Kiállítás a szaléziakról a budai Várban

 

A kiállítás két részből áll. Első felében a látogatók megtekinthetik az 1913-tól 1948-ig, illetve 1950-ig egyre gyarapodó rendhez kapcsolódó tárgyakat, így például a péliföldszentkereszti kegyhely monstranciáját (jobb oldali képünkön). Ugyanitt látható Bosco Szent János egy csontereklyéje is.


 

A tárlat második része az egyházi iskolák 1948-as államosítása, valamint az 1950-es rendfeloszlatás utáni tragikus időszakot szemlélteti. Ebben a részlegben kapott helyet Sándor István, az 1953-ban kivégzett, és jelenleg a boldoggá avatás küszöbén álló szalézi szerzetes testvér néhány személyes tárgya, levelei, bicskája és túrabotja, valamint Ádám László, az akkori tartományfőnök kenyérbélből készített rózsafüzére, amelyet a börtönben használt.

A kommunizmus időszakában számos szalézi az ország elhagyására kényszerült, sokakat pedig letartóztattak közülük. Ezeket az éveket a péliföldszentkereszti templom tetejéről tavaly lekerült, mintegy kétméteres rozsdás kereszt jelképezi, amelyet szintén kiállítanak.

A tárlat az év során több helyen is látható lesz az országban, többek között Veszprémben és Pécsen is megtekinthetik az érdeklődők.
Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .