Az Olvasó írja
Szegeden a Korda könyvesboltban láttam először Adoremust. Azonnal kértem belőle két példányt. A menyem hihetetlenül megörült neki. Karácsonyra ezt kapták tőlem ajándékba egy évre, és én minden megjelenés után hordtam nekik hűségesen.
A Törökország nyugati részén található Iznik-tóban végzett régészeti ásatások során egy ezerötszáz éves bazilika maradványait tárták fel. A romokról készült sejtelmesen szép képek bejárták a világsajtót.
Amikor kislányommal együtt pörölünk a küszöbbel, mert megbotlottunk benne, vagy esténként megdicsérjük a cserépkályhát, mert finom meleget áraszt magából, Móra Ferenc egyik novellája jut eszembe, amelyben gyerekkori emlékeit idézi fel: „(…) akkoriban még a kukoricacsutkáról is azt hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel csak úgy el tudtam beszélgetni, mint a mozsártörővel. Nekem a világon minden élt, és én mindig egészen tisztán megértettem még azt is, mit ketyeg az óra, és mit gondol magában az az oroszlán, aki rá volt festve az óra számlapjára.”
Tavaly a betegek világnapjához kapcsolódva, az Új Ember 2013. február 10-i számában jelent meg az Adél története című írás. Talán többen figyelemmel kísérik azóta Adél (képünkön) blogját ¬(novozanszkiadel.blog.xfree.hu), bár az utóbbi időben ritkábban születik új bejegyzés. Ám akik olvassák, azok minden alkalommal eltöprenghetnek azon, hogy az életet úgy is meg lehet élni, hogy a szépet keressük és látjuk bármiben, még a rosszban is. Ahogyan Adél.
„A Börzsönytől a Himalájáig” – Szendrő Szabolccsal
Fél lábbal a csúcson – nem lehetett volna ennél találóbb címet választani az interjúkötethez, amelyet még az 1996-os Himalája-expedíció előtt és után készített Németh Géza Szendrő Szabolcs hegymászóval. A cím szellemes többértelműséggel utal a beszélgetőtárs fiatalkori balesetére, szenvedélyes „élethivatására”, ahogy szerénységét és önironikus humorát is sejteti. Szendrő Szabolcs ezen a téren sem változott azóta… Az eltelt közel két évtizedről kérdeztem, a kezdetek felidézésével.
Egri találkozó az evangelizáció jegyében
Lelkipásztori-teológiai napokat rendeztek Egerben január 27-étől 30-áig, idén tizenkilencedszer. Körülbelül kétszázötvenen vettek részt a találkozón, amelynek témája a világot megcélzó evangelizáció volt. A beszédekben újra meg újra szóba került a Ferenc pápa által képviselt új stílus, amely a világra mosolygó, a világgal lépten-nyomon a legtermészetesebben szóba elegyedő egyház eszményét tűzi ki célul. Azét az egyházét, amely semmiképpen sem akar bezárkózni. Nem választja külön magát a világtól, hanem benne él, és készségesen meghallgatja, amit a világ mondani akar neki, ahelyett, hogy „lerohanná”, szóözönnel árasztaná el és ítélkezne fölötte. Az evangélium örömével kellene átjárnunk a világot, ehhez azonban arra van szükség, hogy mi magunk is tele legyünk örömmel. Az egri együttlét imái, beszélgetései, miséi, közös töprengései mind ugyanarról szóltak, ugyanabba az irányba mutattak: befogadó közösséggé kell válnunk, olyan közösségek hálózatává, amelyek minden didergő lélek, kitaszított, nyomorgó, magányos, útját kereső ember számára menedéket és segítséget kínálnak.
A tizenkilencedik országos lelkipásztori-teológiai napok témája a világ felé forduló evangelizáció volt. De – mint több előadó is figyelmeztetett – nem abban az értelemben, mintha a keresztény feladata az volna, hogy kioktassa a világot, miután rámutatott a fertelmességére, gonoszságára. A kérdés ugyanis nem az, hogy a világ mennyire rossz, hanem hogy mi mennyire vagyunk jó keresztények. A világot nem elsősorban oktatnunk kell, hanem nyitott szívvel meghallgatnunk, és legfőképpen szeretnünk.
Beszélgetés a házasság hete idei arcaival – Bálint-nap, a „szerelmesek ünnepe” környékén immár hetedik éve hazánkban is megrendezik a házasság hetét, amely alkalmat ad arra, hogy figyelmünket újra és újra a házaskapcsolatokra irányítsuk. Persze nemcsak ez az év eleji programsorozat, hanem számos más rendezvény, kurzus, közösség segíti napjainkban a házasságban élőket kapcsolatuk tudatos vezetésében, építésében. Úgy tűnik, az elmúlt évtizedekben új dolgokat tanultunk a házasságról, és másként tekintünk rá, mint korábban – többek között erről beszélgettünk Keresztes Ilonával, az MTVA rádiós szerkesztő-műsorvezetőjével és férjével, Mohay Tamás néprajzkutatóval, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Néprajzi Intézete vezetőjével, akik idén képviselői, arcai a házasság hetének.
Jókai Anna próbatételről, hiányokról, kapaszkodóról és küldetésről
Egy szociális munkás humánumával, alázatával, empátiájával s az írói szókimondás felelősségével beszélt nemrég hitről, szeretetről, születés és halál misztériumáról, létünk értelméről, örömeinkről és hiányainkról Jókai Anna. A huszonkét kötetes, „spirituális érintettségben” alkotó, Kossuth-díjas szerző A legkisebb is nagyobb nálunk címmel a kaposvári vármegyeházán rendezett konferencián humort és (ön)iróniát is bevetve nyitotta fel a somogyi szociális, illetve gyermekvédelmi szakellátásban dolgozókból álló hallgatóságának a szemét, s adott lelki megerősítést a mindennapokra.
„Amióta az eszemet tudom, mindig azért írtam, hogy ezt a meglehetősen nehéz sorban szenvedő, vergődő világot a magam szerény módján segíteni tudjam – kezdte előadását. – Nekem az irodalom nem öncélú bűvészkedés, szövegek ügyes egymás után rakása, még csak nem is érdekfeszítő történetek idegborzoló felvázolása, hanem motiváció: miként lehetne nagy szavak nélkül bátorítani az embereket? Arra törekedtem, hogy önmagamból kiindulva adjak támpontot; mégpedig úgy, hogy életünk végére megfogalmazhassuk: beléptem a létezés egy bizonyos pontján, és eltávoztam egy olyan ponton, amely talán magasabban volt, mint ahogyan megérkeztem.”