Jézus a szőlőtő Jn 15,1–8

A Biblia üzenete

A húsvéti időben gyakran János evangéliumát halljuk a szentmisén, és ez így is van rendjén, mert bár a többi evangélistához hasonlóan János is Jézus földi életének eseményeit mondja el, már a végkifejlet szempontjából nézi őket: szinte azt mondhatnánk, mintha már a feltámadt Krisztus beszélne, amikor János evangéliuma Jézus szavait idézi. Ez igaz arra a példabeszédre is, amelyet a mostani vasárnap hallunk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.”

Bogács – a lélegző falu

Színészliget

Enyhén emelkedő domboldal a faluszélen, szemközt a Bükk hegyei vonulnak, az út az erdők közé, a völgybe vezet. Kétoldalt szépen épített pincék sorakoznak, látszik, hogy gazdáik régi szőlő- és borkultúrát ápolnak itt. A domboldalon, illő távolságra egymástól, mégis ligetté egybefogva a tavaszi életlendületnek induló, önmagukat még csemeteként mutató piramistölgyek. Mindegyik előtt kő, rajtuk réztáblák és nevek: Berek Kati, Lukács Margit, Darvas Iván, Sinkovits Imre… tizenhét fa, tizenhét név, s négy újabb vár arra, hogy az utolsó lapát földdel jelképesen is elültessék. Ez a Cserép úti pincesor a Bükk bejáratánál fekvő Bogács községben. Az önkormányzat épületében egyre többen gyülekeznek.

Levélváltás internetről és függőségről

Felkészülő

Kedves Kimondhato.hu!

Bár tanulok rendesen, és az iskolában vannak barátaim, a szüleim „internetfüggőséggel” gyanúsítottak meg. Meséltek valami huszonnégy éves sorozatgyilkosról (a kulcsi esetről van szó – a szerk.), aki úgyszintén „internetfüggő” volt. Én erre azt mondtam, hogy a gyilkos elméjével az internet nélkül is probléma volt, erre ők makacsul nemet mondtak. Nem vagyok internetfüggő. Bár viszonylag sokat internetezek, az internet nem tesz semmivel se boldogabbá. Számomra ez is csak egy kommunikációs eszköz a sok közül, amelyet akkor használok, amikor akarok.

Mindig az kell neki, ami a többinek…

Felkészülő

Az iskoláskor beköszöntével nemcsak a feladatok és különórák szaporodnak meg a családok életében, hanem az egy főre jutó hazacipelt gyűjtenivalók is. Mi mindent lehet gyűjteni csak a gyermeki fantázia és a hagyomány anyagára építve! S még ehhez jön mindaz a színes, felcsigázó kavalkád, amit a játékgyártók kifejezetten a kicsik szája íze szerint fejlesztenek, az adott idény aktuális slágerjátékát teremtve egy darab papírból vagy műanyagból.

Freskókkal az iskolai kultúráért

Országos programot indít az ARTTÉKA

A magyar tudatban a templomot felépíteni Szent István óta egyet jelent a nemzet megtartásával a szétszóródással szemben. A települések iskolái ugyancsak ezzel a céllal váltak nélkülözhetetlenné történelmünk során. A Templomunk a mi iskolánk című projekt a freskófestészet társadalomformáló erején keresztül a két legtisztább közösségi céllal létrejött tér – a templom és az iskola – között próbál kapcsolatot teremteni.

Innen-onnan

Kínai püspökszentelés „hazafiasokkal”

A kínai Changsha új érsekét, Methodius Qu Ailint ugyan a pápa jóváhagyásával szentelték püspökké április 25-én, de a római AsiaNews hírügynökség szerint a szertartáson részt vettek kiközösített püspökök és érsekek is. A kétszáz hívő és köztük huszonöt pap részvételével folyt szentelés idén a második alkalom volt. A szentszék tiltja, hogy a pápa által el nem ismert főpapok közreműködjenek a szentelésen. Ugyanakkor ez nem von maga után kiközösítést automatikusan, erre a körülmények vizsgálata szerint kerülhet sor. (KAP)

Vatikán

Nagy Konstantin és Európa gyökerei

A Nagy Konstantin és Európa gyökerei című nemzetközi tudományos összejövetelt április 18. és 20. között rendezte meg a Történettudományok Pápai Bizottsága. Enrico dal Covolo püspök, a Lateráni Egyetem rektora a konferencián elhangzott felszólalásában elmondta, hogy a lateráni városrész régészeti szempontból nagyon sokat mesél az akkori időkről, vagyis a Krisztus utáni IV. századról.

Újra megnyitják a clevelandi Szent Imre-templomot

A Vatikán rendelkezése nyomán újra megnyitja egyházmegyéje tizenkét, 2009–2010-ben bezárt templomát a clevelandi püspök. Richard G. Lennon szerint viszont mindez nehezen kezelhető anyagi terhet ró rájuk.
A püspök korábbi döntéseit a Kléruskongregáció bírálta felül, a püspök nem fellebbez. A clevelandi Szent János-katedrálisban április 17-én tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: ha tovább húznák a jogi eljárást, az csak még jobban megosztaná a helyi egyházat. Márpedig a püspök hangsúlyozta a béke szükségességét. Hozzátette: összetett helyzetbe kerültek, amelyben nincs könnyű és tökéletes megoldás. A vatikáni döntés egyébként már március elején megérkezett Clevelandbe.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.