Emlékezés Kiss Ottóra

Egy nagyszerű baráttól, hitben és szeretetben példát adó tagtárstól búcsúzott egy kis közösség, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, amely a budai Várban másfél évtizede teszi vállalt feladatát.

Kiss Ottó nyugdíjas főmérnökként Zuglóból gyakran feljárt a Várba, melynek élete egy szakaszában a lakója is volt. Önzetlen segítőként, előadások szervezőjeként, technikai munkatársként, képanyagok és kisfilmek szerkesztőjeként dolgozott utolsó erejével is.

Parallax

Az egész Amerikát átszelő autóútnak Panama határán van egy megépületlen szakasza, amelyet így neveznek: Tapón del Darién, azaz Darién-árok. Éppen azon a helyen, ahol Észak- és Dél-Amerika határos egymással. Számos okot sorolnak fel arra, hogy az autóút miért nem folyamatos itt, s miért nem tervezik kiépíteni ezen az árkon át. A gazdasági, környezetvédelmi vagy az ott lakó indiánok érdekeit védő szempontokon túl akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy a szegényebb, elmaradottabb dél és a fejlett, gazdagabb észak között nem észrevétlen az átjárás. Árkot kell ugrania annak, aki át akar haladni a kontinens déli és északi fele között. Az árok az itt és az ott közötti hely, amolyan semmiféle. Elválaszt egymástól két területet, az ilyent az olyantól. A hegyek között húzódó völgyek is árkok, gyakran erős sodrású folyók kanyarognak bennük. A föld tektonikus mozgása alakította ki őket, elválasztván az addig összefüggő területeket. Az ember hajlamos az egybefüggő terekre vágyni, ahol nincsenek árkok, amelyek akadályozzák a haladást, elválasztanak attól, ami túlnan fekszik, amerre igyekeznénk. Amint Illyés írja egyik versében: „Minden árok és határ ellen, // minden átok és csaták ellen…” az ember viaskodik. Mintha nem tűrné, hogy akadályok legyenek azon a hosszú úton, ami egész élete.

Az evangélium öröme

Az Evangelii gaudium kezdetű buzdítás első fejezete (20–33) ezt a címet viseli: Az egyház missziós átalakítása. Ferenc pápa mindjárt az első tematikus fejezetben szeretné világossá tenni, miről is van itt szó. Ez a dokumentum nem egyszerűen tanítani vagy lelkesíteni akar, célja egy átalakulási folyamat kiváltása, katalizálása, amely évekre, sőt évtizedekre kihat, s átszabja a katolikus egyház eddig általunk ismert (és tegyük hozzá: lendületét vesztett, megkopott, egyre kevésbé élő) arcát. Így ír a pápa: „Remélem, hogy minden közösség gondoskodik arról, hogy igénybe vegye a szükséges eszközöket ahhoz, hogy előbbre jussunk egy lelkipásztori és missziós megtérés útján, ami nem hagyhatja úgy a dolgokat, ahogy vannak. Most nem elegendő az »egyszerű adminisztráció«. A föld minden régiójában létre kell hoznunk a »permanens misszió állapotát«” (25).

Charles Olson, az ír származású amerikai író, korunk gondolkodója beszél arról, hogy a mai ember nem szeret mélyre ásni, megelégszik a felszínnel; a kultúráról az a véleménye, hogy meg fog halni. Talán így lesz, talán nem, hiszen az emberi univerzum mindig képes átvenni a táguló világegyetem „hajdani” fogalmát, s ha a francia tudós jezsuita: Teilhard de Chardin arról ír, hogy a kozmikus evolúció folyamata Alfától Ómegáig, vagyis Istentől Istenig halad, akkor az emberi lélek-gazdagodást nem vonhatjuk kétségbe. Az lenne csak igazi borúlátás! Zenei párhuzam jut eszembe: Mozart hangnemekkel fejezte ki reménységét, például kedves hangneme volt az A-dúr, az örömet, szomorúságot, végtelenné áradó szeretetet (szerelmet) megszólaltató „rejtélyes” akkordhálózat, főleg ha klarinéton csendül fel. Ez a hangszer képes igazán kifejezni a mozarti lelkületet, amely könnyeken át mosolyog. (Jézusi elhivatottság, neki nem adatott több harmincöt esztendőnél!)