Egy csodálatos nap

Szalézi oratóriumok találkozója

Öt szalézi nyári oratórium résztvevői és vezetői találkoztak június 25-én, szerdán a Don Bosco szaléziak százegy évvel ezelőtti magyarországi letelepedésének színhelyén, Péliföldszentkereszten.

Bosco Szent János oratóriumának lényege, hogy mindenki otthonosan érzi magát benne. Itt a gyerekekkel nem felnőttek, hanem náluk esetenként csupán néhány évvel idősebb fiatal „animátorok” foglalkoznak. Nem egyszerű gyermekfelügyelet zajlik az oratóriumokban, hiszen a szalézi animátorok egész éven át rendszeresen képzéseken vesznek részt, amelyek során pedagógiai és hitbeli tudásukat gyarapítják, megtanulják, hogyan kell szórakozva nevelni, barátként szólni a gyerekekhez, és lassan közelebb vezetni őket Istenhez. Az oratóriumban különböző módszerekkel (sport, zene, vetítés, színdarab, éneklés stb.) adnak át emberi és vallásos értékeket. Szervezett és szabad játékok, tánc, énektanulás, kézműves tevékenységek, kirándulások szélesítik a programokat, melyeket a helyi és környékbeli gyerekek látogatnak, nemritkán több plébánia területéről is. Ezeknek a foglalkozásoknak a folytatása és csúcsa a nyári, napközi tábor jellegű program, amely igen népszerű mind a szülők, mind a gyermekek körében, hiszen a nyári szünidő alatt nyújtanak több héten át egész napos, szórakoztató elfoglaltságot a kicsiknek.

Ezeréves plébánia

Az óbudai Szent Péter és Pál-egyházközség

Különleges évfordulóhoz érkezett az óbudai Szent Péter és Pál-templom és egyházközség. Június 29-én, a főplébánia-templom titulusának napján kezdődött az egy éven át tartó ünnepségsorozat, amellyel az óbudai egyház alapításának ezredik évfordulójára emlékeznek. Az idei Szent Péter és Pál-napi eseményen részt vesz Tarlós István, Budapest főpolgármestere, korábban Óbuda polgármestere, aki zászlót adományozott a templomnak, valamint a városrész jelenlegi vezetője, Bús Balázs polgármester. Megjelent Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerület országgyűlési képviselője. Az emlékév zárásaként Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek vezeti az ünnepi liturgiát 2015 júniusában.

Úton a papság felé

Pécsi Egyházmegye

Battonyai János akolitust június 21-én diakónussá szentelte Udvardy György megyés püspök a pécsi székesegyházban. Battonyai János 1989. szeptember 21-én született Szekszárdon. Három testvére közül idősebb nővére jogász, bátyja katona, fiatalabb nővére biológuskutató. Gyermekkorától katolikus nevelést kapott. Isten már gimnazista korában felébresztette a vágyat szívében, így hivatása az évek alatt az imádság, a közösségi tagok, a barátok, a példaképek és a ministránsi szolgálat hatására lassan kibontakozott.

Érettségi után egy évig a Pécsi Hittudományi Főiskolán tanult, majd tizenkilenc évesen jelentkezett papnövendéknek a Pécsi egyházmegyében. Tanulmányait az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben végzi. Idén augusztus 1-jétől diakónusként kezdi meg szolgálatát az egyházmegye egyik plébániáján. Jelmondatát a negyvenkettedik zsoltárból választotta: „Örvény kiált az Örvénynek”.

Erdély kincsei

Megújult a tekerőpataki templom

Tekerőpatakon Keresztelő Szent János ünnepén, június 24-én Jakubinyi György érsek szentmise keretében ünnepélyesen megáldotta a felújított kétszáznyolcvan éves templomot – tájékoztat a romkat.ro.

Az 1734-ben felszentelt templom rendbehozatala 2008-ra már halaszthatatlanná vált. A bukaresti műemlékvédelem programjában négy épület, két erdélyi – köztük a tekerőpataki templom – és két moldvai műemlék épület felújítása szerepelt. 2005-ben elkészült a már az ablakok szintjéig salétromosodott templomfalak felújítási dokumentációja, ám Bukarestből három évig semmilyen válasz nem érkezett erre – számolt be Csedő István tekerőpataki plébános. Kezdeményezésére – megyei pályázati támogatással – megkezdték a víztelenítést. A templomot nem sokkal ezután felvették az államilag támogatott műemlékek sorába. Ezt követően 2012-ig a műemlékvédelmi minisztérium biztosította a munkálatokhoz szükséges forrást.

A múlt a jövő reménye

Gondolatok a cserkészet történetéről

Az egyes mozgalmak sorsa a történelemben önmagáról beszél. Jó példa erre az a könyv is, amely a közelmúltban jelent meg a több mint százéves múlttal rendelkező Magyar Cserkészszövetségről (MCSSZ). A kötetet olvasva azt tapasztaljuk, hogy nagy szükség idején a Gondviselés mindig küldött a cserkészetnek megfelelő embereket, akik a XX. század radikálisan megváltozott körülményei között is utat mutattak a helyét kereső ifjúságnak. Arra ösztönözték a fiatalokat, hogy Istenre épülő alapon merjék önként vállalni a haza és embertársaik szolgálatát. Nem ezek a vezetők találták ki ezt a teljesen új és sajátságos ifjúsági életformát. Ők csupán nyitott szemmel és szívvel felfigyeltek arra a jelenségre, amelyet egy rendkívül tehetséges és tettre kész, magas rangú nyugdíjazott angol tábornok – akit a dél-afrikai mafekingi helytállásáért hősként ünnepeltek – hozott létre 1907-ben, addigi élettapasztalataira alapozva.

A brazil foci kezdetei

Egyházi indítással

A cikk címe azt sugallja, hogy a katolikus egyháznak jelentős szerepe volt a brazíliai futball történetében. Valóban, egyes katolikus papok sokat tettek e labdajáték brazíliai elterjedéséért. Bodo Bost luxemburgi teológus, publicista cikkéből tudhatjuk meg, hogy amikor 1890 körül Brazíliában hódítani kezdett a futball, éppen a papok voltak a leglelkesebb népszerűsítői. Egyikük, Manuel González egy petrópolisi katolikus iskola számára adta ki honi nyelven először a futball szabályait, és ő készítette el az első bőr futball-labdát is. Vajon miért? Vélhetően azért is, mert felismerte e csapatjáték nevelő erejét. De nem csupán ezért. 

Világ Igaza kitüntetés papoknak, szerzeteseknek

Lengyelország

Két szerzetes nővér és három pap kapta meg a Jad Vasem Intézet által alapított Világ Igaza elismerést. A kutatások jelenlegi állása szerint több mint ezer pap vett részt a zsidók mentésében Lengyelországban.

A Jad Vasem, a holokauszt áldozatainak és hőseinek izraeli emlékhatósága 1956 óta tiszteli meg azokat a nem zsidó embereket, köztük magyarokat, bajorokat, lengyeleket és olaszokat, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a vészkorszak alatt. Ez a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetés. 2014. január 1-jéig összesen 25 271 embernek ítélték oda az elismerést.

Búcsú Roska Tamástól

Szent Pál korintusiakhoz írt első levelének 13. versét sokan ismerik. Igen, ez a Szeretethimnusz, melynek végén ott áll egymás mellett ez a nagyon jól ismert három szó: a hit, a remény és a szeretet. Ha meg kellene határoznunk ezeket a mindannyiunk által gyakran használt – ám szinte sohasem definiált – fogalmakat, érdemes a Magyar Katolikus Lexikonhoz fordulnunk. Az ott leírtakból emelnék ki néhány alapvető gondolatot a következőkben.
A hit általános értelemben az értelem készsége arra, hogy valakitől valamit – a személy tekintélye miatt – igaznak fogadjon el. Dogmatikailag a hit tehát nem más, mint megismerés: a keresztény ember abban hisz, amiről meggyőződött, hogy hinnie kell.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.