A kongresszusnak ötven magyar résztvevője is volt. Az Albano-tó nyugati partján fekvő olasz kisvárosban, Castel Gandolfóban tartotta a Fokoláre mozgalom a Szeminaristák V. Nemzetközi Kongresszusát. Több mint negyven országból érkeztek résztvevők, a Fülöp-szigetektől Brazíliáig, Portugáliától Kenyáig és Kolumbiáig; a kultúrák és az egyházi tapasztalatok végtelenül sokszínű gazdagságát képviselve. A szeminaristák kongresszusát a Gens mozgalom (új papi nemzedék) születésének negyvenedik évfordulója alkalmából rendezték meg, mely Chiara Lubich kezdeményezésére jött létre a zsinat után, a papi hivatások terén tapasztalt krízis nehéz időszakában – hogy a szeminaristák „az egység lelkiségével ne csak megmentsék saját hivatásukat, hanem a szemináriumi időszak ideje alatt az egység erejével lehetőleg más fiatalokat is odavonzzanak.”
„Miért akarsz pap lenni? Milyen pap szeretnél lenni? Milyen félelmek vannak benned a rád váró küldetéssel kapcsolatban?” – ezeket a kérdéseket tették fel a Fokoláre lelkiségét követő szeminaristák társaiknak a nemzetközi találkozó előkészületei során. Az eredményt az összejövetel kezdetén ismertették, Pappá válni ma álom és kihívás címmel. Az individualizmus, valamint a szociális és kulturális széttöredezettség kihívásaira válaszolva a találkozó a hiteles kapcsolatok építésére hívta fel a figyelmet, melyeket a kölcsönösség és a megosztás jellemez az egyházi közösségen belül és kívül. A program során e témában lelkiségi és kulturális előadások hangzottak el, valamint Chiara Lubich videofelvételei és számos tanúságtétel – áll a Fokoláre mozgalom sajtóközleményében.