

Hároméves kitérő után tért vissza az egyház szolgálatába

Oda tért vissza, ahonnan elindult az oltárhoz. Az új szekszárdi káplán megkezdte szolgálatát.

Barics Gábrielt júniusban szentelte pappá Udvardy György, a Pécsi egyházmegye új püspöke. A lelkipásztor Szekszárdon kezdte meg kápláni szolgálatát.

„Örülök, hogy pap lehetek”

Szombathely derűs, rendezett város. Olyan, mint püspöke, Veres András, akit ezüstmiséje kapcsán a papi hivatásról kérdeztünk.

– Mi volt az ünnepi szentmiséhez vezető út vezérfonala?

–  Huszonöt év a történelemben egy pillanat, de az ember életében hosszú idő. Nemcsak mások, hanem az ember maga is megkérdezheti önmagától: hát hogyan is jutottam el idáig, mi minden történt velem negyed század alatt? Hol a történetem kezdete? A papság felé az a személyes istenkapcsolat vezetett, amit a szüleimnek köszönhetek.

Innen-onnan

Hétmilliárdan vagyunk

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének adatai szerint idén ősszel lépi át az emberiség létszáma a hétmilliárdos határt, vagyis tizenhárom év alatt egymilliárddal nőtt a számunk. 1960-ban még csak hárommilliárd ember élt a Földön, 2050-ben pedig előreláthatólag 9,3 milliárdan leszünk. (ENSZ)

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.