A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ünnepi bélyege „Tuitio fidei et obsequium pauperum – A hit védelme és a szegények szolgálata.” A pajzs, a nyolccsücskű lovagkereszt a kilencszáz éves máltai szellemiség szimbóluma… – egyszerű, letisztult és lényegre törő, Kara György grafikusművész munkája. A háromszáz forintos névértékű bélyeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából, február 4-ére időzítve bocsátotta ki a Magyar Posta.
Csillebérc felől az erdőn át mentem a budaörsi kopárosok felé. Fagyos volt a reggel, néhány napja kevés hó esett. Éppen csak annyi, hogy tarkára varázsolta az avart, amely ropogott a bakancsom alatt. Elsőnek egy szajkót láttam. Keresztben szállt előttem, felült egy ágra, rám meredt világoskék szemével, aztán rekedt hangon veszélyt kiáltott, és elrepült. Az egyik öreg fa törzsén fakúsz igyekezett felfelé. Csavarvonalban mászott, időnként eltűnt a túlsó oldalon, majd ismét előbukkant. Minden kéregrepedésbe bepillantott, s hajlott, vékony csőrével néha kiemelt valamit.
Pálúr János a Notre-Dame-ról, a hazai orgonakultúráról és a tíz regiszterről
Az előadó-művészet szépsége, hogy nem lehet instrukciókkal leírni, hogyan áll össze a jó előadás – hangsúlyozza Pálúr János orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A Budapest-Fasori Református Egyházközség orgonistájával a tavaly decemberben Magyar Örökség Díjat kapott, százesztendős Városligeti fasori református templomban beszélgettünk.
– Amikor az interjú időpontját egyeztettük, említette, hogy a Zeneakadémiáról, éppen tanításból jön. Milyen órája volt január második hetében?
– A Zeneakadémián a vizsgaidőszak közepére tűzzük ki a két részből álló orgonavizsgát, és ma is erre készültünk tanítványaimmal. A romantikus és modern stílusú darabokat most a Művészetek Palotájában játsszák a hallgatóink, amit aznap este egy tanár-diák koncert is követ. Másnap, amikor már kellőképpen elfáradtunk, nálunk, a Bach Teremben jöhet a barokk forduló.
Szűr-Szabó József, a karikatúra mestere
A karikatúra különleges helyet foglal el a grafikai műfajokon belül. Egyrészt mert művészkörökben sohasem fogadták el igazán, másrészt pedig mert a karikatúrarajzolás nem tanulható. Legalábbis a megszokott formában biztosan nem, művészeti iskolában sohasem tanították. Persze voltak rajzolók, akik mára híresek lettek, mint például a francia Honoré Daumier vagy a magyar Jankó János a XIX. században. Ők ketten azonban elismert festők is voltak a maguk korában. Egyáltalán a könnyű műfaj művelőit, a humoristákat, karikaturistákat mindig is a nagyközönség kedvelte legjobban.
A régi képeslapok közül elsősorban azok érdekelnek, amelyeken szülőfalum, Előszállás nevezetességei láthatók. Nagyon ritkán találok ilyet, ám tavaly az egyik online piactéren sikerült megvásárolnom a Magyar Fénynyomdai Részvénytársaság által kiadott egyik levelezőlapot, rajta két ELŐSZÁLLÁS 911 OCT 21 feliratú postabélyegzővel. A címzett és a feladó után nyomozva számos érdekességre bukkantam.
A körülményekhez érdemes tudni, hogy Előszállás hajdan a zirci ciszterci apátság legjövedelmezőbb birtoka volt, s Hagyó-Kovács Gyula jószágkormányzó idején élte virágkorát. Ma is áll az egykori, 1765-ben épített rendház, amely a mindenkori jószágkormányzó rezidenciája volt, s ami az államosítást követően állami nevelőotthonként működött, ám jelenleg sajnos üres. Omlik, foszlik, pusztul. Pedig nemcsak műemlék jellege miatt számíthatna több figyelemre, hanem a hozzá fűződő, talán nem csak az előszállásiaknak értékes (történeti) események miatt is. Jó volna, ha felújítanák a ciszterci rend tulajdonába visszakerült épületet, s valami új, XXI. századi feladatot találnának ki az illetékesek arra, hogyan is menthetnék meg e páratlan műemléket a következő generációk számára.
Egy elfelejtett évfordulóra
1944 februárjában lesz hetven éve annak, hogy a háborús Anglia sötét hétköznapjait már 1942-től bevilágító alt énekesnő, Kathleen Ferrier – a betegeskedő Astra Desmond helyetteseként – országos híresség lett. Azaz jóval több annál. Mert az 1912-ben, egy lancashire- i igazgató-tanító gyermekeként világra jött lány (civilben sokáig telefonoskisasszony!) szűk tízesztendei, a háború után már Hollandiáig és Amerikáig ívelő pályafutása nem egy hidegen tündöklő díváé volt, hanem a minden porcikájában természetes „Klever Kaff”-é ahogyan önmagát nevezte. Vagyis, a szigetország Okos Katicájáé.
Felszabadító érzés újra és újra végighallgatni Rátóti Zoltán Csodalépés című, 2013- as albumát, többek között azért, mert nyomát sem találni rajta a hazai színészlemezek többségét sújtó kimódoltságnak. Mert hogy is készül az utóbbi? Érdemes művészünk megannyi díj és elismerés birtokában gondol egyet, s úgy dönt, a színpad után a lemezipart is meghódítja. Vállalkozásához szerzőtársakat keres, ám hiába a biztató együttműködés, az énekhang ügyetlen, a dallam édeskésen felszínes, a szöveg pedig az urbánus művészvilág jól elkoptatott közhelyeit járja körbe.
„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, és ezáltal: üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.” Ipolyi Arnold, a XIX. században élt nagyváradi püspök ma is időszerű gondolata akár mottója is lehetne az Új Ember Kiadó Őrizték a tüzet című, napokban megjelent kötetének.