Péliföldszentkereszt megújult kegytemploma

Az idei Szent Kereszt felmagasztalása-búcsú emlékezetes marad mindazok számára, akik jelen voltak Péliföldszent kereszten szeptember 14-én. Székely János püspök ekkor áldotta meg a felújított kegytemplomot, amelyet a munkálatok miatt tavaly november óta kénytelenek voltak nélkülözni a hívők.

– A Szent Kereszt tiszteletére szentelt templom hosszú idő után most megújulhatott. Az 1735-ben épült barokk kegytemplomot háromszor vették át a szaléziak, mindhárom esetben igen rossz állapotban – emlékezik Ábrahám Béla tartományfőnök. – Először a magyar rendtartomány történetének kezdetén, 1913-ban, amikor is a hozzá tartozó rendházzal együtt igen romos állapotban kapták meg elődeink a hazai letelepedés színhelyeként. Majd 1945-ben, a háború után került újra a szaléziakhoz az épület, harmadszor pedig a kilencvenes évek elején, a negyvenévnyi „gazdátlanságtól” erőteljesen megviselt állapotban. Kilencven évvel ezelőtt, 1924-ben volt egy nagyobb, de a maihoz nem fogható mértékű felújítás. A templom tornyának és tetőzetének teljes cseréje 2012-ben készült el, ezt a munkát folytattuk az idén.

Egy csodálatos nap

Szalézi oratóriumok találkozója

Öt szalézi nyári oratórium résztvevői és vezetői találkoztak június 25-én, szerdán a Don Bosco szaléziak százegy évvel ezelőtti magyarországi letelepedésének színhelyén, Péliföldszentkereszten.

Bosco Szent János oratóriumának lényege, hogy mindenki otthonosan érzi magát benne. Itt a gyerekekkel nem felnőttek, hanem náluk esetenként csupán néhány évvel idősebb fiatal „animátorok” foglalkoznak. Nem egyszerű gyermekfelügyelet zajlik az oratóriumokban, hiszen a szalézi animátorok egész éven át rendszeresen képzéseken vesznek részt, amelyek során pedagógiai és hitbeli tudásukat gyarapítják, megtanulják, hogyan kell szórakozva nevelni, barátként szólni a gyerekekhez, és lassan közelebb vezetni őket Istenhez. Az oratóriumban különböző módszerekkel (sport, zene, vetítés, színdarab, éneklés stb.) adnak át emberi és vallásos értékeket. Szervezett és szabad játékok, tánc, énektanulás, kézműves tevékenységek, kirándulások szélesítik a programokat, melyeket a helyi és környékbeli gyerekek látogatnak, nemritkán több plébánia területéről is. Ezeknek a foglalkozásoknak a folytatása és csúcsa a nyári, napközi tábor jellegű program, amely igen népszerű mind a szülők, mind a gyermekek körében, hiszen a nyári szünidő alatt nyújtanak több héten át egész napos, szórakoztató elfoglaltságot a kicsiknek.

Ősbemutató Szolnokon – színmű Sándor Istvánról

A boldog (Utolsóból első) címmel éppen egy hónappal a boldoggá avatás után mutatták be Szolnokon, a Szigligeti Színház stúdiószínpadán a helyi születésű Sándor István szalézi szerzetesről szóló kétfelvonásos színdarabot. A színmű a vértanú szerzetes életének utolsó szakaszát mutatja be, az embertelen vallatásokat és a börtönben töltött időszakot.

Ilyen még nem volt

Szalézi nyári napközi oratóriumok találkozója Péliföldszentkereszten

Mintha népvándorlás volna: a helyi nyári napközi oratóriumok résztvevői kis- és nagy buszokkal, kerékpárral és gyalog, június 26-án, szerdán reggel érkeztek Péliföldszentkeresztre. Öt helyről jöttek: Balassagyarmatról, Óbudáról, Pesthidegkútról, Mogyoródról és Nyergesújfaluról, összesen nyolcszázhuszonketten.

Sándor István vértanúra emlékeztek

Ünnepi szentmisével emlékeztek a boldoggá avatás előtt álló Sándor István szalézi testvérre június 8-án, vértanúságának 60. évfordulóján szülővárosában, Szolnokon, majd másnap működésének színterén, Újpesten. A szentmiséket Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök mutatta be. Szentbeszédet mondott Pierluigi Cameroni, a szalézi rend egyetemes posztulátora, aki Rómából érkezett, hogy tanácsaival és tapasztalataival segítse az októberi boldoggá avatást.

Jókedvre hangolva

A szalézi rend centenáriumi évének megnyitóján

A Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, az eseménysorozat fővédnöke nyitotta meg a centenáriumi évet. Az ünnepi alkalmon közreműködött az Egyetemi templom Don Bosco ének- és zenekara. Az esemény díszvendége Adriano Bregolin rendfőnöki vikárius volt, Rómából.

A megnyitóra Kazincbarcikáról különvonat érkezett, amelynek első nyolc kocsijában a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, az utolsó háromban pedig a Don Bosco Szakiskola diákjai és tanárai ültek.

Kiállítás a szaléziakról a budai Várban

Ugyanezen a napon Erdő Péter megnyitotta A jókedv rendje – Szaléziak című kiállítást, amely a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából a Budavári Palota E épületében, a Budapesti Történeti Múzeumban látható.

B. Varga Judit történész-muzeológus, a kiállítás rendezője hangsúlyozta: a tárlat igyekszik visszaadni a szerzetesrend vidám életszemléletét, valamint bemutatja lelkigondozói és oktatói tevékenységét.

Kidobozolva

Megnyílt a szalézi centenáriumi év első kiállítása

A nyergesújfalui városháza kiállítótermében január 4-én tartották az Utolsókból lesznek az elsők – A szalézi csoda című kiállítás ünnepélyes megnyitóját. Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök bevezető szavai mindenkiben felkeltették az érdeklődést, amikor úgy fogalmazott: a jelenlévők egy olyan kiállítás megnyitóján vesznek részt, amelyen nincsenek kiállított tárgyak.