„Jó katolikusok és jó reformátusok” – Debrecenben
Az ország második legnagyobb városában, Debrecenben, a kálvinista Rómában két keresztény felekezet – a református és a római katolikus – püspöki székhelye működik. Az egységre törekvés, az együtt gondolkodás mindkét részről jelen van az egész év folyamán – egymás programjainak meghirdetésével, az azokon való részvétellel -, de az ökumenikus imahét kiemelt lehetőséget ad arra, hogy a város keresztény hívei együtt imádkozzanak, főpásztoraik egymás templomában hirdessék az igét. Ökumenikus törekvésre hitünk igazságainak átgondolása mellett alkalmunk nyílik az emlékezet megtisztításával is, közös történelmünk átgondolásával, engesztelve a múlt bűneiért és hibáiért. Példát mutatott erre Debrecen lakosainak, reformátusainak a boldog emlékű II. János Pál pápa, aki magyarországi látogatása során 1991-ben a tisztelet és a kiengesztelődés jegyében hajolt meg a gályarab prédikátorok emlékműve – és emléke – előtt a városban. A látogatás a legjelentősebb esemény a magyarországi ökumenizmus történetében. A Szentatya látogatásának tizedik évfordulóján tartott hálaadó szentmisén Bosák Nándor megyés püspök, és Bölcskei Gusztáv református püspök is részt vett. „A Szentatya debreceni látogatása fölhívta a figyelmet arra, hogy itt, Európának ezen a részén, a szabaddá váló népek és vallási közösségek csak egymás megbecsülésével, szeretetével, a testvéri egybetartozás elmélyítésével haladhatnak előre – emlékezett Bosák Nándor. – A hitnek, a kereszténységnek igazából egyetlen ellensége van; a közömbösség, a szekularizáció. És ha valami ellen közösen harcolnunk kell, az a közömbösség, nemtörődömség, az elvilágiasodás, az istennélküliség. Ebben mindegyikünk egyformán feladatot kapott. Olyan tűzre van szükségünk tehát, amely egyre elkötelezettebbé tesz bennünket Isten mellett, és egyre tisztábban világítja meg az evangélium gondolatát. És ebben tanulnunk kell egymástól. Így haladhatunk előre. Mert az ökumenizmus nem jelentheti azt, hogy mindent összemosunk. Ellenkezőleg. Az ökumenizmus akkor igazi, ha egyre mélyebben belehatolunk – ki-ki a maga hagyománya, saját egyházának a gazdagsága révén – a krisztusi evangéliumba.” „Egy katolikus felnőttképző központban – mondta Bölcskei Gusztáv -, ahol előadást tartottam, megkérdezte tőlem valaki, hogy honnan jöttem. Debrecenből, válaszoltam. Azt mondja: ott jó reformátusok vannak! De én hadd kívánjam és mondjam: nagyon örülök annak, hogy Debrecenben jó katolikusok is vannak. Mert jó katolikusok és jó reformátusok nem szoktak egymásra acsarkodni. Akik ezt teszik, azok nem jók sem katolikusnak, sem reformátusnak. Én azt köszönöm, és ezért adok hálát Istennek, hogy az együtt töltött esztendőkben, a közös szolgálatban úgy lehettünk együtt itt, Debrecenben és a püspök úr által pásztorolt egyházmegyében, hogy azt mutathattuk fel: mi úgy akarunk jó katolikusok és jó reformátusok lenni, hogy elhiggye a világ, mi azt az Urat szolgáljuk, aki az övéinek egységéért imádkozott.”
