Mindig az kell neki, ami a többinek…

Mert nincs kétség: kisiskolások ezrei látnak neki azonnal az adott „anyag” megvásárlásának, kikunyerálásának, gyűjtésének, csereberélésének. Mindegy, hogy albumba rendezendő képecskék, robotfigurák, mesehősök utánzatai vagy készségfejlesztő pörgettyűk vannak soron: a miénknek is pont az kell, mint a többinek! És azonnal…
Elsodorta csemeténket a korszellem? Vagy nem elég határozottan neveltük értékekre?

A kiindulópontban közismert jelenség áll: az iskoláskor kezdetétől a kamaszkor elejéig a gyerekek nagy részén úrrá lesz – legalább átmenetileg – valamiféle gyűjtögetési, rendszerezési láz. Ennek többszörös funkciója van. Egyrészt a környezet megnövekedett elvárásai közt, az egyre mélyebb, de még nem mindenre magyarázatot adó tudás támogatójaként egyfajta érzelmi „mankóként” segít a világ megértésében, kontrollálásában. A nagyság szerint osztályozott, kategóriákba csoportosított mütyürkék legalább az élet egy szűk területén azt az érzést adják a gyereknek: itt átlátom a dolgokat, szakértő vagyok, tudom! Másrészt óriási húzóerejük van a társaknak: a csapathoz tartozás záloga lehet az osztozás a közös élményekben. Márpedig azokban a nem is olyan könnyű időkben, mikor az egyik fő fejlődési feladat a szülőktől való első nagyobb eltávolodás megélése, a beilleszkedés a kortársak közé, nagy jelentősége van az „odatartozás” élményének – amely mély emberi értékekre ekkor még ritkán, sokkal inkább apró közös élmények szövedékére épül.

Kereken elutasítani minden – bármennyire is bugyuta – divatjátékot folyamatos ütközésekhez vezet a családban. Bár nagyon fontos, hogy gyermekünk megtanuljon értékek mentén lemondani bizonyos dolgokról, megnehezíthetjük a dolgát, ha folytonos keserűséggel, örök kívülállóként kell végigélnie ezeket az éveket. Arra viszont nekünk kell megtanítanunk – és nem annyira az ő korlátozása, sokkal inkább a saját példánk által –, hogy életünk biztonságát, teljességét nem a magunk köré gyűjtött tárgyak adják, s kapcsolatok sem csak ezeken keresztül építhetők. Merjünk hát együtt élni a mütyürkéivel – a kellő pillanatban felhasználva őket a fontos értékek megvilágítására.
 
a szerző pszichológus