Ezeréves plébánia

A magyar kereszténységgel egyidős a plébánia – idézték föl a templom búcsúnapján tartott szentmisén, s talán elképzelni sem tudjuk, mit jelent ezer éve. Ám a múltba – emlékeztetett Szederkényi Károly óbudai prépost, gazdagréti plébános, főcelebráns – nem tekintünk öncélúan. Jövőnk értelmezhetetlen múltunk nélkül, s még kevésbé értjük Krisztushoz való kapcsolódásunkat, ha az idő fogalmát helytelenül értelmezzük. Az időben fölismerni az időn túli valóságot. Ez lehet az emlékezés célja és értelme. A fa gyökere az eleven múlt, lombozata a jövő.

 

Közben elgondoltam: IV. Béla király itt fogadta Juliánusz barátot, aki beszámolt keleti útjáról, a távoli magyarokról és a közelgő tatár veszedelemről. A 2014-es esztendő júniusi meleg nyugalmában fölhangzott Haydn Nelson-miséje az Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar előadásában – vezényelt Kenessey László –, szólót énekelt Kriszta Kinga, Várhelyi Éva, Horváth István és Szüle Tamás – az Operaház színpadáról jól ismert hangok.

Péter kősziklát jelent – idézte Szederkényi atya –, s amikor Krisztus Péterre alapozta egyházát, nem pusztán az ember-Péterre bízta azt, hanem a Péterben támadt hitre. A kőszikla tehát végső soron maga Krisztus.

Amikor emlékezünk – folytatta Szederkényi Károly –, ne kerítsen minket hatalmába az emberléthez kötött időbeli istenvárás.

A történelemben ismerjük az ilyen kísérleteket, a millenarista szemlélet például Krisztus közeli, ezeréves uralmát hirdette. Csakhogy Krisztus – Isten – számára, a zsoltárokat idézve, ezer év egy óra vagy annyi sem.


Az egyházközség plébánosa, Tercsi Zoltán mellett állandó diakónusként szolgál Tomkó László belgyógyász főorvos. A szentmise magyar és német nyelven hangzott el, emlékeztetve Óbuda egykoron nagyszámú – mára lélekszámban megkopott – német ajkú lakosságára.

 

A Képes Krónika szerint első, szent királyunk, a győztes bolgár háború után – 1015-ben – Budán járt, s „mivel itt nem talált semmiféle Krisztusra vonatkozó ájtatos művet, melyben a mindenek Alkotója dicsérhető lett volna (…) a város közepén nagy monostort kezdett rakatni Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére (…) a kőfaragó mestereket görög földről hozatták (…) a királyné keresztekről, ereklyékről és díszítményekről gondoskodott.”

A bécsi Képes Krónika adja meg tehát az alapítás pontos időpontját. Majd megtudjuk, Szent László az óbudai káptalan fenntartására évi háromszázhatvan penzát rendelt kiutalni. Káptalani iskola működött ezen a helyen, papneveléssel is foglalkoztak, s hiteles hely is működött, azaz okmányokat állítottak ki és őriztek a falak között. Az első templom a tatárjárás idején elpusztult, nemsokára azonban újjáépítették.

Az első templom a későbbi Zichy-kastélytól nyugatra, a második a Kiskorona utca déli végénél állhatott. Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné „káprázatos pompájú” templomot építtetett a Boldogságos Szűz tiszteletére. A száznegyvenöt évig tartó török uralom idején Óbuda – templomaival együtt, a leírások ugyanis más, itt található istenházát is említenek – elpusztult. Egykori helyüket sem ismerjük teljes bizonyossággal.

A mai templom helyén 1670-ben református gyülekezet alakult, de amikor a török alóli felszabadítás, 1686. szeptember 2. után a területet a király a Zichy családnak adományozta, a kezdetben gyér lakosságon belül a katolikusok kerültek túlsúlyba, ezért a földesúr törvényes jogával élve a templomocskát a katolikusoknak adta. A templomról gróf Zichy Péter 1726-ban bekövetkezett haláláig gondoskodott, majd özvegye, gróf Bercsényi Zsuzsanna gyakorolta a kegyúri jogokat, és tett eleget ezzel járó kötelezettségeinek.

Idővel Óbuda mezővárossá fejlődött, a templom kicsinek bizonyult a nagy számban betelepülő katolikus – köztük számos német – hívő számára. Tizedbevételekből és adakozásokból elhatározták egy új – a ma is látható – templom építését. 1744. június 8-án fogtak hozzá az alapok kiásásának, s június 28-án helyezték el az alapkövet, Andreovich Lipót Ignác plébánossága idején. Az építést a német területről, Felsőpfalzból ide költözött Paur János György építőmester vezette a Zichyek és az óbudai elöljáróság által jóváhagyott saját terve szerint. Munkatársai Pfister András kőművesmester, Weingartner Lipót ácsmester, Linburg János György bádogosmester és Mayer János Mihály pesti kőfaragómester voltak.

A barokk stílusban épült, háromboltszakaszos hajóból és egyboltszakaszos szentélyből álló, egytornyú templom Mária Terézia idején, 1749-ben készült el. A vörös márvány főoltár közel harminc évvel később került a helyére, Szent Adalbert és Szent Gellért ereklyéjét helyezték el benne. Egymás mellett sorakoznak az apostolok szobrai, s az 1753-ban készült szószék az ország egyik legszebb ilyen, rokokóba hajló barokk alkotása.

A templom déli falánál emlékkövet helyeztek el Bonfini, Mátyás király történetírójának emlékére, akinek sírja ezen a helyen volt. Később Mécs László, az ismert premontrei pap költő – a kommunisták által félreállítva – itt szolgált kisegítőként. Az emlékezők szerint a nagy hatású szónok beszédei idején zsúfolásig megtelt a templom.

Tercsi Zoltán plébános Khirer Vilmos atya örökségét vette át. Az Árpád híd mellett magasodó torony figyelmeztet és egyben hív. Mint Khirer Vilmos fogalmazott korábban: „Ez a templom a krisztusi közösség látható jele. Isten a tudója, hogy mennyi kegyelem áramlott itt a lelkekbe, mennyi ima szállt a magasba, s e templom hány embernek szerzett örömöt vagy újította meg reményeit.”

Az ezredik évfordulót megnyitó szentmisén erre a kegyelemre és a keresztény reményre gondoltunk.

Fotó: Cser István