Jó együtt keresni

Joób Máté, a budapest-kelenföldi evangélikus egyházközség lelkésze – Az ökumenét napi szinten gyakorlom, mivel a feleségem az első olyan magyar evangélikus papné, aki megőrizhette katolikus hitét.

Csak közösen képviselhetjük hitelesen…

Ökumenikus helyzetképek és vallomások – A keresztény egység keresése nem szorítkozhat egyetlen hétre – mindennap elhangzik az egységért való könyörgés a szentmisében, a hétköznapok sorában is újra meg újra adódnak alkalmak a keresztény egyházak együttes fellépésére, és mindennap megélik összetartozásuk szükségszerűségét és nem könnyű voltát a „vegyes házasságban" élő párok, azok a családok, amelyek tagjai különböző keresztény egyházakhoz tartoznak. Az imahét napjai kitüntetett alkalmait teremtik meg az együtt imádkozásnak, egymás mélyebb megismerésének és testvérként való elfogadásának. Ezt a célt kívánja szolgálni ökumenikus összeállításunk is.

A hét szentjei

Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító (Január 13. ) – A Biblia olvasásának hatására felnőttkorában tért meg. Városának, Poitiers-nek püspökévé választották.

A bizalom zarándokútja itthon is folytatódik

Alois testvér Pécsett: október 23-25 – Egy-egy nagy találkozó után sokakban felmerül a vágy, hogy itthon is tovább folytassák a bizalom zarándokútját. Ennek nagyszerű lehetősége, hogy rendszeresen összegyűlünk közös imára és beszélgetésre, közösen fordulunk Isten felé, és megosztjuk egymással örömeinket és gondjainkat.

„Isten jelenlétében”

Részletek Alois testvér brüsszeli találkozóra írt leveléből – Ahhoz, hogy a műszaki és gazdasági fejlődés több emberséggel járjon karöltve, nem mondhatunk le a létezés mélyebb értelmének kereséséről. A sokakban jelentkező fásultság és zavarodottság felveti a kérdést: milyen forrásból táplálkozik életünk? Évszázadokkal Krisztus előtt Izajás próféta rámutatott egy forrásra, amikor ezt írta: „Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.”

Üzenetek a csendből

Élménybeszámolók Brüsszelből – A taizéi közösség által elindított és „vezetett” bizalom zarándokútjának legutóbbi állomásán, Brüsszelben december 31-én a esti imádság alkalmával jelentette be Alois testvér, a taizéi közösség perjele, hogy az európai fiatalok következő találkozóját 2009. december 28. és 2010. január 1. között a lengyelországi Poznanban, az ázsiai fiatalokét pedig 2010. február 3. és 7. között a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában tartják. A taizéi közösség vezetője azt is közölte, hogy egymillió biblia nyomtatását támogatják Kína számára, ezzel is jelezve a közösség érdeklődését a Szentírás terjesztése iránt.

Könyvespolcra

A „Hét Krajcár” felfedezése – Az 1993-ban alapított Hét Krajcár Kiadó eddig mintegy százhúsz kötettel gazdagította a magyar irodalmat. Most igazi gyöngyszemet talált. Verzár Éva Erdélyből hozott ízes nyelven és stílusban írt mai székely népballadáival istenáldotta tehetség mutatkozik be.