Újratervezés

Amely egyébként tagadhatatlanul értelmes és praktikus jószág. Hogy valóban minden autóban szükség van-e rá, abban már nem vagyok ennyire biztos, de most ez mellékes. Nekem az angyalok semmi ilyesmit nem tettek a fa alá, igaz, egyelőre képesnek tartom magam arra, hogy csilingelő női hangon előadott „kétszáz méter múlva fordulj jobbra” nélkül is megtaláljam a szomszéd utcát. Hosszabb utazások alkalmával pedig többnyire mellettem ül a navigátorok gyöngye, a térképek szakavatott tudora, északnak és délnek, keletnek és nyugatnak tegező jó barátja, a feleségem. Tökéletesen elégedett vagyok az ő hangjával is.

Olykor azért találkozom navigációs kütyüvel. Főleg taxiban ülve. Mulatságos megfigyelni, amikor az egyébként kiválóan működő jószág megkergül. Ilyenkor vagy rá akarja vezetni tulajdonosát a szántásra, vagy a széles út kellős közepén közli, hogy itt nincs is semmiféle út, vagy az autópályán kijelenti, hogy „azonnal fordulj vissza”. Az mindenesetre dicséretes, hogy roppant rugalmas masináról van szó. Nem sértődik meg, ha figyelmen kívül hagyják a tanácsát. Ha a sofőr eltér az általa javasolt útvonaltól, rezignáltan közli: „újratervezés”. És ad egy újabb ajánlatot, a jelenlegi haladási irányt is belekalkulálva. Mintha azt mondaná: ezt most elszúrtad, barátom, de semmi vész, kitalálok valamit.

Újratervezés. Micsoda újévi perspektíva! Évekkel ezelőtt sokat beszélgettünk barátainkkal az isteni kegyelemről, az Úr akaratáról, a sorsról, a döntésekről és a szabadságról. Volt, aki azt mondta, meg kell találnunk az Isten által számunkra rendelt életutat. Az Isten persze a keresésben minden kegyelmével támogat, de ha elhibázzuk, magunkra vessünk. Aztán volt, aki azt mondta, ennél nagyobb lehet a szabadságunk – és nagyobb lehet az Isten szeretete. Döntéseket hozunk – jó esetben Isten segítségét kérve. Ettől még persze lehet, hogy a döntésünk rossz. Azonban ha a szándékunk tiszta, és ha a pillanatnyi tudásunknak, állapotunknak, helyzetünknek megfelelő döntést hozzuk meg, akkor az Isten ebben a döntésünkben is támogat, és próbál a kegyelmeivel továbbra is segíteni. Mintha azt mondaná: ezt most elszúrtad, barátom, de semmi vész, kitalálok valamit. Micsoda öröm így nekivágni az új esztendőnek! Van már mögöttem jó néhány válaszút. Van még előttem is, talán sokszor annyi. Volt már, hogy rosszul döntöttem, nem is egyszer. És biztos vagyok abban, hogy fogok is még; talán többször is, mint eddig. De hátha nincs generálisan elrontott döntés. Talán a következő válaszúton tudok javítani majd. Talán… biztosan: Isten kegyelme kísér, és támogat a döntéseimben. S ha elszalasztottam a jobbra kanyarodást, mert elbambultam; vagy mert gőgösen azt gondoltam, én úgyis jobban tudom; vagy mert nem is érdekelt igazán, merre kellene mennem, csak az volt a fontos, hogy mehessek már; akkor valahol mélyen – illetve: valahol magasan – megszólal egy cseppet sem rezignált hang: „újratervezés”. Ezt most elszúrtad, barátom, de semmi vész, kitalálok valamit…  Adja meg az Isten, hogy minél kevesebb „munkája” legyen a mi útvonalunkkal. És legyen bennünk kellő alázat, hogy legalább az újratervezéseire rá tudjunk hangolódni, ha már az eredeti útvonalon nem sikerül mindig megmaradnunk… Adjon Isten jó utat, mindnyájunknak!